2024. június 5. szerda

jún. 5
13:18
Szijjártó Péter: Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében (hirado.hu)
Történelmi jelentőségű megegyezés született arról Magyarország és Azerbajdzsán között.
jún. 5
13:18
Budapesten bujkál az Orlen volt vezérigazgatója, akit éppen elszámoltatni próbál a lengyel kormány (444.hu)
Daniel Obajtek ellen több ügyben is nyomoznak a lengyel hatóságok.
jún. 5
13:18
Egyetlen nap alatt 62 millió forintért hirdették a fideszes propagandát Facebookon (Telex)
A Békemenet napján magasabb fokozatba kapcsolt a közösségi médiás mozgósítás is.
jún. 5
13:24
Csaknem egymilliárd forintból fejleszt fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásain a Nébih (hirado.hu)
A Nébih 985 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját.
jún. 5
13:30
Civil szervezetek tiltakoznak a gyerekek kampánycélú felhasználása ellen (444.hu)
"A gyermekek érdekében és jogaiért kiálló civil szervezetként nem nézhetjük szótlanul, hogy a siker és a győzelem érdekében lassan semmilyen eszköztől sem riadnak vissza egyes pártok és jelöltjeik."
jún. 5
13:30
Medián: A magyarok több mint fele szerint Orbán Viktor is felelős a kegyelmi ügyért (Telex)
A Medián friss közvélemény-kutatása a kegyelmi ügy mellett Magyar Péter hatását is mérte, a válaszadók többsége szerint inkább az ellenzéket gyengíti, mint Orbán rendszerét.
jún. 5
13:32
Hivatalosan is visszalépett a tetovált horogkeresztes táti független jelölt (Telex)
Soltysiak Edina a táti Együtt Közösen Tátért független szervezet listáján indult volna. Az egyik lapockáján egy tetovált Hitler-portré látható, a másikon egy (tükrözött) horogkereszt.
jún. 5
13:36
Nemzetközi szakértői küldöttség tájékozódott a közmédia működéséről (hirado.hu)
Nemzetközi szakértői küldöttség tett látogatást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában.
jún. 5
13:42
Révész Máriusz: Már százötven kilométernyi kerékpározható úthálózat van a Vértesben (hirado.hu)
Már 150 kilométernyi kerékpározható úthálózat van a Vértesben a most elkészült négy és fél kilométeres szakasszal együtt – mondta Révész Máriusz.
jún. 5
13:42
Kiszivárgott hangfelvételen fideszes politikusok titkos megbeszélése: választókerületek átrajzolása és Kubatov-lista Egerben (SzMo)
A hangfelvételen hallható Pajtók Gábor, az egri térség országgyűlési képviselője, Habis László, a város korábbi fideszes polgármestere, és Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés alelnöke.
jún. 5
13:44
Bidló Judit: Az alapellátásban integrálódjon a megelőzés, a szűrés és a gyógyszerészet! (hirado.hu)
A kormány fontos célkitűzése, hogy az egészségügyi alapellátásban integrálódjon a prevenció és a szűrés – mondta Bidló Judit.
jún. 5
13:48
Megkéseltek egy képviselőjelöltet: az áldozat megsebesült, az elkövetőt letartóztatták (Pénzcentrum)
Kedden késő este Mannheimben megkéselték a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egyik önkormányzatiképviselő-jelöltjét a német dpa hírügynökség szerdai értesülése szerint.
jún. 5
13:54
Visszalépett a tetovált horogkeresztes táti jelölt (444.hu)
Soltysiak Edina függetlenként indult volna a választáson.
jún. 5
13:54
Závecz: A magyarok többsége szerint ki kéne hagyni a kormányt az EU-s pénzek elosztásából (Telex)
A magyarok 59 százaléka szerint a kormány helyett inkább az önkormányzatokra, civil szervezetekre és vállalkozásokra kéne bízni az EU-s támogatásokat.
