Mivel nincs még Budapest-programja a Tisza Pártnak, és a képviselőjelöltek sem igazán nyilatkoztak érdemben, Magyar Péter interjúiból próbáltuk összeszedni, mit kezdenének a fővárossal.
Mind a felsőoktatási képzés, mind az innovációs kutatás átalakításának kulcspontja, hogy a gyakorlatot ültessük a képzés és a kutatás fókuszába – mondta.
A legfrissebb előrejelzések szerint pénteken napközben kerülhet víz alá az alsó rakpart több szakasza, de a magas vízállás miatt már ezt megelőzően is kicsaphat a medréből a Duna vize, ezért az élet- és vagyonbiztonság érdekében már csütörtök estétől szükséges az alsó rakpart lezárása.
404 oldalon 22 szerző 23 tanulmánya szerepel a nyíregyházi Jósa András Múzeum 65. jubileumi évkönyvében, amit szerda délelőtt mutattak be. Az idei kiadvány hagyományosan régészeti, történelmi, néprajzi tanulmányokat, bibliográfiai anyagokat és családi hagyatékokat is tartalmaz. Ebben a kötetben található többek között az idén márciusban elhunyt Zen
Az érkező dunai árhullám miatt, a folyamatosan emelkedő vízszintre tekintettel, a Budapest Közút június 6-án 20 órától lezárja a forgalom elől a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között - közölte a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala csütörtök délután
Görgényi Ernő polgármester a csütörtök délutáni eseményen kiemelte, a magyar polgárság kultúráját csak kevés helyen mutatják be hazánkban. Ezek közül a leghitelesebb és a legszebb a gyulai Ladics-ház. Ebben egy egykor valóban létező gyulai polgárcsalád több generációjának életét és életmódját csodálhatjuk meg az egykor tulajdonukat képező házukba
21-ből 9 EP-képviselőt egyáltalán nem ismernek a magyarok. Deutsch Tamás a legismertebb, de a momentumos Donáth Annát is sokan meg tudták nevezni. Tízből hat ember szerint rossz irányba mennek az ország dolgai, a fideszes szavazók 77 százaléka elégedett a jelenlegi helyzettel.
“Dobrevi szintre emelte a hazudozást Magyar Péter a legfontosabb gazdasági és társadalmi mutatókról" – írta Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Szalai Piroska,
A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség csütörtöki határozatával - a törvényes határidőn belül - elutasította Dobrev Klára hivatali visszaélés, csalás és más bűncselekmények miatt, Sulyok Tamás köztársasági elnököt érintően tett feljelentését.
"A szabadság nekünk, magyaroknak arra szolgál, hogy szabadon meg tudjuk élni magyarságunkat, összetartozásunkat" – mondta a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár csütörtökön Sárospatakon a Rákóczi Látványtár ünnepélyes avatásán és az ott található kiállítások megnyitásán.
Csütörtökön Mohácson folytatatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A Tisza Párt alelnöke azt mondja, ha Deutsch Tamás vagy Rogán Antal nem hozza nyilvánosságra a saját drogtesztjét, annak "mindenki tudni fogja az okát".
Szerinte, ha a fideszes politikusok nem hozzák nyilvánosságra az eredményeiket, akkor ennek mindenki tudni fogja az okát. Megígérte azt is, hogy nem fog mások magánéletével kapcsolatos információkat nyilvánosságra hozni.
A Kossuth díjas előadóművész teljesen váratlanul hozzászólt az exminiszter egy régi posztjához. Nagy Feró szerint az egykori igazságügyi miniszter nagyon hiányzik a közéletből.
Rendezvény miatt pénteken 18 órától várhatóan 22 óráig lezárják a Szabadság hidat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
A humorista a választási viták tanulságát levonva tanácsolja Lenek, hogy ne próbáljon kulturáltan, normálisan elbeszélgetni a többi politikussal, hanem harapja el a torkukat, mert "cirkusz kell a népnek".
A magyar kormány támogatja a szerb nemzetiségi oktatási intézmények fejlesztését – jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi
Az LMP társelnöke szerint a főpolgármester jelölt túlságosan autonóm személyiség ahhoz, hogy a Fidesz jelöltje legyen, náluk pedig erre van lehetősége.
Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér - jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint.
Több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően csütörtökön aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.
A videóban megnézhető a második gól abból az ötből, amit a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os csapata szerzett a Cigánd elleni osztályozó visszavágóján. Ezek a felvételek már a csütörtöki edzésen készültek, a csapat tagjai az év végi levezetés jegyében végzik a munkát, de a hangulatot alaposan feldobta a hétvégi siker, hiszen az első,
Sem a 3-as metró orosz vonatainak klimatizálására, sem az orosz felújítás teljes kivizsgálásával kapcsolatban tett ígéretét nem tartotta be Karácsony Gergely - hangsúlyozta az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület közös főpolgármester-jelöltje csütörtökön Budapesten.
A napokban tért haza egy Floridában rendezett magyar csúcstalálkozóról a GFE gazdasági karának dékánja. A nemzetközi stratégia részeként, Árpási Zoltán a konferencián bemutatta a Gál Ferenc Egyetem működését. Külföldi partnerek keresése, kapcsolatépítés és tapasztalatszerzés volt a legfőbb célja a közelmúltban rendezett floridai magyar csúcstalál
A 2018-ban indított polgármesteri fásítási program részeként idén tavasszal 52 helyszínen több mint 200 fát ültetnek el szerte a városban. Szerda délelőtt a Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont területét gazdagították, a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület jóvoltából 10 fát ültettek el a helyszínen. Az eseményen részt vett dr. Kovács Ferenc p
Befejeződött három jelentős útfelújítás Nyíregyházán. Megújult Sóstó két fontos szakasza, a Fürdő és a Berenát utca, emellett a Jósaváros egyik legforgalmasabb útja, az Ószőlő több mint 880 méter hosszban kapott új aszfaltszőnyeget, valamint felülvizsgálták és átépítették a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszereket is. Az utak kiválasztásánál fi