2024. július 14. vasárnap

júl. 14
9:12
Szijjártó: Durva világban élünk, ahol a békepárti politikusokkal szemben már merényleteket is elkövetnek (444.hu)
"A békepárti, patrióta politikusokkal szemben a véleményük, az álláspontjuk miatt a legdurvább, a legkegyetlenebb eszközökhöz nyúlnak."
júl. 14
9:21
Több mint 15 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
A rendőrség 46 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
júl. 14
9:30
Tömegek jelentek meg a keleti határon - Itt vannak a rendőrségi adatok (ATV)
Az ORFK adatai szerint több mint 15 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton
júl. 14
9:30
79 évesen még mindig ugrik Magyarország legidősebb aktív ejtőernyőse (Telex)
Sutus András 43 évesen kezdett ejtőernyőzni.
júl. 14
9:39
Hévíz többet érdemel (Demokrata)
A Demokrata utánajárt, hogy mi volt a keszthelyi és hévízi fideszes vereség valódi oka. Annyi bizonyos, hogy egészen más, mint amit a 444 állít.
júl. 14
9:41
Most is van nép! (Demokrata)
A vízözönt Noé bárkája éli túl, nem Bábel tornya – mondta a Demokratának Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze.
júl. 14
10:12
A málenkij robotról hazatérőkre emlékeztek (Gyulatelevízió)
A Szent József templomban Szentmisével, a Máriás-házban harmonikaszóval, rövid beszéddel és koszorúzással emlékeztek arra, hogy a málenkij robotra elhurcolt, közel 550 gyulai többsége hazatért a Szovjetunióból. Az egykori eseményeket Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat vezetője idézte fel.
júl. 14
10:30
Bakondi: Az illegális migrációra is hatással lehet a Patrióták Európáért megalakulása (hirado.hu)
Az európai emberek az EP-választásokon kifejezésre juttatták, hogy nem kérnek az illegális bevándorlókból, azt szeretnék, ha biztonságban élhetnének, és azt, ha a politikai vezetés és a biztonságért felelős szervezetek ezt a biztonságot tudnák nyújtani számukra és családjuknak – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szombat esti
júl. 14
10:30
Schiffer András mindösszesen egy szóval, de kőkeményet posztolt a Trump-merényletről (ATV)
Az LMP-egykori vezetője, ügyvéd és közéleti szereplő csak annyit írt: "Pontos!"Mégis nagyon erős üzenetet fogalmazott meg, mert egy elemző véleményért reposztolta.
júl. 14
10:54
MÁV-vezető: A vasúti kocsik 40-50 éve nem ezekre a klimatikus viszonyokra készültek (SzMo)
Csak a vonatok 40 százalékán van klíma. Nem véletlenül kérték, hogy aki teheti, busszal vagy autóval utazzon a hőségben.
júl. 14
11:12
Vízibiciklizés közben a Balatonba fulladt egy fiatal Siófoknál (Hungarianpress)
„Szombaton négy külföldi fiatal vízibiciklivel fürdőzött egy siófoki strand előtti mély vízben. Egyikük elmerült a közel 3 méteres vízben. Egy közelben lévő vitorláson észlelték ezt, és azonnal kértek telefonon segítséget. A körzetben lévő vízirendészeti járőrhajó pillanatok alatt megérkezett és megjelölte a helyszínt. Eközben mi is riasztást kaptu
júl. 14
11:33
Párbeszéddel sokkal nagyobb esély van a béketeremtésre (Demokrata)
A csatatéren nincsen megoldás, azt máshol kell keresni, méghozzá a tárgyalóasztalnál.
júl. 14
12:06
Nagy István: Folytatódik a rendszerváltás utáni legnagyobb állattartótelep-fejlesztési program (hirado.hu)
Összesen 200 milliárd forint keretösszeggel két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó gazdaságok fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között.
júl. 14
12:06
A megafonosok megtalálták a Trump elleni támadás felelősét: a liberális média (Telex)
Szinte szó szerint ugyanazt gondolja minden fideszes propagandista. Bohár Dániel szerint a libsi média teszi be a töltényt a tárba, Deák Dániel szerint ide vezetett a globalista sajtó megállás nélkül uszítása.
