BUDAPEST – A Szombat esti láz négy táncospárja is részt vesz a Budapesti Operabál nyitó táncán. Strauss: Bécsi vér című keringőjére az 56 nyitó táncospárral együtt Keleti Andrea és Csonka András, Dammak Jázmin és Kovács Zoltán, Molnár Andrea és Katus Attila, illetve Kiss Ramóna és Markó Róbert is táncra perdül.
LOS ANGELES – „Borzalmasan érzem magam, hiszen én beszéltem rá Zsazsát, hogy bízzuk a pénzünket Bernie Madoffra” – nyilatkozta Frederic von Anhalt (65) herceg a National Enqirer című magazinnak. A nemes azt is elárulta, több mint egymilliárd forintot vesztettek a gazdasági válság, illetve a sztárbróker bukásán, aki Steven Spielberg és Kevin Bacon befektetését sem tudta visszaadni.
Mi lesz Gregor Bernadett családjával? A színésznő anyagi válságba kerülhet, miután a Jóban Rosszban sorozatból eltanácsolták. Férjének, Somogyi Istvánnak nincs állandó munkája, továbbra is Gregor a családfenntartó.
Két politikust és egy mentőorvost tartóztatott le a bahamai rendőrség, miután bebizonyosodott, ők zsarolták meg John Travoltát haldokló fia képeivel. Egyikőjük ráadásul, Pleasant Bridgewater szenátor a család egyik közeli barátja (volt).
Egy 51 éves rácalmási férfi Volkswagen Golf autójával szándékosan nekiment a vele szemben szabályosan haladó kőzúzalékot szállító nyerges vontatóval tegnap kora reggel a 62-es főúton. A frontális ütközés miatt a személyautó kigyulladt, a sofőr, K. János bennégett a kocsiban. Ezzel egy időben a férfi 20 évvel fiatalabb felesége értesítette a rendőrséget: 3,5 éves kisfiát, Leventét halva találta a…
Bakács Tibor fél és forr benne a harag. Jó ideje kénytelen ugyanis együtt élni az érzéssel, hogy névtelenül fenyegetik, megrongálják anyagi javait, mi több, álrendőrök szaglásznak utána. Följelentést hiába tett, a nyomozást eredmény nélkül lezárták
Világgá ment két 13 éves kamaszlány, mert féltek hazavinni a félévi bizonyítványukat. Kitti és Fruzsina pénteken az iskolából már nem mentek haza, azóta senki nem tudja hol lehetnek.
Szomáliában a polgárháború kirobbanása, azaz a 90-es évek eleje óta nincs törvényes központi kormány. Ez a „senki földje állapot” vezetett ahhoz, hogy a könnyű, gyors vízi jáműveken közlekedő kalózok kényükre-kedvükre lecsapnak a Vörös-tengeren, az Ádeni-öbölben közlekedő, és a kenyai kikötő felé tartó kereskedelmi hajókra, tankerekre. Nem kímélik az utasszállítókat sem. A fegyveresek célja a…
A tengeri kalózkodásról először i. e. a 13. századból szólnak hírek. Akkor a Tengeri Népek bénították meg az Égei- és Földközi-tenger kereskedelmét. A főníciaiak vezették be a váltságdíjszedést, módos családok fiait, leányait rabolták el, és a vagyonos szülőktől mesés összeget kaptak. I.e. 75-ben Julius Caesar is a szicíliai kalózok fogságába esett, 20 talentum lefizetése fejében engedték el. A…
Szörnyű tragédia sokkolta tegnap Barcelonát. A katalán fővárosban tegnap dél körül óriási széllökések voltak, s a viharos időjárás súlyosan megrongált egy sportcsarnokot is, ahol éppen diákbaseball-mérkőzéseket rendeztek.
Továbbra sincs béke Madonna és volt férje, Guy Ritchie között. Hiába váltak el útjaik hivatalosan is novemberben, az énekesnő és a rendező még mindig marakodik, most éppen a gyerekek iskoláztatása miatt.
Véget ért az Újpest egyhetes angliai edzőtábora, így holnaptól ismét itthon készül Szentes Lázár együttesek. A lila-fehérek azonban nem sokáig pihennek, hétfőn máris újra útra kelnek, ezúttal Bükfürdőre.
Azon veszekszenek most az ellenzéki és a kormánypárti politikusok, hogy közülük ki tudta előbb, mekkora lesz a világban még mindig csak kibontakozóban lévő gazdasági válság, és a másik miért nem szólt, vagy tett valamit. Gyermeki játszadozásukat ne is zavarjuk, országos pusztulásunk némely okairól viszont érdemes néhány szót váltanunk itt is.
A koreai gyártó autóinak formavilága rendre megosztja az autók iránt érdeklődőket, van, akinek tetszenek az egyedi megjelenésű modellek, de valljuk meg, ők vannak kevesebben. A legutóbbi ráncfelvarráskor eltűntettek pár különösen egyedi megoldást a Kyron kasztnijáról. Ettől még nem szürkült a tömegmodellek közé, ám vitathatatlanul elegánsabbá vált a modell. Formája és mérete miatt az utcaképből…
A fene se ismeri ki magát ebben az országban – mondja Bander Ferenc, aki másodszor vonul börtönbe mopedautója miatt. Ő úgy tudja, nem kell rendszám a legfeljebb 45-el közlekedő járműre, és ezt mondja az állampolgári jogok biztosa is. A közlekedési hatóság viszont ragaszkodik a személyautó besoroláshoz, a bíróságokon pedig hol így, hol úgy döntenek felőle.
Brad Pittet felvillanyozta a hír, mikor megtudta, az Oscar-díjért zajló harcban vetélytársai között tudhatja példaképeit, Sean Pennt és Mickey Rourke-ot. A szupersztár a legjobb színésznek járó díjért van versenyben azért az alakításáért, melyben egy fordítottan öregedő férfit alakít.
