2024. június 27. csütörtök

jún. 27
0:12
Nem jár a vonat Szántód és Balatonszárszó között (Infostart)
Fa dőlt a felsővezetékre, ezért késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa vonalon - közölte a Mávinform szerda reggel a Facebook-oldalán.
jún. 27
0:12
A 9 éves kislányt alázó tanár ügyében a tankerület a szülőket akarta alázni, de magát sikerült (444.hu)
Szóvá tették, hogy nem hozzájuk, hanem az RTL-hez fordultak a szülők, akik erre e-mailekkel bizonyították, hogy keresték a tankerületet is, de választ se kaptak.
jún. 27
0:12
A Győri Egyházmegye szerint Benkovich atya megértette és elfogadta a nyugdíjazását – ezt közleményben tudatták (Telex)
Nagy port kavart a győri plébános nyugdíjazása. Ő maga azt mondta: szeretne maradni, majd telefonon közölte vele a püspök, hogy augusztus elsejével nyugdíjba helyezi.
jún. 27
0:16
Megmérte a BKK, mennyire népszerű a BudapestGO (Infostart)
A felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 40 százaléka már évek óta használja az alkalmazást, nagyon sokan ajánlják is, és több mint felük így vásárol jegyet vagy bérletet is.
jún. 27
0:16
Karácsony szeretne a Tisza pártiakkal együttműködni a fővárosi közgyűlésben, csütörtökön felhívja Magyar Pétert (444.hu)
Bár nem ismeri a párt képviselőit, sem a programjukat.
jún. 27
0:18
2024.06.27. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Csak mások által lehetünk szeretett emberek, Isten szeretete által.
jún. 27
0:20
Döntött a Kúria, nem lesz új főpolgármester-választás Budapesten (Infostart)
Jogerősen Karácsony Gergely marad a főpolgármester ősztől. Ezzel a Kúria helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését.
jún. 27
0:20
Főispánkodás helyett a Fővárosi Közgyűlésben dolgozik tovább Sára Botond (444.hu)
Október 1-ig távoznia kell a kormányhivataltól.
jún. 27
0:24
Új típusú kukákkal kísérleteznek a fővárosban – kép (Infostart)
Nagyobb, modernebb közterületi hulladékgyűjtő tartályokat tesztelnek Budapesten – közölte a Budapesti Közművek.
jún. 27
0:28
"Ha Budapesten még mindig új választás kell, Karácsony Gergely akár le is mondhat" - Vitézy Dávid is reagált a Kúria döntésére (Infostart)
Saját beadványának elutasítása után talán senki nem ünnepelte még úgy a független magyar bíróságokat, mint ahogy most ő teszi - üzente Karácsony Gergelynek.
jún. 27
0:32
Nem tűri a kormányhivatal, hogy késnek a repülők (Infostart)
Hatósági ellenőrzést rendelt el Budapest Főváros Kormányhivatala több légitársasággal szemben is, mert az utóbbi napokban jelentős járatkésések voltak tapasztalhatók.
jún. 27
0:36
Változások jönnek a DK-ban, de Gyurcsány Ferenc maradása biztos (Infostart)
Harminchárom pontba szedték, mi lesz a Demokratikus Koalícióval, mit gondolnak a politikai életről.
jún. 27
0:40
Elemzők az Arénában: a Tisza Párt megjelenésével izgalmas másfél év jön a politikában (Infostart)
Az európai parlamenti választás belpolitikai tanulságairól, a Magyar Péter-jelenség okairól és következményeiről és a főpolgármester-választás politikai utórezgéseiről is beszélt Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
jún. 27
0:44
Főpolgármester-választás - itt vannak a Kúria válaszai Karácsony Gergelynek és Vitézy Dávidnak (Infostart)
A Kúria szerdán helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a főpolgármester-választás eredményét megállapító határozatát, amely szerint a választást Karácsony Gergely nyerte. A végzés jogerős.
jún. 27
0:48
Rohamosan terjed itthon a fertőző betegség, de hiánycikk a vakcina a patikákban (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz elismerte, hogy hiánycikk a szamárköhögés elleni ismétlő vakcina, de már felvette a kapcsolatot az érintett gyártókkal, hogy a kötelező oltásokhoz biztosított oltóanyag mellett a gyógyszertárakban is legyen vakcina.
jún. 27
4:36
Monstantól fontos változtatást vezet be a MÁV a balatoni vonatokon (Infostart)
Doboz nélkül mehetnek strandolni a kisebb kutyák.
