2024. június 15. szombat

jún. 15
17:21
Simicskó István: a nevelés lényege a példamutatás (Demokrata)
A rendezvény célja az elcsatolt területeken és a mai Magyarország területén élő fiatalság hazafias nevelése.
jún. 15
17:27
"Karsai Dániel kapja be", üzente a győri megafonos a haldokló alkotmányjogásznak (ATV)
Szakács István, a Megafon győri influenszere Tiktokon üzent a halálos betegséggel küzdő Karsai Dánielnek; mint mondta, "ha annyira rosszul van, vegyen be két Xanaxot".
jún. 15
17:27
"Egy fontos vezető egyik napról a másikra öreg bácsikának tud látszani" (444.hu)
A Fideszben sem elég mindenkinek a második-harmadik vonal, ez találkozhat a gazdasági hátországon belüli töréssel - mondta Unger Anna egyetemi docens a választást értékelő konferencián.
jún. 15
17:39
"Szégyellem magam" – írta a megafonos, aki két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek (444.hu)
Kiderült, azok után ment neki ilyen stílusban Karsainak, hogy neki is volt ALS-sel küzdő rokona.
jún. 15
17:45
Győr legismertebb plébánosát nyugdíjazta a püspöke (Telex)
Benkovich Ferenc atya még maradt volna a plébánián, amit ő épített a hívekkel. A győri hívek azonban hiába írtak Ferenc pápának és Erdő Péternek.
jún. 15
18:03
Évzáró az amatőr tekebajnokságban (Nyíregyháza)
Átadták a díjakat a legjobbaknak.
jún. 15
18:15
Simicskó István szerint a nevelés lényege a példamutatás (hirado.hu)
A Harcművészek a határon túliakért elnevezésű rendezvény célja az elcsatolt területeken és a mai Magyarország területén élő fiatalság hazafias nevelése, valamint a magyar kulturális értékek védelme, továbbörökítése.
jún. 15
18:51
Nem nyugszik az újpesti Fidesz a vékonyhegyű tollak miatt: "Akik erről döntöttek, életük végéig Újpest szégyenei lesznek!" (444.hu)
A választási éjjel sem érhet véget soha.
jún. 15
18:57
Tragédia Ráckevén: helyi képviselő volt a meggyszedés közben halálos áramütést szenvedő férfiak egyike (Blikk)
Bécsi Balázs 2020-ban került be a helyi képviselő-testületbe.
jún. 15
18:57
A Megafon győri influenszere két doboz Xanaxot ajánlott Karsai Dánielnek (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 15
19:03
Tragédia történt meggyszedés közben, életét vesztette egy helyi önkormányzati képviselő is (ATV)
Tragédia történt meggyszedés közben Ráckevén, ketten életüket vesztették, köztük egy helyi önkormányzati képviselő is.
jún. 15
19:03
A kakaskodóknak üzennek a készülő új KRESZ-ben (Telex)
Az új, még nem hivatalos közlekedési szabályok alapelvei közé beemelik a védtelenebb közlekedők védelmét. Nem lehet majd a közelben levők orra alá pöfögni sem feleslegesen járatott motorral. Ilyen változásokra lehet számítani nagyjából 2026-tól.
jún. 15
19:27
Hiába fordultak Ferenc pápához is a hívek, nyugdíjba küldték a népszerű győri plébánost: ő lett az utódja (Blikk)
A győri katolikusok egészen Ferenc pápáig elmentek Benkovich Ferenc plébános nyugdíjazásának ügyében, mivel sem ő, sem pedig a hívek nem szerették volna még a népszerű templomépítő plébános nyugdíjazást. Ennek ellenére végül mégis nyugdíjba küldte őt a püspök.
jún. 15
19:45
Orbán Viktor üzent a magyar válogatottnak a Svájc elleni Eb-vereség után: erre emlékeztette a fiúkat (Blikk)
Orbán Viktor a Facebookon reagált a magyar futballválogatott Svájc elleni EB-vereségére.
jún. 15
19:51
Ötöslottó: több mint 3 milliárd forintért játszottak a magyarok, íme a nyerőszámok (Metropol)
Íme az Ötöslottó 24. heti nyerőszámai.
jún. 15
19:51
Kátrányt és ólmot is találtak a Temu és az AliExpress néhány termékében (ATV)
Kozmetikumokban és játékokban mutattak ki veszélyes kátrányt, ólmot és krómot. 88-ból 27 termék nem felelt meg az előírásoknak.
