2021. június 11. péntek

jún. 11
8:30
Karácsony: Mészáros alvás közben is 300 ezret keresett percenként (SzMo)
„Az egyetlen jó hír ebben, hogy lesz miből visszavenni a kormányváltás után. Lesz Tiborcz-adó és lesz Mészáros-adó is” – írta a főpolgármester.
jún. 11
8:33
Egyre erősebb a forint: ennyibe kerül most egy euró (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
jún. 11
8:39
Orbán Viktor: migránshadak dorombolnak, dörömbölnek Európa határain (Menedzsment Fórum)
A miniszterelnök pénteki közrádiós interjújában egyértelművé tette, hogy lezártnak tekinti a járványkérdést, és ismét a migrációt lesz a következő időszak kommunikációs központi témája.
jún. 11
8:45
Hétvégén újra „vitorlát bontanak” a PET-kalózok (Infostart)
Idén három folyami pethajós hulladékderbit hirdetett meg a Tiszai PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület. A nevezési időszak alatt a helyek ismét gyorsan beteltek, az első, júniusi verseny pedig már a hétvégén startol a Tisza-tavon. A folyótisztító és hulladékgyűjtő vízi rendezvény keretében június 12. és 15. között a csapatok Tiszafür
jún. 11
8:45
A bérleti idő hosszától függhet a megvehető bérlakások ára (hirado.hu)
Nem veheti meg a bérelt lakását az, akinek a megelőző egy évben legalább háromhavi lakbértartozása volt.
jún. 11
8:47
A kormány mindent megtesz a magyar közúti fuvarozói ágazat megvédéséért (hirado.hu)
A magyar közúti fuvarozók a járványhelyzetben helyt álltak, szolgáltattak, a kormány pedig támogatta őket feladataik ellátásában.
jún. 11
8:49
Magyarország az egyetlen az unióban, ahol több a vakcina, mint a regisztrált (hirado.hu)
A kormány döntése szerint már a 12 és 15 év közöttieket is be lehet oltani Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor a Kormányinfón.
jún. 11
8:54
Játékos sportbemutatóra várják a cukorbetegeket szombaton (Ripost)
A koronavírus-járvány lecsengése óta először tartanak országos rendezvényt a cukorbetegek számára. Az FTC sporttelepén többek között futsalkupa és különféle érdekes programok várják az érdeklődőket június 12-én tíz órától.
jún. 11
8:57
Mészáros Lőrinc: válás, Várkonyi Andrea és évi 1200 milliárd – Íme, a leggazdagabb magyar vallomása (Blikk)
Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar: családról, vállalkozásról, vagyonról, politikai jellegű támadásokról is beszélt – életében először – a nagyvállalkozó, Várkonyi Andrea vőlegénye.
jún. 11
8:57
Orbán a járvány után visszaáll a migránsozásra (444.hu)
Két évre nem csak az illegális migrációt tiltaná meg, hanem általában minden migrációt. A miniszterelnök úgy érzi, őt is megrángatta, hogy a járvány alatt 16 óráznia kellett.
jún. 11
9:03
Fekete-Győr Andrást érdekelné, mit szól Rácz Zsófia a Diákváros körüli kavaráshoz (ATV)
A Momentum elnöke hiányolja a fiatalokért felelős helyettes államtitkár kiállását a Diákváros ügyében a fiatalok mellett, Rácz Zsófia ugyanis még egyáltalán nem szólalt meg a magyar diákokat egyértelműen érintő kérdésben. Fekete-Győr András levelet írt a helyettes államtitkárnak, hogy kikérje véleményét.
jún. 11
9:15
Járványügyi adatok pénteken: ismét nőtt a fertőzöttek száma, tegnap 8 halálos áldozatot követelt a koronavírus itthon (Blikk)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 324 996, 4 157 681 személy már a második oltását is megkapta.
jún. 11
9:18
Pofátlanság: két férfi megrongálta az Operettszínházat (Ripost)
A VI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható elkövetőpárost, akik betörték az Operettszínház vitrinjének üvegét.
jún. 11
9:18
Orbán: „Migránsok, migráns hadak dorombolnak, dörömbölnek Európa szinte minden ajtaján” (SzMo)
Visszatér Orbán a migránsozó kommunikációhoz, szerinte az lesz a magyar álláspont, „hogy „mondjuk két évig nem csak illegális, hanem semmilyen migrációt ne engedjünk”.
jún. 11
9:21
Napi adatok: 199 fertőzött, 8 halott (Infostart)
Átlépte a 29 900-at a koronavírus-járványban hazánkban elhunytak száma. Már a 12 év fölötti gyerekeket is regisztrálhatják oltásra a szüleik.
