Korábban megírtuk, hogy az Őszödi beszéd történetből fikciós nagyjátékfilm készül. Azt is tudni lehet már, kik lesznek a főszereplők, illetve, hogy a filmet a Megafilm nevű cég készíti.
Itthon a sikeres oltási programnak köszönhetően már nem sok helyen kell viselni az arcot eltakaró maszkot, de nem mindenhol ilyen szerencsések Európában. Négy európai ország elképesztő húzással állt elő, hogy leküzdje a koronavírust.
A magyar társadalom egységesen felsorakozott a kabinet törvényszigorító terve mögött, de a baloldal nem volt hajlandó erre, a propagandasajtójuk és a baloldali hátország védelmébe vette a pedofil bűnözőket.
Kétszázmillió forintnál nagyobb összeget követel az államtól Veres István üzletember családja amiatt, hogy kiköltöztették őket a Kádár-villából, amelynek jelenlegi állapota a család szerint nekik köszönhetően újult meg, ám a beruházás értékét nem térítették meg számukra.
Győr – Vajon mekkora bajban lehetett Fekete Dávid? Megtudtuk, az előzetes letartóztatásban ülő énekes az életét kockáztatta, amikor elképesztő összeggel, 120 millió forinttal húzott le egy drogdílert. A jelenleg is a rácsok mögött ülő egykori megasztáros egy, szintén a börtönbüntetését töltő, kábítószeres ügylet miatt elítélt férfit rövidített meg.
Felszámolta a főváros az Örs vezér terén és a Rákosmente ügyfélközpontban található jegypénztárat. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert nincs rájuk szükség, csökken az utasforgalom. A Metropol azonban azt tapasztalta: mindkét helyszínen nagy igény lenne a személyes jegyvásárlás és ügyintézés lehetőségére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/02/4371/
Meglehetősen furcsa módon választotta ki a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat azokat a cégeket, melyekkel a járvány idején maszkbeszerzésre szerződött. Honlap és elérhetőség nélkül találtak egy vállalkozást, amelyik jócskán túlárazva, 200 millió forintért leszállította a maszkokat.
Versenytáncosként komoly tervei voltak, imádott mozogni, de egy felelőtlen ámokfutó miatt a jelek szerint örökre búcsút inthet az álmainak Tamás Lúcia.
A kormány a Szlovén Köztársasággal együtt döntött a koronavírus elleni vakcina kölcsönös biztosításáról, amelynek keretében Magyarország 300 ezer adag AstraZeneca-vakcinát ad kölcsön Szlovéniának.
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be - jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégia
A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni.
A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégia
Így tiltakoznak amiatt, hogy a bíróság elsőfokú döntése szerint nem lehetett kizárni, hogy veszélyesek a társadalomra a Szijjártó jachtozásán gúnyolódó fiatalok.
Július 1-jétől a fültisztító pálcikától a szívószálon át a nejlonzacskóig tilos az egyszeri használatra készült műanyag termékek forgalomba hozatala. Január 1-jétől az italtartó poharak is felkerülnek a listára.
A Pilisi Parkerdő a területén lévő népszerű kirándulóhelyek és környékük védelme, a főképp hétvégén kialakuló, kritikus természeti terhelés mérséklése érdekében az autóforgalom csökkentésére tett lépéseket.
Gyakorlatilag már egész Európát érinti az indiai mutáns beszivárgása, ami már hazánkban is felütötte a fejét. Szlávik János elmondta, hogyan találhatott el egy ilyen távoli országból a vírusvariáns hozzánk is.
Több mint ezren töltötték ki a kérdőívet, és csaknem 5600 vélemény, illetve javaslat érkezett a BKK társadalmi egyeztetésén, amely a IX. kerületi Mester utca megújulásáról kérdezte a lakosokat, valamint a térség közvetlen környezetében rendszeresen közlekedőket.
2022. július elsejétől már új rendszámtáblákat kapnak az új autók – derült ki a keddi Magyar Közlönyből. A pontos megjelenések is megtalálhatóak a kormányrendelet mellékletében.
Nem fékezte le a járvány a Modern városok program beruházásait, amelynek az idei és jövő évi együttes költségvetése meghaladja a hatszázmilliárd forintot.
A térség ütőképes haderejének további építését, ennek folytatását nevezte fő feladatának a Magyar Honvédség parancsnokának jelölt Ruszin-Szendi Romulusz.
Felszámolta a főváros Örs vezér terén és a Rákosmente ügyfélközpontban található jegypénztárat is. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert nincs rájuk szükség, csökken az utasforgalom.