2024. július 11. csütörtök

júl. 11
16:18
Postásnak lenni nem küzdősport szlogennel kampányt indít a Magyar Posta (ATV)
Postásnak lenni nem küzdősport szlogennel figyelemfelhívó kampányt indít a Magyar Posta a kézbesítők, a hivatalokban dolgozó ügyfélkapcsolati munkatársak védelme érdekében.
júl. 11
16:27
Lantos Csaba: Kulcsfontosságú az új európai versenyképességi megállapodás elfogadása (Demokrata)
A magyar elnökség nagy hangsúlyt fektet az európai versenyképesség javítására.
júl. 11
16:30
Emberi koponyát találtak a Dunában! (Blikk)
Emberi koponyát találtak a vizirendőrők a Dunában hétfőn dél körül Adonynál. Feltehetően egy 30-40 év körüli férfinek a maradványa kerülhetett elő.
júl. 11
16:30
Elhunyt Donáth László (hirado.hu)
68 évesen elhunyt Donáth László evangélikus lelkész, korábbi országgyűlési képviselő.
júl. 11
16:30
Szélrózsa – Nyíregyháza ad otthont a 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozónak (Nyíregyháza)
Július 10-én kezdődött és vasárnapig tart a 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó a Nyíregyházi Egyetem campusán. A szervezők több mint kétezer résztvevőt várnak az eseményre, ahol számos ismert fellépő és előadó lesz jelen, köztük a Blahalouisiana zenekar, Pál Feri atya, Beck Zoltán, Grecsó Krisztián, Törőcsik Franciska, Hajdu Steve és a Pl
júl. 11
16:32
Lantos Csaba: Kulcsfontosságú az új európai versenyképességi megállapodás elfogadása (hirado.hu)
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország rendkívüli körülmények és kihívások között veszi át az EU soros elnökségét.
júl. 11
16:42
A szervezők még reménykednek a Balaton Soundban (Infostart)
Majd a Sziget Fesztivál után visszatérnek a témára.
júl. 11
16:42
Újabb nagyvárosban zárja be üzletét a Spar (SzMo)
Azért nem marad teljesen Spar nélkül Szolnok, van ott másik kettő is. A pletykák szerint a bezáró üzlet helyén egy orosz bolt fog nyílni, de az állítást már cáfolták.
júl. 11
16:48
Karácsony körülbelül 220 szavazattal vezet Vitézy előtt az újraszámlálás után (444.hu)
Az eredmény már csak az NVB pénteki ülése után változhat, akkor döntenek a vitatott szavazólapok érvényességéről.
júl. 11
16:54
Eb-elődöntők: az M4 Sport lett a legnézettebb csatorna (hirado.hu)
A magyar televíziós piac idei legnézettebb műsorait az M4 Sport adja. A labdarúgó-Európa-bajnokság magyar vonatkozású mérkőzései mellett a keddi és szerdai elődöntőkkel folytatódott ez a nézettségi tendencia: 1,6 milliónál is többen kapcsolódtak be mind a spanyol–francia, mind a holland–angol összecsapásba.
júl. 11
17:00
Fokozódik a hőség, nem látni a kánikula végét (hirado.hu)
Szinte az egész országban érvényes, piros figyelmeztetés van érvényben.
júl. 11
17:36
AM: Tovább mélyítjük az agrárkapcsolatainkat Azerbajdzsánnal (hirado.hu)
Oktatási, tudományos és állattartási kérdésekről is egyeztetett Nagy István tárcavezető, Majnun Mammadovval, Azerbajdzsán agrárminiszterével.
júl. 11
17:48
ÉKM: Éjszakára felfüggesztik a kamionstopot a hétvégén (hirado.hu)
A kamionstopot a kiemelkedően magas hőmérséklet miatt az éjszakai időszakban szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik.
júl. 11
17:48
Megtört a rácsok mögött a feleségét Ausztriában nyakon szúró magyar férfi (BorsOnline)
A férfi beismerte tettét, most bíróság elé áll.
