A jelek szerint gyermeket vár Keleti Györgyi. Az egykori honvédelmi miniszter lánya szemtanúk szerint számos terhességi tesztet vásárolt magának szombat este az egyik budapesti bevásárlóközpontban. A szőke szépség születendő gyermekének apajelöltje egy testőr, akivel Györgyi pár hónapja jár együtt.
Ügyvédhez fordul Tóth Lüszi anyukája, Edit. A Megasztár legfiatalabb versenyzőjének szülei felháborítónak tartják, hogy a TV2-vel kötött szerződés szerint kislányuknak akár késő este vagy hétköznapokon is fel kell lépnie. Edit most döbbent rá, hogy nem való egy 13 éves iskolásnak a tehetségkutatóval járó hajtás.
Tegnap a legnagyobb titokban hazaérkezett tengerentúi vakációjáról Ördög Nóra, és Nánási Pál. A friss szerelmesek heteket töltöttek el Amerikában, s csak most szembesülnek azzal, hogy itthon mekkora vihart kavart kapcsolatuk.
A Bódi család Thaiföldön piheni ki az afrikai kalandot, és Guszti édesanyjának elvesztését. A népszerű házaspár egy hónapig vakációzik Phuket szigetén, és csak februárban áll újra színpadra.
Az ügyészség nem rendelt el vizsgálatot az eltűnt francia diáklány, Ophélie Aurelie Bretnacher édesapjának feljelentése alapján. A vádhatóság ugyanis az eddig begyűjtött adatok alapján úgy látja, hogy nem történt bűncselekmény. Ophélie hat üveg sört és hat felest ivott eltűnése előtt, ismerősei szerint rossz lelkiállapotban volt az utóbbi időkben.
Hollywood szendéje, Brad Pitt exfelesége, Angelina Jolie ellensége, spermadonort kereső szingli vagy dögös szexbomba – Jennifer Anistont tucatnyi jelzővel illették már a sajtóban. Ám valóban olyan ártatlan, mint ahogyan sokan lefestik? Hatrészes sorozatunkban, amelyben egykori barátok, lakótársak vallomásait, valamint régi, eltitkolt interjúrészleteket közlünk, Jennifer Aniston szextitkairól…
BUDAPEST ― Előre felfegyverkezett Benkő Dániel (61) ellen Bárdosi Sándor (31), aki félmeztelenül, ősemberjelmezben várta a lantművészt és a többieket a Vacsoracsata forgatásán.
Kedden ünnepelte 81. születésnapját Bacsó Péter (81). A Kossuth-díjas rendező sajnálatos módon kórházban töltötte a jeles nap nagy részét, este azonban már családi körben ünnepelt.
Öröm és bánat egyaránt jellemezte idén a Barátok közt népszerű színészeinek magánéletét. Volt, akinek esküvője tette emlékezetessé az életét, de akadt olyan is, akinek szomorúságban teltek a napjai. A Bors utánajárt, ki hogyan élte át az idei év fordulópontjait. A 2008-as év sok ember életében jelentős változásokkal járt, volt, akinek sikeresen telt, volt, akinek nem annyira.
Szexi ruhában lép fel Molnár Csaba energiaügyi miniszter felesége. A Kell a musical című produkció pár tízezer forintért megrendelhető, ebben domborít a Győri Nemzeti Színház színésznője, Szűcs Kinga. A csinos hölgy kollégájával, Mohácsi Attilával haknizik, országszerte vállalnak fellépéseket.
Az afrikai Dakar-rali már több mint félszáz halálos áldozatot követelt az elmúlt harminc év alatt, s az új helyszínen, Dél-Amerikában is bejelentették a szervezők az első tragédiát. A még vasárnap eltűnt francia motorost, Pascal Terryt ugyanis tegnap hajnalban holtan találták.
Liptai Claudia a tegnap reggeli Mokkában a családon belüli erőszakról beszélgetett vendégével. A műsorvezetőnő elmondta: vele is előfordult már, hogy ilyen esetben rendőrt hívott.
Ha az én Ophélie-korú lányom tűnne el Párizs éjszakájában – a gondolat is rettenetes! –, és a francia rendőrség ölbe tett kézzel magyarázná, hogy nincs bűncselekményre utaló nyom, valószínűleg felgyújtanám a francia nagykövetséget, lelőném a rendőrfőnököt, vagy nem is tudom, mit művelnék.
