2024. június 19. szerda

jún. 19
0:15
Toroczkai László lemondott az EP-mandátumáról, és odaszúrt Magyar Péternek (Infostart)
Toroczkai László aláírta a lemondó nyilatkozatot, amellyel átadta az európai parlamenti mandátumát Borvendég Zsuzsannának. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke egyúttal Magyar Péternek, a Tisza Párt alelnökének is üzent.
jún. 19
0:15
Meghalt Dario G (Blikk)
53 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Paul Spencer, művésznevén Dario G tánczenei producer, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a "Sunchíme" vagy a "Carnaval de Paris".
jún. 19
0:15
Mark Rutte jelölését támogatja Szlovákia a NATO-főtitkári posztra (444.hu)
Az államfő szerint a román államfő sem rossz, hisz kelet-európai, de kifejezett támogatásukat a holland kormányfő nyerte el.
jún. 19
0:15
Borvendég Zsuzsanna ül be az Európai Parlamentbe a Mi Hazánk színeiben (Demokrata)
Toroczkai László lemondott a mandátumáról Borvendég Zsuzsanna javára, valamint élesen bírálta Magyar Pétert.
jún. 19
0:15
Tizenharmadszor is módosult az Alaptörvény, a kegyelmi ügyre és a háborúra is reagál a kormány (Telex)
Gyerekek elleni bűncselekményre nem adható kegyelem, Ukrajnába pedig tutibiztos, hogy nem küldünk katonát.
jún. 19
0:19
Kivásárolták a befektetőket a Doktor 24 alapítói (Infostart)
A kivásárlás csak a kezdet, a magánegészségügyi cégcsoport további fejlesztésekkel és befektetésekkel tervezi növelni piaci részesedését.
jún. 19
0:19
A Belügyminisztérium cáfolja, hogy elméleti testnevelést javasolt volna (Blikk)
A Belügyminisztérium cáfolta, hogy a gyakorlati helyett elméleti testnevelésórát javasolt.
jún. 19
0:19
A Magyar civil választási jelentés szerint szélsőségesen egyenlőtlen feltételek mellett zajlottak a választások (444.hu)
A 20k, a Helsinki Bizottság, a Mérték Médiaelemző Műhely, a Political Capital, a TASZ és az Unhack Democracy szerint az Ebesz az elmúlt tíz évben összesen kb. száz ajánlást tett, ebből tíznél kevesebbet, a kiemelten fontosak közül pedig egyet sem valósított meg Magyarország.
jún. 19
0:19
Potápi Árpád János: A vállalkozói mentorprogram gazdaságerősítő és közösségépítő (Demokrata)
Az államtitkár Komáromszentpéteren mondott beszédet a Felvidéki Mentorprogram második évadának záró gáláján.
jún. 19
0:19
A magyar kormány légi közlekedési megállapodást kötne Tanzániával (Telex)
A miniszterelnöki határozatból nem derül ki, miért.
jún. 19
0:21
2024.06.19. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Volt Naominak a férje után egy rokona, név szerint Boáz, egy jómódú ember az Elimelek nemzetségéből.”
jún. 19
0:23
A KDNP távozik az Európai Néppártból és annak frakciójából (Infostart)
Nem tudják elfogadni Magyar Péter felvételét az EPP frakcióba, illetve a Tisza Pártot az EPP-be – írtrák közleményükben.
jún. 19
0:23
Magyar Péter döntött, felveszi a mandátumát az Európai Parlamentben: "Minden hónapban az Eu-s fizetésem felét jótékony célra ajánlom fel" (Blikk)
Magyar Péter élőben jelentkezett be Brüsszelből, s az EP-képviselői mandátumról és a Néppártról beszélt. Azt mondta, megérti a kritikát, de a sok szavazat és az elért eredmények miatt vállalja a képviselőséget.
jún. 19
0:23
Magyar Péter be is jelentette, hogy felveszi az EP-mandátumot (444.hu)
De fél év múlva újra szavazásra bocsátja a támogatói körében a képviselői helyét.