júl. 11
17:54
Pusztító kánikula éri el Magyarországot a hétvégén: mind meg fogunk sülni! (Pénzcentrum)
Sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius fok fölé is melegedhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
júl. 11
17:54
Vízosztás – Több száz palack hűtött ásványvízzel kínálták a járókelőket a belvárosban (Nyíregyháza)
Több száz palack vizet osztottak ki csütörtök délben a belvárosban. A legmelegebb órában kínálták a hűsítő italokat, a koordinációban a Közterület-felügyelet segítette Jászai Menyhért alpolgármestert. Tekintettel a hőségriadóra, már hagyomány Nyíregyházán, hogy a nyári forróságban palackozott ásványvizet osztanak a forgalmas helyszíneken.
júl. 11
18:00
Dzsudzsák Balázs és Nagy Feró is ott lesz Orbán Viktor társaságában Tusványoson: mutatjuk, milyen sztárparádé várható az idei rendezvényen (Blikk)
Jobb pályán mottóval szervezi meg július 23. és 28. között a Magyar Ifjúsági Tanács és a Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, ismert nevén Tusványost az erdélyi Tusnádfürdőn – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón Csíkszeredában.
júl. 11
18:06
Kánikula – Párakapuk hűsítik a belvárosban sétálókat (Nyíregyháza)
Két párakapu is hideg vizet porlasztva nyújt felfrissülést a belvárosban sétálóknak Nyíregyházán. Az önkormányzat és a városüzemeltető cég évek óta nagy figyelmet fordít arra, hogy a kánikulában hűsítő permethez juthassanak a lakosok, így reggel 9 és este 9 óra között üzemelnek a párakapuk.
júl. 11
18:24
Vízhiány lehet több településen is, ha nem takarékoskodunk a kánikulában (SzMo)
A vízellátó rendszer rendben működik, de már maximális kapacitással üzemel. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. ezért takarékosságra szólította fel a lakosságot.
júl. 11
18:27
Egy kivétellel minden tagállam elítélte, ahogyan összemosták Orbán “békemisszióját" a soros uniós elnökséggel (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 11
19:03
Éjszakára felfüggesztik a kamionstopot a hétvégén a hőség miatt (Demokrata)
Szombat 22 óra és vasárnap reggel 6 óra között felfüggesztik a kamionstopot.
júl. 11
19:06
Közeleg a katasztrófa Pest vármegyében? Figyelmeztetést adott ki a vízmű (ATV)
Lokálisan nyomásesés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki több Pest vármegyei településen is, figyelmeztet írja közleményében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.
júl. 11
19:12
Magas szintű konferencia a szervadományozásról és -átültetésről a Belügyminisztériumban (hirado.hu)
A soros magyar EU-elnökség egyik fő egészségügyi célja a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni küzdelem mellett a szervadományozási és -átültetési cselekvési terv megújítása és elfogadása – közölte a Belügyminisztérium.
júl. 11
19:18
Megrázó őszinteséggel vallott a börtönről Galambos Lajos (BorsOnline)
Az ország trombitása számos interjút adott az elmúlt néhány napban. De csak a Bors tett fel igazán húsba vágó kérdéseket Galambos Lajosnak. Érkezik a legőszintébb beszélgetés a rácsok mögötti 14 hónapról.
júl. 11
19:21
Nem engednek a sokból (Demokrata)
Pang a Balaton ingatlanpiaca. Egyelőre mindenki vár: az eladók vevőre, a potenciális vevők a kedvezőbb körülményekre.
júl. 11
19:30
Pénzbüntetés vagy akár börtön is lehet a vége: erre nagyon oda kell figyelni, ha darazsakkal találjuk szembe magunkat (Blikk)
Börtönbe is kerülhetünk, ha irtjuk a darazsakat? Nos, érdemes odafigyelni, mert darázs és darázs között is van különbség. A rovarok között van védett, ártalmatlan és rendkívül agresszív is. Egyes fajok kiirtásáért borsos árat kell fizetnünk, sőt, akár fegyházbüntetésre is számolhatunk, ha ártunk nekik.
