A CRRC Changchun leszállította az első hármat abból az öt elektromos motorvonatból, amit a szerb vasúttársaság, a Srbijavoz rendelt a Belgrád–Szabadka gyorsvasútra.
Célunk a 2021-27-es időszak végére elérni, hogy legalább lakosságarányosan tudjuk a közvetlen európai uniós forrásokat “hazahozni", akár önerőhöz hozzájárulva, akár
Mindenki arra vár, hogy vajon sikerrel jár-e Vitézyék fellebbezése, és újraszámolják-e a főpolgármester-jelölti szavazatokat. Utánajártunk, hogy mi történik ilyenkor az urnákkal, ki őrzi őket, és kik lesznek a következő napok főszereplői. Az NVI elnöke a 444-nek azt ígérte, ha úgy alakul, a sajtó jelenlétében számolnak újra.
De csak egyes szavazókörökben, és ehhez tényleg konkrét bizonyítékra van szükség. A TASZ jogásza szerint Szentkirályi Alexandra vékony vonallal áthúzott neve vagy a kiugróan magas érvénytelen szavazatok száma önmagában még kevés.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint eddig is voltak szabályok arra, hogy mit vihetnek be a diákok az iskolába, de nem voltak végrehajthatók, nem társultak hozzájuk érdemi szankciók, és gyakran a szülők sem bizonyulnak együttműködőnek.
A volt miniszterelnök szerint nem kell még temetni az ellenzéki pártokat, de le kell vonniuk a tanulságokat a vasárnapi EP-választás után. Komoly feladat előtt áll Magyar Péter.
Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) Lázár János közbenjárását kéri. A MÁV cáfolta a közölteket.
Az ügyfelek több mint négyötöde elégedett a biztosító társaságok működésével, azoknak is jó a véleményük, akiknek az elmúlt 5 évben volt káreseményük – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Óriási fideszes ellenszélben kell helyt állnia Győr frissen megválasztott polgármesterének, Pintér Bencének, aki eddig újságot írt, októbertől viszont egy 130 ezres várost vezet. Hogyan tud talpon maradni, és mekkora lehet a mozgástere? Interjú.
76-szor annyi érvénytelen szavazat volt vasárnap, mint a Karácsony és Vitézy közti különbség. Most az átlagosnál hosszabb vita után, 12-4 arányban döntött így a bizottság.
Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök szerint Magyar Péternek a Fidesz személyében egy nagyon nehéz és erős párttal kell szembenéznie a 2026-os választáson, ami egészen más kihívás, mint a baloldal.
A Tisza Párt vezetője még mindig csak tanulja, milyen politikusnak lenni, és Medgyessy Péternek megvan a véleménye arról, amit az ATV-ben látott Magyar Pétertől.
A jogorvoslat mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép - többek között ezt írta a tisztségért újrainduló Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a közösségi oldalán.
Karácsony Gergely érezhetően dühösen reagált azt követően, hogy bejelentették, az NVB elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.
A legtöbb helyen az MSZP és a DK járt rosszul. A választók látványosan büntették azokat az ellenzéki pártokat, amelyek a helyi összefogással szemben is elindultak. A különindulás miatt az is kiderült, hogy néhány településen és kerületben vannak olyan pártok, amiknek önállóan már alig maradt szavazóbázisuk.
Nemcsak Budapesten, Győrben is a szavazatok újraszámlálása jöhet, miután az októberben leköszönő kormánypárti polgármester bejelentette: kezdeményezni fogja a voksok ismételt átszámolását. A város leendő polgármestere, Pintér Bence szerint Dézsi Csaba András ezzel a kezdeményezéssel saját apparátusát támadja. Közben Budapest első kerületében a vála
Nagyon sok munka vár Magyar Péterre a Tisza párt felépítéséhez - vélik az ATV Híradónak nyilatkozó szakértők. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Magyarországnak nincs tartalék elitje, és ez nehezíti a Tisza felépítését. A Republikon Intézet kutatója pedig arról beszélt, hogy a potenciális tagok egyik legnagyobb motivációja az Orbán -rendszer megdö