Magyarország számít a fiatalokra, akiknek stabil és biztonságos jövőt kínál – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt a frissen végzett diplomásoknak.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét. Greg Abbott texasi kormányzó szombaton közölte, hogy a hatóságok éjjel-nappal folytatják a mentést. A Kerr megyében történt áradások legalább 43 ember életét követelték, köztük 15
A miniszterelnök a Hotel Lentulaiban elmondta, ő azt gondolta, "miniszterelnöki képességek vannak, voltak Varga Juditban". Orbán Viktor szerint itt a politika nem futball, hanem rögbi. És legalább 106 "Lázár János" kellene a Fideszben.
A hőség miatt drasztikusan megnőtt a vízfogyasztás Gödöllőn. A polgármester már arra kéri a lakosságot, hogy ne locsoljanak, és ne töltsék tele a medencéket.
Száguldozott és zsidókat menekített egy némettől kölcsönvett autóval, motorral állt keresztbe az ÁVO rettegett vezetőjének fekete autója előtt, 1956-ban olyan kommunista politikusokat védelmezett, akik az életüket féltették. A vagány, félelmet nem ismerő, öntörvényű Libik György egyfajta magyar Pimpernel volt a magyar történelem legsötétebb éveiben
Volt minden, mint a búcsúban Magyar Péter szerint abban az interjúban, amit Orbán Viktor adott Lentulai Krisztiánnak a Mandiner felületén, csak épp az ország égető kérdései – mint például az egészségügy, a gazdaság vagy a megélhetési válság – nem kerültek szóba. Varga Judit távozása is előkerült, aki a kegyelmi botrány után távozott a politikai éle
Mintegy 500 ezren vettek részt Marko Perkovic Thompson horvát énekes szombati zágrábi koncertjén – közölték a szervezők vasárnap. A háromórás koncertet az előadó "zenei és hazafias látványosságnak" nevezte, hiszen a számokat látványos fényjáték és tűzijáték színesítette. "Szeretném egész Európának megüzenni, hogy térjen vissza hagyományaihoz, keres
Korlátozást még nem vezettek be, de a polgármester azt kéri, hogy a helyiek ne locsoljanak és ne töltsék a medencéket, ha nem muszáj. Gödöllő mellett több térségi település, így Veresegyház, Szada és Fót is vízhiánnyal küzd.
Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán. Azt írták, hogy a hét elején több hullámban egyre hidegebb és nedvesebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét, így jelentős lehűlésre kell számítani.
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak – jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner Youtube-csatornáján vasárnap délelőtt közzétett interjúban, a Hotel Lentulai podcastban. A kormányfő azt mondta, nagyon ritkán bukkan föl a politikáikban olyan született tehetség, mint amilyen Varga Judit volt. A politikában olyan soha nincs, hogy valaki kész
"Én a gondolkodásmódban radikális vagyok, a cselekvésben mértéktartó" - mondta Orbán Viktor a Hotel Lentulaiban, ahol arról is megkérdezték, hogy elkényelmesedtek-e a fideszes politikusok és szavazók 15 év után?
A miniszterelnök nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel, amikor a korábbi igazságügyi miniszterről beszélt. Orbán szerint nagyon ritkán bukkan fel a magyar politikában olyan született tehetség, amilyen Varga Judit volt.
Abból a kevés dicséretből, amellyel a kormányfő régi és jelenlegi harcostársait illette a Hotel Lentulai című műsorban, kiemelkedett Lázár János miniszter, akit Orbán Viktor úgy jellemzett: a Lázárinfó, illetve a miniszter "ennek a dolognak a nemzetközileg is kiemelkedő mestere".
Túl van a nyitóhétvégéjén a Nyárkert, Veszprém legújabb szabadtéri szórakozóhelye a Színházkertben. Négy helyi vendéglátós és lemezlovas, hangulatos fények, hűs italok és sok-sok vendég, akik együtt megtöltötték élettel a belváros zöldövezetét. Szeptemberig nem is lesz megállás, most viszont mutatjuk a nyitóhétvége legjobb pillanatait.
A klímaváltozás egyre több területen okoz kihívásokat, így a vasúti pályák üzemeltetésében is. "Nyaranta a már olyan hőséggel kell megküzdenünk, amilyennel korábban csak a déli országoknak, a spanyol vagy az olasz társvasutaknak" – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója, aki videóban mutatta be, milyen kísérleti megoldással próbálkoznak a sínek
A nyár minden percét kihasználja Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória. A volt műugró és szerelme, akik tavasz óta már jegyesekként élik az életüket, a Balaton kellős közepén élvezte a jó időt egy barátjuk vitorlásán.