jún. 5
14:00
Újra áll Miskolc egyik legismertebb építménye, a Villanyrendőr (hirado.hu)
Immár emlékműként, a régi helyén, megújult formában állította fel a miskolci önkormányzat a város egyik legismertebb építményét, a Villanyrendőrt.
jún. 5
14:00
Magyarország részesedést vásárol a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében (ATV)
A tárcavezető az azeri kollégájával, Ceyhun Bayramovval közös sajtótájékoztatóján közölte, hogy a nap folyamán "történelmi megállapodást" írtak alá, amelynek nyomán Magyarország a világ energiapiacán új, az eddiginél sokkal magasabb szintre lép.
jún. 5
14:06
Sorsfordító békeszerződés – Nyírszőlősön és Sóstóhegyen is megemlékeztek az elszakított magyarságról (Nyíregyháza)
Nyíregyházán egész napos eseménysorozattal emlékeztek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról. A trianoni békediktátum 104. évfordulójára szervezett rendezvény a Hősök terén, a három éve átadott Életfánál kezdődött, majd a külvárosban, Nyírszőlősön és Sóstóhegyen folytatódott, ahol a méltóságteljes megemlékezés részeként színes ünnepi műsorral és kosz
jún. 5
14:12
Kiderült: a magyarok több mint fele szerint Orbán Viktor is felelős a kegyelmi ügyért (Menedzsment Fórum)
A Medián felméréséből az is kiderült, hogy a válaszadók többsége úgy látja, Magyar Péter fellépése inkább az ellenzéket gyengíti.
jún. 5
14:12
A víziközmű ágazat az egyik legsikeresebb korszakát zárta (Demokrata)
"Az elmúlt bő egy évtizedben ezermilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg."
jún. 5
14:12
Semjén Zsolt: Ronald Reagan jól döntött, a változást bölcsen irányította és megőrizte a békét (vasárnap.hu)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) elnöke köszöntötte szerdán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Ronald Reagan Emlékbizottság
jún. 5
14:18
Befogadó játszótér nyílt Kőbányán (hirado.hu)
Lovas tematikával, akadálymentes játékelemekkel várja látogatóit a Szerencsejáték Zrt. támogatásával épült legújabb befogadó játszótér Kőbányán.
jún. 5
14:18
Plakátháború Orosházán: a szülők és a Momentum együtt harcolnak a Fidesz háborús plakátja ellen (SzMo)
A Momentum először egy cicával próbálkozott, amit gyorsan leszedtek a közterület-felügyelők. Ezután a szülők is beszálltak a háborús plakát elleni háborúba.
jún. 5
14:24
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban (Demokrata)
Már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot a Szigetközben.
jún. 5
14:30
Negyven év után újra áll Miskolc egyik legismertebb építménye (Telex)
A Villanyrendőrt már több mint negyven éve lebontották, de tíz évvel ezelőtt civilek, lokálpatrióták és várostörténettel foglalkozók kezdeményezték a visszaállítását.
jún. 5
14:36
Választás 2024 – Nemzetközi szakértői küldöttség tájékozódott a közmédia működéséről (Infostart)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), valamint a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) szakértői küldöttsége tett látogatást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában, hogy tájékozódjon a közmédia választási kampányidőszak alatti működéséről – tájékoztatott a vállalat Sajtó és M
jún. 5
14:36
Hatalmas az árvízi készültség Magyarországon (ATV)
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot.
jún. 5
14:42
Az egészséges szájflóra titka: ne csak akkor menjünk fogorvoshoz, amikor muszáj (Blikk)
A nem megfelelő szájhigiénia számos betegség okozója lehet, a magyarok jelentős része ennek ellenére elhanyagolja a fog-és szájápolást. A megfelelő rutin és innovatív eszközök használatával azonban megelőzhetőek a kialakuló problémák és a kellemetlen tünetek.
