2024. március 6. szerda

márc. 6
8:54
Fontos adat jött ki a magyarok életszínvonaláról (Menedzsment Fórum)
A kiskereskedelmi forgalom 0,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 6
9:00
Ezt az adatot vajon kiplakátolja Rogán Antal? (Menedzsment Fórum)
2024 januárjában az ipari termelés volumene 3,6, munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 6
9:00
Már nincs informatikai probléma a határátkelőhelyeken (Demokrata)
Az utazóknak megnövekedett várakozási idővel kell számolniuk, a hiba elhárításán dolgoznak.
márc. 6
9:06
Külföldre tart? Van egy rossz hírünk, egy hiba miatt sokat kell várni a határátkelőhelyeken (ATV)
Informatikai rendszerprobléma lépett fel 7 óra 55 perctől több közúti határátkelőhelyen és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
márc. 6
9:06
Nógrád helyett Hevesben szól majd a Nélküled az aszfaltból (444.hu)
"S bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket"
márc. 6
9:06
Hozzácsapnak az Erzsébet-táborhoz egy másfél kilométeres Balaton-parti területet Fonyódligeten (Telex)
Azt a lakosok nem, csak a táborozók használhatják majd.
márc. 6
9:12
"János bácsi benyúlt a gatyámba" – Gyomorforgató részletek derültek ki arról, hogyan zaklatta a gyerekeket a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója (Blikk)
További részletek derültek ki a bicskei gyermekotthonban történt zaklatásokról.
márc. 6
9:12
V. János sakkozás közben dióval kínálta, miközben a diókat tartó markát a fiú heréjéhez érintgette (444.hu)
A bicskei gyermekotthonban élő kamasz gyerekek között később állandó fordulat volt, hogy melyik fiú "János bácsi esete".
márc. 6
9:18
Kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai vizsgálata (Demokrata)
"A pedofiloknak börtönben a helyük" – hangoztatta Rétvári Bence államtitkár.
márc. 6
9:18
Orbán facebookos költését is felülmúlja, amit Lázár lapja Navracsics gyalázására fordított az elmúlt hét napban (Telex)
A negyedik legnagyobb magyar közéleti hirdető volt a Promenad24 Facebookon, amely több cikkben is durván betámadta a Márki-Zay Péterrel bratyizó Navracsicsot.
márc. 6
9:24
Lezárnak egy másfél kilométeres Balaton-parti szakaszt: kiderült, ezentúl kik léphetnek be a közkedvelt területre (Blikk)
Kiderült, miért zárják le a másfél kilométeres balatoni vízpartot.
márc. 6
9:30
Egy bazárnyi hamis holmit foglaltak le Gyulánál (Blikk)
A bazárnyi hamis holmi megtalálása után Bicska, a NAV cigarettakereső kutyája több mint tízezer darab elektromos cigarettát szagolt ki.
márc. 6
9:32
Magyar Péter elindította a "valódi nemzeti konzultációt", miközben egy fontos ígéretet is tett (Blikk)
Magyar Péter egy szavazást indított a közösségi felületén, amiben Magyarországnak az Európai Ügyészséghez való esetleges csatlakozására kérdez rá.
márc. 6
9:36
"El a kezekkel a Tamásitól!" – Itt az újabb zebratüntetés az oktatásért: ilyen táblákkal jelentek meg a felháborodott demonstrálók (Blikk)
Ismét tüntetnek a Széll Kálmán térnél az oktatásért.
márc. 6
9:42
Rendkívüli adatokat közölt a KSH és ennek most nem örülhetünk (ATV)
2024 januárjában az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 4,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
márc. 6
9:48
Tudja mit jelent a forgalomtól elzárt terület? (Nyíregyháza)
Városszerte probléma, hogy parkoló autósok elfoglalják a forgalomtól elzárt területeket is.
márc. 6
9:54
Orbán Viktor a köztársasági elnökkel egyeztetett (Demokrata)
A kormányfő és a köztársasági elnök rendszeresen fognak konzultálni egymással.
márc. 6
10:00
Orbán Viktor a Sándor-palotában járt: ezekben a témákban egyeztetett Sulyok Tamással (Blikk)
Orbán Viktor a köztársasági elnökkel egyeztetett.