jún. 19
0:23
Hiába jött kevesebb uniós pénz, így is volt dolga bőven az EU Csalásellenes Hivatalának Magyarországon (Telex)
Az ügyek sorsát pedig alapvetően meghatározza, hogy Magyarország továbbra sem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
jún. 19
0:27
A főpolgármester-helyettes reagált az újabb inkasszóra (Infostart)
Kiss Ambrus közölte: jogtalannak tartják a szolidaritási hozzájárulás mértékét, valamint azt is, hogy a Fővárosi Önkormányzat a kormány nettó befizetője lett.
jún. 19
0:27
Nem csillapodnak a kedélyek, Young G Béci kitálalt arról, hogyan akarta elcsábítani a feleségét Árpa Attila: "Másoknak is udvarolt, egy szoknyapecér volt..." (Blikk)
Young G Béci velős üzenetet fogalmazott meg Árpa Attilának: továbbra sem érti, miért kellett durva hangnemben kritizálnia, valamint a feleségének írnia helyette.
jún. 19
0:31
Változik a nevelőszülői ellátmány mértéke (Infostart)
Emelkedik az úgynevezett nevelőszülői ellátmány havi összege, az a támogatás, amelyet kizárólag a gyermek étkezésére, ruházkodására, tankönyvre, fejlesztő foglalkozásokra lehet fordítani – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
jún. 19
0:35
Kormányválság Ausztriában: a kancellár egyetlen ok miatt nem mondja fel a koalíciót (Infostart)
Derült égből villámcsapásként robbant ki Ausztriában a koalíciós válság a 2019 óta hatalmon lévő két párt, a Karl Nehammer kancellár vezette konzervatív Osztrák Néppárt és az Osztrák Zöldek Pártja között. A szeptember 29-re kitűzött parlamenti választások előtt az elemzők az okokat találgatják.
jún. 19
0:39
Magyar Péter döntött, mégis beül az EP-be (Infostart)
A Tisza Párt alelnöke, miután a pártja képviselőit felvette soraiba az Európai Néppárt, a közösségi oldalán jelentette be, hogy mégis felveszi az európai parlamenti mandátumot.
jún. 19
0:43
Új toborzókampányt indít a Magyar Honvédség (Infostart)
"Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján.
jún. 19
4:21
Egyre durvul a hőség, brutális időre számíthatunk (ATV)
Itt az igazi nyár.
jún. 19
4:57
Szomorú titkáról mesélt a népszerű énekes: a felesége halála után eldobta volna az életét Leblanc Győző (Blikk)
Mérhetetlen fájdalommal jár, amikor elvesztjük egy szerettünket. Olykor nem csak a mindennapi teendők elvégzése, de maga az élet folyatása sem tűnik lehetségesnek. Ez a döbbenetes gondolat Leblanc Győző operaénekesben is megfogalmazódott. Amikor a művész – közel két éve – elvesztette a feleségét, Tóth Éva operetténekest, úgy érezte, ő sem nem tud t
jún. 19
5:33
Bár győzött az EP-választáson a Fidesz itthon, egy picit se képes megakadályozni az általuk Soros emberének tartott politikus győzelmét (ATV)
A kormány nem támogatja, de megvétózni sem tudja, hogy Ursula von der Leyen maradjon az Európai Bizottság elnöke. Ezt mondta az európai ügyekért felelős miniszter, miután a nemhivatalos csúcson nem született megegyezés az uniós kulcspozíciókról. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemző szerint elbukott Orbán Viktor Brüsszel-ellenes harca.
jún. 19
5:39
A Balatonhoz készül? Akkor erről tudnia kell! (Infostart)
"Hol kóstolhatod meg a legtutibb balatoni fogásokat, borokat, merre kirándulj, bringázz? A Balatoni Kör térképes Kóstold Körbe kiadványában megtalálod a hozzád leginkább passzoló balatoni helyeket!" – áll az egész évben nyitva tartó, minőségi szolgáltatásra törekvő, és egymással összefogó balatoni vendéglátósok, borászok, cukrászdák által alapított
jún. 19
6:15
Narancssárga riasztást adtak ki: brutális kánikula vár ránk (BorsOnline)
Kiadták a figyelmeztetést: nem viccel az időjárás.
