2024. március 21. csütörtök

márc. 21
10:42
A tankerületek szerint ők nem kötelezték a diákokat arra, hogy megnézzék Rákay Philip Petőfi-filmjét (SzMo)
Pedig a 444 szerint több iskolából is kivezényelték a diákokat a moziba, volt, ahol a jegyet is nekik kellett kifizetni. Ilyenről azonban sem a Klebelsberg Központ, sem az érintett tankerületek nem tudnak.
márc. 21
10:42
Idén többet költünk húsvéti ajándékokra (Demokrata)
Magyarországon idén húsvétkor a nagyszülők és a szülők többsége 5000 forintnál többet költene ajándékra gyermekenként.
márc. 21
10:48
Balog Zoltán lemondását követeli 24 református értelmiségi (Telex)
Az aláírók szerint a református egyház jelenlegi helyzetét az állammal való összefonódás és az anyagi függőség határozza meg, ezen is változtatni kell.
márc. 21
10:54
Pofátlan hiénataxis bukott le Budapesten: hihetetlen pénzeket kért el, azonnal elvették a rendszámát (Pénzcentrum)
A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.
márc. 21
10:54
Célforgalom a tehergépjárművek számára az Ipari Park felé: zavartalan lakossági közlekedés és kevesebb zaj a régi 4-esen (Nyíregyháza)
.
márc. 21
11:00
Aggasztó híreket közölt Müller Cecília hivatala (ATV)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján március 11. és 17. között 26 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
márc. 21
11:06
Hadházy Ákos szerint Magyar Péter bizonyítékait lesöpri majd az ügyészség (SzMo)
A független országgyűlési képviselő röviden összefoglalta, miért nem lesz elég semmire a Diákhitel Központ volt vezetőjének kormánybuktatóként beharangozott hangfelvétele.
márc. 21
11:30
Rendőröket fenyegetett egy tádzsik férfi a reptéren (Demokrata)
Egyiküket le is köpte a férfi.
márc. 21
11:30
Bíróság elé állítanak egy tádzsik férfit, aki rendőröket fenyegetett meg a repülőtéren (Telex)
A repülőtér dolgozóit hibáztatta azért, mert lekéste a gépét, ezért hívtak végül rendőröket.
márc. 21
11:33
Változások lesznek Budapest közlekedésében a pénteki focimeccs miatt (Infostart)
Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani március 22-én, pénteken délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Törökország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
márc. 21
11:42
Lázár János bekeményített: a Spar megfizeti az árát annak, amit tett (ATV)
“Ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül" – mondta Lázár János egy Portfolio konferencián.
márc. 21
11:42
Locsolkodás és tavaszváró mulatság a szentendrei Skanzenben (Demokrata)
Március 31-én és április 1-jén, húsvétvasárnap és hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
márc. 21
11:42
Idősügyi tanács – Három témában is egyeztettek a szépkorúak a Városházán (Nyíregyháza)
Ismét ülésezett a nyíregyházi Idősügyi Tanács. Ezúttal a városgondnok munkáját, a civil szervezetek pályázati lehetőségeit, valamint a városi sportvetélkedő programjait ismerhették meg a résztvevők.
márc. 21
11:48
Bárándy Péter még nem látta Magyar Péter jövő keddre ígért bizonyítékait (444.hu)
És szerinte az, aki az ügyészség közleményét kiadta, egy másik meghallgatáson ült.
márc. 21
11:48
Lázár János megfenyegette a Spart, fűszeres-közértesnek nevezte, és azt javasolta, "vegyük meg őket szőröstül-bőröstül" (SzMo)
A miniszter beszállt a kiskereskedelemi hálózatot kiosztó kormányzati szereplők közé. Lázár szerint az osztrák cég "meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett."
márc. 21
11:48
Lázár János: a közigazgatás egyszerre szolgálat és szolgáltatás (Demokrata)
“Az abban dolgozók szervezik az ország hétköznapjait, működtetik az országot, ez nagy felelősség" – mondta a politikus.
márc. 21
11:48
Magyar Péter ügyvédje szerint aki az ügyészségi közleményt írta a meghallgatásról, nem ugyanott töltötte azt a négy órát, ahol ő (Telex)
Bárándy Péter azt mondta, ő sem látta a bizonyítékokat, de értékesek lehetnek.
márc. 21
11:54
Megszólalt Takács Péter: ezek a kismamák szülhetnek az új szülészeteken (ATV)
Nagy forgalmú helyeken nem lesz lehetőség a családbarát szülésre, de a kis forgalmakú helyeken, ahol évente 200-500 szülés van, igen, “ezeket alakítjuk át kvázi kórházi szülőotthonokká" - jelentette ki Takács Péter egészségügyi államtitkár hangsúlyozva: a legfontosabb így is a betegbiztonság lesz.
márc. 21
11:57
Drámai baleset az M3-ason (Infostart)
Mentőhelikopter érkezett a súlyos sérültért.