jún. 11
9:21
Kérdést kapott Karácsony: hol van a Kína elleni "hadüzenet"? (ATV)
A főpolgármester még múlt hét vasárnap kérte fel közös hivatalos levél írására az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket. A XXI. Század Intézet vezető elemzője most szemére vetette: a Kínának szánt "hadüzenet" azóta várat magára.
jún. 11
9:21
Orbán: a gazdaság újraindulása sikeres lehet (Demokrata)
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet – jelentette ki Orbán Viktor.
jún. 11
9:27
Orbán Viktor: A járványok és népvándorlások korát éljük (Demokrata)
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet – jelentette ki rádióinterjújában a miniszterelnök.
jún. 11
9:33
Mészáros Lőrinc: ekkora vállalatot csak transzparensen lehet működtetni (Infostart)
Magyarország leggazdagabb embere hamarosan sajtot gyárt, 7500 tejelő tehene van, és elárulta, mekkora a piaci részesedése az építőiparban, valamint azt is, hogy hány százalékát nyeri a közbeszerzési eljárásoknak. Válása után a vagyonmegosztás már szeptemberben lezárult. Nagyinterjút adott a vállalkozó.
jún. 11
9:33
Koronavírus: 199 új fertőzött, elhunyt 8 beteg (ATV)
Továbbra is zajlik az oltás: a beoltottak száma most 5 324 996 főnél tart, 4 157 681 fő pedig már a második oltását is megkapta.
jún. 11
9:36
Koronavírus – 8 ember halt meg, csökkent az új fertőzöttek száma az elmúlt napon (SzMo)
442 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 51-en vannak lélegeztetőgépen.
jún. 11
9:42
Itt vannak a friss adatok: már 5 millió 325 ezer embert oltottak be Magyarországon (Ripost)
Folyamatosan oltják az embereket Magyarországon, csak így állítható meg a járvány.
jún. 11
9:45
Kétszáz alatt az új fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
Eddig 5 324 996 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 157 681-an már a második adag vakcinát is megkapták.
jún. 11
9:48
Megjöttek a friss adatok: így alakult a fertőzöttek száma (Ripost)
Fontos, hogy a védelmi intézkedéseket mindenki továbbra is betartsa! Legyőztük a koronavírus harmadik hullámát is.
jún. 11
9:48
Orbán a járványról: „Engem is megrángatott, mert 16 órázni azért az eszi az embert” (SzMo)
„Én is 16 óráztam, tehát az én fizetésem nem változott, sőt talán valamit inkább emelkedett” – vallotta be a miniszterelnök.
jún. 11
9:50
Rusvai Miklós a legutóbb felfedezett vietnami mutációról beszélt a Ripost-nak (Ripost)
A virológus elárulta, hogy mit tudunk jelenleg a koronavírus legutóbb felfedezett mutációjáról.
jún. 11
9:51
Kövér megindokolta, miért büntette csaknem tízmillióra Jakabot (ATV)
A rekordmértékű büntetést még május 17-ei felszólalásáért kapta a Jobbik elnöke: „jut eszembe, mi a helyzet a rabszolgatörvénnyel, ficsúrok?!” - tette fel a közel 10 millió forintos kérdést Jakab Péter. Kövér László most megindokolta, miért volt ilyen értékes ez a megszólalás.
jún. 11
9:57
Tovább csökkent a kórházban ápoltak száma (hirado.hu)
Jelenleg 442 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
jún. 11
10:03
Egyre nagyobb a zűr Karácsony nyelvtudásának hiánya miatt (hirado.hu)
Oktatnia és publikálnia is kellett volna Karácsony Gergelynek angolul – írja a Magyar Nemzet.
jún. 11
10:03
Gyurcsány eddig bírta, most lett elege Orbán Viktorból (ATV)
A DK elnöke a miniszterelnök tegnapi kijelentése kapcsán háborodott fel.
jún. 11
10:03
Európa legalacsonyabb energiaáraival számolhatnak a magyar fogyasztók (Demokrata)
A magyar lakossági fogyasztók továbbra is Európa legalacsonyabb energiaáraival kalkulálhatnak a végfelhasználói árinformációk szerint.
jún. 11
10:15
Fürjes csapatába igazolt Karácsony egykori kulcsembere (ATV)
Már tavaly november óta a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár csapatát erősíti Varga Ivett, aki mindössze fél évvel azelőtt, 2020 májusában távozott BKK éléről és egyben a Karácsony-csapatból is.
jún. 11
10:21
Kijött az ellenzék közös programtervezete, a választói vélemények után véglegesítik (444.hu)
Várják a hozzászólásokat.
