A Mi Hazánk alelnöke szerint sokat csökkent az erőforrás-különbség köztük és a Fidesz között, ami nagy lehetőség a pártnak. Dúró visszautasította korábbi tanácsadója állításait, miszerint az elnökség ráült volna a pártra, de szerinte is sokat kell még fejlődniük.
A HVG közzétette az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj étel- és italárait. A legolcsóbb melegétel a 4000 forintos pizzaszelet, amit lekísérhetünk egy 2500 forintos sörrel, persze 1000-1200 forintos repohár-díjjal kiegészülve.
Mindössze két hónapig és két hétig gondoskodott a Készenléti Rendőrség a miniszterelnök védelméről, mielőtt kiderült, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) újra beszállt a személyi biztonság kérdésébe. Az egybeesés különös, de elvileg nincs köze ahhoz, hogy Magyar Pétert néhány napja leköpték a Nyugati pályaudvarnál.
Minősíthetetlen hangnemben hozta szóba a Campus Fesztiválon Majka a Megafon egyik legismertebb korábbi arcát, Bohár Dánielt. A jobboldali influenszer természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot. Tiszás trubadúrról írt, és szerinte a rapper az ő hátán akar bekerülni a hírekbe. Felvetette azt is, hogy Majkának benne lehet a szerződésében az emberek
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) egy nagyszabású akció keretében 364 fegyvert foglalt le, amelyek egy részét a magyar–szlovák határon, másik részét egy budapesti lakóházban és egy szerszámboltban találták meg. Az ügyben három férfit gyanúsítanak lőfegyverrel való visszaéléssel, köztük egy 55 éves örmény állampolgárt, aki a Józs
Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter törvénytelenül irányítja az ügyészséget és a nyomozóhatóságokat. A Fidesz álláspontja szerint a kormányfő legutóbbi Facebook-posztjában utasítást adott a volt miniszter bebörtönzésére.
Rövidített útvonalon, csak Budán közlekedik az M4-es metró július 28-ától augusztus 2-áig előre tervezett karbantartás miatt. A földalatti helyett a sűrűbben induló villamosokkal, illetve a Rákóczi úti autóbuszokkal lehet utazni.
Ismeretlen, feltehetően marhatrágyából álló szennyeződés miatt bezárták a szanazugi és a városerdei szabadstrandot a Körösökön. A szakemberek harmadfokú kárelhárítási készültség mellett merülőfallal lokalizálták az uszadékot, a békési duzzasztónál pedig felfüggesztették a vízkivételeket.
Folyamatos lesz a rendőri jelenlét a hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíj ideje alatt, a Hungaroring főbejáratával szemben létesített ideiglenes rendőrőrsön 0–24 órás ügyeletet biztosítanak – tájékoztatta az MTI-t pénteken Szekeres Dominik, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő pénteki posztjában azt kifogásolta, hogy Divinyi Zsombort jelölték az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói posztjára. Az egykori honatya bejegyzése szerint ugyanis Divinyi korábban az EU-s pénzeket "ellopó" állami intézményeknél töltött be vezető pozíciót, majd egy olyan informatikai cég élére került, amely
Irányt fog mutatni holnapi tusványosi beszédében Orbán Viktor az elvesztett választás kampányfőnöke szerint. Orbán Balázs úgy véli, többek között a megváltozott médiapiac, a 2026. áprilisi vereség oka, amit nagyon ügyesen lovagolt meg a baloldali sajtó. Az a véleménye, Magyarország ma a homokba dugja a fejét, nem vesz tudomást azokról a problémákró
Tuzson Bence a Tusványoson beszélt arról, hogy listázni fogják az új rendszert kiszolgáló igazságügyi szereplőket, és felelősségre fogják vonni őket. A miniszterelnök szerint a "bukott igazságügyi miniszternek" inkább egy jó védőügyvédet kellene keresnie a fenyegetés helyett.
Egy friss kutatás szerint tízből több mint öten az elmúlt egy évben legalább egyszer a vártnál jóval később jutottak ellátáshoz, miközben egyes szakrendeléseken már közel három hónapos a várólista. Sokan emiatt inkább a magánegészségügy felé fordulnak, a szakértők szerint azonban a hosszú várakozás már nemcsak kényelmetlenség, hanem komoly egészség
Ősztől, majd jövő év elejétől jelentősen változnak a részben vagy teljesen elektromos meghajtású autókra vonatkozó szabályok Magyarországon. Ezekről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője.
