Úgy hírlik, válásban van Claudia és Gesztesi Károly házassága. Mi több: a vörös dívát hírbe hozták a világbajnok kajakossal, állítólag A sztárok a fejükre estek afrikai felvételein melegedtek össze. Kucsera barátnője úgy véli: csak a Jóban Rosszban egyik félreérthető jelenete miatt indult meg a pletyka
SAN BERNARDINO – Az én kicsi maffiózóm – nem véletlenül mutatta be így a Blikknek alig egy éve félig magyar kisfiát ifjabb Carlo Ponti. Az Oscar-díjas olasz díva, Sophia Loren idősebb fia magyarországi látogatásán mesélt az akkor még csak tíz hónapos Vittorióról (21 hónap), akinek édesanyja a magyar hegedűművész, Mészáros Andrea. Az apróság nem sokat változott azóta, a világhírű karmester a…
BUDAPEST – Megtörtént a nagy esemény Emma és a nála közel húsz évvel idősebb Alex között a Barátok közt tegnap esti részében. A szerelmesek között már egy ideje forr a levegő, ám a nagy korkülönbség miatt mind ez idáig kerülgették egymást.
JOHANNESBURG – Szakításuk után nem marad egyedül Harry herceg (24) volt kedvese, Chelsy Davy (24). Mint kiderült, a dél-afrikai születésű szőke szépség már jó ideje csalhatta Károly herceg kisebbik fiát. Chelsy talán már két éve rendszeresen találkozgat egy igazi krokodilvadásszal, a szintén dél-afrikai Jabu Bradley Kirklanddel (24), aki talán még jóképűbb, mint Harry.
Különleges ruhakölteményben jelenik meg Keleti Andrea az Operabálon, a dzsungelkirálynő Léber Barbara által készített modellben táncolja a nyitó táncot. Andi nagyon izgatott, mert korábban mindig maga varrta a báli ruháját. Tizenharmadik Operabáljára készül Keleti Andrea, de csak másodszorra fordul elő, hogy egy neves divattervező álmodja meg az eseményen viselt ruhakölteményét. A Szombat esti…
Öt éve, 2004. január 25-én hunyt el Fehér Miklós. A válogatott labdarúgó a Guimaraes – Benfica portugál bajnoki mérkőzés utolsó perceiben esett össze, s röviddel később meghalt. A tragédia megviselte a magyar és a portugál szurkolókat, és Olegário Benquerenca sem tudja feledni azokat a perceket. Lapunk a szomorú évforduló kapcsán szólaltatta meg a találkozó játékvezetőjét. Máig nem feledhetjük a…
Még mindig kapósak a hatvanas-hetvenes évek sztárjai. Azt hihetnénk, az akkori nagy nevek már rég lecsengtek, de erre alaposan rácáfol a hatalmas érdeklődés a szolnoki, retro hangulatú Táncdalfesztivál iránt. Újra összeáll Koós János, Harangozó Teri, Aradszky László, Mary Zsuzsi, Zalatnay Sarolta és Poór Péter. A közös koncertezés ráadásul jó üzlet a régi nagy sztároknak: három számért…
Óriási botrányt kavart, hogy Veres Jánosnak 14 millió forintos Audi A6-os gépkocsit vettek közpénzen - mindezt a válság közepén. A Pénzügyminisztérium Sajtófőnöke, Pichler Ferenc szerint a csúcskocsit nem lehetne gazdaságosan olcsóbbra cserélni.
Andrew Ray két hétig szorongatta kómában lévő felesége, Emma kezét, miközben az orvosok győzködték: mondjon le róla. A kétségbeesett férj könnyek között kérte Emmat, ébredjen fel, majd csókot lehelt ajkaira és az asszony kinyitotta a szemét.
Tudtukon kívül végeztek drogtesztet a fehérvári futballistákon. Legalábbis ezt mondják a csapat játékosai, noha a vizsgálatokat kontrolláló szakmai igazgató, Mezey György szerint mindenki, aki alávetette magát a tesztnek, tudta, mire vállalkozik.
Egyre nagyobb hullámokat ver a Budapesten eltűnt diáklány esete. Nem elég, hogy a legmagasabb politikai körök is beavatkoznak, de most már a magyar és a francia rendőrség mellett a Scotland Yard is nyomoz
Pert vesztett, de az ítélettel mégis nyert Bander Ferenc, a mopedautósok érdekvédője, aki inkább leüli a büntetéseit, semmint kifizesse. Tegnap kiderült: a férfit mégis jogalap nélkül büntetik a rendőrök, mert a Nemzeti Közlekedési Hatóság ajánlása, amire a rendőrök hivatkoznak, nem jogszabály. A rendőrök azt mondják, ennek ellenére folytatják a mopedautósok bírságolását
A gazdasági válság közepén gőzerővel megy az ötletelés, miként lábalhatna ki a gazdaság az egyre mélyülő válságból. Felfüggesztett kamatadó, átmeneti hitel - csak néhány a napokban felvetődött legkülönbözőbb javaslatokból. Mi valósítható meg belőlük? Erről kérdeztük az ötletgazdákat, illetve Németh György szociológus-közgazdászt és Nyers Józsefet, az Ecostat konjunktúra-kutatások igazgatóját.
