2024. március 6. szerda

márc. 6
16:12
Felfüggesztették a gazdagréti óvoda vezetőjét, ahol a szexuális kényszerítéssel vádolt férfi dolgozott (Telex)
A belső vizsgálat idejére.
márc. 6
16:18
Titkos helyen hódítja a kancákat Orbán ajándéka: Főúr, a szupermén két napig utazott Törökországba (Blikk)
Orbán Viktor nem zárta ki, hogy akár repülhet is (a legrosszabb esetben repülőre szállhat), végül azonban kénytelen volt két napig az autópályán zötykölődni Főúr, hogy megérkezzen új otthonába, Törökországba. Magyarország kormányfője egy mezőhegyesi ménnel lepte meg még tavaly decemberben a hazánkba látogató török elnököt, Recep Tayyip Erdogant. A
márc. 6
16:18
Földbe állt a magyarok kedvenc ingyenhitele: mi lesz így a fiatal családosokkal? (Pénzcentrum)
Néhány nappal ezelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2024 januárjára vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyek alapján megállapítottuk, hogy az év első hónapja a jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök esetében is jelentős felfutást hoztak az újonnan kötött szerződések összege szempontjából. Az ezúttal bemutatásra kerülő babaváró hit
márc. 6
16:18
Kiderült, hova utazik a legtöbb magyar a hosszú hétvégén (Demokrata)
A belföldi utazók elsősorban a wellness-szálláshelyeket keresik, és az is kiderült, melyek a legnépszerűbb úti célok.
márc. 6
16:18
Két székesfehérvári iskola átvételéért is bejelentkezett az Óbudai Egyetem (Telex)
Az egyik a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, ami Orbán Viktor alma matere volt. A fenntartóváltást az egyetem kezdeményezte.
márc. 6
16:24
Ezek a magyarok legnépszerűbb úti céljai a hosszú hétvégére (Blikk)
A belföldi utazók elsősorban a wellness-szálláshelyeket keresik a március 15-iki hosszú hétvégén, a foglalások közel 40 százaléka ilyen szálláshelyre szól – közölte legfrissebb felmérése alapján a Szallas.hu az MTI-vel.
márc. 6
16:24
Pedagógus béremelés: Navracsics újabb részletet árult el (ATV)
“Most már 12,2 milliárd eurónyi fejlesztési forrással számolhatunk". A  legutóbb megítélt 2 milliárd euró jó része a tanári bérek emelésére megy, de jut a közoktatás modernizációjára is belöle - árulta el Navracsics Tibor a Portfolio-konferencián.
márc. 6
16:26
Nagyon figyeljen, aki most utazik! Rengeteg járatot töröltek a Lufthansa sztrájkja miatt (Blikk)
et is elérte a Lufthansa sztrájkja, számos járatot töröltek.
márc. 6
16:27
"Imádságban tusakodva" kérik Istent a reformátusok vezetői, hogy Balog Zoltán bölcs döntést hozzon a püspöki tisztségéről (SzMo)
A Református Zsinatának Elnöksége böjti levelet juttatott el híveknek. Ebben többek között arról írnak, hogy "Balog Zoltán püspöki tisztségéről egyedül ő és az őt megválasztó Dunamelléki Református Egyházkerület jogosult dönteni.
márc. 6
16:28
Szörnyű hír jött az idei télről (Blikk)
A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szerdán.
márc. 6
16:36
Nem tudták eldönteni ki hibázott (Nyíregyháza)
Három autó is összetört abban a balesetben, ami kedd este történt a Tiszavasvári úton.
márc. 6
16:42
"Nem így terveztük" – A mi kis falunk sztárja először mesélt a kisbabájáról: így indult be a szülés (Blikk)
Schmied Zoltán úszik a boldogságban, amióta megszületett a harmadik gyermeke, Milán. Elárulta, hogy zajlott a szülés és milyen azóta a kisbabával.
