2024. június 6. csütörtök

jún. 6
13:24
Mutatjuk a kerülőt! (Nyíregyháza)
Mivel a régi 4-es főutat a Lejtő utcától az ipari parkban található körforgalomig egyirányúsították, terelőutat jelöltek ki a közlekedők érdekében.
jún. 6
13:30
Török Gábor: A királyi udvar megnyugodott (SzMo)
A politológus ugyanakkor azt gondolja, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a szavazók aggodalma is elillant. Bár azt is mondja: a Fidesz bázisát csak minimálisan veszélyeztette a Magyar Péter-jelenség.
jún. 6
13:30
Megtolta az előtte lévő autót (Nyíregyháza)
Ráfutásos baleset történt csütörtökön a Pazonyi téren.
jún. 6
13:32
Úra törtek-zúztak a pályán (Nyíregyháza)
Megrongálták a Kresz-tanpályát a Krúdy Gyula utcán.
jún. 6
13:36
Már Győr közelébe ért az árhullám, elkezdődtek a lezárások (Infostart)
Nagybajcsnál tetőzik a Duna, Győr védelméért lezárták a Mosoni-Duna torkolati műtárgyat.
jún. 6
13:36
Rendkívüli nyitvatartás a választás hétvégéjén a kormányablakokban (Nyíregyháza)
Nyitva tart a legtöbb kormányablak az európai parlamenti és az önkormányzati választás hétvégéjén, június 8-án szombaton, valamint 9-én vasárnap. Ezeken a napokon kizárólag személyi okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre lesz lehetőség. Ugyanakkor új lakcímet csak június 7-én pénteken 10 óráig lehet bejelenteni, ezt követően hétfőig csak az elveszett
jún. 6
13:38
Ellenőrizze a választáshoz szükséges okmányai érvényességét! (Nyíregyháza)
A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választáson voksolni kizárólag a választás napján érvényes okmányokkal lehetséges.
jún. 6
13:42
A lángokban álló Bécs képével illusztrálja a baloldalt a Fidesz Szombathelyen – feljelentést tesznek ellenük (SzMo)
A szórólapok azt sugallják, hogy Nemény András polgármester egyenlő Gyurcsánnyal, és ennek okán háborút hozna a városra. Hogy melyikre, nem teljesen világos.
jún. 6
13:48
A Duna magas vízállása miatt be kell zárni a Bme épületét (Blikk)
Bezár a Műegyetem K épülete a Duna vízállása miatt - olvasható a Budapesti Műszaki Egyetem közleményében.
jún. 6
13:48
Figyelem! Brutális UV sugárzás lesz pénteken (ATV)
Nagyon erős UV-B sugárzás várható pénteken a Dunántúlon és Pest vármegyében - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön.
jún. 6
13:48
KDNP: sosem volt még ennyire fontos, hogy mindenki elmenjen szavazni (Demokrata)
"A tét óriási: háború vagy béke, erről fogunk vasárnap dönteni" – emelte ki Nacsa Lőrinc.
jún. 6
13:54
A Sándor-palota videóval reagált az államfőt ért támadásra (Infostart)
A Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke lemondásra is felszólította a köztársasági elnököt, aki most egy videóval reagált.
jún. 6
13:54
Kiadták a figyelmeztetést: Nagyon erős Uv-B sugárzás lesz pénteken (Blikk)
Nagyon erős UV-B sugárzás várható pénteken a Dunántúlon és Pest vármegyében - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön.
jún. 6
14:00
Rosszul lett egy tanár, újra kellett éleszteni (Infostart)
Eszméletlenül esett össze egy tanár egy salgótarjáni technikumban, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre.
jún. 6
14:00
Figyelem! Már csak néhány óra, és lezárják a rakpartokat Budapesten (Blikk)
Még fél métert emelkedhet a Duna a fővárosban, így csütörtök este 8 órától lezárják a budai és pesti alsó rakpartot.
jún. 6
14:00
Átadták a Kalocsa és Paks között épült új Duna-hidat (hirado.hu)
A hidat Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szentelte meg.
jún. 6
14:00
Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (vasárnap.hu)
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) 2024. június 4-én tartotta nyári rendes ülését, amelyen részt vett Michael W. Banach érsek,
jún. 6
14:06
Kiderül, miért lepték el rejtélyes sárga fotelek Budapest utcáit (Blikk)
Két sárga fotel tartja lázban az internet népét, néhány napja ugyanis minden magyarázat, jel és utalás nélkül Budapest különböző terein, utcáin jelenik meg a jellegzetes sárga fotelpár. Lapunkhoz is érkezett több fotó a rejtélyes feltűnésről, a Blikk pedig megtudta, mi áll a háttérben.