Jennifer Lopez fenekestül felforgatta Hollywoodot. Szexuális kisugárzásának, telt idomainak, érzékiségének vajmi kevesen tudtak ellenállni a vásznon, és azon kívül is. A krónikák szerint több száz férfival volt dolga, férjeit rendre csalta, szeretőit elhasználta, majd kidobta. Sorozatunk második részéből kiderül, P. Diddy hogyan verte össze J.Lo-t, és George Clooney miért szakított vele.
Ami másnak szórakozás, neki munkaeszköz. Egy versenyre a kajakos viszi a csónakját az evezőkkel, a vívó a fegyverét, Eve Angel pornósztár pedig a saját vibrátorait. A szigorú német repülőtéri biztonsági alkalmazottak azonban életveszélyes fegyvernek minősítették Eve kéjrudacskáit.
A családi kiadásokról többnyire a nők döntenek – ezt nem én mondom, hanem a reklámszakemberek. Márpedig egy nő pénztárcáját két dologgal biztosan meg lehet nyitni: azzal, hogyan főzzön jókat, és azzal, hogyan szabaduljon meg felesleges kilóitól. Előbbi ugyebár a kitűnő háziasszony, utóbbi a jó nő imázsához szükségeltetik.
Reménytelen – legtöbben így jellemzik a távkapcsolatokat. A valóság persze nem ennyire riasztó, igaz, a kedvestől elválasztó kilométereket csak a legerősebb kötődés képes áthidalni. Alább annak jártunk utána, hogyan tarthatók meg ezek a felettébb bizonytalannak ítélt szerelmek
Korda György legyőzte a gazdasági válságot. Dacára annak, hogy az elmúlt hetekben arról szóltak a hírek, hogy a TV2-nél kevesebb műsort indítanak a megszorított gazdasági intézkedések miatt, Gyuri bácsival mégis Ászt húzott a csatorna: Kordáék ugyanis nagy költségvetésű showműsorral jelentkeznek a TV2-őn. Nem egyszerű pókerközvetítésről lesz szó, Kordáék sztárokat ültetnek a kártyaasztalhoz.
Újabb gyilkossággal vádolják azt a belga fiatalembert, aki pénteken a Dendermonde-i bölcsődében késsel megölt két gyermeket és egy nőt. Több bizonyíték van arra, hogy Kim De Gelder egy 73 éves asszonyt is megölt, mielőtt a Meseország bölcsődébe ment fekete-fehér álarcban.
Európában ritka a hurrikánok pusztítása, a szakemberek tizenöt éve nem tapasztaltak hasonló jelenséget. Szombaton és vasárnap azonban több, mint 200 km/h sebességgel söpört végig egy orkánerejű vihar Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Anglia és Németország egyes részein.
Guinness rekorder lesz az a 11 esztendős mexikói kisfiú, aki minden idők egyik legifjabb matadoraként egy bikaviadalon hat állat felett győzedelmeskedett. Michelito Lagravere hat éves kora óta dédelgeti álmát, hogy világhírű matador legyen.
Az angol rendőrség vasárnap este őrizetbe vett egy apát, aki két éves kislánya előtt kaszabolta fel 35 esztendős, háromgyermekes volt feleségét, Claire Marshallt.
150 ezer fontot, vagyis mintegy 47 millió forintot, egy úszómedencés családi ház árát költik fogyókúrára a brit nők életük során. Fizetnek a kímélő ételekért, a fitnesz bérletekért, tíz fogyókúrás könyvet és legalább hét hasonló tartalmú dvd-t vásárolnak, mire megöregszenek. A Bors számításai szerint a magyar nők sem nagyon maradnak el tőlük, hiszen nálunk is sokan élnek jól a fogyókúrából.
Lindsay Lohan étkezési problémái már számtalanszor terítékre kerültek, az utóbbi időben azonban úgy tűnt, minden téren jól van: csinos volt, drogoktól, alkoholt és botrányoktól mentes életet élt leszbikus párja, Samantha Ronson oldalán.