márc. 6
16:42
Elnézte a sávváltást (Nyíregyháza)
Egy balszerencsés sávváltás miatt ütközött össze két gépjármű a Móricz Zsigmond utcán szerda délelőtt.
márc. 6
16:44
Olyan cső tört el, ami egy egész gyár vízszolgáltatását érintette (Nyíregyháza)
A Nyírségvíz megfeszített munkával 2 nap alatt elhárította a hibát, jelenleg a helyreállítás folyik a helyszínen.
márc. 6
16:46
Összegyűjtötték a roncsautókat (Nyíregyháza)
A járművek hosszú ideje foglalták a parkolóhelyeket és azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy környezetre ártalmas anyagok szivároghatnak belőlük.
márc. 6
16:48
Megkérdeztük az embereket, kire ütöttek a budapesti szobrok? Göncz Árpád másában Lenint vélték felfedezni – itt a videó (Blikk)
.
márc. 6
16:48
Hasít a MOL Bubi: februárban csaknem kétszer annyi biciklit béreltek, mint egy évvel ezelőtt (Pénzcentrum)
A februári jó időjárás miatt csaknem kétszer annyian béreltek MOL Bubit, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
márc. 6
16:51
Hemzsegnek a vaddisznók Szigligeten, több tucatot kilőttek már (Infostart)
Januárban adott rá engedélyt a rendőrség, hogy a belterületen kószáló állatokat csapdával elfogják és kilőjék.
márc. 6
16:54
Városi vetélkedőt rendeznek a Bemben (Nyíregyháza)
16. alkalommal rendezik meg a Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában  működő Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában a Kincsesláda- komplex városi vetélkedőt.
márc. 6
17:00
MOK: Nincs érdemi tartalék, van, ahol már extrém orvoshiány van (ATV)
Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Magyar Orvosi Kamara, amelynek főtitkára, Svéd Tamás elég sötét képet festett a magyarországi rendszerről. Emellett az is kiderült, hogy van, ahol extrém orvoshiány van, máshol ,,csak hiány".
márc. 6
17:00
"Adj vért, ments meg három életet!" (Nyíregyháza)
Véradást szervez a Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő Nyíregyházi Bem József Általános Iskola. Az Epreskert utcai köznevelés intézménybe 2024. március 8-án, pénteken 13 és 15 óra között várják a segítő szándékú felnőtteket.
márc. 6
17:02
Egészségvédelmi napot rendeznek a Krúdyban (Nyíregyháza)
Tematikus Egészségvédelmi napon hívják fel a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulóinak figyelmét a megfelelő, céltudatos életmódra
márc. 6
17:06
Fülöp Attila: Támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek munkahelyeinek megőrzését (Demokrata)
Azok a munkáltatók, akik megváltozott munkaképességű, embereket foglalkoztatnak többlettámogatásban részesülnek.
márc. 6
17:15
Nem hajlandó beszélni a kormány Gulyás Gergely egészségi állapotáról, akit 10 napja műtöttek meg (SzMo)
A miniszteren a hvg.hu szerint a Honvédkórházban végeztek el egy "sikeres" beavatkozást, de azóta semmit nem lehet tudni az egészségi helyzetéről. Azt sem tudni, visszatér-e a kormányinfókra.
márc. 6
17:18
Kisboltok és szálláshelyek csatlakozását is várják a visszaváltási rendszerhez (Blikk)
Kisebb boltok és a horeca szektor szereplőinek jelentkezését várja a Mol MOHU a kézi visszaváltó rendszer kialakításához – mondta Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 6
17:20
Az exek randija: a Meggyes Dáviddal való szakításuk után összejött Stana Alexandra és Horváth Gréta... volt mit megbeszélniük (Blikk)
Rendezte minden konfliktusát Stana Alexanda és Horváth Gréta, akiknek nézeteltéréseit Meggyes Dávid okozta. Az üzletember két exe órákon át beszélgetett, szóba került közöttük minden sérelem, a végén pedig jókedvűen köszöntek el egymástól.