jún. 15
20:09
Az NMHH bejelentette, sikeres záróvizsgát tettek a Net-Coach-program ösztöndíjas hallgatói (hirado.hu)
A nyártól Net-Coach-ok segítik az NMHH céljait
jún. 15
20:09
Streetball a Kossuth téren (Nyíregyháza)
Ismét kosarasokkal telt meg Nyíregyháza belvárosa.
jún. 15
20:39
Magyarország költötte el a legtöbb pénzt az online kampányokra (SzMo)
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz visszalépett főpolgármester-jelöltje költötte a legtöbbet az összesítés szerint.
jún. 15
20:51
Így készült nálunk nyári, kímélő töltött káposzta (vasárnap.hu)
Húsmentes töltött káposzta, most nem fejes, hanem kínai kelből – ilyen sok zöldség egy fogásban ritkán található. Készítsd el a következő húsmentes hétfőre!
jún. 15
20:53
Az amerikai fegyverek tartják fel az orosz erőket (vasárnap.hu)
Az ukrán erők amerikai fegyverek segítségével tudták megállítani Oroszország nyári harkivi offenzíváját.
jún. 15
20:55
Ha még egy meccset elbukunk, orbán felemeli a nyugdíjkorhatárt 70 évre (vasárnap.hu)
Ha még egy meccset elbukunk, orbán felemeli a nyugdíjkorhatárt 70 évre, a focisták adókedvezményét meg 10 milliárdra… Fotó: Archív kampány anyag
jún. 15
20:57
Vigyázat! Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap több helyen (hirado.hu)
A HungaroMet azt kéri, hogy mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen.
jún. 15
20:57
Hány éves korban adunk a gyereknek telefont? (vasárnap.hu)
Mini (nem reprezentatív) közvélemény-kutatásunkban olvasóinkat kérdeztük arról, az ő gyerekeiknek hány évesen lett mobiljuk, miért éppen abban az életkorban és egyáltalán milyen okból?
jún. 15
20:59
Egyszerű csokoládéganache (vasárnap.hu)
Trüffelek, csokitorták, krémek alapja - igazi cukrász alaprecept.
jún. 15
21:01
Mi a különbség a férfi és a női változókor között? (vasárnap.hu)
A férfiak által tapasztalt leggyakoribb tünet a szexuális vágy hanyatlása.
jún. 15
21:03
Szabadtéri programra készül a hét utolsó napján? Erre nagyon vigyázzon! (Blikk)
Nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható vasárnap Magyarország több régiójában - közölte a HungaroMet szombaton.
jún. 15
21:03
Egy új vízió csábítja a befektetőket ebbe az új mém érmébe (vasárnap.hu)
A mém érme szektor az elmúlt hat hónap során az egyik legsikeresebb időszakán van túl. Számos régóta várt mém érme előértékesítés elindult, és ezek piacra is dobták a tokenjeiket, amivel óriási sikert értek el. A sikeres mém érmék közül is kiemelkedik néhány, például a WienerAI ($WAI), amely a legígéretesebb előértékesítések egyike idén. A WienerAI
jún. 15
21:05
Nagy Ádám: Nem mondanám, hogy Willi azért hibázott, mert annyira izgult (vasárnap.hu)
"A csapat erejét eddig az adta, hogy nem nagyon kerültünk hátrányba."
jún. 15
21:07
Valaki 110 ezer forint értékben adott le pizzarendelést a magyar válogatott meccse miatt (vasárnap.hu)
Egy pécsi Wolt-felhasználó igen komolyan vette a magyar válogatott mérkőzését az Európa-bajnokságon, összesen 110 ezer forint értékben rendelt pizzát.
jún. 15
21:09
Szerdán közmeghallgatás lesz, gyertek, kérdezzetek! (vasárnap.hu)
A kerületi önkormányzat június 19-én, szerdán délután 5 órakor közmeghallgatást tart a Cinkotai Civil Házban, a volt cinkotai mozi épületében (1164 Bp., Rádió u. 32.).Gyertek el és kérdezzetek!
jún. 15
21:15
László Róbert: Ha Fidesz úgy érzi, veszélyben a hatalma, vagy az ellenzék szerezne kétharmadot, azonnal arányossá teszik a választási rendszert (SzMo)
A szakértő szerint a választásnak az is nagy tanulsága, hogy az ideológia egyre kevésbé fontos. A választók már azt nézik, hol látnak erőt, és kiről gondolják, hogy őket képviseli majd.
jún. 15
21:39
Nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap (Demokrata)
A meteorológusok figyelmeztetnek, mindenki fokozottan védekezzen a napsugárzás okozta leégés ellen.
jún. 15
22:45
Orbán Balázs üzent az amerikai nagykövetnek (hirado.hu)
Orbán Balázs egy magyar közmondást ajánlott a nagykövet figyelmébe.
jún. 15
22:45
Nagyon szoros választókerületekben sem lesz újraszámlálás, a fideszes és az ellenzéki fellebbezéseket is elutasították Pécsen (Telex)
Formailag hibás, hiányos, megalapozatlan beadványokat tárgyalt a választási bizottság, és egy olyan döntést is hoztak, ami látszólag szembemegy a Nemzeti Választási Bizottság döntésével.