júl. 14
12:36
Így vásárolnak autót a magyarok (Menedzsment Fórum)
A vásárlási kedv különösen a legfiatalabbak körében magas, az ő esetükben tízből négyen készülnek erre a lépésre.
júl. 14
12:42
Sokkoló tragédia a Balatonnál: vizibicikliző fiatal fulladt vízbe, hiába jött a gyors segítség (Pénzcentrum)
Szombaton tragikus baleset történt Siófoknál, egy vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt a vízbe. A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szerint négyen fürdőztek egy siófoki strand előtt, amikor egyikük elmerült a közel három méteres vízben. Egy közelben lévő vitorláson észlelték a történteket és azonnal segítséget hívtak, de a fiatal él
júl. 14
13:06
Baleset miatt áll az M1-es és az M5-ös autópálya (Telex)
Lébénynél autó, Kecskemétnél teherautó borult fel. Sávlezárások, torlódások, érdemes kerülni.
júl. 14
13:36
Furán fogalmazott Gyurcsány Ferenc a Trump-merényletről (Infostart)
Orbán Viktor utána Demokratikus Koalíció elnöke is véleményt nyilvánított arról a lövöldözésről, amelyben megsebesült Donald Trump.
júl. 14
13:48
Kettészakadt az ország, brutál zivatarok vágnak oda a kánikulának: itt már 30 fok alatt a hőmérséklet (Pénzcentrum)
Kettészakadt az ország: Dunántúl északi, északnyugati felén 30 fok alá csökkent a hőmérséklet, az ország déli, délkeleti felén tombol a kánikula, a déli órákban 36-38 fok volt.
júl. 14
13:54
Állatorvos hagyta két kutyáját a tűzforró kocsiban (Infostart)
Azt mondta, a macska elterelte a figyelmét.
júl. 14
15:30
A Napló stábjának köszönhetően sikerült megakadályozni egy durva csalást (ATV)
Az ATV egy tartalmas riportfilmet készített az online csalásokról. Egyebek mellett arról, hogy tavaly 23 milliárd forintnyi kárt okoztak a kibertolvajok! Mi tesz a rendőrség és mit tesznek a bankok? Miként áll most az online bűnözők és a rendőrök közti macska-egér harc? Melyek a legújabb csalási módszerek és mennyire felkészültek erre a hatóságok?
júl. 14
15:54
Komoly razzia Budapesten: rengeteg rendőrt vezényelnek az utcára, erre fognak vadászni (Pénzcentrum)
Hétvégén és éjszaka is erősítik a rendőri jelenlétet a budapesti bulinegyedben, mert ekkor van szükség a közbiztonság erősítésére.
júl. 14
15:56
Hiába okozott majdnem tömegkarambolt az M7-esen: bicskanyitogatóan kevés büntetést kapott az audis ámokfutó (Pénzcentrum)
Mindössze 200 ezer forintra büntették azt a sofőrt, aki luxusautójával kis híján tömegtragédiát okozott az M7-esen még tavasszal, emellett 1 évre eltiltották a vezetéstől: az Audi vezetője szinte fékezés nélkül rohant a kocsisorba, 8 autót összetört, többen megsérültek. Mivel a balesetnek nem voltak súlyos sérültjei, csak szabálysértési eljárás ind
júl. 14
16:00
Gyurcsány Ferenc megszólalt a gyűlölet ellen (ATV)
A volt miniszterelnök, a DK elnöke azt véli a Trump elleni merénylet kapcsán: "A véletlenen múlik, hogy a gyűlölet szavai egyszer csak találnak-e valakit"
júl. 14
16:12
Nógrádi György a Vasárnapnak: Ettől kezdve nincs olyan ember, aki ne állna Donald Trump mögé (vasárnap.hu)
Ettől kezdve nincs olyan ember, aki ne állna Donald Trump mögé – mondta a Vasárnap.hu-nak nyilatkozva Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő,
júl. 14
16:42
"A palackvisszaváltást burkolt áremelésnek tartom!" – a szakértő szerint nem teljesen jó a rendszer (Blikk)
Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu, a modern szakszervezet elnöke válaszolt a Blikk kérdéseire.
