2025. április 24. csütörtök

ápr. 24
0:18
Kiröhögték Nagy Istvánt a tiltakozók Bábolnán: nem tudta megnyugtatni a helyieket az agrárminiszter (Blikk)
Komoly lakossági felháborodás kísérte Nagy István agrárminiszter bábolnai látogatását, amelyre azt követően került sor, hogy kiderült, Jánossomorja helyett – amelynek körzetében a miniszter képviselő – itt földelik el a tárcavezető utasítására a Dunakilitin és Darnózselin a száj- és körömfájás miatt leölt 3500 szarvasmarha tetemét.
ápr. 24
0:18
Orbán Viktor: A tiszások úgy vannak benne a nemzetben, mint a balsors a himnuszban (444.hu)
A miniszterelnök váratlanul megjelent Menczer Tamás és Szijjártó Péter pilisvörösvári fórumán, ahol a megváltozott politikai térről is beszélt.
ápr. 24
0:18
Összefogott két budai kerület, hogy a főváros helyett rendbe tegye a Városmajort, végül Karácsony is beszállt (Telex)
Őrsi Gergely és Kovács Gergely a II. és a XII. kerület nevében összeadott 20-20 millió forintot, most Karácsony kipótolta 35 millióval.
ápr. 24
0:22
Átvette a doktoriját Orbán Balázs (Blikk)
Hivatalosan is átvette doktori fokozatát Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Disszertációja hatalmas port kavart a magyar nyilvánosságban, mert korábban plágiummal vádolták meg. Rácz András egyetemi tanár szerint 9 oldalnyi tartalmat hivatkozás nélkül emelt át a dolgozatába Orbán, és más problémákat is megfogalmazott. Az opponensek
ápr. 24
0:22
Beköszönt Karácsonyhoz az Egyesült Államok ügyvivője (Telex)
Ügyvivő úrnak sikeres munkát és kellemes időtöltést kívánok Budapesten! – írta a főpolgármester.
ápr. 24
0:24
2024.04.24. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Aki igazán találkozik Krisztussal, az nem marad közömbös.
ápr. 24
0:26
Belső vizsgálat indult a rendőrségen egy bottal járó tüntető fellökése miatt (Blikk)
Korábban kiderült, hogy a Momentum frakcióvezetője, Bedő Dávid, feljelentést tett a Szabadság hídon történt rendőri erőszak miatt. A rendőrség most bejelentette, belső vizsgálatot indított az ügyben, amely során a körülményeket tisztázzák. A politikus szerint a párttársát, Szabó Bencét brutálisan bántalmazták a rendőrök.
ápr. 24
0:30
Orbán Viktor váratlanul megjelent a pilisvörösvári fórumon, ahol beszólt a Tisza Pártnak (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök váratlanul megjelent Szijjártó Péter és Menczer Tamás pilisvörösvári fórumán, ahol a politikai tér átalakulásáról, a Magyar Péter vezette TISZA Pártól is beszélt. A miniszterelnök felszólalását élőben közvetítették a Facebookon, ahol több fontos témát érintett.
ápr. 24
3:54
Szuperintelligens madarak keserítik a siófokiak életét (ATV)
Elegük van a siófokiaknak a városban elszaporodó varjakból. Több mint 2 millió forintot költött idén az önkormányzat a varjúfészkek eltávolítására, de úgy tűnik, hiába. Most új tervvel állt elő az önkormányzat, ragadozó madarakkal űznék ki a védett varjakat, de ez egy kifejezetten költséges módszer.
ápr. 24
4:24
"Rohadt nagy kátyúban az autópiac" – Olcsó kocsikat vesznek a magyarok, és készpénzben fizetnek (ATV)
Döcög, de talán beindulni látszik a hazai autópiac. Egyelőre feleannyi új autót sem értékesítenek a hazai szalonok, mint a szomszédos Ausztriában, de a szakemberek szerint már látni a fényt az alagút végén. A használtautó is jobban fogy az idei évben, mint tavaly, de a banki hitelezés és a lízing az egyelőre megtorpanni látszik.