márc. 6
17:30
Jó hír a magyar Eb-meccsek előtt: közvetlen járat indul Stuttgartba (ATV)
A magyar Eb-meccsek előtt indít közvetlen fapados járatot Stuttgartba a Wizz Air.
márc. 6
17:42
Ennyit spóroltak tavaly az élelmes magyarok a gázon: nincs megállás, ez idén is így lesz? (Pénzcentrum)
A 2021-es felhasználásnál 2,5 milliárd köbméterrel kevesebb gázt fogyasztott Magyarország tavaly - közölte az  Energiaügyi Minisztérium (EM) szerdán, a március 6-ai energiatakarékossági világnap alkalmából. Azt írták, az alacsonyabb fogyasztás fokozza az ellátás biztonságát, kíméli a környezetet, a külső kitettségek mérséklésével erősíti Magyarorsz
márc. 6
17:48
Félbe kellett szakítani az Operaház előadását: "Ez bármilyen kényszer-büfészünetnél kínosabb volt" (Blikk)
Az első felvonás közepén félbe kellett szakítani az Operaház népszerű darabját.
márc. 6
17:48
Madárvédelmi hajrá az szolgáltatónál (Nyíregyháza)
Gólyafészektartókkal, költőládákkal, vezetékburkolással segítik a madarak biztonságos fészkelését.
márc. 6
17:54
Süli János az Integritás Hatóság feljelentéséről: egy engedélyre várnak, ezért nincs tehén a tehenészetben (ATV)
Egyetlen tehén sincs a félmilliárdos uniós támogatásból épült tehenészetükben, Süli János azonban elmagyarázta, ennek mi az oka.
márc. 6
17:54
Mi tehetünk a postaládánkba költöző széncinegék ügyében (Nyíregyháza)
A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat.
márc. 6
18:18
Indoklás nélkül, azonnali hatállyal távozik posztjáról az ajkai kórház igazgatója (ATV)
Az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója, Nagy Zoltán azonnali hatállyal, indoklás nélkül benyújtotta lemondását.
márc. 6
18:18
Feloldották a látogatási tilalmat a miskolci kórházakban (Demokrata)
Balázs Mária tájékoztatása szerint az akut légúti megbetegedések kedvező alakulásának köszönhetően oldották fel a tilalmat.
márc. 6
18:30
Megszólalt a Fonyódi Ásványvíz: ezért függesztette fel gyártási tevékenységét a legendás üzem (Pénzcentrum)
Mint arról ma délelőtt megjelent, "Végleg lehúzhatja a rolót a nagy múltú Fonyódi Ásványvíz gyár?" című cikkünkben beszámoltunk, komoly gondokkal küzd a legendás magyar márka: felmondtak az üzemi dologozóknak, leállították a gyártást. Cikkünk megjelenését követően befutott a Fonyódi Ásványvíz Kft. válasza is, amely megerősítette a leállást, ugyanak
márc. 6
18:30
Nem örülnek a koratavasznak a méhészek (Gyulatelevízió)
Március első napjaiban az időjárás három-négy héttel előrébb jár az ilyenkor megszokottnál, ami igen rossz előjel a méhészettel foglalkozóknak. A rendkívül korai rügyfakadás akár az idei akácméz termést is veszélyeztetheti. A korai gyümölcsfák már virágba borultak, és megjelentek az első rügyek is az akácfákon, köszönhetően a hetek óta tartó, átl
márc. 6
18:42
Vége a tilalomnak, ismét lehet látogatni a miskolci kórházat (ATV)
Szerdától feloldották a látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
márc. 6
18:42
Az érsekség is kinézett egy általános iskolát (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 6
19:18
Bővült a Schobert család, Rubint Réka elárulta, hogy éli meg (ATV)
Ifj. Schobert Norbi és Schobert Lara is boldog párkapcsolatban él. Édesanyjuk, Rubint Réka most elárulta, hogy éli meg, hogy két fővel bővült a családjuk.