márc. 6
10:00
Mégis mi történik a forinttal? Így alakul az árfolyam szerda reggel (ATV)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
márc. 6
10:09
Elvesznek a strandolók elől másfél kilométernyi balatoni vízpartot (SzMo)
A tábor mellett közvetlenül elterülő partszakasz 2024-től a tábor területéhez tartozik, azt kizárólagosan a táborozók használhatják. Ezzel tovább növelik a gyermekek táborozásának biztonságát.
márc. 6
10:12
Süli János azt ígéri, lesznek tehenek a fia tehenészetében (Telex)
486 millió forintnyi uniós támogatást vettek fel a telep felújítására, de tehenek még nincsenek. Az Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben.
márc. 6
10:12
A Burattino bábszínház márciusban is várja a csöppségeket! (Nyíregyháza)
Hétvégenként kellemes kikapcsolódást nyújt Önnek és gyermekének a város bábszínháza a Korzóban. Itt metalálja a márciusi programjukat is.
márc. 6
10:12
10 év börtönre ítélte elsőfokon a bíróság a férfit, aki megölte testvérét (Gyulatelevízió)
Március 5. napján a Gyulai Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2022 májusában megölte a testvérét. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében, ezért őt 10 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, valamin
márc. 6
10:14
Csak a beteg fákat vágják ki! (Nyíregyháza)
Tájékoztatják a Tisztelt Lakosságot, hogy a Nyírvv Nonprofit Kft. megbízásából 2024. március 09. napjától a Kótaji út és Sóstói út közötti erdőrészletben a fák egészségügyi vágását végzik.
márc. 6
10:15
Orbán Viktor a köztársasági elnökkel egyeztetett (Infostart)
Rendszeresen fognak találkozni.
márc. 6
10:18
Övön aluli ütés az autósoknak: péntektől ismét drágul a benzin, mutatjuk a részleteket (Blikk)
Pénteken a benzin és a gázolaj ára is változik.
márc. 6
10:18
Varga Mihály: “Messziről jött ember azt mond, amit akar, az OECD-re ez nem igaz" (ATV)
Magyarország az idei évtől visszatérhet az egyensúlyi pályára - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az OECD országjelentését bemutató sajtótájékoztatón, megerősítve: 2026-ra 3 százalék alatti lesz a hiány.
márc. 6
10:18
Bazár a négykerekűben (Gyulatelevízió)
Egy egész bazár árukészletének elegendő lett volna az a sok holmi, amiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Gyulánál lefoglaltak. A hamis ágyneműk, játékok és plüss figurák mellett több ezer elektromos cigarettát találtak az egyenruhások. Németországba tartott az a kamion, amit Békés vármegyénél tereltek le az autópályáról a pénzügyőrö
márc. 6
10:24
Betétet kínál a Revolut – A Magyar Nemzeti Bank közleményben figyelmezteti az ügyfeleket (Blikk)
Aktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank, ám továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt, s így nem is csatlakozik a hazai betétbiztosítási rendszerhez.
márc. 6
10:27
Új főigazgató a Sándor-palotában (Infostart)
Magyarország nemrég hivatalba lépett új államfője, Sulyok Tamás máris kinevezte az elnöki hivatal új főigazgatóját.
márc. 6
10:30
Baj van a 13. havi nyugdíjakkal a szakértő szerint (ATV)
A szakértő szerint a 13. havi nyugdíj csak akkor lehetne méltányos, ha átgondolt szolidaritási újraelosztási elemeket is tartalmazna.
márc. 6
10:30
5 éve tervezik, még el se kezdték, de már vége, mi az? A Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése (444.hu)
Az új verzió szerint maradna Budapesten és az egykori budapesti Kilián-laktanyába költözne az intézmény, amit a Ludovika bővítése miatt paterolnak ki.
márc. 6
10:30
Válasz Online: Maradna Budapesten a Természettudományi Múzeum (Telex)
Négy év hercehurca után pont azokat az érveket hozza fel egy Csák János által is jóváhagyott előterjesztés a költözés ellen, amelyeket akkor a szakma hangoztatott. Még nem került nyugvópontra az ügy.