jún. 27
4:36
Rejtélyes milliárdos mentheti meg Ádin életét: elképesztő összeget ajánlott fel a névtelen jótevő (Blikk)
Elképesztő összeget, több száz millió forintot ajánlott fel egy névtelen jótevő, minden bizonnyal megmentve ezzel a négyéves Ádin életét. A kisfiú a kegyetlen Duchenne-szindrómában szenved, amely betegség legalább annyira sokkoló, mint a kezelésére szolgáló terápia ára: 1,3 milliárd forintba kerül az az infúzió, ami esélyt ad a gyerekeknek a gyógyu
jún. 27
5:00
Figyelmeztetést kaphatott Orbán Viktor? – Ez állhat a miniszterelnök grandiózus európai körútja hátterében (ATV)
Támogatja a francia elnök a magyar EU-s elnökség programját - ezt Orbán Viktor jelentette ki nem sokkal azután, hogy Macronnal találkozott szerdán Párizsban. A magyar miniszterelnöknek kevesebb mint egy hét alatt ez volt a harmadik fontos egyeztetése Európa különböző országaiban. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint ez már csak a soros elnöks
jún. 27
5:18
Minden jogállamisági normát felrúg a brüsszeli vezetés (vasárnap.hu)
Az európai parlamenti választások után néhány nappal érkezett a hír, hogy óriási büntetést szabott ki az Európai Bíróság Magyarországra annak
jún. 27
5:24
Még 10 hónap a rácsok mögött! Nem engedik ki Galambos Lajost, elutasították a kérelmét (Blikk)
Derült égből villámcsapás: nem engedik ki a rácsok mögül Galambos Lajost! A mulatós sztár hiába kérvényezte a reintegrációs őrizetet, s reménykedett benne – joggal –, hogy meg is kapja, úgy tudjuk, a bíróság másképp döntött: június vége helyett csak 10 hónap múlva szabadulhat! Mint ismert, az ország trombitását 3 év 6 hónap büntetésre ítéltek áram-
jún. 27
5:30
Perért kiállt – Botrány, hogy emiatt buknak sok-sok százezret a magyar autósok (ATV)
Gyászos állapotban vannak a magyar utak, rengeteg a kátyús, gödrös és vályús útszakasz - derült ki egy felmérésből. A jelenlegi magyar utak közül minden másodikat fel kellene újítani, így ugyanis rengeteg autó megy tönkre - állítja a szakértő. Egy ügyvéd szerint a javítás összegét bizonyos esetekben ki lehet perelni az államtól. Az ATV Híradó össze
jún. 27
5:54
Júliustól sokat fizethet, aki figyelmetlenül parkol Pesten (Infostart)
Július 1-jétől lép életbe Külső-Józsefvárosban is a kizárólagos lakossági parkolózóna rendszer, könnyen beleszaladhat a büntetésbe, aki nem veszi figyelembe a táblákat.
jún. 27
5:54
Felújítják az orvosi rendelőt Acsán (hirado.hu)
Felújítják az orvosi rendelőt a Pest vármegyei Acsán, a beruházás a kivitelezési szakaszához érkezett.
jún. 27
6:00
Stég Wars – újabb hatósági fellépés a Balaton déli partján (Infostart)
A Balatonon tilos kapuval, kerítéssel elzárni közterületről a vízbe vezető stégeket, ám ennek a jogszabálynak a közelmúltig nem szereztek érvényt. Most a déli parton jelentek meg felhívások az illegális stégkapukon, figyelmeztetve a tulajdonosokat, hogy 5 napjuk van azokat elbontani, különben a hatóság teszi meg, az viszont nem lesz olcsó.
jún. 27
6:36
Töretlen a csok plusz és a falusi csok népszerűsége (hirado.hu)
Hornung Ágnes kiemelte: az adatok alapján az látszik, hogy a családok mernek gyermeket vállalni és belevágni az otthonteremtésbe.
jún. 27
6:42
Az országban többfelé is okoztak súlyos megbetegedést a kullancsok (Infostart)
A szakértők figyelmeztetése szerint jóval több kullancsra kell az idei évben számítani, mint a korábbiakban.
jún. 27
6:42
Elmoshatja az országot az eső, kiadták a figyelmeztetést (ATV)
Csütörtökön zivatarok várhatóak az országban, ezért kiadták az első fokú figyelmeztetést.
jún. 27
6:42
Rákapcsol az időjárás: az egész országra riasztást adtak ki (BorsOnline)
Ebben nem lesz köszönet. Mutatjuk miről van szó pontosan.
jún. 27
6:54
Januártól jönnek a kötelező szűrővizsgálatok, senki sem menekülhet (Infostart)
A halálos betegségeket is kimutató méhnyakszűrést, az emlőszűrést, illetve a vastagbél- és végbélszűrést is kötelezően el kell majd végezni.
jún. 27
7:06
Három éve áll üresen Schadl György balatoni villája, ami az egyik vádpont tárgya a perében (SzMo)
A Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke a vád szerint félmillió forintot adott volna az építésvezetőnek, hogy elintézzék: nagyobb területet építhessen be.
jún. 27
7:18
Rétvári Bence: A 80 milliárdos migrációs büntetés nyilvánvaló politikai nyomásgyakorlás Magyarországra (vasárnap.hu)
Kétnapos tanácskozást tartott a Salzburg Forum keretében kilenc közép-európai ország belügyminisztériuma az ausztriai Laxenburgban, a legfontosabb téma az illegális bevándorlás
jún. 27
7:24
Megújult az apátfalvi Langó-kápolna (hirado.hu)
A kőkerítéssel körbevett, vakító fehér, meszelt falú, kecses arányú, színes üvegablakos neogótikus kápolnát 1900-ban Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték fel.
