Jobban is sikerülhetett volna Németh Krisztián debütálása. A Liverpool csatárát egy hónapra kölcsönvette a második vonalban szereplő Blackpool, amely kedd este 3-0-ra kikapott a Queens Park Rangerstől. Ráadásul Némethnek több helyen eltört az arccsontja.
Gyászolnak az angliai Avon and Somersetben lévő rendőrőrs tagjai. Elveszítették hűséges négylábú társukat, Max-et. A derék állat kilenc évet élt. Rákbetegség vitte sírba.
A miniszterlenök csütörtökön a parlament rendkívüli ülésén a gazdasági válság nyomán szükséges nemzetstratégiáról fog beszélni, de a konkrét intézkedéseket csak a tavaszi ülésszak elején jelenti be
A magyar szövetség elnöksége eltiltotta a munkavégzéstől Hartyáni Zsolt kosárlabda játékvezetőt. A bíró nem fújt rosszul, nem követett el mérkőzést eldöntő hibát, más volt a „bűne”. Az egyik legismertebb honi internetes portál fórumába kezdett el írogatni.
Igen széles sávban, 283,80 és 287,30 között hullámzott a forint az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz a tegnapihoz képest kicsit erősebben zárta a napot.
A német Karlsruhe csapatához igazolt Dino Drpic, miután horvát csapata átadó listára tette. Klubja azért küldte el, mert a focista felesége, Nives Celsius egy tévéműsorban elmondta, hogy egy alkalommal a zágrábi futballstadion kezdőkörében szexeltek.
Sokat javított a budapesti tőzsdei befektetői hangulaton is az amerikai hír, hogy az Obama-adminisztráció létrehozza az úgynevezett "Fekete Bankot", amely felvásárolja a pénzintézetek mérgező eszközeit. Ettől a hitelezés újbóli beindulását remélik.
Tökéletes érettségi bizonyítványa és rendkívüli tudása miatt felvételt nyert a Cambridge-i Egyetemre Alice Rea, de már nem kezdhette el tanulmányait, ugyanis a 18 éves gyönyörű lány meghalt anorexiában.
Natalia Vodianova az Etam legújabb fehérnemű-kampányának reklámfigurája. A 26 éves orosz modell elképesztő karriert futott be, 11 éves korától dolgozott zöldségesként, amíg fel nem fedezték. Ma milliomos, boldog feleség, három gyermek édesanyja.
A múltban hiába könyörögtek a brit tévéadók Bob Dylannak, az évtizedek során sohasem adott engedélyt arra, hogy valamelyik számával reklámozhassák valamelyik terméküket, szolgáltatásukat. A kiváló amerikai popzenész és szövegíró most végre mégis kegyet gyakorolt.
Keresztbe fordult kamionok, áramkimaradások, csúszós és kátyús utak, fakidőlések nehezítették Magyarország életét, a gyerekek pedig örömmámorban úsztak, miután – a Bors népi időjósainak ígéretével összhangban – tegnap erős havazás érkezett nyugat felől, másutt egyelőre eső esett, de még ott is hóra válthat lehűlés esetén.