2024. június 16. vasárnap

jún. 16
0:15
Nekiment a DK a fellebbező Vitézy Dávidnak (Infostart)
"Hazudik, tehát fideszes" - állítja az ellenzéki párt.
jún. 16
0:15
Vejkey Imre: Ma Brüsszel központtal egy új Babilon épül (vasárnap.hu)
Ma Brüsszel központtal egy új Babilon épül – jelentette ki a Kdnp frakcióvezető-helyettese szombaton a Pest vármegyei Kókán, a párt
jún. 16
0:15
2024.06.16. – Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
“Abban az időben történt, amikor a bírák bíráskodtak, hogy éhínség támadt az országban. Elment ezért a júdai Betlehemből egy férfi, hogy jövevényként Móáb mezején lakjon. Vele volt a felesége és két fia.”
jún. 16
0:19
Nem is költözik messze régi otthonától a Hadtörténeti Múzeum (Infostart)
A budai Vár egyik végéből körülbelül a közepére, a Dísz térre - egy kormányrendelet alapján.
jún. 16
4:45
Nagyon kell ma vigyázni a napsugárzással! (Infostart)
Figyelmeztetést adott ki a Hungaromet.
jún. 16
4:51
Nem biztos, hogy egy cégnél minden dolgozó a babzsákoktól lesz boldog, vagy az összes munkatárs uszodabérletre vágyik (Hungarianpress)
Csak a személyre szabott és élményalapú munkahelyek képesek hosszú távon megtartani az értékes munkaerőt – hangzott el a Fivosz HR-konferenciáján, ahol panelbeszélgetésben keresték a választ arra, milyen az ideális munkahely 2024-ben. Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője, Török Kata, a Mattel marketingigazgatója, Martis István Péter, a
jún. 16
5:39
Aurelio szívszorító vallomása az apaságról: imádja, hogy lánya született (ATV)
Aureliot teljesen megváltoztatta az apaság: a kislánya egyetlen pillantásával képes levenni a lábáról.
jún. 16
6:15
Bajban lehet Donald Trump fia Orbán miatt, törvényt sérthetett a találkozó (ATV)
A volt elnök fia üzleti úton járt Magyarországon, de a miniszterelnök is fogadta, ami az amerikai jogszabályok alapján tiltott diplomáciai tevékenységnek minősülhet.
jún. 16
6:21
Nagy mennyiségben ég a trágyakupac Algyő külterületén (hirado.hu)
A tűzoltók munkáját két erőgép is segíti.
jún. 16
6:33
Katonák lesznek az új tanárok? Borzalmasan kiakadtak a szakszervezetek (ATV)
Tanárnak képezhetik át az 55 év feletti katonákat, a parlament mindezt egy salátatörvényben fogadta el a státusztörvény módosításaként, így a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekhez. A pedagógus szakszervezetek elképesztőnek találják a törvényt, a PDSZ szerint a jogszabály a pedagógus pálya lenézéséről szól.
jún. 16
6:45
Ezt nem láttuk jönni: váratlan fordulat, most csap le jégesővel az időjárás! (BorsOnline)
A mai napon az ország egy részében még esőre kell készülni!
jún. 16
6:51
Folytatódik a strandidő, néhol azonban zivatar rondíthat bele a délutánba (hirado.hu)
Zivatar környezetében erős lökések lehetnek.
jún. 16
7:03
Ezer köbméternyi trágya ég Algyő külterületén (Blikk)
Nagy mennyiségben, mintegy ezer köbméternyi szalmával vegyített trágyakupac gyulladt ki szombaton éjjel a Csongrád-Csanád vármegyei Algyő külterületén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
jún. 16
7:03
Három hét van a választási plakátok eltávolítására (hirado.hu)
Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra, villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok.
jún. 16
7:15
Nagy változások jönnek a Balaton ikonikus strandján (Infostart)
A Balaton legelegánsabb strandjának területén új kabinépület készül.

Keresés