Most, hogy eleget tettünk kötelességünknek a választások terén, jöhet a súlyosabb és mindennapibb kötelességünk: meg kell találnunk, hogyan éljünk együtt
A Dunán csak a kijelölt helyeken megengedett a fürdés, az éjszakai fürdőzés mindenhol tilos, tizennégy év alatti gyermek pedig nem vezethet vízi járműveket. Prohászka Richárd, a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának vezetője az InfoRádióban elmondta: bizonyos szakaszokon a megszokott folyásiránnyal szemben hömpölyög a víz, ami adott esetb
Az árhullámok levonulásának és a kedvező előrejelzéseknek köszönhetően ma lezárja munkáját az elmúlt két hét árvízvédelmét összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs.
Megjelent a kormány dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló rendeletének módosítása. Az új szabályok június 25-én lépnek életbe, de hosszabb átmeneti időt biztosítanak a változásokhoz való alkalmazkodásra.
A bűnözők Szerbiából és Olaszországból becsempészett kannabiszt, kokaint és különböző szintetikus drogokat terjesztettek éveken keresztül a fővárosban és Bács-Kiskun vármegyében.
Az életszínvonal és az orvosi ellátás növekedésével párhuzamosan egyre tovább élnek az emberek, az állami intézmények azonban nem tartják a tempót az idős emberek számának növekedésével. Sőt, az otthoni gondozásban sem nagyon mutatkozik előrelépés.
Márki-Zay Péter magabiztosan nyerte a polgármester-választást egy hete, a Fideszhez közeli lap pedig elismerte, hogy a párt nem áll fényesen a városban.
Szakács István korábban azt mondta, az "életről egyedül a jóistennek van joga rendelkezni", Karsai szerint viszont "az Isten által adott szabad akaratot nem lehet korlátozni".
Az elmúlt húsz évben nőtt a leszokási kedv Magyarországon, de a dohányzás visszaszorítása továbbra is összetett népegészségügyi és szakpolitikai feladat – mondta az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója, Bogos Krisztina.
Megismétlik a polgármester-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Penészleken, ugyanis a területi választási bizottság helybenhagyta a mindössze 12 szavazatos különbséggel alulmaradt független jelölt fellebbezését.
A vezetőség se a drámatagozat képzéséért felelős KIMI-vel, se a szülőkkel nem egyeztetett a döntésről, később pedig azt mondta, mindegy, mit gondolnak a szülők, "mert most már így lesz".
25 éve működő együttműködést mondtak fel a szentesi Horváth Mihály Gimnázium és a budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium között.
A Facebook-oldalán posztolt Leel-Őssy Gábor, a 2010-es pártalapítók egyike, aki a 2022-es választáson az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje volt. Azt ajánlott a Gyurcsány Ferencnek, hogy megírhatná első könyvét
Egyszer csak a semmiből megjelent egy 30 százalékos párt, ami egy konszolidált demokráciában nagyon-nagyon furcsa jelenség. Többek között erről is beszélgettek egy podcast műsorban.
Egyre hosszabbak az idősotthonok várólistái. Annak sem könnyű a helyzete, aki itthon oldaná meg idős rokonai ápolását, egy bentlakásos ápoló ma napi 12–15 ezer forintba kerül.
A Tisza Párt alelnöke szerint a Néppárttal és a néppárti nemzeti delegációkkal folytatott tárgyalások eredményeként fognak tudni végleges döntést hozni.
Ma 35 éve, hogy Nagy Imre újratemetésén Orbán az oroszok katonák haladéktalan kivonását sürgette. Deutsch kis trükkel oldotta meg a feladatot, Orbán szóra se méltatta az évfordulót.
Folytatódik a nyáriasan meleg idő, a jövő héten sok lesz a napsütés, a hét második felében a legmelegebb órákban 32-38 Celsius-fok is lehet, és hajnalban is mindössze 20 fokig csökken a hőmérséklet. Szombaton egy érkező hidegfront hozhat némi felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből
A polgármesternő a Facebook-videójában azt mondta, hogy az új választás "semmilyen formában nem vette el a kedvét". Helyt adtak a független jelölt, Bíró Péter fellebbezésének.
Zajlik az apadás, a következő napokban a vízgyűjtőterületen az árhullámok levonulását jelentősen befolyásoló csapadék nem várható; az árvízvédelmet összefogó Országos Műszaki Irányító Törzs tevékenysége lezárul - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap.
Videó! A területvédelmi tartalékos ezredek a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesítenek díszőrséget, jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pár órán belül ketten is rosszul lettek a dunaújvárosi strandon szombaton. Életmentésre volt szükség egy 16 éves fiatal és egy 70 év körüli asszony esetében is.
Gyógyszertárkereső és szűrővizsgálati funkciókkal bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap.