2009. január 7. szerda

jan. 7
6:18
Egymásba szeretett Csányi Sándor és Oroszlán Szonja (Blikk)
Egymásba szeretett Oroszlán Szonja (31) és Csányi Sándor (33). A két színész az új színpadi álompár, a Madách Színház És mennyi szerelem! című új darabjában habarodik egymásba. Persze, mint minden vígjáték, itt sem minden a klasszikus módon történik, az Andyt alakító Csányi ugyanis először szinte tudomást sem vesz a Szonja által megformált Sophie-ról.
jan. 7
6:20
Aggódnak az eltűnt Som Lajosért zenésztársai (Blikk)
BUDAPEST – Aggódnak a barátai Som Lajosért (62), akiről két hónapja szinte semmit sem tudnak. A régi cimborák utolsó információja az volt, hogy a legendás Piramis együttes basszusgitárosa a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályán feküdt pár napig – elvonókúrán –, de már onnan is elvitte neje, Erzsike egy másik helyre, nehogy megtalálják.
jan. 7
6:22
Nánási: Lenyűgöz Ördög Nóra szépsége (Blikk)
BUDAPEST – Óriási vihart kavart az elmúlt hetekben a Szombat esti láz műsorvezetőjének házassági válsága. És bár a felek nem mesélnek a szakítás körülményeiről, annyi kiderült: a négy hónapos házasságnak Ördög Nóri (28) vetett véget. Csak azt nem tudni, pontosan miért.
jan. 7
6:24
Elképesztő! Kate Moss terhesen ivott és cigizett (Blikk)
A szupermodell jól láthatóan második gyermekét várja
jan. 7
6:26
Gyógyszere segíthetett volna Travolta fián (Blikk)
OCALA – A boncolási eredmény bebizonyította, amitől sokan tartottak John Travolta (54) fia, Jett (†16) talán még mindig élhetne, ha apja nem állította volna le gyógyszerének szedését, mert úgy vélte, nem használ neki.
jan. 7
6:28
Végső búcsút vettek Derricktől (Blikk)
Eltemették Bajorországban a 85 éves korában elhunyt Horst Tappertet
jan. 7
6:36
Leperelheti a bugyit is Medveczkyről az RTL (BorsOnline)
Nagy bajba kerülhet szókimondása miatt a táncosnő. Nem elég, hogy kilencszázezres honoráriumát visszatartja az RTL Klub, de a csatorna vezetősége kilátásba helyezett további lépéseket, ha Ilona folytatja a vagdalkozást. Nem kizárt, hogy a már kifizetett bő kétmilliót is visszaperlik tőle.
jan. 7
6:38
Aniston a drogok miatt kétszer vetélt el Pittől (BorsOnline)
Hollywood szendéje, Brad Pitt exfelesége, Angelina Jolie ellensége, spermadonort kereső szingli, vagy dögös szexbomba - Jennifer Anistont tucatnyi jelzővel illették már a sajtóban. Ám valóban olyan ártatlan, mint ahogyan sokan lefestik? Hat részes sorozatunkban, amelyben egykori barátok, lakótársak vallomásait, valamint régi, eltitkolt interjúrészleteket közlünk, Jennifer Aniston szextitkairól…
jan. 7
6:54
Benkő ki akarja készíteni Győzikét? (BorsOnline)
Tovább nőtt a feszültség Benkő Dániel és Győzike között egy békésnek szánt közös vacsorán. A lantművész ugyanis azt állítja, hogy a showman a sárga földig leitta magát az RTL Klub Vacsoracsatájának felvételén. A Gáspár család feje cáfol, és nem érti, miért támadja állandóan egykori celebtársa. A kulisszák mögött egyre gyakrabba hallani, hogy a lantos tudatosan járatja le Győzit, mert a helyére…
jan. 7
6:56
Bódi Sylvi orosz férjre vadászik (BorsOnline)
Bódi Sylvi szívesen összekötné az életét egy férfivel. Mivel hónapok óta nincs komoly kapcsolata, ezen nem lehet csodálkozni, azon már sokka inkább, hogy az egykor legszebb magyar nőnek választott modell leginkább orosz férfit választana.
jan. 7
7:12
2 milliós vérdíj a dunaújvárosi rablók fején! (BorsOnline)
Betörőbanda tartja rettegésben Dunaújváros újtelepi körzetének lakóit. Két hét leforgása alatt legalább nyolc házat pakoltak ki a bűnözők. Az egyik károsult Szécsényi István, megelégelte a hatóságok tehetetlenségét: bár tőle csak 500 ezer forintnyi értéket vittek el, ő ennek négyszeresét, 2 milliót ajánlott fel a nyomravezetőnek.
jan. 7
7:48
Utólag javítanak a politikusokról készült fényképeken (BorsOnline)
Mennyit retusálják, hogyan alakítgatják a pártelnökök fotóit? Gyurcsány Ferenc kormányfő fotósa azt mondja, egy szabály van: biztonsági okokból hátulról nem szabad fényképezni a kormányfőt, míg az Orbán filmjeit készítő szakember szerint a Fidesz elnökének arca nem szimmetrikus, erre kell ügyelni a felvételekkor.
jan. 7
7:48
Késik Palotás Petráék babája! (Blikk)
BUDAPEST — Úgy látszik, Palotás Petra (33) kislánya nem szereti a hideget, mert annak ellenére, hogy a két ünnep közé volt kiírva mamája, egyelőre nem akar kibújni anyukája pocakjából.
jan. 7
7:50
Szombat esti láz lesz az idei Operabálon is (Blikk)
BUDAPEST — Több okból is rendhagyó lesz az idei Operabál, amely az Operaház 125. évadjának jegyében zajlik, a nyitó táncban pedig sztárok is részt vesznek.
jan. 7
7:52
Varnus Xaver már végrendelkezett (Blikk)
jan. 7
8:06
Aktfotókkal gyógyítja rendelőjét a hárskúti körorvos (BorsOnline)
Kidobta a lábgombás plakátot, várószobája falát saját művészfotóival díszíti dr. Novogradecz Csaba. A háziorvos hisz a pozitív képek gyógyító erejében, melyekkel nemcsak betegeit, de hárskúti rendelőt is szeretné megmenteni. A megvásárolható művekből befolyó pénzt az utolsó fillérig az épület felújítására fordítja
jan. 7
8:42
Maksa döbbenetes vallomást tett (Blikk)
BUDAPEST — Senki nem gondolta volna a mindig mosolygós humoristáról, Maksa Zoltánról (46), hogy magánélete az utóbbi időben komoly válságba került.
jan. 7
8:42
Öröklődik az anya-meny viszály (BorsOnline)
Elegem volt a kedves mamából, legközelebb húsvétra megyünk! – mondja sok nő az ünnepek elmúltával. Hiába, ha máskor nem, a nagy családi ünnepeken anyós és meny – két történelmi ellenfél – egy asztalhoz kényszerül. A két nő vetélkedésére, amit a szeretett férfiért folytatnak, néha a legjobban induló párkapcsolat is rámegy. De miért olyan féltékenyek egymásra az anyuka és a feleség?
jan. 7
9:18
Három vesével született Zsuzsi (BorsOnline)
Vidámsága sugárzó, pedig semmi oka nem lenne a boldogságra a 17 éves Zsuzsinak. A lány három vesével született, amit öt évvel ezelőttig nem vettek észre az orvosok, ezért a baloldali két vese tönkretette egymást. A lány éveket töltött el kórházban lázasan, óriási fájdalmakkal. Egy hónapja megműtötték, így új esélyt kapott az élettől.
jan. 7
9:54
Megszületett Jennifer Garner gyermeke (Blikk)
Jennifer Garner hollywoodi filmsztár ismét kislánynak adott életet egy Los Angeles-i kórházban.
jan. 7
10:12
Elfogult arckép (BorsOnline)
Ha jól emlékszem boldog úrfi koromra, a szűkebb környezetemben változatos rendszertelenséggel előforduló hölgyismerőseim kimondottan kedvelték édes jó anyámat.
jan. 7
10:14
Kórházért tüntettek a nyírségi kutyások (BorsOnline)
Közel száz kutyatulajdonos tüntetett a Nyíregyházi Állatkórház tervezett kilakoltatása ellen. A demonstráción az indulatoktól túlfűtött állattartók kedvenceikkel együtt jelentek meg.
jan. 7
11:06
Oroszlán Szonjáért harcol Csányi Sándor (BorsOnline)
Álompár születik a Madách Színház színpadán. Csányi Sándor és Oroszlán Szonja játssza a főszerepet a körúti teátrumban, ahol egy kibontakozó románcot kísérhetnek figyelemmel a nézők.
jan. 7
11:42
Elhunyt Ilosfalvy Róbert (Blikk)
Életének 82. évében elhunyt Ilosfalvy Róbert Kossuth-díjas magánénekes.
jan. 7
11:42
Kiírják a sorozatból a Jóban Rosszban Lauráját (BorsOnline)
Tovább gyűrűzik a leépítési hullám a TV2 – nél. Információink szerint a kirúgások nem csak a háttérben dolgozókat érintik, a képernyősök egy része is veszélyben van. A folyosói pletykák szerint a Jóban Rosszban sorozat egyik főszereplője, a Laurát játszó Kerekes Viktória is listára került, és a közeljövőben megválnak tőle.