A sport maga a nemes, sokszor fogcsikorgató küzdelem, ugyanakkor gyakran kacagtató vagy éppen megdöbbentő látványt is kínál. Az összeállításunkban közölt felvételekből néhányat amatőr fotósok, azaz a nézőtéren üldögélő szurkolók örökítették meg, és a Spoiler internetes oldalára küldték be. A Bors innen válogatott össze néhány figyelemre méltó fényképet.
Több influenzavírus is felütötte a fejét Európában az ősz elején, decemberben pedig már járvány volt Portugáliában, Nagy-Britanniában és Írországban. A kór nyugati irányba haladt tovább: végigsöpört Franciaországon, Spanyolországon – majd Németországon, Olaszországon, Hollandián, Svájcon és Ausztrián keresztül elérte hazánkat is. A szakértők szerint az influenza akár már e hónap végére elérheti…
Csupán nyolc éves az a macedón kisfiú, Marko Calasan, aki sikeres vizsgát tett a Microsoftnál, így ő a világ legfiatalabb rendszergazdája. Hazájában ünnepelt sztár, már csak úgy hívják őt, a számítógép Mozartja.
Rafael Nadal valószínűleg végleg elhallgattatja azokat, akik salakspecialistának kiáltották ki, hiszen tavalyi wimbledoni győzelme után idén Melbourne-ben is megállíthatatlanul menetel a végső elsőség felé. A fizikai erejével messze a mezőny fölé emelkedő, bombaformában lévő teniszező a 3. fordulóban a háromszoros ausztrál elődöntős Tommy Haast mosta le a pályáról.
Javier Saviolának, a Real Madrid argentin csatárának elfogyott a türelme, és felszólította a klub vezetését, hogy vagy engedjék játszani a csapatban, vagy hagyják végre távozni. A 27 éves támadó 2007-ben érkezett a madridiakhoz, de Bernd Schuster irányítása alatt alig jutott játéklehetőséghez és a helyzet az új tréner, Juande Ramos érkezése óta sem változott.
Béla bácsi boldogsága Ernyey (egyes helyeken Ernyei, az internetes társkereső portálon csak „Örömkirály”) Béla boldogságáról most már mindenki értesülhetett. Az idén 67 éves szívtipró egy közel 40 évvel fiatalabb lánnyal esett szerelembe, ami – mit ad Isten - viszonzásra is talált. Megtudhattuk, hogy már az esküvőt tervezgetik, meg a gyermekáldást, sőt, azt is, hogy a Filmmúzeum sztárja a…
Sokadszorra kell szembenéznünk a ténnyel: borzasztóan gyenge a sportdiplomáciánk. Erről legújabban Európa-bajnok műkorcsolyázónk, a helsinki kontinensviadalon (le)szereplő (?), 8. helyen végző Sebestyén Júlia beszélhet, hiszen hiába futott szinte tökéletes rövid programot, illetve kűrt, a bírók előbbit csúnyán lepontozták, így pedig elúszott az éremesély.
Néhány járta be a hír a világsajtót: a brazil szépségkirálynőn, Mariana Bridi da Costán életmentő műtétet hajtottak végre, amikor kezeit és lábait is amputálták, hogy egy kevéssé ismert betegséggel sikeresen vegye fel a harcot. Mariana azonban tegnap hajnali három órakor mégis életét vesztette.
Jordan diáklány külseje vérbő asszonyt rejt. A modell a Movida nevű londoni szórakozóhelyen töltötte a múlt éjszakát nővérével, Sophieval, épp ott, ahol férje, Peter André előző éjjel mulatozott.
Sisa Tibor néhány napja munkanélküli futball-edző. A Diósgyőr pénztelenségét, anyagi kiszolgáltatottságát, a vezetők hetek óta tartó üres ígéreteit megunva a szakember önként állt fel az NB I-es csapat kispadjáról, így Miskolcról visszaköltözött Nógrád megyei otthonába, Ludányhalásziba.
Megkövült korallokat kerestek azok a kutatók, akik Tasmánia partjainál 3 ezer méter mélyen összesen 274 új tengeri fajt fedeztek fel. Nagyra nőtt pókok, rákok élnek egy olyan világban, ahová már egyáltalán nem jut napfény.
A sok-sok csalódás után második győzelmét is megszerezte idén Szávay Ágnes, aki szombaton az Australian Open párosok küzdelmében tudott ismét nyerni, így már a legjobb 16 között folytathatja az év első Grand Slam-tornáját.
Sokszor előfordul mostanában, hogy szerető gazdáik összeadják legkedvesebb állatkáikat. Az azonban ritkaságszámba megy, hogy a frigy résztvevői nem kutyák, vagy macskák, hanem pingvinek.
Nem sokáig szeretne otthon maradni júniusban születendő kisbabájával Knapek Edina. A válogatott tőröző az októberi, törökországi világbajnokságon legszívesebben már újra pástra lépne.
Ez se normális! – kiálthatnánk fel, amikor megnézzük a Thaiföldről kapott képeket. Nong Na ugyanis megmagyarázhatatlan vonzalmat érez a skorpiók iránt, így gond nélkül magára teszi, sőt, a szájába is veszi a gyilkos támadásairól is ismert rovart.
Nézőpont kérdése, hogy sokat vagy keveset keres-e az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama évi 400 ezer dolláros (kb. 90 millió forint) fizetésért jár be hivatalába. Ehhez persze hozzájön még 50 ezer dolláros (11 millió forint) általános költségtérítés, és további 18 ezer dollár (4 millió forint), amelyet szórakozásra, illetve 90 ezer dollár (kb. 20 millió forint), amelyet utazásra…