ápr. 24
4:54
30 százalékkal olcsóbb lehet a Pázmány Campus az új tervek alapján (Telex)
Háromszorosára növelnék a zöldterületet.
ápr. 24
5:06
Ujjonghatnak a pecások (Infostart)
A jó időre tekintettel május első napjától a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. feloldja a Balatoni Horgászrend 35. pontjában foglalt, úgynevezett "csónakos tilalmat".
ápr. 24
5:18
Kiöregedőben a tanári kar, közben egyre több gyerek igényel különös figyelmet (Telex)
A KSH legfrissebb oktatási statisztikái szerint a pedagógusok fele 50 éves vagy idősebb. Az országon belül óriási különbségek vannak: Budapesten a fiatalok 61 százalékának van diplomája, Észak-Magyarországon 17 százalékának. Több mutatóban is elmaradunk az EU-s céloktól.
ápr. 24
6:12
Elképesztő változások a Balatonnál (Infostart)
Számos helyen zajlik felújítás, építkezés a magyar tenger körül, köztük többet már idén meglátogathatnak az érdeklődők.
ápr. 24
6:18
3Téma – Elek Tibor (Gyulatelevízió)
.
ápr. 24
6:30
"Arra kényszerítették a rendőrök, hogy csókolja meg a földet, majd árokba lökték" (ATV)
Az Európa Tanács kínzásmegelőzésére létrehozott bizottságának jelentése a magyarországi börtönviszonyokat taglalja.
ápr. 24
6:48
Jelentős vasúti késések csütörtök reggelre: 60-120 perc (Infostart)
A Szolnokot érintő vasútvonalakon jelentős fennakadásra kell számítani - közölte a MÁV.
ápr. 24
6:48
Elromlott a biztosítóberendezés Szolnokon, több vasútvonalon is jelentős késések lehetnek (Telex)
A szakemberek elhárították a hibát, csütörtök kora délelőttig helyreállhat a menetrend.
ápr. 24
7:06
Magyarország ezeréves történelmében ilyen tán még nem is volt: olcsóbb lesz a Pázmány új campusa (444.hu)
Meg persze zöldebb.
ápr. 24
7:18
Ingyenesen elvihető gyümölcsfák Budapesten - ezekből a kerületekből lehet jelentkezni (Infostart)
A külvárosi zöldfelületek növelése érdekében a fővárosi önkormányzat új lakossági zöldpályázatot hirdet Gyümölcsöző kertváros címmel - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
ápr. 24
7:18
Jelentős haladást sikerült elérni a londoni tárgyaláson a következő lépésekről a brit külügy szerint (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 24
7:30
Bezuhant a nyelvvizsgázók száma a Covid óta (Infostart)
A 60 ezret sem érte el a nyelvvizsgázók száma 2024-ben, pedig a tíz évvel ezelőtti átlag szerint 130 ezren is megpróbálkoztak a bizonyítványszerzéssel. Bár angolból is jelentős a visszaesés, igazán feltűnő különbség a francia, a spanyol és az olasz nyelvek esetében látható.
ápr. 24
7:42
Most ébredezik? A Máv-nál máris káosz van! Az egyik legforgalmasabb vasútvonalnak annyi, két órás is lehet a csúszás (Blikk)
Továbbra is jelentősen hosszabb eljutási időre számíthatnak azok akik Szolnok–Budapest vonalon közlekednek. Egyelőre egy vágányon zajlik a forgalom, egy biztosítóberendezés meghibásodása miatt.
ápr. 24
8:12
Egy bizber miatt borult a szolnoki vasúti közlekedés (444.hu)
Van olyan vonat, amelyik két óránál több késést szedett össze.
