Azt is elismerte, hogy a javaslataik nem foglalkoznak a megelőzéssel. Az ellenzéki képviselőknek éppen ez volt az egyik legfontosabb kifogásuk a törvényjavaslat vitájában.
A magyar kormány nemmel szavaz az amerikai termékeket érintő uniós viszontvámokra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. Mint mondta, a vámok csak további áremelkedést hoznának Európában, Magyarország pedig a párbeszédet szorgalmazza a terhek enyhítése érdekében.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött szerdán Budapesten a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Semmelweis Egyetemmel, valamennyi vidéki orvosegyetemmel, valamint mintegy húsz egészségügyi intézménnyel a speciális és válsághelyzetek hatékony kezelése, valamint az ezekre adott gyors és professzionális válaszok kidolgozása érdekében.
Továbbra sincs új kitörés, eredményes védekezés a ragadós száj- és körömfájás ellen - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra szerdán feltöltött videóban.
A program lényege, hogy menhelyi kutyák kerülnek ideiglenesen két hazai börtönbe, ahol az elítéltek - szakemberek irányításával - gondoskodnak az állatokról, valamint tanulnak tőlük és velük.
A közösségi média új kedvencei Andi és Ábel, a sárvári gólyapár, akik a hirtelen jött dermesztő és fagyos tavaszban néhány hét alatt teljesítették a fészekrakás és a CSOK Plusz minden feltételét.
Cseppnyi emléket zár ékszerekbe Kovács Petra, szó szerint. A fiatal édesanya megannyi csodás kiegészítő mellett anyatej-ékszerek készítésével is foglalkozik. Bár elsőre furcsának tűnhet a dolog, de rengetegen szeretnék megőrizni az anyaság egyik legcsodásabb és legintimebb pillanatait, amikor saját testükből táplálják a kisbabájukat.
A Robert Fico és Donald Trump elleni merényleteket, az amerikai republikánusok földindulásszerű győzelmét és Bassár el-Aszad szír elnök bukását is hatalmas médiaérdeklődés övezte tavaly, a hazai internetezőket elsősorban mégsem a nagy visszhangot kiváltó nemzetközi események, hanem a belföldi aktualitások és a sporthírek foglalkoztatták - állapítot
A Republikon Intézet legfrissebb, 2025. március végi felmérése szerint a politikai erőviszonyok további átrendeződése figyelhető meg Magyarországon. A Tisza Párt tovább növelte előnyét a Fidesszel szemben, különösen a biztos pártválasztók körében, miközben a hosszú ideje stagnáló Momentum támogatottsága is jelentős növekedést mutatott.
Igazi húsvéti látványossággal büszkélkedhetnek a Fejér megyei Enying lakói: az ország legnagyobb húsvéti tojását avatták fel még múlt hétvégén a város Szabadság terén. A közösségi összefogásból született installáció 3 méteres magasságával hivatalosan is rekorder lett Magyarországon. De készült egy fantasztikus tojásalagút is, amit 3761 darab hímest
Egy 18 éves egyetemista lányt a rendőrök elrángattak a Szabadság hídról, majd igazoltatás közben több órán át faggatták, megfélemlítették, és testi sértéssel, valamint rágalmazással fenyegették – derül ki a tüntető beszámolójából.
Töretlen a lakosság bizalma az állampapírok iránt, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) negyedéves jelentésének számai és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatfizetések hatásától megszűrt adatai egyértelműen azt mutatják, hogy a kapott kamatok egy részét újra állampapírba fektetve nem eladói, hanem nettó vásárlói pozíciót vett fel a lakosság februárban
Nem lehet megmenteni a zöld festékkel tönkretett Benedek Tibort és Szusza Ferencet ábrázoló eredeti emlékfalat, de az újpestiek már el is kezdték a megtisztítását és újrafestését.
Mivel az intézkedéseket azonnali hatállyal és határozatlan időre kénytelenek a nemzeti parkok bevezetni, így több esetben a túraútvonalak elterelése sem megoldható.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Tóth Gábor lett a Magyar Kórházszövetség elnöke; az InfoRádióban a megválasztása után beszélt a terveiről, a kórházak legnagyobb problémáiról és a várólisták kezeléséről is.