jan. 7
12:18
Gatyát húznának a bennszülöttek tökére. Fotókkal! (BorsOnline)
Pápua Új - Guinea bennszülött törzseire rossz napok járnak: az indonéz kormány több képviselője is azt szorgalmazza, hogy a lopótökhöz hasonlító, koteka nevű pénisztartóikat cseréljék alsógatyára. A szemérmes politikusok szerint ugyanis túlontúl pornográf a helyi férfiak megjelenése.
jan. 7
12:18
Swayze dühös, fél, tudja nincs sok ideje hátra (Blikk)
Patrick Swayze tisztában van azzal, hogy már nincs sok ideje hátra.
jan. 7
12:36
Alkoholista lett a kutyájából (BorsOnline)
Több hónapnyi közmunkára ítélte az angol bíróság azt a munkanélküli séfet, akit állatkínzással vádoltak. Andrew Wilson nemcsak bottal verte Bronx nevű vadászkutyáját, hanem még alkohollal is itatta, aminek következtében a szerencsétlen állat szinte a nap huszonnégy órájában hullarészeg volt.
jan. 7
13:12
Milliókat adományozott a Barátok Közt sztárja (BorsOnline)
Csaknem tízmilliót kerestek a sztárok a Tűzoltó Utcai Gyermekkórház akóiak. A hírességek a VIVA televízió Teleton című jótékonysági műsorában vettek részt, s a nézőkkel együtt több, mint kilencmillió négyszázezer forintot gyűjtöttek össze.
jan. 7
13:30
Holtan találták otthonában a "a gitár istenét" (Blikk)
Több napon át feküdt holtan a lakásában.
jan. 7
13:48
Veszedelmesek a szerelemre a romantikus filmek (BorsOnline)
Tönkretehetik a párkapcsolatokat a romantikus filmek. Már egyetlen hollywoodi alkotás megtekintése is elegendő lehet, hogy az embereknek megváltozzon a véleményük a szerelemről. A nézők közül ugyanis sokan készpénznek veszik, hogy a tökéletes kapcsolat minden erőfeszítés nélkül megadatik, és irreális elvárásokat támasztanak a hétköznapokban párjukkal szemben.
jan. 7
14:06
Travolta saját gépén szállítja fia holttestét (BorsOnline)
A tragikusan fiatalon elhunyt Jett Travolta bebalzsamozott holttestét világsztár apja repíti magángépén oscalai otthonukba. A színész maga kérvényezte a bahamai hatóságoknál, hogy hazavihesse szeretett gyermekét.
jan. 7
14:42
Madár: ráér még az edzősködés (BorsOnline)
Szombaton Magdeburgban vb-övért lép ringbe az Universum két magyar profi ökölvívója a WBO égisze alatt. Erdei Zsolt félnehézsúlyú világbajnoki trónját igyekszik tizenegyedik alkalommal megvédeni az ukrán Jurij Barasjan ellen, a nagyközépsúlyú ifjabb Balzsay Károly pedig az orosz Gyenyisz Inykinnel küzd pályafutása első világbajnoki címéért. Utóbbi kiválóság édesapjától, a KSI-ben vezetőedzőként…
jan. 7
15:18
Újra együtt a Jackson Five? (BorsOnline)
La Toya Jackson megpróbálja a lehetetlent, újra akarja éleszteni a Jackson Five - ot. Az énekesnő első lépésként összetrombitálta a testvéreit, akik a hírek szerint nagyon lelkesek voltak az ötlettől. A megbeszélésről egyetlen fivér hiányzott, Michael Jackson.
jan. 7
15:33
Sebestyén Juli Pljusenkóval gálázott Milánóban (BorsOnline)
Az orosz olimpiai, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok korcsolyasztár, Jevgenyij Pjusenko elképzelni sem tudná magyarok nélkül pazar Kings on Ice néven futó show-ját. Ám nemcsak a hegedűvirtuóz Edvin Marton, hanem Európa-bajnoknőnk, Sebestyén Júlia is a neves csapat része volt az elmúlt két napon Milánóban.
jan. 7
15:51
Kikészítette Obama lányait az első nap az iskolában (BorsOnline)
Első napját töltötte a két Obama kislány új iskoláikban, természetesen a nyakukban loholó újságírók kíséretében. Sasha és Malina minden lépését fotósok örökítették meg. Szakértők szerint komoly problémákat vethet fel a gyerekek lelki fejlődése szempontjából, hogy magánéletük szinte egyik napról a másikra teljesen megszűnt.