márc. 21
12:06
Nincs vége: Balog Zoltán lemondását kéri 24 református értelmiségi (SzMo)
Szerintük az egyházuk hitelességét tovább rombolja a püspök hivatalban maradása. A nyilatkozatot megkapta a református egyház minden gyülekezete is.
márc. 21
12:06
Emlékszik még a csíkos szatyorra a Kgst piacon? Akkor ezt a kiállítást nagyon kedvelni fogja! (Nyíregyháza)
Április elsjeétől új, időszaki kiállítás nyílik a Sóstói Múzeumfaluban. A Csíkos táska, tele bagázsnyik azt mutatja be, hogyan festett a határon átívelő piacolás az 1990-es években.
márc. 21
12:12
Nem, mégsem fogtak össze a pártok, nincs közös lista (ATV)
A Magyar Nemzet értesüléseire villámgyorsan reagált az MSZP és a DK, szó sincs közös miniszterelnök-jelöltről.
márc. 21
12:12
Bíróság mondta ki, hogy az adatvédelmi hatóság nem védte meg az állampolgárokat a Pegasus-ügyben (444.hu)
A NAIH vizsgálata során mindent rendben talált, határozata jelentős részét pedig titkosította.
márc. 21
12:18
Taxinak tűnt, de valami egészen más volt (444.hu)
A hiénataxizás évtizedek óta él és virul Budapesten, a Mercedes idős sofőre a gyanú szerint még ezt a műfajt is különösen pofátlanul művelte.
márc. 21
12:24
Önkéntes tűzoltók mentették meg Luna cicát a biztos haláltól (Blikk)
Egy építkezés csőrendszeréből mentettek ki egy macskát a II. kerületben a biztos halálból, aki rossz helyen kalandozott a tavaszi napfényben.
márc. 21
12:24
Egy sofőrt a tűzoltók vágtak ki kocsijából Kékcsénél (Telex)
Négy autó futott egymásnak.
márc. 21
12:24
Új tárlat a Pándy Galériában (Gyulatelevízió)
A napokban a nagyközönség előtt is megnyílt a Békés Vármegyei Központi Kórház munkatársainak alkotásaiból összeállított új kiállítás.  A Pillangóhatás című gyulai tárlaton ötödik alkalommal mutatkoznak be a kórház amatőr művészei. Egy év alkotói tevékenységét mutatja be az a gyulai tárlat, amely szerdán nyílt meg a Békés Vármegyei Központi Kórház
márc. 21
12:30
Vitézy: Lázár János nem sikeres közlekedési miniszter. Lázár: Milyen szerencse, hogy ezt nem Vitézy dönti el (Telex)
Az építési és közlekedési minisztert Magyar Péter Rogánra nézve súlyos állításairól is kérdeztük: kíváncsian várja, hogy mi lesz az ügy vége.
márc. 21
12:36
Térplasztikával bővül a dögönyözős gyógymedence (Gyulatelevízió)
A dögönyözős gyógymedence a legnépszerűbb a vendégek körében a nyári időszakban, a tavalyi évben ezt újították fel. A Gyulai Várfürdő második legnagyobb, 349 köbméteres gyógymedencéjének mérete nem változott az átalakítás során. A felújításra pedig azért volt szükség, mert az 1970-es években hibásan tervezték meg. Jelenleg már látható a medence e
márc. 21
12:39
Az influenza után valami más kórokozó is terjed a magyarok között - megyei bontás (Infostart)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján március 11. és 17. között 26 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
márc. 21
12:48
Ellenzéki árulók, Lázár, Vitézy - de ki döntheti meg a rendszert? (ATV)
Ma este Márki-Zay Péter lesz Rónai Egon vendége a Konkrétan podcastban!
márc. 21
12:48
Magyar Péter ügyvédje szerint egy másik meghallgatáson ült, aki kiadta az ügyészségi közleményt (SzMo)
Bárándy György azt mondta, hogy a Diákhitel Központ volt vezetője sok feltételezés mellett három konkrét állítást is megfogalmazott. Az ügyvéd még nem ismeri Magyar keddre ígért bizonyítékait.
márc. 21
12:48
Bár nincs erről tudomásuk, az OBH elnöke figyelmeztette Magyar Péter anyját, hogy amíg bíró, továbbra sem végezhet politikai tevékenységet (Telex)
Dr. Erőss Mónika már szabadságát és felmondási idejét tölti, júliusban nyugdíjba megy, de ez alatt is tartózkodnia kell a politikai élettől.