jún. 5
14:42
Észak-kínai leopárd született a Szegedi Vadasparkban (hirado.hu)
Észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) született áprilisban a Szegedi Vadasparkban, a gondozók által nevelt, két hónapos hímet szerdán mutatták be.
jún. 5
14:48
A győztes polgármester pártjával ellentétes többségű közgyűlés alakulhat több városban (ATV)
Már csak négy nap van az EP- és önkormányzati választásokig. A pártok és jelöltjeik gőzerővel kampányolnak, mi pedig folyamatosan frissülő hírfolyamban számolunk be a legfontosabb, legérdekesebb történésekről.
jún. 5
14:54
A verőcei szabadstrand nagy része már víz alatt van (hirado.hu)
A Dunakanyarban is egyre nagyobb a vízszint, a verőcei szabadstrand nagy része már víz alatt van. Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban.
jún. 5
14:54
A Nemzeti Összetartozás emlékműnél tartottak megemlékezést Újkígyóson (Gyulatelevízió)
Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja, ami az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója. Ebből az alkalomból gyűltek össze a tavaly felszentelt újkígyósi Nemzeti Összetartozás emlékműnél. Gera Katalin újkígyósi származású szobrászművész alkotása előtt Botyánszki Pál László, a város polgármestere kiemelte, nagy öröm számára, hogy a t
jún. 5
15:00
Felveszi-e vajon "zöld ruháját" Cseh Katalin? Értelmet nyer Gulyás rejtélyes mondata? - gyorsfénykép az EP-választás előtt (ATV)
Mit mutatnak a legfrissebb közvélemény-kutatások? A "Tiszán túli" ellenzék bajban van-e a vasárnapi EP-választások előtt?  Reménykedhetnek-e a kampányfinisben a mozgósítás erejében a startvonalra álló pártok? Mit mutattak a 2019-es eredmények? Gyorsfénykép az EP-választás előtt 5 nappal.
jún. 5
15:00
Görgényi Ernő: a béke a legfontosabb! (Gyulatelevízió)
Az Erkel Ferenc Vegyes Karral énekelték a Himnuszt a megjelentek a Nemzeti Összetartozás Napjának gyulai eseményén. A kedd délutáni programon Görgényi Ernő emlékezett a 104 évvel ezelőtti eseményekre. Gyula polgármestere azt mondta, a trianoni diktátum a bosszúállás dokumentuma lett, melynek kegyetlensége példa nélkül áll, hiszen kifosztották és me
jún. 5
15:06
Egyre nagyobb a baj: már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban (Blikk)
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.
jún. 5
15:06
Befejeződött a kolozsvári repülőtér bővítése (hirado.hu)
Befejeződött a kolozsvári repülőtér bővítése, amellyel az éves utasforgalmi kapacitás 4,5 millióra nőtt – jelentette be a létesítményt üzemeltető Kolozs megyei önkormányzat szerdán.
jún. 5
15:06
Egy dolog a főpolgármesterség, de mi lesz a közgyűlési többséggel? - Karácsony a Tiszától csábít, Vitézy hárompárti koalíciót lát, Szentkirályi jobboldali… (444.hu)
A három legnagyobb támogatottságú főpolgármester-jelölt mindegyike interjút adott egy-egy lapnak, és mindegyikben szóba került, hogy vajon mi lesz a közgyűlésben.
jún. 5
15:08
Az Alkotmánybíróság is elutasította Karsai Dániel népszavazási kezdeményezését (444.hu)
Ők is az alaptörvény megsértésére hivatkoztak, amire a Kúria és a Nemzeti Választási Bizottság is.
jún. 5
15:12
GVH: A felelős ajánlatkérők szerepe fontos a kartellek feltárásában (hirado.hu)
Rigó Csaba Balázs emlékeztetett: a dunai hajós cégek között feltárt tiltott megállapodás és a bajai építőipari kartell esetében is az ajánlatkérők jelzései alapján indultak meg a versenyfelügyeleti eljárások.
