A külgazdasági és külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: ha Donald Trump elnökként visszatér, mert az amerikaiak úgy döntenek, akkor béke jöhet Ukrajnában, sőt, a Gázai-övezetben is. Mint fogalmazott, ha van ember a világpolitikában, aki rá tudja venni a békére Vlagyimir Putyint, akkor Donald Trump az.
Témák: – Hatan kaptak elnöki elismerést az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi vármegyegyűlésen. Zalai Mihály elnök az eseményen azt mondta, minden korszakban másképpen kellett helyt állni, volt amikor fegyverrel, most pedig becsülettel, szorgalmas és kreatív munkával lehet szolgálni a hazát. – A p
Nem változik a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöksége - derült ki hétfőn késő éjszaka, miután a párt Facebook-oldalán tudatta, a tagság bizalmat szavazott a nem sokkal korábban még lemondásukat bejelentő társelnököknek. Kovács Gergely ráadásul a tizenkettedik kerületi polgármesteri előválasztáson is indul, ahol, ahogy azt Magyar György hangsúlyozta, e
"Miért száguldozik a városban 5-6 állami luxusautóból álló konvojjal? Miért megy repülővel 200 km-re? Miért viszi hazáig rendszeresen helikopter?" - tette fel a kérdést a közösségi oldalán.
A Pénzügyminisztérium jegybanktörvényt módosító tervezete a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint jelenlegi formájában lehetőséget ad a jegybanki függetlenség korlátozására.
Sikeres a felsőoktatás átalakítása, a felvételi sokkal vonzóbbá vált a hallgatók előtt - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a felsőoktatási felvételi jelentkezési eljárás eredményeiről tartott sajtótájékoztatón. Duplájára nőtt a pedagógusképzésbe jelentkezők száma, 40 ezer fölött van a külföldi hallgatóké.
Túlzás nélkül nevezhetjük Katona Józsefet és horgásztársát, Petróczi Istvánt a hazai pecázás legújabb úttörőinek, hiszen legutóbbi kalandjukkor drón segítségével fogtak ki egy méretes harcsát... e módszerrel elsőként az országban!
Folyamatosan versenyeznek a Vikár Sándor Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A tavaszi versenyidőszakban hétről-hétre bizonyítják tehetségüket és ügyességüket a fiatalok.
Felmondta a MÁV a határozatlan idejű bérleti szerződést több zuglói családdal, akik vasúti szolgálati lakásokban élnek, ugyanis kell a terület a "mini Dubaj"-projektnek.
Az ATV-ben a rossz amerikai kapcsolatokról, Trump világmegváltásáról, az ukrajnai háborúról, Paks II.-ről és magángépes utazásairól is kérdezték a külügyminisztert.
Szerelemféltésből szíven szúrta élettársát, ezért a Nyíregyházi Törvényszék 2024. március 12-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a vádlottat.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elismerte, hogy szabálytalanul állt meg. Azt ígérte, mostantól a fizetős parkolót fogja használni, amikor futni megy.
De az elérhetőségét sem adta meg az Országgyűlés Hivatalának. Márciustól már bruttó 5,2 millió forintot keres a kegyelmi botrány miatt lemondott köztársasági elnök.
2024-ben új határidőket kell szem előtt tartaniuk azoknak, akiknek van SZÉP-kártyájuk. Már csak egy hét van ellenőrizni az egyenleget és költeni róla, ha szükséges.
A Nógrád megyei Herencsény egy részén az ott élők egyre gyakrabban éreznek elviselhetetlen bűzt, amely egy közeli állattartó telep felől érkezik. A területen több elhullott szarvasmarha teteme indult bomlásnak, és árasztja a jellegzetes szagot. A polgármester szerint a telepen egy spanyol módszert alkalmazó fővárosi állattartó dolga lenne, hogy fog
Harminc éve! Hogy repül az idő, mennyi minden megesett velem, velünk! 1993 karácsonyát sokunknak szomorúsággal fedte Antall József decemberi halála. Akkor már nem voltam kormánytag, de a nemzeti bank elnökeként rendszeresen találkoztam a miniszterelnökkel kormányülésen, vagy tájékoztatást kért. Azon a vasárnapon a telefon mellett ültem, mert már le
A Parlamenttől a Kiskörúton át a Szabadság hídig zajlanak majd a forgalomkorlátozással is járó március 15-i események. A kormánnyal szemben állók táborát három, közel egy időre szervezett esemény is meg kívánja szólítani délután. Orbán Viktor délelőtt beszél. A közlekedők már szerdától készülhetnek.
Harminc évesek lettünk! A Blikk végigkísérte az elmúlt évtizedeket, és most ismét időutazásra hívjuk önöket! Emlékeznek még 2006-ra? Ha igen, elevenítsék fel az akkor történteket velünk. Játékra fel!
A március 15-i rendezvények miatt több budapesti villamos-, busz- és trolijárat is módosított útvonalon közlekedik pénteken - írta honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
Minden jogszabály készen áll ahhoz, hogy Biró Marcell akár azonnal átülhessen a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöki székéből a frissen létrehozott politikai felsővezetői pozícióba.
Neki megmondják, hol legyen, mire szálljon, aztán repül – reagált arra, hogy 264 millió forintba került három útja egy luxuskivitelű holland magángéppel.