Pénteken megszűnt három országos közgyűjtemény vezetőjének munkaviszonya a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium által kezdeményezett átfogó intézményi átvilágítás eredményeként. Azonnali hatállyal menesztették a Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatóit.
Nem elég a minden korábbi rekordot megdöntő rekordalacsony vízállás, újabb gondok adódtak a Velecnei-tónál. A gárdonyi és a velencei önkormányzat is arról számolt be pénteken, hogy ideiglenes strandolási tilalom lépett életbe több népszerű fürdőzőhelyen. Gárdonyban figyelmeztető táblákat helyeztek ki, és a vízbe vezető lépcsőket is lezárták az érin
Éles üzenetváltás alakult ki Tuzson Bence és Magyar Péter között, miután a volt igazságügyi miniszter a tusványosi rendezvényen arról beszélt, hogy a Tisza-kormány tagjainak, valamint az ügyészeknek, nyomozóknak és bíróknak egyszer felelniük kell a döntéseikért. Magyar Péter közösségi oldalán reagált a kijelentésekre, azt állítva, hogy Tuzson fenye
Egyelőre nem fejtették ki, hogy miért, de a vizsgálat során felmerülő munkajogi problémákat sejtet Sári Zsolt államtitkár. A minisztériumi vezető azt is elmondta, megindul a korábban Demeter Szilárd nevével fémjelzett közgyűjtemény központ decentralizálása.
A K-Monitor közlése szerint a Budapesti Gazdasági Ügyészség június 5-én elrendelte a nyomozást a Tisza Párt lejáratására szolgáló nemzeti konzultáció ügyében. A döntés egy korábbi rendőrségi elutasítást ír felül, és a 12 milliárd forintos kampány közpénz-felhasználását vizsgálja.
Látásvizsgálaton járt a miniszterelnök, mert hamarosan szemüvegre lesz szüksége. Miután felhelyezték rá a képen látható próbakeretet, eszébe jutott Pócs János kamerás Ray-Ban szemüvege.
A rendőrség egy 20 éves apát állított meg Szabolcsban, aki másfél éves gyermekét egy roller kormányára függesztett hintában szállította. A hatóság megjegyzi, ilyet még ők sem láttak.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.
A most közzétett légifelvételeken is jól látszik, milyen súlyos károkat okoz a szélsőséges időjárás a Dél-Alföld erdeiben. Bélmegyer, Szeghalom és Körösladány térségében idős tölgyesek, cseresek és kőrisesek pusztulnak, de az ártéri nyárasokat és a homoki fenyveseket sem kíméli a klímaváltozás. A rengeteg kiszáradt fa ráadásul roppant tűzveszélyes
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnézést kért. Ilyet Orbán Viktor emlékeim szerint egyszer sem tett meg, még ennél fajsúlyosabb ügyekben sem. Ezek jutottak eszembe a hét esemén
Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon bakteriális szennyezettség miatt, az érintett strandokon a vízminőség helyreállásáig tilos fürdeni – közölte a Fejér Vármegyei Kormányhivatal pénteken a közösségi oldalán.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Bóna Szabolcs, Palócz Éva, Németh Zsolt, Szabados Gábor, Gyulay Zsolt, Vinkó József és Molitorisz Dániel.
Hétfőn tart egyeztetést a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) képviselőivel. A kisbenzinkutak azonnali import-beengedést és benzináremelést szeretnének, a kormány azt ígérte: ha baj lesz, beavatkoznak, és nem hagyják elszállni az árakat.
A Tisza Párt elnöke egy bejegyzésben jelezte, hogy egy vidéki Tisza Sziget találkozóra tart meglepetésvendégként. Nem árulta el, hogy hol fog felbukkanni.
A Fidesz korábbi kampányfőnöke Tusványoson poénkodott esetleges börtönbüntetésével. Előtte felszólította a közszolgákat, tagadják meg a Tisza-kormány szerinte törvénytelen utasításait.
Bár a kormányzati tájékoztatón elhangzottak szerint jelenleg nincs határérték feletti azbesztszennyezés az országban, az utolsó közzétett adatok Kőszegen és Sé községben is jelentős határérték feletti szennyezést mutattak – írja közleményében a Greenpeace. Simon Gergely, a szervezet vegyianyag-szakértője az InfoRádiónak elmondta, nyomatékosan sürge
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest–Győr–Szombathely és a Budapest–Győr–Sopron vonalon – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.