A cigánytelepek felszámolására több mint egymilliárd forint jut a 2009-es költségvetésben, az előző években 400-800 millió forint fordítottak erre a célra
Egy szállodai dolgozó találta meg péntek este a 49 esztendős milliárdos, Christen Schnor holttestét. A dán királyi család távoli rokona felakasztotta magát, búcsúlevelében anyagi helyzetének hirtelen romlását, drogfüggőségét és felesége, Marianne elhidegülését okolta szörnyű tettéért.
25 éves a Ghymes együttes. A Jubileum kapcsán megjelent a zenekar legújabb lemeze, az Álombálom. A jubileumi és lemezbemutató koncert 2009.január 10-én lesz a Budapest Arénában
Molnár Andrea a Szombat Esti Láz csinos versenytáncosnője nem tartja magát divatbolondnak, inkább az egyszerű és a kényelmes ruhákat részesíti előnyben. Katus Attila partnernője csak ritkán visel szoknyát, jobban érzi magát nadrágban.
Az amerikai Forbes magazin legfrissebb összeállítása szerint Will Smith volt a tavalyi év legjobban kereső sztárja. A tízes listán egyaránt találunk új befutókat, de akadnak olyanok is, akik ezúttal lemaradtak.
November végén az XI. kerületben felborult egy óvodásokat szállító busz, a kisfiú azóta kórházban van, már nincs életveszélyben, de hosszú gyógyulási folyamat vár rá
Általánosan elfogadott vélemény, hogy a legcsinosabb nők az olasz futballistákra buknak. Ilyenformán az sem véletlen, hogy a Milan, a Roma, az Inter vagy éppen a Juventus sztárjai a különböző rendezvényeken sportautóval és egy fotómodellel teszik tiszteletüket. A Bors most összegyűjtötte a legszemrevalóbb olasz futballista-rajongókat.
Egy munkahelyen nem mindig könnyű alkalmazkodni a munkatársakhoz és a főnökhöz, hiszen mindenkinek más a vérmérséklete, és másként reagálnak a különböző eseményekre is. Abban az esetben azonban, ha valaki ismeri felettese vagy kollégái csillagjegyét, könnyebb a helyzete, mert ez szinte egy "használati utasítást" ad hozzá. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa azt mutatja be, mire számíthatunk az…
Szinte hihetetlen, de sokan inkább lemondanak a szexről, csakhogy barangolhassanak a neten. A szexológus szerint egyre több embernél alakult ki a világháló függőség, hiszen onnan tájékozódnak, lassacskán ott élik le a fél életüket. Ezzel szemben a szeretkezésre jó ha négynaponta sorkerül.