júl. 14
17:00
"Itt a gyerekek nem csúfolják egymást a műtéti hegek miatt" - Szívszorító riportfilm készült csodálatos túlélőkről (ATV)
Siófokon forgatott a Heti Napló stábja, ahol egy egész napot töltöttek szervtranszplantált gyerekekkel és szüleikkel. A nyári tábor célja, hogy a családok egy hét erejéig elfelejtsenek minden rossz emléket. Szervtranszplantált gyerekek és történeteik ma este a Heti Naplóban látható.
júl. 14
17:06
Magyar Péter óriásit bulizott az Efott fesztiválon (SzMo)
A Tisza Párt politikusa a Facebookon közzétett fotók szerint vidáman szelfizett a fesztiválozókkal, és a tériszonyát leküzdve még az óriáskerékre is felült.
júl. 14
17:18
Évente átlagosan két napot ülünk Budapesten a dugóban - Mi lehet a megoldás? (Blikk)
"Ebben a városban már élni sem lehet, ma is egy órát ültem a dugóban a pokoli melegben!" – Ismerősen cseng, ugye? Ólomlábakon vánszorog az idő, miközben a sosem látott forróságban csak araszolnak a budapesti sofőrök. Mint egy friss felmérésből kiderült, a fővárosban évente átlagosan majd 2 napot, összesen 47 órát töltenek el az autósok a dugóban ác
júl. 14
17:18
Videón a hónap tahója: ámokfutó előzés után ordasat büntetőfékezett egy Mercedes az M7-en, majdnem csúnya vége lett (Pénzcentrum)
Először kitúrta a belső sávból a megengedett sebességgel közlekedő Toyotát az ámokfutó Mercedes, aztán neki állt feljebb, amikor egy másik sofőr rávillogott a veszélyes manőver után. Büntetőfékezett, majd leállósávon előzött.
júl. 14
17:24
1721 kilométeres út: a 80 éves Laci bácsi Szentesről biciklizik a párizsi olimpiára – "Csak a hegyektől tartok" (Blikk)
Napi öt liter víz a minimum, amit Cseuz László elfogyaszt. Azt mondja, figyelni kell rá, mert magától nem inna ennyit, de hát ha az ember elmúlt nyolcvan, akkor már nem szabad kizsákmányolnia a szervezetét. A nyugdíjas tornatanár egészen Párizsig kerekezik a francia fővárostól 1721 kilométerre lévő Szentestől, a tervek szerint az olimpia kezdőnapjá
júl. 14
17:48
Kiadták a vörös riasztást: kegyetlen, ami hétfőn ránk vár, ennek a fele sem tréfa (Pénzcentrum)
A HungaroMet Zrt. a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki öt vármegyére hétfő éjfélig a hőség miatt. Emellett jelezték, hogy hétfőn az egész országban nagyon erős UV-B sugárzás várható, és helyenként zivatarok is kialakulhatnak.
júl. 14
17:54
Most adták ki az előrejelzést: eddig kell még kibírni a kánikulát! (BorsOnline)
A hét elején tetőzik a hőség, de aztán napokon belül több fokot is csökken majd a hőmérséklet.
júl. 14
18:18
Amikor a 13 nem szerencsétlen szám - Kiss Norbert és a Révész Racing megállíthatatlan (Nyíregyháza)
Kiss Norbert vasárnap is nyert.
júl. 14
18:48
Aranyérmes a magyar vegyes váltó az öttusa Eb-n (hirado.hu)
Aranyérmet nyert az Erdős Rita, Koleszár Mihály páros vegyes váltóban a budapesti öttusa Európa-bajnokság zárónapján.
júl. 14
18:57
A megafonosok megtalálták a Trump elleni támadás felelősét: a liberális média (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 14
19:06
Nem csak lövöldözni akart? Ezt találták Trump merénylőjének autójában: már korábban is felfigyeltek a férfira (Pénzcentrum)
A Donald Trump elleni sikertelen merénylet elkövetőjének autójában és otthonában is robbanóanyagokat találtak. A helyi rendőrség már a rendezvény helyszínén felfigyelt a gyanúsan viselkedő férfira a fémdetektoros kapuk közelében. A hatóságok figyelmeztették a Trump védelmét ellátó Secret Service-t is.