jún. 5
15:18
Itt a friss mérés: Erősödött a Fidesz, de Magyar Péter pártja is (ATV)
Az IDEA Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint 40 százalék feletti a Fidesz-KDNP támogatottsága, a TISZA Párt jelentősen lemaradva a második.
jún. 5
15:24
Nézze, hol áll most a Fidesz és Magyar Péter pártja! (Menedzsment Fórum)
Az IDEA Intézet május végén végzett felmérése szerint a választási kampány hajrájára fordulva a Fidesz-KDNP támogatottsága határozottan növekedett, és a TISZA Párt szavazótábora is tovább bővült. E két párton, továbbá a DK, az MSZP és a Párbeszéd szövetségén kívül csak a Mi Hazánk érte volna el az 5 százalékos szintet, ha május legvégén került voln
jún. 5
15:24
Menczer Tamás: "Mindenkit be kell sorozni, a nőket is, és be kell küldeni Ukrajnába" a németek szerint (SzMo)
A politikus szerint ha Ukrajna nem győz, akkor be kell menni katonával, mindenkit be kell sorozni, a nőket is, és be kell küldeni Ukrajnába. A Fiatalok és szülők figyelmébe címmel ellátott videót a közösségi oldalán tette közzé Menczer.
jún. 5
15:30
Orbán Viktor: Szombaton jön az egymillió találkozás napja (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint a Fidesz elnökét Kőszegi Zoltán polgármester fogadta, majd tárgyalást folytattak több térségbeli település polgármesterével.
jún. 5
15:30
Magyar Péter: Deutsch Tomi, innen üzenem, hogy nem vizelet- és vérvizsgálat lesz, hanem haj, mert abból 3-4 hónapig kimutatható a kokain (SzMo)
Magyar Péter szerdán újabb részleteket közölt a belengetett drogtesztről. A politikus országjárása mosonmagyaróvári állomásán azt mondta, hogy csütörtökön megy a droglaborba.
jún. 5
15:30
Orbán Viktor: szombaton jön az Egymillió Találkozás Napja (Demokrata)
A Békemeneten ismét kiderült, "mi vagyunk Európa legnagyobb békefenntartó ereje".
jún. 5
15:30
Ősztől új szakirány indul a GFE gyulai karán (Gyulatelevízió)
A Gál Ferenc Egyetem gyulai karának új szakirányú továbbképzését, az addiktológiai konzultáns szakirányt a napokban engedélyezte és vette jegyzékbe az Oktatási Hivatal. A három féléves képzés szeptembertől indul a gyulai campuson. Nagyon sok területről várnak jelentkezőket a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán szeptembertől induló új szakirányú továb
jún. 5
15:32
Vitézy Dávid tízezer forintos kultúrkupont adna a budapestieknek (hirado.hu)
A főpolgármester-jelölt azt mondta, hogy Budapest Magyarország kulturális fővárosa is, ahol több száz színház és mozi található, valamint a főváros több ezer kulturális rendezvény helyszíne is.
jún. 5
15:36
Szombaton egymillió választót keres fel személyesen a Fidesz (444.hu)
Orbán Viktor azt ígérte, hogy 50 ezer aktivistát küldenek rá a választókorú népességre.
jún. 5
15:36
Beszakadt egy friss, 1 milliárd forintból készült kerékpárút Heves megyében (Telex)
Egy évet sem ért meg a beomló szakasz.
jún. 5
15:42
Donáth Anna a médiahatósághoz fordult a háborús plakátkampány (ATV)
A gyermekekre is ártalmas a háborús plakátkampány - Donáth Anna a Médiahatósághoz fordul.
jún. 5
15:48
Donáth Anna a médiahatósághoz fordult a háborús plakátkampány miatt (ATV)
A gyermekekre is ártalmas a háborús plakátkampány - Donáth Anna a Médiahatósághoz fordul.

Keresés