jún. 27
7:30
Orbán ellenzése mellett dönthetnek az uniós csúcsvezetőkről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 27
7:36
Mintegy tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 57 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jún. 27
7:36
Felhőszakadás, jégeső miatt narancs riasztást adtak ki: érkezik az ítéletidő, a fél ország nem ússza meg (Pénzcentrum)
Narancs riasztást adtak ki a fél országra felhőszakadás miatt. A zivatarok mellé kaphatunk jégesőt és viharos szelet is.
jún. 27
7:38
Vegyesen mozgott csütörtök forint reggel (hirado.hu)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
jún. 27
7:42
Elszabadult a pokol a magyar határon (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6714-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5767-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön.
jún. 27
7:48
Több száz millió forintot kapott egy rejtélyes milliárdostól a szörnyű kórban szenvedő kisfiú (SzMo)
Ádin életét csak a világ legdrágább gyógyszere mentheti meg, korábban gyűjtés indult a gyógyulásáért. Dubajban és az Egyesült Államokban már meg is kezdték a kezelését.
jún. 27
7:48
Újabb sajtópert vesztett el Orbán Viktor (Telex)
Több szerkesztőséget is beperelt magánszemélyként, most a Hírklikk ellenit veszítette el első fokon.
jún. 27
7:54
Nagy volt a baj, több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat (ATV)
Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem.
jún. 27
8:00
Kiesett a magyar válogatott (Demokrata)
A csoportkör végén a harmadikok tabelláján a nyolcaddöntőről éppen lemaradó ötödik helyen zárt a magyar csapat.
jún. 27
8:18
Társadalmi egyeztetést kezdeményez a BKK a 42-es villamosról (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ a 42-es villamos vonalbővítési lehetőségeit vizsgálja meg. A fejlesztés legfőbb célja, hogy a Havanna-lakótelepen át Gloriett-telepre is el lehessen jutni környezetbarát, modern kötöttpályás járatokkal.
jún. 27
8:18
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 26. (Gyulatelevízió)
Témák: – Elkezdődött a nyári szünet, amikor még jobban oda kell figyelnünk a fiatalok biztonságára. Szombati Andrea, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője 3Téma című műsorunkban hasznos információkat osztott meg többek között a mezőgazdasági gépek vonulásáról, az elsőbbségadás szabályairól, valamint a strand veszélyeiről. Az utóbbi
jún. 27
8:20
Szünnap nélkül a gyulai kiállítóhelyek (Gyulatelevízió)
Hosszabb nyitvatartással és szünnap nélkül várják vendégeiket ezen a nyáron is a gyulai kiállítóhelyek. Júliustól frissülnek a vár garantált programjai is. Az Almásy-kastély 2016-os megnyitása óta minden évben bővített nyitvatartással tekinthetők meg Gyula kiállítóhelyei a július 1-én kezdődő turisztikai főszezonban. A látogatók augusztus végéig él
jún. 27
8:36
Orbán Viktornak ezt meg kell fizetnie! (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnököt, magánszemélyként, arra kötelezte a Fővárosi Törvényszék, hogy fizessen meg közel félmillió forintot a Hírklikk kiadója számára, amiért megalapozatlanul perelte be a lapot.
jún. 27
8:42
Agrárminiszter: Megjelent a hazai kertészeti termelést fejlesztő új pályázati kiírás (hirado.hu)
A "Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post-harvest fejlesztések támogatása" című felhívás keretében a kisebb termelőktől a nagyberuházásokat megvalósítani kívánó termelői együttműködések egyaránt segítséget kaphatnak.
jún. 27
8:42
Karácsony Gergely az Atv élő adásában kérte el Magyar Péter számát – egyeztetne a Tisza Párt alelnökével (SzMo)
A főpolgármester arra számít, hogy együtt tud majd működni a TISZA Párt képviselőivel a budapesti közgyűlésben, akiknek a programjáról egyelőre nem sokat tudni.
jún. 27
8:44
Szijjártó Péter: Nonszensz vádat fogalmazott meg az amerikai külügyminiszter Magyarországgal szemben (hirado.hu)
Szijjártó Péter bejegyzése szerint Antony Blinken most a vallásszabadság kapcsán fogalmazott meg kritikát Magyarországgal szemben, mondván, hogy a tisztségviselők antiszemita retorikát használnak.
jún. 27
8:48
Keményen kritizálta Magyarországot az amerikai külügyminiszter – Szijjártó sem fogta vissza magát (ATV)
"Nonszensz vádat fogalmazott meg" Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere Magyarországgal szemben - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
jún. 27
8:48
Szijjártó Péter: Nonszensz amit az amerikai külügyminiszter mondott Magyarországról (Demokrata)
Szijjártó Péter bejegyzése szerint Antony Blinken most a vallásszabadság kapcsán fogalmazott meg kritikát Magyarországgal szemben.

Keresés