júl. 14
20:00
A hőségben brutálisan csúszik némely útszakasz - Figyelmezett a szakértő (ATV)
Tovább tombol itthon a kánikula, napközben többfelé negyven foknál is melegebb volt. Egyes utak olvadásnak indultak, néhol a sínek szilárdsága vált veszélyessé, utóbbi miatt a vonatmenetrendek kiszámíthatatlanná váltak. Az ATV Híradó összeállítása.
júl. 14
20:18
Rettenet, amit a jövő heti időjárás tartogat: kemény zivatarok között fog megfőni Magyariország (Pénzcentrum)
A következő héten változatos időjárásra számíthatunk, amely a napsütéstől a záporokig és zivatarokig terjed majd. A HungaroMet előrejelzése szerint a hőmérséklet jelentős ingadozásokat mutat, a hét elején pedig különösen magas hőmérsékletekre készülhetünk. Az előrejelzés részletei szerint a hét közepén és végén is számíthatunk zivatarokra, erős szé
júl. 14
20:48
Könyörtelen kánikula - Van olyan település, ahol nincs már elég víz (ATV)
A debreceni vízmű jelenleg nem tud annyi vizet előállítani, amennyire a hajdúsági Esztár településnek szüksége lenne - ezt mondta az ATV Híradónak település polgármestere. Dolgoznak a megoldáson, de az önkormányzat számít a lakosság megértésére.
júl. 14
21:18
2024.07.14. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Sokan, sokfélék vagyunk. Isten színe előtt nem a különbözőségeink számítanak.

2024. július 15. hétfő

júl. 15
0:12
A mostani hőhullám felér a Coviddal (Infostart)
Az átlagoshoz képest legalább 10-15 százalékkal többen halnak meg a kánikula miatt. A mentők a hőhullám miatt annyi riasztást kapnak, mint a koronavírus-járvány idején.
júl. 15
0:12
Az ország szerencsésebb pontjain csak 25 fok volt vasárnap délben (Telex)
Máshol meg 38 fok van.
júl. 15
0:16
Vízhiány van a II. kerületben, a Felső Zöldmáli út, a Szpáhi utca és a Bég utca az érintett (Telex)
Hálózati meghibásodás és csőtörés az ok, a Vízművek dolgozik a megoldáson, szükségkutakat biztosít az érintetteknek.
júl. 15
0:18
2024.07.15. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
Valósítsuk meg a Jézusi szeretetet, és testvérként szeressük a másik embert!
júl. 15
0:20
Már csak az egykori szökőkút darabjai maradtak a balatonfüredi görög falu helyén (Telex)
Január elején kezdték el bontani, mostanra gyakorlatilag végeztek is vele.
júl. 15
4:00
Megnyíltak a pokol kapui a Balatonnál (Infostart)
Van, aki a Balaton poklában dolgozik ezekben a napokban, ahol a hőmérséklet elérheti az 50 fokot is - olvasható a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményében.
júl. 15
4:18
Drónokat kellett bevetniük a rendőröknek az M7-esen (Infostart)
Az előzési tilalom és a követési távolság betartatását ellenőrizték.
júl. 15
4:42
Veresegyház az angyalok városa: mindent megtesznek a helyiek a zebrán elgázolt anyukáért és gyermekeiért (Blikk)
Hihetetlen emberségről tettek tanúbizonyságot Veresegyház lakosai, miután július másodikán egy édesanyát és két gyermekét elgázolta egy autós. A történtek az egész települést megrázták: az anyuka és a két kicsi az iskola előtti zebrán próbált átkelni, amikor közéjük vágódott egy furgon. A sofőr a gyalogátkelőhelyen ütötte el mindhármukat, csoda, ho
júl. 15
4:48
Két és félmillió ember várt az MVM bejelentésére, vége a leállásnak (Infostart)
Kéthetes intenzív migrációs időszakot követően lezárult a hazai energetikai szektorban eddig példa nélküli informatikai átállás, ezzel 2024. július 15-én, hétfő reggel 8 órától minden ügyfél számára megnyílik a teljes körű ügyintézés lehetősége

Keresés