Barack Obama amerikai elnök rekordot rekordra halmoz – ezúttal azonban negatív csúcsot döntött meg. Alig 6 nappal eskütétele után ugyanis 15 százalékot esett vissza az elnök népszerűségi indexe.
Elmebeteg fiút alakít a Szolnoki Szigligeti Színház színpadán Dósa Matyi. A fiatal színész a Kakukkfészek című darabban három órán keresztül játszik egy beszédhibás tinédzsert, aki rendkívül labilis lelkiállapotban éli életét.
Aggodalomra adhat okott Lindsay Lohan külseje, a pár napja készült fényképek alapján. A sztár húgával és édesanyjával egy New York-i plázában vásárolt, és néhány járókelőt alaposan meglepett csontsovány megjelenésével.
Akkor harmonikus egy kapcsolat, ha a szexen kívül az élet egyéb területein is megértik egymást a párok. Az ilyen idill azonban csak azok között fordulhat elő, akik valóban összeillenek mindenben. A csillagjegyek azt is megmutatják, hogy mely jegyek szülöttei találják meg együtt a boldogságot, és kik azok, akik a hosszú távon csak civakodni fognak.
Utolsó találkozóját játssza ma Magyarország férfi kézilabda-válogatottja a horvátországi vb középdöntő-csoportjában. Ha legyőzi Dél-Koreát, és ezzel hatos csoportjában megszerzi a harmadik helyet, a csütörtöki rájátszás során az ötödik helyért küzdhet. Nyerni persze nem lesz könnyű, ugyanis Hajdu János szövetségi kapitány együtteséből három játékos is sérült.
David Beckham, a Milan angol sztárja, és neje, Victoria a jelek szerint végleg elvesztette a józan eszét. A Hertford grófságban lévő házukat – bár nyugodtan nevezhető akár kastélynak is – nem véletlenül nevezik Beckingam Palotának, hiszen a biztonsági előírások lényegesen szigorúbbak, mint a Buckingham Palotában. Igaz, ott csak minden britek királynője és fenséges családja lakik...
Paul McCartney (66) minden idők egyik legköltségesebb válásán van túl, Heather Millsszel tavaly márciusban tettek pontot házasságuk végére, melyet a zenész 23,5 millió fontja, azaz közel 8 milliárd forintja bánt.
Újabb fejezettel gyarapodik Amy Winehouse és Blake Fielder-Civil regényes szerelme. A drogügyeiről és csodás számairól elhíresült brit énekesnő látogatási engedélyért folyamodott, hogy meglátogathassa ezévi rendes börtönbüntetését töltő férjét.
Állítólag harmadszor is megmérkőzik egymással Mike Tyson és Evander Holyfield. A meccsről bővebbet majd február elsején jelentenek be, de egy arab internetes oldal máris megszellőztette, hogy az egyik lehetséges időpont október 31., és a két matuzsálem az Abu-Dzabiban lévő Zayed-stadionban szabad ég alatt húzna kesztyűt.
Ügyvédjén keresztül nyilatkozott a Borsnak Jozef Rohac, az a férfi, akit a magyar hatóságok kilenc éven át köröztek, mert azzal gyanúsítják, hogy köze van a Seres Zoltán vállalkozó elleni merénylethez, és összefüggésbe hozták az Aranykéz utcai robbantással is, ahol 1998. július 2-án négyen – köztük Boros Tamás vállalkozó – meghaltak, húszan megsérültek.
Paksy Tímea hazatért Skóciából, újra Fábiánné Rozsnyói Katalinnal készül. A világbajnok kajakos, aki az elmúlt év viharai – csapatuk szétesett, az olimpiáról lemaradt – után néhány hónapot nyelvtanulással és feltöltődéssel töltött, nagy lendülettel vetette bele magát a munkába. Mellette edzőnek tanul.
Nemcsak két felesége, de egy autótolvaj sem bírta a hamarosan 80 esztendős Oravecz Elemér tempóját. A 25 maratonit lefutott, 30-40 serleggel és háromszáz érmével kitüntetett szolnoki sportember hazánk legtöbbet versenyző, legidősebb futója.
Kemény fickónak tartják Mickey Rourke-ot. Az amerikai színész mindig elszánt, kemény fiúkat játszik, legutóbbi filmjében, a Wrestlerben – Birkózó – nyújtott alakításáért Golden Globe díjat is kapott, és máris az Oscar egyik nagy esélyesévé lépett elő.
Egy burtálisan megerőszakolt olasz nő tragédiája után ízléstelen viccel próbálta méltatni Silvio Berlusconi kormányfő az országában élő nők formás idomait. Az ellenzék és a női szervezetek szerint otromba és bunkó az olasz miniszterelnök. Berlusconi szerint viszont minden helyzetben meg kell tartniuk humorérzéküket.