A jóga nemzetközi napjává nyilvánította június 21-ét az Egyesült Nemzetek Szervezete az indiai kormány kezdeményezésére. Ebből az alkalomból, ingyenes jógaórára várunk minden kezdő, és haladó jógázókat egyaránt!
Június 26-án 11 órakor nyílik a Váci Mihály Kulturális Központban a Miniszterelnöki Kabinetiroda támogatásával megvalósuló Magyarország 365 című nagyszabású fotókiállítás. A megnyitót megtiszteli jelenlétével Kaiser Ottó a zsűri elnöke. A pályázatot ötödik alkalommal hirdették meg 2023-ban a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyá
Nos, sehogy. Ha egyáltalán nem megy arra, csak úgy. Ugyanis sávelhúzás mellett ismét javítási munkák lesznek az M0-s autóút Soroksári Duna-hídján. Elkerülni nem lehet, ha mindenképp arra kell mennie, akkor torlódásokra kell majd számítani a következő napokban.
A június 23-ról 24-re virradó éjszaka az év legrövidebb éjszakája, a hiedelem szerint egy varázslatokkal teli időszak is, amikor bármi megtörténhet, még a kívánságok is teljesülhetnek. Pattanjunk nyeregbe ezen a különleges estén!
Hét választókörben volt újraszámlálás. A lokálpatrióta egyesület színeiben indult, de az LMP és a Momentum által is támogatott Pintér Bence így öt szavazattal többel nyert.
Múlt vasárnap számos településen új polgármestereket választottak, bár földindulás nem történt, mégis jelentős átrendeződések figyelhetők meg az ország minden szegletében. Fekete Sándor politológus a Heti Naplónak értékelt.
A mai napon beadta a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a szavazásnak az egész városban való megismétlését kéri. Ő is tudja, hogy ez szokatlan dolog.
A múlt vasárnapi önkormányzati választások jelentős változásokat hoztak Keszthely és Hévíz városaiban. A választások után pár nappal találkozott a Heti Napló stábja a keszthelyi és a hévi polgármester, mindketten most nyerték el a tisztséget.
Ha megismételt választás kell két kerületben vagy egész Budapesten tartani, azt minél gyorsabban le kell bonyolítani, hisz a választók végre azt szeretnék, hogy az őket képviselők a városukkal foglalkozzanak. Ne a választásokkal.
Magyar Péter rengeteg megkeresést kapott azzal kapcsolatban, hogy felveszi-e az európai parlamenti mandátumát - erről a Tisza Párt alelnöke ír a Facebookon. "Korábban azt nyilatkoztam, hogy nem szerepel a terveim között, hogy európai parlamenti képviselő legyek. Azóta azonban sokan (többek között a TISZA Párt közössége és befolyásos európai politik
A miniszterelnök politikai igazgatója azt nehezményezte, hogy Magyar Péter a Mathias Corvinus Collegiumról korábban "gátlástalanul, penetráns módon hazudozott". Ezt írta kommentben.
Bár előző héten újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, egyelőre sem Vitézy Dávid, sem Karácsony Gergely nem fogadta el a végeredményt. Mindketten a Kúriához fordulnak fellebbezésükkel. Kérdés, hogy ezeket élből elutasítja-e a testület, vagy új választásról döntenek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Magyar Péter a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren futott össze a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) diákjaival. És ha már így alakult, közös kép is készült. Orbán Balázs kisvártatva meg is jelent a fotó alatti kommentszekcióban.
A 66 éves salgótarjáni férfi az rtl.hu-nak elmondta, hogy egy darab négyese, 3 vagy 4 darab hármasa és pár darab kettese lett volna, ha feladja a megszokott szelvényeket. Ezzel nagyjából 1,7 millió forintot nyerhetett volna.
A kerületi mérlegük: nem győztek sehol egyéniben, csak listáról tudtak összeszedni egyetlen képviselőhelyet, elvesztették az alpolgármesteri széküket. Mi ez, ha nem szép eredmény?
Témák: – Sikerrel vette a Gál Ferenc Egyetem a jelentősen megnövekedett hallgatói létszámmal kapcsolatos kihívásokat – hangzott el az intézmény pénteki, szegedi, központi tanévzáró ünnepségén. A programon számos elismerést adtak át, Dux László rektor pedig arról is szólt, hogy az idei jelentkezési adatok is biztatóak. – Több programmal emlékeztek p
Fontos dologra hívja fel a figyelmet az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala: az utóbbi időben egyre többet támadtak rá szolgálatban lévő mentősökre, veszélyeztetve őket és nehezve a segítségnyújtást.
Gulyás János 68 éves, korábban az MSZMP, később a Munkáspárt színeiben indult. Most két kihívója is volt, és csak 23 szavazattal nyert, így újabb ötéves ciklust kezdhet.
Az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy a betegek az Országos Mentőszolgálat munkatársaira támadtak. Most az intézmény megelégelte a helyzetet, és közleményben szólaltak fel a dolog ellen.
Raklapokra pakolt cementes zsákok közé rejtve 1 200 karton cigarettát találtak a pénzügyőrök a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.
Az egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt azt mondta, nincsen számára megalázó feladat, ha azon az ország sorsa múlik. Az sem biztos, hogy a pártja elindul majd a 2026-os választáson. Márki-Zay Péter legfontosabb állításai a Telex élő interjújából.
A Megoldás Mozgalommal alig négy hónappal a 2022-es parlamenti választás előtt szállt be a politikába az ország egyik leggazdagabb embere. Sokan a Fideszt sejtették a háttérben, de Gattyán tagadta, hogy az ellenzéki tábor megosztása lenne a célja. Most kiderült: épp akkor alapított pártot a politikát korábban kerülő üzletember, amikor a NAV lezárta
Hódmezővásárhely polgármestere sok mindenről beszélt. Szóba került Lázár János, a Tisza Párt és Magyar Péter is. Elmondta azt is, hogy mit tanácsolna neki.