Egy interaktív, kereshető honlapon tették közzé a Tisza Világ applikáció feltörése után ismerté vált érintettek személyes adatait: neveket, email címeket, telefonszámokat, lakcímeket. A kormánymédia terjesztette a térképet, de később törölte a linket a cikkeiből. A NAIH szerint bűncselekmény a személyes és különleges adatok felhasználása.
A Heim Pál Kórház szerint folyamatosan érkeznek hozzájuk a gyerekek hányás, hasmenés, kiszáradás miatt. Mindegyik érintett intézményt ugyanaz a közétkeztető cég látja el – konyha működését felfüggesztették.
A Kúria kimondta: jogtalanul vont el 34 milliárd forintot az Államkincstár Budapesttől. A Közigazgatási Minisztérium államtitkára szerint viszont a Kúria csak egy technikai kérdésben foglalt állást.
A Sanyiról készült dokumentumfilm nemrég elnyerte a Varsói Filmfesztivál fődíját a rövidfilmek kategóriájában - ezzel az alkotás automatikusan bekerült az amerikai filmakadémia jelöltjei közé.
A Tisza Világ applikáció adatainak kiszivárgása az utóbbi évek egyik legsúlyosabb adatvédelmi botrányává nőtte ki magát: novemberre már több százezer magyar állampolgár személyes információi kerülhettek nyilvánosságra. A történet nemcsak politikai, hanem erkölcsi és szakmai kérdéseket is felszínre hozott – különösen az újságírói és elemzői munka ha
Az e-mailes csalások veszélyeire hívja fel a figyelmet az Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége. Mint közölték: több bejelentés érkezik hozzájuk olyan fogyasztóktól, akik nem értik a kapott e-maileket, és ehhez kérnek segítséget tőlünk. Ezek többsége átverés, valamilyen formában megpróbálja megkárosítani a fogyasztókat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Egy hírügynökségi fotós lefényképezte az ínycsiklandó menüsort. Ezek szerint a magyar delegációt az évszaknak megfelelő fogásokkal várták a Fehér Házban.
Évente több száz embert mérgeznek meg növények Magyarországon. Az ilyen eseteket segíthet megelőzni a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ új adatbázisa, amelyről Balázs Andrea, az NNGYK toxikológiai szakértője beszélt az InfoRádióban.
Szakmai-lelki rekollekciós programok Belső lelki megújulást és szakmai fejlődést célzó előadásokra hívja munkatársait az ÁGOTA Közösség. A programsorozat részeként különféle tudományterületek neves előadói mutatnak be olyan témákat, amelyek a gyermekvédelmi szakembereket hatékonyan segítik mindennapi munkájukban. Az ÁGOTA Közösség nagy hangsúly
Dollármilliárdok állhatnának a forint mögé, ha megvalósulna a terv. A Válasz Online szerint erre utalhatott Orbán Viktor, amikor a pénzügyi együttműködés új formáiról beszélt.
A lovasturizmus a 80-as években még komoly gazdasági tényező volt Magyarországon, ma azonban leginkább hagyományőrző törekvésekben él tovább. A szektor újraéledése lassú, de biztató jeleket mutat. Közben a Hortobágy híres csárdái is próbálják megtalálni helyüket a 21. század turizmusában. Megnéztük, melyikük maradt talpon - és mi lett azokkal, ahol
Nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a Hős utcában gyilkolt; a társával szemben emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntette miatt három év börtönbüntetést szabott ki – közö
A pártelnök a besúgók és a félelem korszakához hasonlította az adatlopás és annak nyilvánosságra hozatalának történetét. Szerinte a régi korszak most modern eszközökkel térne vissza. Azt üzente, hogy Győrben megmutatják, hogy a magyarok nem félnek.
Míg Orbán Viktor korlátlan felmentést jelentett be, a nemzetközi sajtó úgy tudja, egy év mentességet kapott az orosz olaj- és gázvásárlások miatt bevezetett amerikai szankciókra Magyarország. A miniszterelnök népes delegációval érkezett péntek este Washingtonba, hogy erről tárgyaljon az amerikai elnökkel.
Dobrev Klára azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök megállapodott a Magyarországot megillető szankciós mentességekről energiaellátás terén.
Magyar Péter friss Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz, hogy Orbán Viktor "lyukra futott" a listázási botránnyal, amely szerinte a rendszerváltást kívánó magyarokat példa nélküli egységbe kovácsolta.
A Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke büszkélkedett azzal, hogy Sukorón 10-szer többen írták alá a háborúellenes ívüket, mint amennyien a településről a Tisza listáján szerepelnek.
A politikai elemző szerint öt hónappal a választás előtt abban reménykedni, hogy bármilyen történés radikális változást hoz, hiú ábránd vagy alaptalan félelem.
A független képviselő a találkozóra reagálva levezette, hogy szerinte miért jön ki olyan jól Orbán és Trump: notórius hazudozók, akik azt hiszik, hogy a törvények felett állnak - írta többek között.
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök most Kína után Amerikának hajolt meg az atomerőművekkel. "466 milliárd forint elköltését vállalta egy év szankciómentességért cserébe: ennyire árazta be Amerika a magyar miniszterelnököt" - írta.
A szüretnek vége, minden gyümölcs a kamrák polcain, lekváros üvegekben vagy a cefrés hordóban, várva, hogy pálinka legyen belőle. A házi pálinkafőzés ma már nem bűn, ha van valakinek saját gyümölcsöse, termése, de aki nem tartja be a szabályokat, az a berendezését, a becsületét, na meg milliós bírságot is kockáztat!
Kovács Tibor, a Blikket is kiadó cég vezetője a 24.hu-nak azt mondta, hogy pártelköteleződés nélkül vonult a Fideszes rendezvényen, és a Tisza menetére is kiment.
Pető Attilát 2003-ban, 13 éves korában molesztálta egy pap. Miután nyilvánosságra került az ügy, az őt szexuálisan abuzáló papot kizárta az egyház, lezártnak tekintették az ügyet, azonban Pető Attila ebbe nem nyugodott bele. Az érsekség két vezetőjét többször is felkereste, mivel szerinte nem kapott megfelelő tájékoztatást, de zaklatás miatt végül
Gulyás Gergely egy hónapja még azonnali segítséget ígért, de a részletek bejelentése elmaradt. A 6,8 milliárdot szétosztották, a többi sorsáról azonban nincs információ.
A rendőrség péntek este nagy létszámú razziát tartott egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Az akcióra lakossági jelzések és bűnügyi információk alapján került sor, célzottan az olyan bűncselekmények felszámolására, amelyek kábítószer-fogyasztáshoz vagy -forgalmazáshoz köthetők.