Egy nagyon ritka albínó állatot sikerült lencsevégre kapnia a helyi csendőröknek az erdélyi Törcsvár környéki erdőkben. Több fotót is sikerült készíteniük a őzről.
Magyar Péter szerint körülbelül 50 ezren vettek részt a március 15-ei rendezvényén, elképesztőnek tartja, hogy ennyi ember eljött vidékről és külföldről is, miközben egy hónapja még senki nem tudott róla semmit. Részvevőket kérdeztünk arról, mit látnak Varga Judit volt férjében, mit várnak tőle, és próbáltunk utánajárni annak is, hogy valóban vanna
Fonyódon, a part mellett húzódó Erzsébet tárbort működtető alapítvány két hete azt közölte: idén már csak ők használhatnak egy másfél kilométeres partszakaszt. Most a szabadstrand megszüntetése ellen tiltakoznak civilek, akik helyi népszavazást kezdeményeznek annak érdekében, hogy csak az ott élők hozzájárulásával lehessen értékesíteni a területet.
A Demokratikus Koalíció nem ment bele a feltételekbe, lehet, hogy mégsem lesz ellenzéki előválasztás a XII. kerültben. Erről Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnök számolt be.
Törley Katalin megírta, milyen támadások érték őt és a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, amikor tükröt próbáltak tartani Orbán Viktornak a Nemzeti Múzeumnál.
Szentirályi Alexandra eddig kormányzati kommunikációs kormánybiztosként vett részt a kormányinfókon, de kinevezését visszavonták, miután ő lett a kormánypártok főpolgármester-jelöltje.
Jelentősen csökkent a begyűjtött szelektív hulladék mennyisége 2023 második felére. Ezt a Párbeszéd számolta ki az új, országos hulladékkezelőtől, vagyis a MOHU-tól kikért adatokból. Például üvegből 90 százalékkal kevesebbet gyűjtöttek be. Jávor Benedek szerint ez azt mutatja, hogy működésképtelen a koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer. A MOHU
Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására, de nem adják fel. A terület tulajdonosa jelenleg egy NE
Közös választási programot hirdetett három diákszervezet a március 15-én este tartott ünnepi nagygyűlésen. Az akarják elérni, hogy a választás a fiatalok jövőjéről szóljon. Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt: megérti, hogy sokan elégedetlenek az ellenzékkel. Alekszej Navalnij özvegye pedig videóüzenetében arra figyelmeztetett: Magyarors
90 százalékban megállapodott az ellenzék, hogy kiket indítanak közösen a júniusi önkormányzati választáson, erről Dobrev Klára, a DK uniós képviselője beszélt az RTL Híradónak. A pártok illetékesei szerint teljes összefogás kell, hogy legyőzzék a Fideszt, csakhogy Budapesten a Jobbik és várhatóan az LMP is saját főpolgármester-jelöltet állít, és má
Az év folyamán összesen 14 452 baleset regisztráltak, ami 2 százalékkal kevesebb, mint a 2022-es évben volt, és a balesetek következtében elhunyt vagy megsérült személyek száma is 4,3 százalékkal csökkent.
Peller Anna egy darabig rendszeresen fogyasztott macskagyökér teát, hogy jobban tudjon aludni, ám olyan durva mellékhatásokat tapasztalt, amire egyáltalán nem számított.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Szabad Ország Mozgalom (SzOM) kiáll a diszkriminatív jogszabályok ellen, melyek lehetővé teszik az állatorvosok, fodrászok, kozmetikusok stb. számára,hogy egyéni vállalkozóként és katásokként működjenek. Fentiek közül szinte mind elfelejt rendszeresen számlát adni, miközben több tízezer, akár százezer forintot kérnek el. Aki átalányadózó azok bec
Talán többen emlékeznek még arra a víztároló medencére, amelyet a Hősök szobra elött építettek, s amely ezen a családi archívum mélyéről elkerült fényképen is látható. A létesítéséről a Nyírvidék Szabolcsi Hírlap 1944. március 23-án megjelent számában olvashatunk.
Pregitzer Fruzsina sok mindenben érez rokonságot az általa megformált szereplővel, bár ő másképpen cselekszik: A szerelem, vágy, féltékenység, az ebbõl fakadó játszmák, szorongások, a beteljesülésről szőtt álmok, vagy az érzéssel járó extázis nem csupán az ifjúság kiváltsága. A Macskajáték egyszerre szívszorító és mulatságos tragikomédia.
Ahhoz, hogy a kerékpározás, mint közlekedési forma valóban hatékony és biztonságos legyen, fontos betartani bizonyos szabályokat és figyelembe venni az útkörülményeket, amire egy nemrégiben történt tragikus baleset újra ráirányítja a figyelmet.
– Ülésezett a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság és újabb 5 érték felvételéről döntöttek – írta hivatalos közösségi oldalán dr. Kovács Ferenc polgármester. Az alábbiakban a bizottság leiratából kiindulva részletezzük az új értékeket, az első négy a Kulturális örökség, míg az 5. az Épített környezet kategóriába került. Települési értéktárunk
2024. március 9-én rendezték meg Budapesten a Néptáncantológiát és az Ifjúsági Néptáncantológiát is. Mindkét hagyományos rendezvény helyszíne megtelt legkiválóbb nyíregyházi táncosaink izgalmával és lelkesedésével, amely délelőtt 11 órától egészen este 9-ig tartott!
Rongyosan az Isten előtt címmel jelent meg Serfőző Levente oktatási helynök Györgypál Albert, a nagyváradi egyházmegye mártírsorsú papjának életútját bemutató könyve. Olvasmányos, tudományos igényességgel megírt, képekkel gazdagon illusztrált életrajz hozza közel a szociálisan érzékeny, missziós lelkületű, teológiában művelt pap személyiségét. – Vo
Szerinte Magyar alkalmas rá, hogy felgyorsítsa a rendszer összeomlását és leváltását. Ehhez pedig minden támogatását felajánlotta a hódmezővásárhelyi polgármester.
Invazív halfaj terjed Magyarországon, de egyelőre nem tudják, hogyan lehetne megállítani. Az úgynevezett amurgéb már a Bódván is megjelent, pedig a kutatók szerint ott soha nem volt korábban.
Kevesebb mint kétszáz párt indulhat a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választáson az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint. Öt évvel ezelőtt több mint 250 bejegyzett párt indulhatott.
A bicskei férfit előállították, szeméremsértés vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásának elrendelését is.
A Nyíregyházi Városi Stadion építése a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében valósul meg Magyarország kormánya segítségével, több mint 19 milliárd forintos költségvetésből - írja a Világgazdaság.
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, a főnyeremény 450 millió forint volt. Habár telitalálatos szelvény nem volt, a Luxor és a joker is gazdára talált.