júl. 11
19:30
280 szavazattal vezethet Karácsony Gergely az újraszámolás után az eddigi 41 helyett (SzMo)
Először 324-gyel vezetett, majd az érvénytelen szavazatok újraszámolása után már csak 41-gyel. Most úgy tűnik, az érvényes lapok megszámlálása neki kedvezett.
júl. 11
19:48
Magyar Péter: Ide járnak emlékezni az özvegyek, szülők, nagyszülők, gyerekek, testvérek – különleges emlékhelyen járt a politikus (SzMo)
A legnagyobb orosz háborús bűn helyszínére, Bucsára, majd a kijevi Majdan térre is ellátogatott a TISZA Párt alelnöke.
júl. 11
19:54
KIM: Újabb jelentős előrelépést értek el a magyar egyetemek az egyik vezető felsőoktatási rangsorban (hirado.hu)
Nyolc egyetemünk is jelentőset lépett előre a Quacquarelli Symonds (QS) kedden nyilvánosságra hozott 2025. évi európai egyetemi rangsorában – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
júl. 11
19:57
Nagyon szép számokat produkált a magyar családtámogatási rendszer (Demokrata)
Ezekben a háborús időkben is megvédjük a családtámogatásokat – jelentette ki Zsigó Róbert.
júl. 11
20:06
Megszólalt a Mol a kormánnyal kötött állítólagos megállapodásról (ATV)
Bár a magyarországi üzemanyagárak valójában most sem haladják meg a térségieket, az iparág nem tett erre vonatkozó, biankó ígéretet a kormánynak – nyilatkozta a Népszavának a Magyar Ásványolaj Szövetséget (MÁSZ) a nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalásokon is képviselő elnök, egyszersmind a Mol csoportszintű fogyasztói szolgáltatásainak
júl. 11
20:24
KIM: A gyermekes családok életszínvonalát jelentősen növelték a kormány intézkedései (hirado.hu)
A magyar családok, ahogyan eddig, továbbra is számíthatnak a jobboldali kormányzatra – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
júl. 11
20:36
Gyula Tv Híradó 2024. 07. 11. (Gyulatelevízió)
Témák: – A Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán tartják a 63. Rátz László vándorgyűlést. A négynapos rendezvény középpontjában a matematika áll. – Újabb gyulai intézménnyel kötött együttműködési megállapodást a Mogyoróssy János Városi Könyvtár. Ez alkalommal a Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal. Az együttműködés egyik célja,
júl. 11
21:12
Meghosszabbítja a hőségriasztást az országos tisztifőorvos (ATV)
Meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást július 18-án éjfélig az ország egész területére vonatkozóan az országos tisztifőorvos - közölte csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
júl. 11
21:24
Elkérték a kulcsot a portástól és találtak tíz Karácsony-szavazatot (Menedzsment Fórum)
Ez tényleg a demokrácia ünnepe volt: újraszámolták a főpolgármesteri szavazatokat a XII. kerületben is. Feltépték és visszaragasztották a dobozokat, közben az érvényes szavazatból érvénytelen lett. Helyszíni riport.
júl. 11
21:24
Simán benne van újabb fordulat a Karácsony-Vitézy csatában (ATV)
Folytatódik a főpolgármester-jelöltekre leadott szavaztok újraszámlálása. Egyelőre részeredmények derülnek csak ki: például a 444 értesülése, hogy a 13. kerületben több, mint 100 szavazattal növelte előnyét Karácsony Gergely. Az ATV Híradó a 11. kerületben forgatott, ahol a delegáltak 105 szavazókör szavazólapjait nézték át. A helyi választási irod
júl. 11
21:30
Ön szerint erősíti vagy gyengíti a a leendő főpolgármestert az újraszámlálási procedúra? Szavazzon! (ATV)
Körülbelül 230–250 vokssal növekedett a Karácsony Gergelyre a főpolgármester-választáson leadott szavazatok száma az újraszámolása után – tudta meg a 24.hu a folyamatot követő több forrástól. Ez azt jelenti, hogy az újraszámlálás után Karácsony Gergely tovább növelte az előnyét kihívójához, Vitézy Dávidhoz képest. Ön szerint erősíti vagy gyengíti a
júl. 11
21:36
Szivárognak a budapesti újraszámolás eredményei: úgy néz ki, végleg eldőlt a főpolgármesteri cím (Pénzcentrum)
23 kerület adatainak összesítése alapján Karácsony körülbelül 220 szavazattal vezet Vitézy Dávid előtt.