márc. 6
19:24
Bővült a Schobert család, Rubint Réka elárulta, hogy éli meg (ATV)
Ifj. Schobert Norbi és Schobert Lara is boldog párkapcsolatban él. Édesanyjuk, Rubint Réka most elárulta, hogy éli meg, hogy két fővel bővült a családjuk.
márc. 6
19:36
Rákay Philip azonnal leállíttatja a Navracsics elleni “alpári kampányt" (ATV)
A Promenád24 többségi tulajdonosa elnézést kér Navracsics Tibor minisztertől, eladja a portált, és kiszáll a Lázár János-féle ménesbirtokból is - írja a 24.hu.
márc. 6
19:51
Egy harmadik akkumulátorgyár is épül Gödön – már toborozzák a munkaerőt a Fülöp-szigetekről egy koreai lap szerint (SzMo)
Fejleszt és bővít a Samsung a Pest megyei településen. A dél-koreai sajtó beszámol a magyarországi helyzetről, kiemelve, hogy Ázsiából érkezhetnek vendégmunkások a gyárba.
márc. 6
20:06
Exkluzív randevúra hívja híveit Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Többéves kihagyás után a Nemzeti Múzeum előtt szól a hallgatóságához március 15-én.
márc. 6
20:12
A Református Egyház együttérez a gyermekbántalmazás áldozataival (Demokrata)
Bármiféle bántalmazást elfogadhatatlannak tartanak – olvasható az elnökség böjti körlevelében.
márc. 6
20:24
Orbán Viktor bejelentette: itt mond beszédet március 15-én (ATV)
Ezúttal Budapesten mond beszédet március 15-én a miniszterelnök. Az már korábban kiderült: ezúttal nem lesz Békemenet.
márc. 6
20:27
Magyar Péter: Helyes, hogy a miniszterelnök nem bújik el a honfitársai elől (SzMo)
Az ügyvéd szerint az, hogy Orbán Viktor ismét nagy nyilvánosság előtt tartja beszédét, reakció a kialakult belpolitikai helyzetre.
márc. 6
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 03. 06. (Gyulatelevízió)
Témák: – A 2022-es aszály ráirányította a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaságban új vízmegőrzési módszerekre van szükség. Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke erről és a gazdálkodókat érintő új rendeletekről is beszélt. – Március első napjaiban az időjárás három-négy héttel előrébb jár az ilyenkor megszokottnál, ami igen
márc. 6
20:42
A kormány és az ellenzék is javítana a gyermekvédelmen, de a civilek szerint a jogi szigorítás kevés (ATV)
A kormány a gyermekvédelmi intézményvezetők átvilágításával, a Demokratikus Koalíció egy 500 milliárd forintos javaslatcsomaggal javítana a gyermekvédelem helyzetén. Szakmai civil szervezetek szerint azonban nem elegendő pusztán a jogi szigorítás vagy a több pénz biztosítása, hanem el kell érni, hogy a gyerekek vagy az ágazati dolgozók merjenek szó
márc. 6
20:48
Tisztázzuk! Meglévő vagy vállalt gyereknek számít a magzat a CSOK Plusznál? (Pénzcentrum)
Gyakran elhangzó kérdés, hogy meglévő vagy vállalt gyereknek számít-e egy magzat akkor, ha a szülők CSOK Plusz hitelt igényelnének. A dolog abból a szempontból fontos, hogy akár ezen is múlhat, a pár jogosult-e a támogatásra. Az érintett családok számára jó hírünk van a magzat elfogadásával kapcsolatban, ugyanakkor van egy csavar, amivel mindenképp
márc. 6
21:00
A büfé miatt áll a bál az Operaházban, de a Zeneakadémia felett is gyűlnek a viharfelhők (ATV)
Az operaház értékesíteni fogja a királyi páholyt is-jelentette be Start című műsorunkban az intézmény főigazgatója. Ókovács Szilveszter elmondta, ettől az intézkedéstől is a bevételek növekedését várják. Közben a Zeneakadémia rektorhelyettese közleményben tudatta, hogy felkészült szakembereik sora hagyja el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet a

Keresés