Pölöskei Gáborné szerint nem lehetett volna megvalósítani a szakképzési rendszer négy évvel ezelőtt indult átalakítását, ha nincsenek mögötte az intézmények oktatói, igazgatói.
"Óriási jelentősége van az európai parlamenti választásoknak" – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján, Nyíregyházán. Úgy fogalmazott, az európai politikusok jelenleg nem a békét szorgalmazzák, sokkal inkább háborús pszichózisban szenvednek. A frakcióvezető szerint békét kell teremteni, a Fidesz és a Kdnp azon
Az Alkotmánybíróság tegnap elutasította a Kúria végzése elleni alkotmányjogi panaszt, amit Karsai Dániel ALS-ben szenvedő alkotmányjogász azután nyújtott be, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította a népszavazást indítványozó kérelmét. A strasbourgi bíróság június 13-án dönt az ügyben.
A testület úgy ítélte meg, hogy a Kúria jogosan, az Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően utasította vissza az ALS-betegségben szenvedő alkotmányjogász egyik népszavazási kérdését.
Szerdán Dabason járt EP-választási kampánykörútja keretében Orbán Viktor. A miniszterelnök kijelentette: "Most szombaton jön a valaha volt legnagyobb kampányhajrá, az Egymillió Találkozás Napja."
Áprilisban a jelzáloghitel-piachoz hasonló mértékben bővült a személyi hitelek piaca is derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap publikált friss adataiból. Mint tegnapi cikkünkben bemutattuk, az áprilisban újonnan felvett lakáshitelek szerződéses összege 23,9 százalékkal haladta meg a márciusi értéket, míg a személyi hitelek ugyanezen időszakba
Trianont elfelejteni nem szabad, Trianont elfelejteni nem tudjuk és Trianont elfelejteni nem akarjuk – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a
A Tisza Párt alelnöke szerint aki a Fideszre szavaz vasárnap, az valójában a háborúra szavaz. Szerinte Orbán Viktorék a sorkatonaság visszaállításán dolgoznak.
A mintegy félmilliárd forintos beruházás 2022 őszén kezdődött és három ütemben zajlott, összesen 23 utcában mintegy 10,5 kilométernyi hálózat épült ki.
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a 450 grammos Auchan gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbabot az Auchan Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Meghozta a döntését az Alkotmánybíróság: elutasította Karsai Dániel eutanáziával kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.Frank Evelyn. Karsai Dániel ügyvédi irodáját vezető jogász az RTL-nek azt mondta: nagyon meglepő döntést hozott az Alkotmánybíróság.
Különleges szabályok vonatkoznak arra, hogy a külföldön élő magyarok hogyan szavazhatnak. Azt nem mindenki tudja, hogy a nálunk élő külföldiek is leadhatják voksukat, bizonyos feltételek mellett.
Karácsony Gergely első helyét továbbra sem tudja megingatni egyik kihívója sem a budapesti városvezetésért vívott küzdelemben, azonban úgy tűnik, hogy a viták jót tettek Vitézy Dávidnak, miközben a regnáló főpolgármester támogatottsága stagnál.
A Békemenet napján semmi sem volt drága. Tízszer annyit égetett el a Fidesz és a kormányközeli médiumok a Facebookon a háborúellenességre, mint amennyit egyébként szoktak.
Sikamlós üzeneteket küldött 13 éves diákjának egy bonyhádi tanár. Az iskola és a rendőrség is vizsgálatot indított. A pedagógus még mindig az intézményben dolgozik. Szekszárdon is eljárás indult egy tanár ellen. Úgy tudjuk, több gyereket szexuálisan zaklatott a Babits Mihály Kulturális Központban.
Egy 2017-es drogügye miatt börtönbe vonult Manuel. A rapper nemrég még Párizsban járt, a Dunán hajókázott, és koncerteket adott a rajongóinak, aztán derült égből villámcsapásként érkezett a bejelentése a közösségi oldalán: rácsok mögé kerül egy régi ügy miatt.
Az államtitkár a jövő egyik céljának nevezte az egyetem és a szakképzés közötti együttműködés további erősítését, amire jó példa az új okleveles technikusképzés.
Csütörtökön egy napra Oroszországba utazik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy részt vegyen a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon és kétoldalú tárgyalásokat folytasson – tudta meg az atv.hu.
Évekig a háttérben volt, most újra aktív politikai pályára lépett a volt miniszterelnök, a Bajnai gordon-féle Együtt egykori elnöke. Juhász Péter interjút adott a Blikknek, amelyben keményen odaszólt kihívottjának, az V. kerület polgármesterének, Szentgyörgyvölgyi Péternek, aki szerinte indiánosat játszik magánbirtokán és valójában Rogán Antal mini
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Csattanó maszlag lehetséges jelenléte miatt visszahívta a forgalomból a 450 grammos Auchan gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbabot az Auchan Magyarország Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).