júl. 11
22:42
A futópálya állapota miatt ideiglenesen bezárták a debreceni repülőteret (hirado.hu)
A hiba elhárítását haladéktalanul megkezdték, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mihamarabb végezzenek a javításokkal, és újra fogadhassák az utasokat.
júl. 11
22:48
Elromlott a klíma a János-kórházban, 31 fok volt a műtőben – a Péterfyben a lift nem működött (SzMo)
A rekordokat döntő kánikulában sorra álltak le a szolgáltatások a budapesti kórházakban. Volt, akit úgy küldtek haza, hogy szeptemberre kapott csak időpontot.

2024. július 12. péntek

júl. 12
0:12
Lapértesülés: az újraszámlálás után is Karácsony Gergely kapta a legtöbb szavazatot (Infostart)
Több lap is egybehangzóan állítja, hogy a július 9-én kezdődött újraszámlálás után is a jelenlegi főpolgármester a választás győztese. Az Országos Választási Bizottság pénteken ülésezik az ügyben.
júl. 12
0:12
Őrült verseny: ekkora lehet a különbség Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között az újraszámlálás után (Blikk)
Karácsony Gergely megőrizte előnyét a főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálásának harmadik napján. A jelenlegi főpolgármester körülbelül 220 szavazattal vezet Vitézy előtt.
júl. 12
0:12
Lázár János: A Fertő tavi beruházás a korábbi tervekhez képest sokkal visszafogottabban valósul meg (444.hu)
A miniszter állítása szerint a kikötő hamarosan elkészül a tónál.
júl. 12
0:12
Surján László: Él-e még az európai demokrácia? (vasárnap.hu)
Ferenc pápa Triesztben aggodalmát fejezte ki a demokrácia állapota miatt – emlékeztet Surján László a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (Mkdsz) oldalán megjelent
júl. 12
0:15
Az újraszámlálás utolsó napja után is 200 szavazat körül lehet Karácsony előnye (Telex)
Csütörtökön az egyik választókörben 11 szavazattal Vitézy Dávid előnye nőtt, de ugyanitt találtak 13 Karácsony Gergelyre leadott szavazatot is. Hiába a kisebb változások, információnk szerint a végeredményre az újraszámlálásnak nem lesz majd hatása, Karácsony maradhat a főpolgármester.
júl. 12
0:16
Új magánkórházat épít a Budai Egészségközpont (Infostart)
Két és fél év alatt jelentősen bővül a Budai Egészségközpont Királyhágó úti telephelye, amely 2027-től valódi kórházként üzemel tovább.
júl. 12
0:16
Soltész Miklós: Kereszténységünknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk Európában – Megújult a hollóházi katolikus templom (vasárnap.hu)
Kereszténységünknek köszönhetjük, hogy itt lehetünk Európában, hogy kultúránk meggyökeresedett – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős
júl. 12
0:18
2024.07.12. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Adjunk hálát az ajándékozó Istennek!
júl. 12
0:19
Lázár János: Nem károsítja a környezetet, visszafogottabban valósul meg a Fertő tavi beruházás (Telex)
A folyamatban lévő munkálatokhoz minden engedély rendelkezésre áll, írta a miniszter.
júl. 12
0:20
Ma végre fellélegezhetnek a Balaton körül élők, de a hőség marad (Infostart)
Elképesztő mennyiségű szúnyog lepte el a Balaton környékét, de a katasztrófavédelem közbelép.

Keresés