jún. 19
6:39
Harmadfokú hőségriadó lépett életbe az egész országban: mutatjuk, hol lesz a legpokolibb a hőség szerdán (Blikk)
Itt az igazi nyár, marad a kánikula, szerda éjféltől pedig érvénybe lépett a harmadfokú hőségriasztás, ezért érdemes odafigyelni, mit viselünk és mennyi folyadékot fogyasztunk.
jún. 19
6:39
Kiss Ambrus: Perben és haragban állunk a kormánnyal a szolidaritási hozzájárulás miatt (444.hu)
A főpolgármester-helyettes szerint jogtalan, hogy Budapest nettó befizetője az államnak.
jún. 19
6:51
Ekkorát még nem bukott Szegeden a Fidesz (Telex)
Múlt vasárnap az utóbbi két évtized legnagyobb vereségét hozták össze a szegedi kormánypártok. A kampányt elnézve eléggé magára hagyta a helyi szervezetet az országos vezetés, és nem is tudtak mit mondani.
jún. 19
7:15
A hőségriadó miatt vizet osztanak a pályaudvarokon és autóbusz-állomásokon (Blikk)
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt, június 19-től a MÁV-START naponta 10-17 óra között a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon, a Volánbusz pedig munkanapokon 12-14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utasoknak a készlet erejéig. A közlekedés
jún. 19
7:15
Jöhet új főpolgármester-választás? (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 19
7:21
Tornóczky Anita terhes! Hosszú küzdelem után, 45 évesen lesz édesanya a műsorvezető (Blikk)
Tornóczky Anita öt év küzdelem után végre elmondhatja, hogy édesanya lesz. A műsorvezető a tapasztalataival most a nőtársainak szeretne erőt adni.
jún. 19
7:27
Így tartja a férjével a kapcsolatot Orosz Barbara: "Összedugjuk a fejünket, hogyan tovább" (Blikk)
Orosz Barbara hajnali négykor kezdi a napjait arctornával és néhány szem mandulával, hogy frissen és energikusan tartsa magát, miközben a forgatások és a házfelújítások között egyensúlyozik.
jún. 19
7:27
Izmosodott a forint (ATV)
Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
jún. 19
7:33
K. Endre megszólalt: sajnálom a kegyelemadókat, hogy le kellett mondaniuk (ATV)
K. Endre, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettese hálás Varga Juditnak és Novák Katalinnak a döntésükért.
jún. 19
7:33
Jön a nyári idő, meg az embert próbáló maximumok is (Telex)
Elképesztő meleg lesz a héten.
jún. 19
7:45
Oda a fideszes polgármesternő győzelme, megismétlik a választást Penészleken: már az időpont is megvan, mutatjuk (Blikk)
Helyet adtak a független polgármesterjelölt fellebbezésnek, továbbá kijelölték az új választás időpontját Penészleken.
jún. 19
7:45
A Fideszből is sokan feltették már nekem azt a kérdést, miért ennyire fontos Németh Szilárd (Telex)
Interjút adott a Telexnek a Fideszből kiszorított Borbély Lénárd csepeli polgármester, miután fölényes győzelmet aratott a június 9-i választáson. Majdnem hétszer annyian szavaztak rá, mint a Fidesz jelöltjére. Szerinte ezzel eldőlt a csepeli belháború, lezártnak tekinti vitáját Németh Szilárddal. Azt is elmondta, hogyan élte meg, hogy korábbi szöv
jún. 19
7:57
Kiadták a vörös kódot: pokoli, ami Magyarországra vár, simán megdőlhet a melegrekord (Pénzcentrum)
Szerdán a melegrekord is veszélybe kerülhet. A Dél-Alföldön végig 35 fok körüli csúcsérték lesz a jellemző - derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Az országos tisztifőorvos a legmagasabb fokú hőségriasztás rendelte szerda 0 óra és szombat éjfél között.
