Herszonnak többletvédelmet kell biztosítani, mert a város havonta ezerszeresen ki van téve az orosz drónok támadásainak, a fenyegetés gyakorlatilag állandó – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki kedden biztonsági értekezletet tartott a dél-ukrajnai városban. Az államfő abból az alkalomból látogatott a frontvonal közelében fekvő Hers
A járványügyi hatóság azonnal megkezdte a vizsgálatot és a kontaktszemélyek felkutatását. Egyelőre nem tudni, hány emberrel érintkezett a férfi az eset óta.
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 5-2-re nyert kedden felkészülési mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.
10-20 milliárd dollár lenne az az összeg, ami a magyar gazdaság stabilitásához elég lenne – ezt mondta a miniszterelnök az ATV YouTube-on közzétett műsorában, ahol másfél órát kapott, hogy érdemi visszakérdezés nélkül elmondhassa, mit gondol a világról.
Mintegy 58,5 milliárd forint támogatás utalása kezdődött meg, hiszen indulnak az alaptámogatások, az újraelosztó támogatások, a fiatal gazdák kiegészítő jövedelem támogatása mellett, az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodást támogató programok (ÖKO) kifizetései, melyek csaknem 37 ezer kérelem alapján jutnak el az érintett gazdá
Mi van az oroszokkal? Miért van állandóan terítéken a hatalmi rendszer átalakítása, például elnöki rendszerré? Mit gondol Matolcsyról az MNB-botrány árnyékában? Miért látják máshogy Varga Judit hibáját Lázár Jánossal? Ilyenekről is beszélt, még ha nem is feltétlen teljesen kitárulkozva a kormányfő. Magyar Péterről viszont nem akart.
Témák: Kedden Gyulára érkezett a Nemzeti Ifjúsági Stratégia országos road-showja. A fürdővárosi szakmai napon a fiatalok jövőjét meghatározó témák álltak a fókuszban. Komoly kérdéseket vetett fel az Egyasszony című monodráma a Gyulai Várszínház kamaratermében. A produkció fontos üzenete, hogy a nehéz helyzetekben is helyt lehet állni. Rockmusical v
A Magyar Bankszövetség közleményben bírálta a bankokra kivetett úgynevezett extraprofitadó tervezett emelését, amely szerintük a teljes magyar gazdaságra kedvezőtlen hatással lenne.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítette meg Baranya vármegyében. A fertőzést egy eddig ASP-mentes területen, Old település külterületén, a horvát határtól néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat - közölte a Nébih a honlapján.
A politológus szerint Rónai Egon jó munkát végzett az interjúval. Úgy véli, többek között ennek köszönhető, hogy beleláttunk kicsit a kormányfő gondolkodásmódjába.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét erősítette meg Baranya vármegyében. A fertőzést egy eddig ASP-mentes területen, Old település külterületén, a horvát határtól néhány száz méterre kilőtt vaddisznóból vett mintában mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat – közölte a Nébih a honlapján kedden.
A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.
A Verancsics Akadémia és a Magyar Lélek Alapítvány közös rendezvényén mutatták be azt a kötetet, amely az akadémia előadássorozatának anyagát foglalja össze. Az esemény a Petőfi Nézőpontban volt, ahol összegyűltek az alkotók, előadók és érdeklődők, hogy közösen ünnepeljék a kulturális és szellemi örökséget, melyet a könyv képvisel.
Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is kaphat a NAV-osok akadályozása miatt.
Gödöllő polgármestere, a MÖSZ elnöke szerint évek óta reálértéken csökken az önkormányzatok normatív támogatása és nőnek a mindennapi működéshez szükséges a kiadásaik.
A miniszterelnök az ATV-n beszélt még a hiánycél elengedéséről, az MNB gazdálkodásáról és élesen bírálta Budapest vezetését is, akik szerinte csődbe vitték a fővárost.
Oroszország továbbra is kész megvitatni az Egyesült Államokkal a budapesti csúcstalálkozó előkészítésének folytatását – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában orosz újságíróknak nyilatkozva. Azt mondta, Oroszország továbbra is elkötelezett a Vlagyimir Putyin orosz és a Donald Trump amerikai elnök közötti megállapodás
Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is kaphat a NAV-osok akadályozása miatt.
Nonfiguratívnak és modernnek jellemezték a művet, amiről kiderült: absztrakt módon az egész interjú témakörét ábrázolja. A rajzot végül oda is adta Rónai Egonnak.
Lapértesülés szerint megsérült a MOL egyik föld alatti vezetéke Székesfehérvár közelében, Szabadbattyán mellett kedden az esti órákban. A helyszínen van a katasztrófavédelem és a rendőrség is.
Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának
A fertőzés emberre nem veszélyes, de a Nébih szerint kiemelten fontos, hogy a betegség ne tudjon átterjedni a házi sertésekre. Az ún. ASP-s esetek Horvátországból származhatnak.