Vörös iszap Kolontáron és Devecseren, Obama féltestvérének könyve Frankfurtban, Tóth János színész egy mobiltelefonban, észak-koreai katonanők talpig fegyverben. Egy hét - fotókban elbeszélve a képgalériában.
Úgy néz ki az egyéves John szobája, mintha intenzívosztály lenne. A német kisfiú ugyanis olyan ritka genetikai betegségben szenved, mely miatt naponta akár 60-szor is leáll a szíve.
Matolcsy Györgynek árthat Simor András külföldi kitüntetése. A Magyar Nemzeti Bank elnöke rangos elismerést kapott Washingtonban, amivel gyakorlatilag megerősítették gazdaságpolitikáját.
A kutatás szerint a nagytestű ragadozó halak, valamint az edényes növények megközelítőleg 400 millió évvel ezelőtti megjelenése egybeesett az oxigén növekedésével
A miniszterelnök szerint négy feladat áll a kormány előtt, kártalanítani kell a károsultakat, biztosítani kell az emberek munkáját, meg kell keresni a felelősöket, és meg kell gátolni, hogy további károk történjenek Gyorshír! Őrizetbe vette a rendőrség a MAL Zrt. vezérigazgatóját
Őrizetbe vette a rendőrség Bakonyi Zoltánt, az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. igazgatóját és kezdeményezte az előzetes letartóztatását - közölte Orbán Viktor hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában.
A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Mal Zrt. vezérigazgatójának - jelentette be Orbán Viktor kormányfő napirend előtt a parlamentben.
Fotó és videofelvétel is készült három egyszerre mozgó, megálló, majd alakzatot váltó fénypontról Mikebuda felett. Sőt: ugyanilyen ufójelenséget láttak a térségben előző nap is.
Nálunk járt a Megasztár hétvégi kiesője, Csonka Andreas. Szinte az egész országot meglepte a szlovákiai énekes korai kiesése a viadalból. Szerkesztőségünkben a kudarcról beszélgetett Andreas csalódott rajongóival.
Élete első, komoly versenye igen kalandosra sikerült egy brit versenygalambnak. Az állat az eredeti helyszíntől 5200 mérfölddel – 8300 kilométer – távolabb ért célba Panamában.
A virágzás után a hervadás jön ősszel. De a természettel ellentétben mi, nők megújulunk ilyenkor. De nem csak a divatra kell figyelnünk, a tündökléshez testünk ápolása is hozzájárul. Íme 5 tipp bőröd ápolására!
A mérgek mellett, anyja ételébe ürüléket, italába tisztítószert öntött egy 13 éves, örökbefogadott kislány. A testvéreit sem kímélte, őket patkányméreggel etette, csak az apját hagyta ki a szórásból.
Hódmezővásárhely – Elfeledkezett újdonsült feleségéről Eferetáról a Viasat3 Négy esküvő című műsorának vőlegénye. A nigériai származású orvostanhallgató lányt a tortafelvágás előtt rabolták el, ám férjét ez kicsit sem zavarta, ő addig a konkurenciával lejtett a táncparketten.
Orbán Viktor olyan szakértőket kért, akik vegyipari és ökológiai kérdésekben, illetve a vörösiszap kezelésében gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek
KAPÁS - A szórakozásra is jutott idő Silvio Berlusconi és Vlagyimir Putyin miniszterelnöki találkozóján. Az olasz és az orosz kormányfő a hétvégén tárgyalt Szentpétervár közelében a Déli Áramlat gázvezetékről.
Philadelphia — Sokáig nem fogja elfelejteni a hétvégi kampánykörútját Barack Obama (49) amerikai elnök. A politikus a kongresszusi választások előtt kampányolt a demokratáknak, amikor a többezres tömegből egy könyvet dobtak felé.