"Az iskolán kívüli programok szervezése iskolai hatáskör, ebben a Klebelsberg Központnak nincs hatásköre" – mondja a szervezet. Ennek ellenére több helyről is érkeznek az infók, hogy az iskolák kötelező jelleggel nézetik meg a filmet a gyerekekkel.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban a segítségnyújtás egyik legfontosabb formája a fűtéstámogatás, amelyet minden évben a karácsonyi jótékonysági Karitász Vásár bevételéből valósítanak meg. Húsz család mindennapjait tette könnyebbé a Szeged-Csanádi Eg
A projekt célja egy új lakhatási modell kialakítása, amely képes enyhíteni a lakáskrízist. Az ügynökség igazgatója az InfoRádióban elmondta: először azoknak a tulajdonosoknak a jelentkezését várják, akik az önkormányzaton keresztül szívesen bérbe adnák az ingatlanjaikat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejelentette, hogy a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatánál.
Pedig a 444 szerint több iskolából is kivezényelték a diákokat a moziba, volt, ahol a jegyet is nekik kellett kifizetni. Ilyenről azonban sem a Klebelsberg Központ, sem az érintett tankerületek nem tudnak.
Az aláírók szerint a református egyház jelenlegi helyzetét az állammal való összefonódás és az anyagi függőség határozza meg, ezen is változtatni kell.
A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján március 11. és 17. között 26 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön közzétett jelentésében.
A független országgyűlési képviselő röviden összefoglalta, miért nem lesz elég semmire a Diákhitel Központ volt vezetőjének kormánybuktatóként beharangozott hangfelvétele.
Több közlekedési változásra, lezárásra kell számítani március 22-én, pénteken délután a Puskás Aréna környékén a Magyarország-Törökország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
“Ne tűrjük tovább a hazudozást, alaptalan állításokat tőlük, s inkább vegyük meg őket szőröstül-bőröstül" – mondta Lázár János egy Portfolio konferencián.
Március 31-én és április 1-jén, húsvétvasárnap és hétfőn locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Ismét ülésezett a nyíregyházi Idősügyi Tanács. Ezúttal a városgondnok munkáját, a civil szervezetek pályázati lehetőségeit, valamint a városi sportvetélkedő programjait ismerhették meg a résztvevők.
A miniszter beszállt a kiskereskedelemi hálózatot kiosztó kormányzati szereplők közé. Lázár szerint az osztrák cég "meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett."
Nagy forgalmú helyeken nem lesz lehetőség a családbarát szülésre, de a kis forgalmakú helyeken, ahol évente 200-500 szülés van, igen, “ezeket alakítjuk át kvázi kórházi szülőotthonokká" - jelentette ki Takács Péter egészségügyi államtitkár hangsúlyozva: a legfontosabb így is a betegbiztonság lesz.
Április elsjeétől új, időszaki kiállítás nyílik a Sóstói Múzeumfaluban. A Csíkos táska, tele bagázsnyik azt mutatja be, hogyan festett a határon átívelő piacolás az 1990-es években.
A napokban a nagyközönség előtt is megnyílt a Békés Vármegyei Központi Kórház munkatársainak alkotásaiból összeállított új kiállítás. A Pillangóhatás című gyulai tárlaton ötödik alkalommal mutatkoznak be a kórház amatőr művészei. Egy év alkotói tevékenységét mutatja be az a gyulai tárlat, amely szerdán nyílt meg a Békés Vármegyei Központi Kórház
A dögönyözős gyógymedence a legnépszerűbb a vendégek körében a nyári időszakban, a tavalyi évben ezt újították fel. A Gyulai Várfürdő második legnagyobb, 349 köbméteres gyógymedencéjének mérete nem változott az átalakítás során. A felújításra pedig azért volt szükség, mert az 1970-es években hibásan tervezték meg. Jelenleg már látható a medence e
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján március 11. és 17. között 26 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Bárándy György azt mondta, hogy a Diákhitel Központ volt vezetője sok feltételezés mellett három konkrét állítást is megfogalmazott. Az ügyvéd még nem ismeri Magyar keddre ígért bizonyítékait.