A Büntető törvénykönyvet módosító javaslatcsomaggal kemény drogellenes háborút hirdetett a kormány; a fideszes törvénymódosítást ma tárgyalta a parlament. Általánosan elmondható, hogy a törvénymódosítás elfogadása esetén a drogbűncselekmények súlyosabb minősítést kapnak, magasabb büntetési tételekkel lesznek büntethetőek, s a jövőben a dizájnerdrog
Gyula adott otthont a Nobel-díjasok és tehetséges diákok 24. találkozójának. A Nemzeti Tudósképző Akadémia középiskolai programjának szerdai állomása az Erkel Ferenc Gimnázium volt. A fürdővárosi eseményen a programban részt vevő diákok találkozhattak David Weinberg-gel, a philadelphiai Fox Chase Rákközpont orvosi osztályának elnökével, Dennis Lo
Legalább öt kilométeren át kígyózott a demonstrálók sora a Bábolna előtti bekötőúton. A helyiek félpályás útzárral tiltakoztak, mert újabb 3500 leölt szarvasmarhát ásnak el a település közelében. Feszült volt a hangulat, tojások is repültek az érkező teherautók felé.
A bábolnai közösség fellázadt a hatóságok döntése ellen, miszerint a környék ragadós száj- és körömfájással fertőzött állatait Bábolnán földelik el. A helyiek félpályás útlezárással tiltakoztak, hogy megvédjék városukat a "pöcegödörré" válástól. Az agrárminiszter, Nagy István szerint a védekezés eredményes, de a bábolnaiak ezt másképp látják.
Tavasszal szinte mindenkiben erősebb a mozgás iránti igény, legyen szó egészséges vagy valamilyen betegséggel élő emberről. Kolozsi Anita, a Békés Vármegyei Központi Kórház részlegvezető főorvosa a 3Témában a cukorbetegség és a sport bonyolult, de fontos összefüggéseiről beszélt. A rendszeres fizikai aktivitás életkortól függetlenül kulcsfontosságú
A nagy telekommunikációs szolgáltatók nem emelik áraikat jövő július 1-jéig, és az a szolgáltató, amelyik már idén emelt, visszaállítja árait a január 1-jei szintre – jelentette be a miniszterelnök szerdán, a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Hozzátette, hogy mindez a tévére, az internetre és a mobiltelefonos szolgáltatásokra egyaránt vonatkoz
Témák: Többek között a 2001-ben többedmagával a sejtosztódás szabályozásában elért kutatási eredményeiért orvostudományi Nobel-díjban részesült Tim Hunt biokémikussal is találkozhattak szerdán azok a gyulai diákok, akik részt vesznek a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjaiban. A Nobel-díjasok és tehetséges diákok 24. találkozója jó alkalmat teremt
Jamieson Greert épp a Kongresszus egyik bizottságában hallgatták meg, és vehemensen védte Trump magas tarifáit, amikor kiderült, hogy az elnök felfüggeszti a vámokat 90 napra.
A cukorbetegként is fontos a sport. Kolozsi Anita, a Békés Vármegyei Központi Kórház részlegvezető főorvosa a 3Témában a diabétesz és a sport bonyolult, de fontos összefüggéseiről beszélt.
Újra Bábolnára vinnék a száj- és körömfájás miatt leölt marhák tetemeit, amitől a helyiek felháborodtak. Szerintük meg sem kérdezték őket, pedig már másodszor érinti őket az ügy.
A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak rossz híre van a kábítószer-kereskedőknek: minden eddiginél rosszabb világ vár rájuk. Horváth László a kormány Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban azt mondta, soha nem látott, kíméletlen jogszabályok jönnek, hiszen szerdán a parlament megkezdte a kábítószer-ellenes törvény
Az MKKP szerint sokat gondolkodtak azon, hogyan lehet "esztétikus péniszt rajzolni" Budapest térképére. A demonstráció a Hősök teréről indul és oda is tér vissza.