márc. 6
10:36
Orbán Viktor és Rogán Antal közösen látogatta meg az új államfőt a Sándor-palotában (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 6
10:39
Magyar Péter nemzeti konzultációt indított a Facebook-oldalán, elsőként az Európai Ügyészségről kérdez (SzMo)
Magyar Péter március 15-én az Andrássy útra hívta az embereket, addig is Valódi Nemzeti Konzultációt hirdetett. Az eseményig pedig naponta feltesz majd egy kérdést a Facebook-oldalán.
márc. 6
10:42
Orbán és Rogán átugrott a Sándor-palotába meglátogatni az új szomszédjukat (Telex)
Sulyok Tamással rendszeresen fog egyeztetni a miniszterelnök. A Sándor-palotát és a Karmelitát csak egy kapu választja el egymástól.
márc. 6
10:42
A haltelepítésekkel megkezdődött a horgászszezon (Gyulatelevízió)
Kedden, kora délután készültek ezek a felvételek a gyulai Hunyadi-tónál, ami a város első számú horgász verseny pályájának is nevezhető, hiszen az idei évre már minden tervezett verseny összes helye elkelt. Egy órakor engedtek a vízbe azt a több, mint négyszáz kilogramm halat, ez a művelet nagyjából egy percet vett igénybe, ennyi idő kellett …
márc. 6
10:51
Már az uniós támogatási döntés előtt hozzáláthatnak a Déli körvasúthoz (Infostart)
A kormány jó néhány közlekedési projektet kiemelt, így azokkal nem szükséges további döntésre várni, hazai forrásból is nekiláthatnak.
márc. 6
10:51
Ünnepelnek a magyarok: fantasztikus bővülést jelentett be kedvenc bútorüzletünk (Metropol)
Ez sokaknak jelent jó hírt.
márc. 6
11:00
Rogán Antallal ugrott be Orbán az egynapos köztársasági elnökhöz (444.hu)
Pogácsa és virág már van a Sándor-palota asztalain.
márc. 6
11:00
Szijjártó Péter fogadta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét (Demokrata)
Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat.
márc. 6
11:06
A VOX elnöke is felszólal a CPAC Hungary rendezvényén (Demokrata)
A spanyol VOX pártot vezető Santiago Abascal is felszólal majd a CPAC Hungary konferencián.
márc. 6
11:12
Áll a bál a Balatonnál, lezárnak egy partszakaszt (ATV)
Kizárólag a táborozóké lesz egy partszakasz a Balatonnál.
márc. 6
11:12
Századvég: A hazai fogyasztók előnyben részesítik a magyar árukat (Demokrata)
A hazai fogyasztók 87 százaléka előnyben részesíti a magyar árukat.
márc. 6
11:12
Hamarosan kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon (Telex)
Közös járőrszolgálatról állapodott meg Pintér Sándor a kínai közbiztonsági miniszterrel. A Belügyminisztérium szerint az együttműködés a belbiztonságot és a közrendet segíti.
márc. 6
11:24
Mi történhetett? Számos hazai hírportál állt le egyszerre (Blikk)
Elérhetetlenné váltak a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) lapcsaládjába tartozó online újságok.
márc. 6
11:30
Varga: A jövő héten már tárgyalja a kormány a jegybanktörvény módosítását (ATV)
A jövő héten tárgyalja a kormány az MNB-törvény módosítását, ez már régóta időszerű volt - nyilatkozta Varga Mihály az atv.hu-nak, amikor megkérdeztük, hogy Matolcsy György jövő tavaszi távozása miatt szeretné-e a kormány a tiszta lapot? Azt a pénzügyminiszter nem mondta biztosra, hogy be is nyújtják az MNB-törvény módosítását az Országgyűlésnek, a
márc. 6
11:39
Orbán Viktor a köztársasági elnökkel egyeztetett (Infostart)
Rendszeresen fognak találkozni.
márc. 6
11:42
Nagyban űzték az ipart a szabolcsi illegális dohánytermelők: hatalmas mennyiségű pénzt és alapanyagot foglalt le a Nav (Blikk)
Regisztrált szabolcsi dohánytermelők ellen indított eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a gyanú szerint a gazdálkodók illegálisan próbáltak meg értékesíteni szárított dohányleveleket, valamint adózatlan cigarettát tároltak telephelyeiken – közölte a hatóság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
márc. 6
11:42
Hibátlan szereplés (Nyíregyháza)
Jól szerepelt a vízilabda csapat több korosztályban is.

Keresés