Azt, hogy pontosan miről esett szó közöttük, nem lehet tudni. Orbán Viktor sajtófőnöke csak annyit árult el, hogy kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen fognak konzultálni egymással a Magyarország szempontjából legfontosabb geopolitikai, európai és belföldi ügyekről.
Hiába a decemberi fellendülés, megállt a kiskereskedelmi forgalom emelkedése januárban Magyarországon. A minimálbér és a garantált bérminimum már decemberben emelkedett, mégis visszafogottabban költünk az üzletekben.
A jövő héten tárgyalhatja a kormány az MNB-törvény módosítását, ez már régóta időszerű volt - nyilatkozta Varga Mihály az atv.hu-nak, amikor megkérdeztük, hogy Matolcsy György jövő tavaszi távozása miatt szeretné-e a kormány a tiszta lapot? Azt a pénzügyminiszter nem mondta biztosra, hogy be is nyújtják az MNB-törvény módosítását az Országgyűlésnek
Perlaki-Borsos Noel társaival tavaly novemberben ment demonstrálni a Néprajzi Múzeumba, ahol egy kiállításon elkordonozták a melegeket ábrázoló fényképeket. Bár a múzeum nem tett bejelentést, a BRFK hivatalból eljárást indított ellene, amiért nem jelentették be a gyűlést.
Már évek óta külön kérés nélkül készíti el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni a NAV-hoz, azokat csak meg kell őrizni az öt éves elévülési idő végéig.
A 2022-es, történelmi aszály után elgondolkodtak azon, hogy a változó éghajlat mellett hogyan tudják segíti a Békés vármegyei gazdákat – fogalmazott Kozsuch Kornél. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke kiemelte, elindítottak egy előadás sorozatot, melynek első állomása Kondoros volt. Itt a közel 160 gazda a vízmegőrző gazdálkodás és a
Magyar és kínai rendőrök látnak el a jövőben közös szolgálatot hazánkban – erről állapodott Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel.
Magyarország számára legutóbb megítélt 2 milliárd eurónyi uniós összeg jó része a tanári bérek emelésére megy, de egy jelentős rész jut a közoktatás általános korszerűsítésére és modernizációjára is - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EU-források 2024 című Portfolio-konferencián szerdán Budapesten, hangs
A Magyarország számára legutóbb megítélt 2 milliárd eurónyi uniós összeg jó része a tanári bérek emelésére megy, de egy jelentős rész jut a közoktatás általános korszerűsítésére és modernizációjára is - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EU-források 2024 című Portfolio-konferencián szerdán Budapesten, han
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával segíthetnek a kínai rendőrök.
A Demokratikus Koalíció a honlapján jelentette be, hogy Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin.
A MOK vezetése felmérte, hogy érzik magukat az orvosok. Rossz munkakörülményekre, leterheltségre és bizalomhiányra panaszkodnak, egyre kevésbé motiváltak az állami szféra dolgozói.
1998 óta egységes szabályozás szerint és azonos követelményekkel kerülnek megszervezésre és lebonyolításra az érettségi vizsgák minden középiskolában – hívta fel a figyelmet a szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
A ThredUp nevű online áruház az európai tevékenységét amerikai üzleti modelljével összehangolva, a bizományosi bevétel növelésére összpontosít a következő években, miután a készletvásárlási stratégiája nem vált be Európában - számolt be a The Wall Street Journal. .
Az időskorúak bentlakásos szociális ellátási feltételeinek javítását ösztönzi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely jelentésében javaslatokat fogalmazott meg egyebek mellett az intézmények személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, valamint az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodás érdekében.
A görög Gazetta információi szerint az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Ferencvárost és az Olimpiakoszt is a két csapat görögországi Európa-konferencialiga-mérkőzése után - írja az Origo.
Látópont címet vett át a Váci Mihály Kulturális Központ Dabason. A cím elnyerésével az intézmény tagja lett annak a Látóút Hálózatnak, amely elsősorban a kultúra területén dolgozó szakembereknek, településvezetőknek, turisztikai munkatársaknak nyújt lehetőséget arra, hogy megismerkedhessenek az általuk bemutatni kívánt gyakorlatokkal.
Feljelentést tett az Integritási Hatóság Süli János fiának projektje ügyében. A volt paksi polgármester, majd Paksért felelős tárca nélküli miniszter szerint semmi gond sincs azzal, hogy a cég úgy kapott csaknem félmilliárdos támogatást, hogy a mai napig nem végzett valós mezőgazdasági tevékenységet.
Átfogó javaslatcsomagot dolgozott ki a Belügyminisztérium számára a Gyermekjogi Civil Koalíció a gyermekvédelem és az ahhoz szorosan kapcsolódó egyéb ágazatok reformjának előkészítéséhez. Ennek megvitatására pedig szakmai egyeztetésre hívták Pintér Sándor belügyminisztert.
A Demokratikus Koalíció a honlapján jelentette be, hogy Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin.
Az első felvonás közepén, éppen egy lírai női ária kezdetén egy nézőnek éles hangon megszólalt a telefonja. Ezek után a karmester leállította az előadást.
Brutálisan megugrott az SMS forgalom a kedd délutáni Facebook-leállás idején, de az MMS forgalom is a többszörösére ugrott - tudta meg a Pénzcentrum a Telekomtól.
Tavaszváró koncertre várják az érdeklődőket 2024. március 8-án, pénteken 15 órára a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola Szabó Lőrinc Tagintézményének ebédlőjébe. A zenés délutánon a Vikár Sándor Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola "szabós" növendékei mutatkoznak be.
A JYSK kiskereskedelmi üzletlánc két új áruházat nyit márciusban, két másik pedig megújul. Az új áruházak Bicskén és Várpalotán nyitnak, így már 98 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon – közölte az üzletlánc szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több millió ember személyijövedelemadó-bevallási tervezetét már évek óta külön kérés nélkül elkészíti; a folyamat automatikus, nem kell a kedvezményekre jogosító vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat beküldeni, csak az öt éves elévülési idő végéig meg kell őrizni azokat - hívta fel a figyelmet az adóhatóság s
A bicskei gyermekotthon igazgatójának áldozatai 2016-ban álltak a nyilvánosság elé, az ország ekkor ismerte meg történetüket. A bántalmazott gyerekek már 2011-ben próbáltak segítséget kérni, de sikertelenül. A kegyelmi botrány kirobbanása óta egyre több részlet derül ki a gyermekotthonban történtekről, amiből kirajzolódni látszik: nem évekig, hanem
Az egészségügyi és az oktatási intézmények dolgozóira sem vonatkozik az a ma életbe lépett rendelet, amely a gyermekvédelmet hivatott kezelni a következő időszakban. Az ATV Start című műsorában Herczog Mária szociológus, gyermekvédelmi szakemberrel arról beszélgettek a műsorvezetők, hogy jogos-e az az elvárás, hogy a rendeletet kiterjesszék mindenk
A Demokratikus Koalíció a honlapján jelentette be, hogy Tonzor Péter, a Demokratikus Koalíció politikusa lesz a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd közös polgármesterjelöltje Dunakeszin.