jan. 7
15:51
Visszaéltek Alföldi Róbert nevével (Blikk)
Az elmúlt napokban egy ismeretlen férfi Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója nevével visszaélve több esetben telefonon zaklatott, tárgyalásokra hívott művészeket, a szakma képviselőit - közölte a Nemzeti Színház sajtófőnöke szerdán az MTI-vel. Az intézmény feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
jan. 7
16:09
Vagyonba kerül a tetkómintás divat (BorsOnline)
Aki nem akar levakarhatatlan tetkót, az viselheti a szokásos mintákat a ruháján is, amióta Don Ed Hardy tetoválóművész és Christian Audigier divattervező kitalálta ezt. Britney Spears és Madonna kedvenc cuccai egyre gyakrabban jelennek meg Budapest utcáin is, pedig aki ilyet akar, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
jan. 7
16:27
Befejeződött a Dakar az első magyar női sofőr számára (BorsOnline)
Veszélybe került Szalay Balázs számára az idei Dakar-rali befejezése, miután hétfőn feladta a küzdelmet az őt segítő szervíz- és versenykamion. A Darázsi Zsolt vezette MAN típusú jármű motorhiba miatt szállt ki a versenyből, ami azt is jelenti, hogy az első női dakaros, Bahor Bea számára véget ért az idei viadal.
jan. 7
16:45
Sarko öccse a titkos apa? (BorsOnline)
Nicolas Sarkozy elnök unokahúgát hordta a szíve alatt a francia köztársaság igazságügyi minisztere, Rachida Dati – legalábbis ezt állítják francia lapok. A politikus múlt hét pénteken adott életet kislányának, az apa személyét azonban a kicsi születése után sem hajlandó elárulni.
jan. 7
17:21
Fisichella a gyorshajtásrekorder (BorsOnline)
Elit klubba lépett be Danica Patrick, az IndiCar-sorozat tehetsége. Ugyan a Forma–1-es bemutatkozása még várat magára, közúti gyorshajtásban máris csatlakozott a F1-sztárjaihoz, akik közül a háromszoros világbajnok Piquet és az olasz Fisichella a rekorder.
jan. 7
17:39
Totti beszólt Beckhamnak (BorsOnline)
A sérüléséről szóló hírek ellenére David Beckham tegnap bemutatkozott újdonsült csapatában, az AC Milanban. Az angol középpályás a Hamburg elleni Dubaiban rendezett felkészülési mérkőzésen öltötte magára először a piros-feketék mezét. Hiába a Beckhamat övező nagy csinnadratta, a Roma sztárja, Francesco Totti szerint a milánóiak gyengülhetnek érkezésével.
jan. 7
17:57
Paris Hilton: "Csak néhány szexpartnerem volt" (Blikk)
A szőke híresség azt állította egy most megjelent interjúban, hogy csak alig egy-két férfi volt az életében.
jan. 7
18:15
Álarcban új életet kezdhet (BorsOnline)
Jöhet akármilyen gazdasági válság, az emberek szórakozni akarnak, ennek pedig tegnaptól kezdve hivatalosan is eljött az ideje. Megkezdődött a farsang és a báli szezon.
jan. 7
19:09
Tevez: szívesen játszanék a Realban! (BorsOnline)
Egyre több spekuláció lát napvilágot Carlos Tevez jövőjével kapcsolatban. A Manchester United argentin támadójának nyáron jár le kétéves kölcsönszerződése az angol sztárklubnál, de Alex Ferguson egyelőre még nem kínált új kontaktust a mostanában csak csereként számításba vett futballista számára.
jan. 7
20:21
Kovács még az újpesti kispadra sem ülne le (BorsOnline)
Kovács Zoltán visszatéréséről suttognak Újpesten. A féléves győri kitérő után nemrégiben visszavonult labdarúgó azonban nem a kispadon képzeli el jövőjét, sokkal inkább a hazai futballélet megreformálásán dolgozna. Akár Újpesten...
jan. 7
20:23
Dragóner: vége a fájdalmaknak (BorsOnline)
Mégis ott lesz az FTC idei első edzésén Dragóner Attila. A zöld-fehérek hátvédje hetek óta fájlalta a hátát, ám a számtalan vizsgálat nyomán sem tudtak pontos diagnózist felállítani, egyáltalán nem javult az állapota.
jan. 7
21:51
Símaszkos férfi gyilkolt egy csepeli iskolában (BorsOnline)
Egy símaszkos fegyveres rontott be Csepelen a Széchenyi utcai iskolába tegnap fél hét körül, ahol az elsődleges információk szerint két tanárt fejbe lőtt, az iskola gondnokát pedig kézen lőtte.

Keresés