márc. 21
13:06
Újra kezd visszalopakodni a koronavírus: ezekben a magyar városokban még gond is lehet (ATV)
Tovább csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
márc. 21
13:09
Kovács Zoltán Magyar Péterről: következmények nélkül ez nem fog hosszú távon működni (Infostart)
Varga Judit volt férjének ügyészségi kijelentéseiről mondott véleményt a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
márc. 21
13:12
Köszönjük a szolgálatot! Nyugdíjba vonul Tina, a legidősebb magyar rendőrkutya – fotók (Blikk)
Nyugdíjba vonul Tina, az ország legöregebb rendőrkutyája. Több mint tíz évet szolgált a Salgótarjáni Rendőrkapitányságnál, 13 évesen szerelik le. Ő az országban az első olyan eb, akinek ilyen sokáig tartott aktív rendőri pályafutása – közölte a Zsaru Magazin.
márc. 21
13:12
Lázár szerint is oké volt Kocsis Máté nyilatkozata, ami alapján úgy tűnhet, a Fidesz politikai rendszerében normális a nepotizmus (444.hu)
Szerinte kiválóan foglalta össze a frakció álláspontját.
márc. 21
13:12
Két esetben is új eljárásra kötelezte a bíróság az adatvédelmi hatóságot Pegasus-ügyben (Telex)
A TASZ Pegasus-ügyben érintett ügyfelei előbb a NAIH-hoz fordultak segítségért. Ott nem állapítottak meg jogsértést, viszont legalább titkosítottak.
márc. 21
13:24
Schiffer András februárban találkozott Magyar Péterrel, és azóta nem változott róla a véleménye (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, szerda délelőtt a Schadl-Völner ügyben három súlyos állítást is megfogalmazott Magyar Péter, akit tanúként hallgatott meg az ügyészség. Bizonyítékokat nem adott át, állítása szerint azokat a következő meghallgatásra tartogatja.
márc. 21
13:30
Szijjártó Péter: a visegrádi országoknak érdekükben áll az együttműködés fenntartása (Demokrata)
Bár több kísérlet volt ennek megtörésére az utóbbi évtizedekben, a visegrádi együttműködés továbbra is él.
márc. 21
13:36
Válaszolt a bírói hivatal Magyar Péter anyukája kapcsán: kiderült, hogy Erőss Mónika már január óta nem is dolgozik (SzMo)
Azért arra felhívták a figyelmét, hogy a bírói szolgálati viszonyának fennállása alatt politikai tevékenységet továbbra sem végezhet. Erőss Mónika felkereste az OBH elnökét, és arról tájékoztatta: nem nyújt segítséget fia politikai tevékenységéhez.
márc. 21
13:36
Tuzson Bence: Magyarország története az emberek történeteiből áll össze (Demokrata)
Az igazságügyi miniszter március 15. alkalmából adományozott Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.
márc. 21
13:42
Magyar Péter az ügyészségen, itt követheti élőben (Menedzsment Fórum)
A Fővárosi Nyomozó Ügyészségre érkezik Magyar Péter, ahova elkísérik a jogi képviselői, többek között dr. Bárándy Péter, volt igazságügyi miniszter.
márc. 21
13:42
Összeveszett a feleségével, elindult kiszellőztetni a fejét, majd szétverte a dunavecsei Szűzanya-szobor fejét (Telex)
A rendőrség lezárta a nyomozást annak a román férfinak az ügyében, aki kétszer is megrongálta ugyanazt a szobrot.
márc. 21
13:45
Kiderült az egyszerűsített honosítású új állampolgárok száma (Infostart)
Közelít a kétmillióhoz azoknak a száma, akik 2010 óta állampolgárságot kaptak Magyarországtól.
márc. 21
13:48
Áprilisban dől el, hogy Szentkirályi Alexandra lesz-e a Fidesz főpolgármester-jelöltje (Telex)
A párt fővárosi választmánya már őt javasolta, az országos választmány elé viszont majd csak jövő hónapban kerül a kérdés.
márc. 21
13:50
Zárjegy nélküli cigit árult egy nyírségi bababolt, egymásnak adták a kilincset a férfi vásárlók (Telex)
A NAV-nak gyanús lett, hogy a vevők babaholmi nélkül távoztak az üzletből.
márc. 21
14:00
Nyílt sisakos küzdelem: Navracsics Lázárral szembe megy, “ellenzéki" városokat sem akar büntetni (ATV)
“Nem büntethetünk egyetlen települést sem polgármesterének párthovatartozása miatt" - szögezi le Navracsics Tibor Együttműködésre ítélve című mai írásában. Ennek kárvallottja ugyanis szerinte “nem az esetleg antipatikus polgármester, hanem a település polgárainak közössége és így az egész ország lesz" - figyelmeztet.
márc. 21
14:00
Elfogták a rendőrök a józsefvárosi emberölés feltételezett elkövetőjét (Telex)
B. Ferenc elfogását csütörtökön jelentette be a rendőrség.
márc. 21
14:06
Most Magyar Péter anyja került fókuszba, meg volt egy furcsa konyakozás is (444.hu)
Meddig terjedhet az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettesének politikai pályára tévedt fiának a segítése?

Keresés