jún. 11
10:21
Keze alatt megmozdultak a rajzolt figurák (Demokrata)
Egyes művészeti ágaknak vannak olyan művelőik, akiket tehetségük, fantáziájuk, sokféle tanulmányuk okán a sor elejére állítanak; Jankovics Marcell közéjük tartozott.
jún. 11
10:24
Karácsony eldózeroltatta a Lánchídnál lévő ikonikus virágágyást (Ripost)
Több olvasó felháborodottan jelezte a Ripostnak: lebetonozták a Clark Ádám tér közepén lévő virágágyást! Nem értik, hogyan történhet ez meg egy olyan városvezető alatt, aki a környezetvédelmet tűzte a zászlajára.
jún. 11
10:27
Ön beoltatja tinédzserkorú gyermekét? (Blikk)
Már a 12-15 éves gyermekeket is lehet regisztrálni védőoltásra Magyarországon. A gyerekek oltása jelenleg csak Pfizer-vakcinával lehetséges, az immunizálásról a szülő dönthet.
jún. 11
10:27
Ilyen hangulatban kezdte a pénteket Orbán Viktor (ATV)
Pénteki hangulatfotót posztolt Orbán Viktor Instagram oldalára. A miniszterelnöknek a bejegyzés szerint nem indult rosszul a szinte rekordhosszúságú Kormányinfót követő napja.
jún. 11
10:33
Döntés született: új stadion épülhet Pécsett (Blikk)
Megerősítette a kormány a Pécsi Mecsek Futball Club új stadionjának megvalósításához szükséges korábbi döntést.
jún. 11
10:39
Térképen mutatjuk, hol okozzák a legnagyobb dugókat Karácsonyék (hirado.hu)
Több kérdéssel fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Hollik István Fidesz kommunikációs igazgatója.
jún. 11
10:39
Mészáros Lőrinc megszólalt a felcsúti perről (ATV)
Az ország leggazdagabb embere az Indexnek adott interjúban beszélt a vagyonosodásáról, Fekete-Győr Andrásról, a válásáról és a kapcsolatáról Várkonyi Andreával.
jún. 11
10:41
Európa legalacsonyabb rezsijét fizetik a magyar fogyasztók (hirado.hu)
Európában nálunk a legalacsonyabb gáz-, és második legalacsonyabb villamos energia ára.
jún. 11
10:42
„Nem lehet azt mondani, hogy Mészáros mindent visz” – nagyinterjút adott Mészáros Lőrinc az Indexnek (SzMo)
A leggazdagabb magyar szerint politikai támadások érik, pedig rengeteg adót fizetnek, és ennek inkább örülni kellene. Röviden beszélt a magánéletéről is.
jún. 11
10:45
Pontosan az ilyen cikkekért kellett Orbánnak az Index (444.hu)
Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, de olyat, amilyet a lap a bedarálása előtt sosem közölt volna le.
jún. 11
10:45
Megújulva megőrizni (Demokrata)
A párkányi Tűzrőlpattant Menyecskék csapata nyerte az Étrend Konyhafőnökök Egyesülete által megrendezett Magyarország étele szakácsversenyt.
jún. 11
10:51
Nem hiszi el, milyen feladatot kapott Kásler Miklós (ATV)
Új feladattal bízták meg Kásler Miklóst, derült ki Magyar Közlönyből csütörtök este.
jún. 11
10:54
Karácsony eldózeroltatta a Lánchídnál lévő ikonikus virágágyást (BorsOnline)
Az emberek nem értik, hogyan történhet ez meg egy olyan városvezető alatt, aki a környezetvédelmet tűzte a zászlajára.
jún. 11
10:57
Megkapta a Zolgensma-kezelést az Sma-ban szenvedő Lilike, megszólaltak a szülők (Blikk)
Jól van és elhagyhatta a Semmelweis Egyetem intenzív osztályát az egyéves, gerincvelői izomsorvadásban (SMA) szenvedő Lili, aki kedden kapta meg a több mint 700 millió forintos Zolgensma-kezelést.
jún. 11
11:00
Nem fogod elhinni, miért dózeroltatta le Karácsony a Clark Ádám téri virágágyást, mutatjuk! (Ripost)
Felháborodva telefonáltak olvasóink, hogy a Clark Ádám téri körforgalomban, ahol az ország 0 kilométerköve van, ledózerolták a virágágyást és lebetonozták a helyét. Munkatársaink a helyszínen tájékozódtak és nem akartunk hinni a szemünknek!
jún. 11
11:03
Elkészült a másfél kilométeres zalai "álautópálya" (Infostart)
A járműipari tesztpálya részeként. Viszont az igazi sztráda (M76) sem lesz messze.
jún. 11
11:03
Végrehajtás várhat Karácsonyra (hirado.hu)
A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében Karácsony Gergely jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával a „Tiborcz-adó” kifejezést használta.

Keresés