ápr. 24
8:30
Több mint 6200-an érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 44 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
ápr. 24
9:00
Futótűzként terjed egy kép a betiltott tüntetésről, olyasmi van rajta, amin sokan kiakadtak (ATV)
Hadházy Ákos kirakott egy fotót a keddi tüntetésről, ami nagy felháborodást okozott, és már több mint ezren megosztották.
ápr. 24
9:12
Ismét van víz a Sióban, már meg is rohamozták a kajakosok (Infostart)
A vízügy feltöltötte a Siót a siófoki, belterületi szakaszon a helyi lakosok, a turisták és a kajakosok legnagyobb örömére.
ápr. 24
9:24
Három kamion ütközött az M15-ös autópályán (Telex)
A győr-moson-soproni Bezenyénél, Rajka felé egyelőre csak a belső sáv járható.
ápr. 24
9:24
Fókuszban a felsőoktatás (Gyulatelevízió)
Minőségi szimbiózis Gyulán Immár nyolcadik alkalommal, Híd a múlt és a jövő között – Wenckheimektől az egyetemi oktatásig címmel rendezték meg a Gyulai Felsőoktatás Napját. Az esemény apropóját az adta, hogy a Gál Ferenc Egyetem belépésével nyolc éve újra szilárd alapokon működik a felsőoktatási intézmény a békési fürdővárosban. A február 12-i pr
ápr. 24
9:30
Orbán erről szokott Trumppal beszélni: Viktor, mikor léptek már ki az Unióból? (ATV)
Pilisvörösváron egy lakossági fórumon Orbán Viktor egy kérdésre azt mondta: "Abban a pillanatban, hogy Magyarországnak előnyösebb, hogy kívül van, mint belül, akkor ki kell lépni az Unióból, ez ilyen egyszerű". De aztán hozzátette, "nincs ugribugri", "mifelénk ez nem szokás.
ápr. 24
9:48
Misét mutattak be Ferenc pápa lelki üdvéért a Szent István-bazilikában (Demokrata)
A miséről Vermes Tibor kollégánk készített fotóriportot.
ápr. 24
9:54
Magyar Péter: Bede Zsolt rövidnadrágban berontott a Szent István Bazilikába, és egészen minősíthetetlen, trágár dolgokat üvöltve próbált zaklatni (SzMo)
A Tisza Párt elnökére, egykori piarista diákként, mély benyomást tett Ferenc pápa szegények és elesettek felé fordulása és szerény életvitele.
ápr. 24
9:54
Letartóztatásba került az M7-es autópályán rendőrökre támadó férfi (Demokrata)
A gyanúsított gyalogosan ment fel az M7-es autópálya kivezető szakaszára.
ápr. 24
10:06
Berontott Ferenc pápa gyászmiséjére, és üvöltözni kezdett Magyar Péterrel (ATV)
Botrányt rendezett a Szent István Bazilikában, Ferenc pápa gyászmiséjén Bede Zsolt.
ápr. 24
10:12
Nem küldték el Sulyok Tamás párizsi útjának számláit, ezért beperelné a DK a magyar külügyet (Telex)
A párt szeretné tudni, hogy mi történt azokban a hotelszobákban, ahonnan a köztársasági elnök három nap után távozott a párizsi olimpia idején.
ápr. 24
10:24
Politikai cirkusz nem való a pilisvörösvári Művészetek Házába – és Orbán, Szijjártó, Menczer? (444.hu)
A polgármester Pottyondy Edinától védte meg tavaly a Művészetek Házát.
ápr. 24
10:54
Nagyszabású fejlesztés: öt új kilátó és számtalan látnivaló (Infostart)
Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.
ápr. 24
11:00
Mint balsors a Himnuszban? – Magyar a Szózat négy sorával válaszolt Orbánnak (444.hu)
A Tisza elnöke szerint Magyarországnak nem lehet olyan vezetője, aki az ország bármely részét nem tartja elég jó magyarnak.