jún. 19
7:57
Kovács Gergely: Nem gondolom, hogy a Turul ügye benne van a tíz legfontosabb kerületi problémában (SzMo)
A Hegyvidéken leszerepelt a Fidesz is, és az eddigi ellenzék is, a Kutyapárt most megmutathatja, milyen egy kerület, amit ők vezetnek. De csak októbertől, pedig máris napi 50 megkeresést kapnak különféle ügyekben.
jún. 19
8:03
Rónai Egon vallomása: A nagyobb fiam műtétre szorult a születésekor (Blikk)
Rónai Egon a magyar televíziózás, rádiózás és sport világának meghatározó és sokoldalú képviselője, aki most a családjáról mesélt, azt is elárulva, hogy a mai napig fülig szerelmes feleségébe.
jún. 19
8:03
Magyarország elkötelezett az európai védelmi képességek megerősítése iránt (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf Boris Pistorius német védelmi miniszterrel tárgyalt.
jún. 19
8:09
Egy túlbuzgó nő miatt nagy balhé tört ki: rendőrt kellett hívni az óvodások szülinapi zsúrjára a Xi. kerületben (Blikk)
Egy 35 éves nő tönkretette egy óvodás kislány születésnapi partiját, mert szerinte a gyerekek zavarták a környék lakóit, valamint kárt tettek a park fáiban. A nőt végül csak rendőri segítséggel tudták eltávolítani.
jún. 19
8:15
Több mint 10500-an érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 32 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
jún. 19
8:21
Sopron ezer színe (Demokrata)
Sopron belvárosának szűk, macskaköves utcáin sétálva lépten-nyomon történelmi örökségünk páratlan emlékeivel találkozunk.
jún. 19
8:27
Itt a kormány bejelentése: egyszerűbbé válik a jogosítvány megszerzése (Blikk)
Újabb egyszerűsítéssel, ezúttal a nagyobb járművekre szóló jogosítvány megszerzésének gyorsításával segíti az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a hazai szállítmányozási és fuvarozói ágazat fejlődését, a szektorban tapasztalt munkaerőhiány csökkentését – közölte a tárca.
jún. 19
8:27
Indoklás nélkül kirúgta Orbán Viktor az országos kórházfőigazgató-helyettest (SzMo)
Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg. Bene Ildikó 2020 vége óta volt országos kórházfőigazgató-helyettes.
jún. 19
8:33
"A cigi egy olyan erő, ami fölötted áll és rángat téged" – Így szokott le a dohányzásról Kapócs Zsóka (Blikk)
Kapócs Zsóka, aki egy időben színésznő-műsorvezetőként írta be nevét a hazai sztárok nagykönyvébe, ma már üzletasszonyként tevékenykedik, dekoratőr cégét sikeresen vezeti. A dolgos mindennapokban a stressz elkerülhetetlen, ezt pedig rengetegen dohányzással vezetik le, ahogy Zsóka is tette, egészen mostanáig.
jún. 19
8:33
Kevesen tudják: százezernyi magyar nyugdíjasnak jár ingyen ez az életmentő szolgáltatás (Pénzcentrum)
A Gondosóra program ingyenes és havidíjmentes jelzőkészülékes segítségnyújtást kínál a 65 év feletti állampolgárok számára, célja az idősek gyors és hatékony támogatása vészhelyzetben, ezzel is növelve biztonságérzetüket és elősegítve önálló életvitelüket - írja a Hellovidék.
jún. 19
8:39
Egyre többször viselkednek erőszakosan a mentőkkel, elege lett a szervezetnek (Infostart)
Sokszor fordul elő, hogy agresszíven, sőt, életveszélyesen viselkednek a mentőkkel azok, akiknek az életét jönnek megmenteni.

Keresés