Pénteken tovább folytatódtak a 30. Erkel Diákünnepek programjai. Idén 16 kategóriában indulhattak el a fiatalok. Ezek a tánc, a zene, a látvány, az irodalom és az innováció témakörei köré csoportosultak. Az utóbbi újdonság volt, hiszen azt tapasztalták a szervezők, hogy évről-évre egyre több a kreatív diák. Az Almásy-kastély Stefánia szárnyában szó
Benyújtották a 2023-as céges beszámolókat. Hogyan muzsikáltak az állami cégek? Mekkora profit jött össze Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc birodalmában? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Koncertektől volt hangos a belváros hétvégén, Nyíregyházán. Pénteken Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművész színészlegendákkal, világhírnévre szert tett operaénekesekkel és a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alkotóival fűszerezte koncertjét, majd vasárnap Ákos, a Kossuth-díjas magyar dal- és zeneszerző, előadóművész rockturnéjának második áll
Sajtónyilvános bejárást tartottak hétfőn, a gyulai Ladics-házban. Mint ismert, a polgári kultúra értékeit bemutató épület a közelmúltban újult meg úgy, hogy miközben megmaradt az eredeti enteriőr, számos modern fejlesztéssel tették a mai kor embere számára még érdekesebbé a házat. Az eseményen Kovács József országgyűlési képviselő is arról beszélt,
Vitézy Dávid elmondta, javaslata szerint a BKK-rendészetet a fővárosi önkormányzati rendészeten belül jönne létre, és az egység legalább kétszáz fős lenne. Ez biztosítaná, hogy a nap 24 órájában a BKK összes "kékvillogós autójában" legyen rendészeti jogkörökkel bíró hatósági személy, aki azonnal intézkedni tud, amint a tömegközlekedési eszközökön a
Az európai választások tétjét jelzik a pártok által a közösségi médiában politikai hirdetésekre költött összegek. Ebben a versenyben Magyarország kiemelkedően szerepel, amihez a kormánypártok mellett az ellenzék is hozzájárult.
A vállalat tájékoztatása szerint a hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, de a címsorban yettell.com szerepel, azaz két "l" betű, és ".com" végződésű a webcím.
Az ATV fővárosi listavezetők vitáján Karácsony Gergely álellenzékinek nevezte az LMP-t, annak társelnökét pedig NER-be született milliárdosnak titulálta. Megkerestük Ungár Pétert, aki reagált a városvezető szavaira, és azt is elmondta, hogyan találkozott a miniszterelnökkel, miközben Karácsony Gergellyel tárgyalt.
Feltöltőkártyás ügyfeleket célzó csaló weboldal bukkant fel az interneten, melynek célja, hogy megszerezze az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait. A hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, ám a címsorban yettell.com szerepel, azaz két L betű és .com végződésű a webcím: bár a felület teljes m
A propagandaminiszter azzal érvelt, hogy bevallott jövedelme alapján megengedheti magának a londoni luxusszállodában töltött, BL-döntős családi hétvégét. Összeszedtük, papíron mennyit keres Rogán Antal.
A Redditen bukkant fel egy hitelesnek tűnő levél, amiben Szentkirályi Alexandra és Sára Botond is méltatja Kína és Magyarország baráti viszonyát, de változást kérnek Budapesten és a nyolcadik kerületben is.
A szív nem felejt, noha 12 év rengeteg idő. Ennyi idő telt el azóta, hogy a debreceni Báthory Annának meg kellett válnia szeretett kiskutyájától. Ám, mint kiderült, a búcsú nem örökre szólt. A fiatal lánynak ugyanis sikerült Rudi nyomára akadnia, az eb gazdája felvette vele a kapcsolatot, így Anna újra magához ölelhette egykori kedvencét.
Papp László debreceni polgármester a szombati koncert nagy sikerére való tekintettel elmondta, hogy jövőre Debrecenben is megrendezik Mága Zoltán újévi koncertjét.
Estig egyre nagyobb területen, nagyobb számban a Dunántúlon várható zivatar - híja fel a figyelmet a HungaroMet legfrissebb előrejelzéséből. Nagyobb eséllyel a déli, délkeleti tájakon heves zivatarok is kialakulhatnak, amelyek rendszerbe szerveződve észak, északkelet felé haladnak. Éjszaka csökken a zivatarok száma, de elszórtan továbbra is előford
Országszerte összesen 579 ezer notebookot osztanak ki az ötödikes, hatodikos és kilencedikes diákok számára a köznevelési intézményekben. A 200 milliárd forintos kormányzati program jelenleg a harmadik fázisában tart, Nyíregyházán pedig több mint ötezer új eszközt adnak át a diákoknak. Pénteken a kertvárosi iskola diákjai vehették át az igényelt es
Az állam 680 millió forintnyi támogatásával megvalósult beruházással olyan terület jött létre, amely megfelelő helyszínt biztosíthat a jövőben betelepülni kívánó vállalatoknak.
Az átlag diákmunka-órabérek bruttó 1600-2500 forint között mozognak az idén nyáron, az IT-területen azonban elérhetik akár a 4000 forintot is; a munkát vállaló diákok iránt a kereskedelemben, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is jelentős a kereslet az MTI-nek nyilatkozó iskolaszövetkezetek közlése szerint.
Palánki Ferenc, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye püspöke hétfőn megáldotta a debreceni Megtestesülés Plébánia játszóterét. Amikor a Megtestesülés Plébánia közösségi terén megépült
Több mint 200 műtét maradt el, és számos gyermeket kell távoli városokba szállítani. Az orvosi kamara egészen Pintér Sándorig ment el, mire találtak valakit, aki foglalkozik a problémával.
Biztonsági és köztisztasági válság van ma a budapesti közösségi közlekedésbendésben, ezen változtatni kell, és erről szól a BKK-rendészet létrehozásának javaslata - jelentette ki Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület főpolgármester-jelölje hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Wittner Mária túlélte a siralomházat, a börtönéveket, és 1970-es szabadulása után sem alkudott meg a kommunizmussal.
"A kereszténydemokraták – szövetségben a Fidesszel – a béke pártján állnak, nem akarják, hogy kitörjön a harmadik világháború" – jelentette ki Juhász Hajnalka.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn megkezdte a beérkezett levélszavazatok választót azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Hétfő reggelig 26 392 levélszavazatot adtak már le, ebből 23 882-t külképviseleteken, 2510-et pedig levélben juttattak vissza az NVI-hez.