A MÁV kísérleti jelleggel fehér hővédő festékkel kezdi el bevonni a vasúti síneket, hogy mérsékelje azok túlmelegedését a nyári kánikulában – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója vasárnap közzétett videójában. A festés elsőként a pécsi fővonal Bükkösd térségi szakaszán történik meg, mivel ezen a környéken az elmúlt években külön
Magyar szerint a miniszterelnök csak a lényegről nem beszélt: "Egészen gyomorforgató volt, amikor arról értekezett, hogy milyen kár, hogy már nincsenek azok a nők a közéletben, akiket pont ő alázott meg, ő mondatott le és ő lökött a busz elé, hogy mentse a saját irháját."
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: "A politológus az, akinek nem sikerült" - mondta. Erre reagált Török.
Időjárás: Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. Hétfőre már heves vihar, zivatar miatt is adtak ki narancssárga figyelmeztetést.
A kastélyokat a kormány ingyen adja bárkinek, aki hajlandó fenntartani őket. A nyertesek listáját közzé szokták tenni, de hogy mik a vállalások, az most a DK-nak köszönhetően derülhet ki.
Magyarország számít a fiatalokra, akiknek stabil és biztonságos jövőt kínál – mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt a frissen végzett diplomásoknak. A Magyar Nemzet összegzése szerint a miniszterelnök azt írta a végzős egyetemistáknak küldött
A szombat esti 3,6 magnitúdójú földrengést követően az éjszaka folyamán folyamatosak voltak az utórengések Csongrád térségében - számolt be róla Facebook-oldalán vasárnap a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
"A miniszterelnök ma az egyik házi propagandistájánál szokás szerint csak a lényegről nem beszélt. Volt minden, mint a búcsúban: űrutazás, ökölvívás, múltbarévedés, világmegváltás, gyalázkodás" - reagált a Tisza elnöke Orbán Viktor vasárnapi interjújára.
Gödöllőt is elérte az agglomerációban tapasztalható vízhiány. A kánikula miatt annyira megnőtt a fogyasztás a városban, hogy vízművek prognózisa szerint estére elfogy az ivóvíz. A polgármester bejelentette, hogy vízkorlátozás sem kizárt. – írja a Blikk. A Veresegyházon, Szadán és Fóton is jelentkező vízhiány Gödöllőn is fellépett. A helyzet még n
Szakbizottsági terítéken a Fővárosi Településterv, amelynek része a 2-es metró és a gödöllői HÉV vonalának összekötésére vonatkozó terv is, amelynek megvalósulását a Vitézy Dávid szerint az építési tárca a fővárossal kívánja megakadályozni.
Kulisszatitkokat árult el munkájáról Kapu Tibor a HUNOR legújabb videójában. Megtudhattuk, hogy a magyar űrhajós Farkas Bertalanhoz hasonlóan egy sugárzásmérőt is vitt magával a hosszú útra.
Az orosz légvédelem négy, Ukrajnából Moszkva felé tartó drónt lőtt le – közölte szombaton késő este a főváros polgármestere. Moszkva egyik legforgalmasabb repülőterén az induló járatokat átmenetileg felfüggesztették. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester elmondta, hogy a mentőegységek a lelőtt drónok helyszínein dolgoznak. A károkról nem adott
A jövő hét elején lehűlés érkezik és többfelé várható eső, zivatar, szerdán már csak 18-23 Celsius-fok körül lesz a legmagasabb hőmérséklet. Azt követően csökken a csapadék valószínűsége, visszatér a túlnyomórészt napos idő és lassú melegedés kezdődik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Magyar turistákat szállító autóbusz szenvedett balesetet Szabadkánál vasárnap, nyolcan megsérültek - erősítette meg a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) értesülését a szabadkai rendőrség.
A párt ellenzi az adó- és kiadáscsökkentésről szóló törvényt, amelyet a techmilliárdos az amerikai gazdaságra nézve károsnak tart. Musk korábban az X közösségi platformon kérdezte meg követőit, akarják-e, hogy új pártot alapítson, majd szombaton azt írta: "Ma megalakul az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságot." Donald Trump amerika
A száraz július és a kánikula csak az egyik ok, országosan gondot jelent a hálózat elöregedése is, miközben az agglomerációk terebélyesedésével megnőtt a vízigény.