jún. 6
14:06
Király Nóra: közösen tehetünk azért, hogy Magyarország fenntartható, zöld és környezetbarát ország legyen (hirado.hu)
"Bízom benne, hogy a következő öt évben zöld útra tudjuk terelni Újbudát!" – fogalmazott.
jún. 6
14:06
Magyarországra több kínai beruházás érkezett tavaly, mint a három legnagyobb európai gazdaságba együttvéve (ATV)
Magyarország így több kínai beruházást fogadott mint a három legnagyobb európai gazdaság, Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság együttvéve.
jún. 6
14:06
Török Gábor: Magyar Péter szombati tömegtüntetése nagyon fontos lesz (SzMo)
A politológus szerint nem elképzelhető már olyan politikai esemény, ami a TISZA Párt esélyeit érdemben ronthatná vasárnapig.
jún. 6
14:06
Az óvodás korosztály körében hívták fel a figyelmet a környezet védelmére (Gyulatelevízió)
Az óvodás korosztály körében hívták fel a figyelmet a környezet védelmére a június 5-ei világnapon. A Göndöcs-kertben megtartott eseményen Gyula Város Egyesített Óvodájának minden tagintézményéből érkeztek gyerekek. A program célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a környezetszennyezés megelőzésére, valamint a fenntartható fejlődés eszméjének te
jún. 6
14:08
Potápi Árpád János: megjelentek a testvértelepülési és a diaszpórának szóló pályázat eredményei (hirado.hu)
Hozzátette: a külhoni magyarság a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására.
jún. 6
14:12
Ungár a magánvagyonából adott bő 200 milliót Vitézy kampányára (444.hu)
Tudta finanszírozni, tavaly 5 milliárdot vehetett ki osztalékként a Schmidt Máriával közös családi cégből.
jún. 6
14:12
Megjelentek a testvértelepülési és a diaszpórának szóló pályázat eredményei (Demokrata)
Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a külhoni és anyaországi települések közötti kapcsolatok erősítését.
jún. 6
14:12
Nagy László, a nyíregyházi Baloldali Kör Párt polgármesterjelöltje szerint ők valós baloldali választási lehetőséget kínálnak június 9-én (Nyíregyháza)
A nyíregyházi Baloldali Kör Párt jelöltjeinek célja Nyíregyháza fejlődésének elősegítése és az itt élők életkörülményeinek javítása, és abban is egyetértenek, hogy be kell fejezni városunkban az ellenzéki botránypolitizálást – foglalta össze küldetésük lényegét Nagy László, a Bk polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján, aki hozzátette, k
jún. 6
14:14
Nagy János: A szabadság a magyaroknak arra szolgál, hogy megélhessék magyarságukat (Demokrata)
Az államtitkár a Rákóczi Látványtár ünnepélyes avatásán vett részt Sárospatakon.
jún. 6
14:24
Orbán Ráhel barátnője tavaly nem váltotta meg a világot (Menedzsment Fórum)
2023 nem a legjobb éve volt a Magyar Divat- és Design Ügynökségnek. Mind a nettó forgalma, mind a nyeresége elmaradt az egy évvel korábbi mutatóktól.
jún. 6
14:24
Virrasztást tartanak Tompos Kátya emlékére pénteken Budapesten (hirado.hu)
Virrasztást tartanak Tompos Kátya színész, énekes emlékére pénteken 20 órától Budapesten, a Várkert Bazárban.
jún. 6
14:24
Rétvári Bence: A kormány az elmúlt években 88 milliárdot biztosított budapesti egészségügyi fejlesztésekre (vasárnap.hu)
A kormány az elmúlt években kiemelten támogatta a budapesti egészségügyi fejlesztéseket: az Egészséges Budapest Program keretében 88 milliárd forintnyi támogatást
jún. 6
14:30
Hatalmas online csaló bandát kapcsoltak le a rendőrök Hevesben (ATV)
Soltész Bálint tájékoztatása alapján az ügyben még 2022 végén indult eljárás a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, majd a nagyszámú sértett miatt a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportot alakított.
jún. 6
14:30
Pressman: Magyarország a kormánya elmondása szerint "a béke pártján áll", miközben továbbra is Putyin háborúját pártolja (444.hu)
Magyarország külügyminisztere Putyin ukrajnai inváziója óta 8. alkalommal utazott Oroszországba, jegyezte meg az amerikai nagykövet.
jún. 6
14:30
Ungár Péter 220-250 millióval támogatta Vitézy Dávid kampányát (Telex)
Ő a legnagyobb adományozója, a saját vagyonából tett bele ennyit a kampányba.
jún. 6
14:36
Boldoggá avatják Bódi Mária Magdolnát (hirado.hu)
Boldoggá avathatják az 1945-ben Litéren vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnát.
jún. 6
14:42
Választási kisokos 2024: így zajlik majd a voksolás vasárnap (hirado.hu)
Most először nemcsak EP-képviselőket, hanem polgármestereket, önkormányzati és nemzetiségi képviselőket is választanak.
jún. 6
14:48
Potápi Csádról: Tomori Pálról szívesen beszélek (Telex)
A Kalocsát Pakssal összekötő új Duna-híd átadásán csíptük el a nemzetpolitikai államtitkárt.
jún. 6
14:48
Navracsics Tibor: A budapesti agglomeráció külső határait már Tatabánya, Székesfehérvár, Kecskemét és Eger jelentik (vasárnap.hu)
Fel kell számolni a belső perifériákat annak érdekében, hogy Magyarország versenyképességét növelni tudjuk – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter
jún. 6
14:50
Pressman: Magyarország továbbra is Putyin háborúját pártolja (Telex)
Az amerikai nagykövet Facebookon hívta fel a figyelmet arra, hogy Szijjártó Péter Putyin ukrajnai inváziójának kezdete óta 8. alkalommal utazott Oroszországba.
jún. 6
14:54
Soltész Miklós: A kormány támogatja a szerb nemzetiségi oktatási intézmények fejlesztését (hirado.hu)
A politikus kifejtette, bízik benne, hogy az oktatási fejlesztés befejezését a szerb kormány is tudja támogatni.
jún. 6
14:54
Török Gábor: A kérdés, hogy 2026-ra lesz-e még Magyar Péteren kívül politikai ellenzéki tábor (SzMo)
A politológus szerint olyan dolgot látunk most a magyar politikában, amit 34 év alatt soha, ezért megjósolhatatlan, hogy milyen lesz a kimenetele.
jún. 6
14:54
A kormány támogatja a szerb nemzetiségi oktatási intézmények fejlesztését (Demokrata)
Soltész Miklós bízik benne, hogy az oktatási fejlesztés befejezését a szerb kormány is tudja támogatni.
jún. 6
14:54
Orbán: Nekem már fáj (Telex)
A miniszterelnök Kalocsán adta át az új Duna-hidat, és miután a Fidesz kampányában minden a háborúról és a békéről szól, megkérdeztük, miért is szeretnének magyar katonákat Csádba küldeni.
jún. 6
15:00
Boldoggá avatják a mártír Bódi Mária Magdolnát (Telex)
1945-ben két szovjet katona támadt rá Litéren több asszonyra, köztük Bódi Mária Magdolnára, aki a többiek védelmében is ellenállt, ezért lelőtték.
jún. 6
15:06
A vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira figyelmeztet a MÁV és a rendőrség (hirado.hu)
Az idei évben figyelmeztető táblákat is kihelyeznek a vasúti átjárókhoz, összesen 280 helyszínre.
jún. 6
15:06
Pataky Attila Magyar Péterről: Egy nemzetét, családját, politikai közösségét eláruló véglény (SzMo)
Az énekes egy miniinterjúban véleményezte a Tisza Párt EP-listavezetőjét. Közben arról is találgatott, Magyar lehet, hogy be akarja sorozni a nőket is a hadseregbe.
jún. 6
15:12
Elévülés miatt nem vizsgálja az ügyészség Sulyok Tamás zsebszerződéseit (444.hu)
A DK EP-listavezetője azért jelentette fel a köztársasági elnököt, mert még ügyvédként magyar termőföldeket játszott át külföldi kézre.
jún. 6
15:18
Fontos figyelmeztetést adott ki a MÁV és a Rendőrség (Demokrata)
Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója azt mondta, hogy "élet-halál kérdése a Kresz szabályok betartása".
jún. 6
15:24
Figyelem, már csütörtök este nyolctól rakpartzár lesz Budapesten! (Infostart)
A dunai árhullám tetőzése miatt lezárják a fővárosban az alsó rakpartokat.
jún. 6
15:30
Elutasította az ügyészség Dobrev Klára feljelentését, nem indul eljárás Sulyok Tamás ellen (Telex)
Az ügyészség szerint a köztársasági elnök már 2014-ben szabályszerűen felfüggesztette az ügyvédi tevékenységét, ezért nem követett el csalást, amikor felvette az alkotmánybírói fizetését.
jún. 6
15:36
Szentkirályi Alexandra: nem én gyurcsányozom, hanem Karácsony Gergely (Infostart)
Rendpárti városvezető szeretne lenni Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP budapesti főpolgármester-jelöltje, aki egy interjújában azt mondta, egyre bizakodóbb a vasárnapi szereplésével kapcsolatban.

Keresés