Rázva, nem keverve! Kis Hegedűs Réka már a gyakorlatban is jól ismeri a James Bond által elhíresült mondást, hiszen nemrég Lajsz András mixeriskolájában végzett. Most pedig újdonsült kedvesét szeretné megfőzni a konyhában. Barátja a hasán keresztül fogta meg a szépséges modellt, aki elhatározta: viszonozza a csábítást.
Köztudott, hogy a pénzügyi-gazdasági válság a magyar futballegyesületeket, köztük az egyik legnagyobb büdzsével rendelkező klubot, az Újpest FC-t sem kerülte el. Arról azonban idáig nem sok szó esett, hogy a lila-fehérek Kabát Péter kivételével állítólag az összes játékosnak több havi fizetésével tartoznak.
Miért ilyen bonyolult a villanyszámla? – kérdezik lapunk olvasói országszerte. Nos, a nagyon egyszerű magyarázat az, hogy a számlán ma már olyan tételeket is feltüntetnek, amelyeket korábban nem kellett, hiszen – versenytárs nem lévén – választási lehetőség sem volt. A valóság persze egy kicsit bonyolultabb. Hogy ma pontosan miféle költségekből áll össze a havi villanyrezsi, az az alábbiakból…
Az egyik meteorológus szerint jövő hét közepéig lefagy a lábunk, a másik azt mondja: a hétvégét követően enyhül az idő, abban azonban egyetértenek: ez a hétvége talán a tél leghidegebb napjait hozza. Jó hír, hogy legalább elpusztulnak a kórokozók.
Csodaszerre vágynak a pluszkilókat cipelők, amely mellett el lehet csócsálni a cuppanós csülköt, vagy be lehet lapátolni a töltött káposztát. Kutatók most két meglévő gyógyszerhatóanyagról azt mondják: segíthet a kövér embereknek a fogyásban. Persze nagy hiba lenne csak a tablettában bízni, amelyből már több fajta létezik.
Az iskola meglőtt biztonsági őrét és az intézmény gazdasági igazgató-helyettesét vették őrizetbe a szerda esti csepeli kettős gyilkosság kapcsán. Szerda este a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az alapítvány MSZP-s vezetőjét és az igazgató-helyettest lőtték agyon. A nyomozók szerint brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre.
Amy Winehouse eddig arról volt híres, hogy éppolyan balhés természetű párt talál magának, mint ő maga. Most azonban úgy tűnik, hogy a botrányhősnő jó útra tért. Karib-szigeteki nyaralása során ugyanis a nála négy évvel fiatalabb, Joshua Bowmannel töltötte az időt.
Őrült ötletekkel teszik kényelmesen használhatóvá a technikai fejlődés alkotta eszközöket. A táska DVD vagy a számítógépre kötött teamelegítő által megteremtett komfort azonban elősegíti a technikai függőség kialakulását.
Tisztító teakúrával tartják karban szervezetüket a csinos modellek, és a veszprémi állatkert csimpánzai is. A középkorú nagymajmok, Móni és Taksonyi egy különleges teakeverékkel óvja egészségét.
Ki ne tudná, hogy mi mindenre képes egy nő, – de még egy férfi is – csakhogy jól nézzen ki. Persze sokan vannak, akik ahelyett, hogy „harcba szállnak” a szebb és jobb külalakért, inkább csak legyintenek egyet, mondván: rajtam már nem lehet segíteni.
Napvilágot láttak az első kémfelvételek Barack Obama vadonatúj elnöki autójáról. A 2,7 tonnás, páncélozott fekete járművet úgy tervezték, hogy szinte bármilyen támadásnak ellenálljon.
Pucér, hófehér férfipopsi borzolta fel a kedélyeket egy coloradói síparadicsomban. Egy szerencsétlenül járt férfi ugyanis beakadt a síliftbe, és fenekét a közönség felé mutatva lógott negyedórán keresztül a felvonóból. A síelő alsógatyájának köszönheti az életét, ami megtartotta.
Lelkes állatbarát Zsivoczky-Pandel Attila válogatott tízpróbázó. Már gyermekkorában szeretett volna egy kutyust, ám szülei óbudai panellakásában nem tarthatott négylábút. Jelenlegi zuglói otthonában viszont rengeteg öröme telik négy csincsillájában.
Halottakkal fűtenének egy svéd kisvárosban. A halmstadti- lakosok legnagyobb része üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy a városi krematóriumban a halottak hamvasztása révén keletkezett energiát újrahasznosítsák, és a háztartások fűtésére használják fel.