ápr. 24
11:12
Nagy Márton fontos bejelentést tett: most a biztosítók következnek (ATV)
Az élelmiszerárak csökkentése és a bankszektorban, valamint a telekommunikációs szektorban végrehajtott díjemelések megállítása után most a biztosítók kerültek a kormányzati fókuszba – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalán közzétett csütörtöki videójában.
ápr. 24
11:12
Gombfoci bajnokságot rendeztek a Pánczélban (Gyulatelevízió)
A napokban kilencedik alkalommal rendezték meg a Pánczél Imre intézmény szervezésében az Albert Flórián nevét viselő városi gombfoci bajnokságot. A résztvevő fiatalok három kategóriában versenyeztek, az első mérkőzések leginkább a jól záró védelmekről és az elpuskázott lehetőségekről szóltak, gól ugyanis egyik asztalon sem esett, így valamennyi tal
ápr. 24
11:18
Pánikszerű menekülés a 99-es buszról (444.hu)
Eltört egy nagynyomású vízcső.
ápr. 24
11:18
Gálvölgyi leleplezte az RTL fondorlatos tervét (Demokrata)
A Heti hetes kulcsfigurája elárulta, kinek a felkérésére szavalta el még január végén Majka nagy port kavart dalát.
ápr. 24
11:30
Mohos Gábor püspök: Ferenc pápa áldással búcsúzott el mindazoktól, akiket szolgált (Infostart)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai misét mutattak be a hétfőn elhunyt Ferenc pápáért az eseményre megtelt budapesti Szent István Bazilikában. A főtemplom plébánosát, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt kérdezte az InfoRádió a nagyszabású eseményről.
ápr. 24
11:30
Valódi áldozatvédelmi rendszerre lenne szükség - Renner Erika kezdeményezésére bővülhet a távoltartási törvény (SzMo)
A salátatörvény egyik legfontosabb eleme, hogy a végleges távoltartást már a büntetőperben is kérheti a sértett. Renner Erika szerint valódi áldozatvédelmi rendszerre lenne szükség.
ápr. 24
11:42
Végül a Kossuth téren tüntetnek Hadházy Ákosék május elsején (Telex)
A független képviselő szerdán szavazást indított arról, maradjon-e a tüntetés a tiltás ellenére az Erzsébet hídon vagy tartsák a rendőrség által engedélyezett Kossuth téren.
ápr. 24
11:54
Most jött a bejelentés Nagy Istvántól: fontos döntést hoztak a száj- és körömfájás járvány miatt (ATV)
Az Agrárminisztérium komoly döntést hozott a ragadós száj- és körömfájás vírus miatt. Erről Nagy István számolt be a közösségi oldalán.
ápr. 24
12:06
Hadházy nem megy az Erzsébet hídhoz, a Kossuth téren lesz a következő tüntetése (444.hu)
Azt mondja, a követői 75:25 arányban döntöttek úgy, hogy nem kockáztatnak egy tiltott gyűlésen való részvételt.
ápr. 24
12:06
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédség megújulása, erősödése folyamatos (Demokrata)
Nagy léptekkel halad a csapatok újrafegyverzése, közölte a miniszter.
ápr. 24
12:12
A politikus, aki bíróságon vallotta, hogy nem emlékszik, milyen koncertre ment Hollandiába Bánki Erikkel (444.hu)
Csizi Péter nemrég még kamerák kereszttüzében hadakozott Magyar Péterrel helyettes államtitkárként. Pár hete lemondott, most pedig a bíróságon hallgatták ki Pécs történetének egyik legnagyobb korrupciós ügyében.
ápr. 24
12:18
Hatott a figyelmeztetés, Orbán nem lesz ott az MTA ünnepi közgyűlésén (444.hu)
Egy állásfoglalás szerint többen kivonultak volna, ha a miniszterelnök is megjelenik.

Keresés