A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány vagyona 2,15 milliárddal 283 milliárd forintra nőtt 2020-ban; az alapítvány tavaly 1,3 milliárdot fordított támogatási programjaira.
Országjárásának következő állomását osztotta meg Instagram történetében a DK elnöke. Ha ma szeretne találkozni Gyurcsány Ferenccel, akkor vegye Komárom felé az irányt.
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta, június 11-én, pénteken közölt járványügyi adatok szerint 199-cel nőtt az új koronavírus fertőzöttek száma, továbbá elhunyt 8, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 904-re emelkedett.
Már hat szomszédos országgal van kölcsönös vagy egyoldalú beutazási egyezség, ám ősszel újabb járványhullám érkezhet - derült ki az operatív törzs pénteki, utolsó tájékoztatóján.
Elérhetetlenné vált a DIGI előfizetőinek a TV2 Média Csoport által birtokolt Izaura TV és Jocky TV. A távközlési és médiaszolgáltató vállalat elérését a televízió irányában fennálló jelentős díjtartozása miatt korlátozták.
Magyarország büszke lehet igazságszolgáltatási rendszerére - mondta a köztársasági elnök a magyar ügyészi szervezet fennállásának, az első ügyészi törvénynek a 150. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi konferencián pénteken Budapesten.
A civil szervezetek szerint orosz minta alapján indított frontális támadást a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen a kormány. Most a kormánypárti többség gyorsan végigzavarná a parlamenten a törvényt.
Nagy felháborodást váltott ki a Jobbik tegnapi bejelentése, miszerint nem Hadházy Ákost, hanem az MSZP-s Tóth Csabát támogatják a zuglói előválasztáson. Ez a bejelentés ráadásul abban is eltért az eddig megszokottaktól, hogy eddig minden más párthoz tartozó jelölttel közös fotót tett közzé Jakab, Tóth Csaba mellől azonban lemaradt a Jobbik elnöke.
A DK miniszerelnök-jelöltjének üzenetét a mai napon kézbesített átlagosan 900 forintos nyugdíjkorrekció inspirálta. Dobrev Klára megígérte, jövő áprilisban kárpótolni fogják a nyugdíjasokat az elmúlt tíz évért.
„Keményíteni szeretném a magyar migrációs álláspontot” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjúban közölte, két évig – amíg a kontinens teljesen túl nem lesz a járványon – mindenfajta migrációt betiltana. A kérdés szerepelni fog a hamarosan induló nemzeti konzultációban is.
A Fidesz frakcióvezetője szerint "Gyurcsányné" oligarchaellenes javaslata inkább "családon belüli vitának" tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárának, a DK kormányfőjelöltjének: "ha harcolni akar az oligarchák ellen, kezdje a férjével".
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferencné csütörtök esti, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elhangzott szokásos és minden alapot nélkülöző vádaskodásaira.
A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjúban közölte, két évig - amíg a kontinens teljesen túl nem lesz a járványon - mindenfajta migrációt betiltana.
A hatpárti ellenzék egy olyan programot alkotott, ami szerintük a közös nevezője lesz a jövő Magyarországának, és valóban az ország érdekeit fogja szolgálni.
Mészáros Lőrinc interjújából egyebek mellett kiderül, a nagyvállalkozó, illetve cégcsoportja milyen karitatív tevékenységet folytatott az elmúlt években.
A röszkei határon lefoglalt 5-6 hetes francia buldogokat fogadtak be a Szegedi Vadaspark természetvédelmi mentőközpontjában. A két kölyköt három másik állattal együtt egy szerb férfi próbálta Magyarországra becsempészni, ám utóbbiak elpusztultak az út során.
Péntek van... Ma nincs parlament, ezért nem lehet számítani arra, hogy Jakab Péter és Kövér László párharccal lehet borzolni a politikusbalhékat néha már valóságshowként néző olvasók idegeit. Ilyenkor jön a parlamenten kívüli részleg, vagyis a Facebook-posztok és sajtóközlemények mesteri párharca. Ebben a műfajban élen jár Dobrev Klára és Kocsis Má
Nem kellett sok hozzá, hogy a tőzsde is reagáljon a leggazdagabb magyar mai kitárulkozására! Mészáros Lőrinc Várkonyi Andreával tervezett házassága mellett tőzsdei cégéről is beszélt - meg is lett az eredménye!
Az EPS Global Zrt. és az Euro One Zrt. – mint a közbeszerzési pályázaton nyertes közös ajánlattevők – aláírta szerződését Hévíz önkormányzatával a város okos parkolási rendszerének kiépítésére és annak technológiai szolgáltatására.
Júliustól indul a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya újraindítási program - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Az Európai Unió Bírósága eleget tett az EP kérésének és elrendelte a jogállamisági kondicionalitást megtámadó keresetünk gyorsított eljárásban történő elbírálását.