Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, demonstrációt tartottak szombat délután 16 és 18 óra között a fővárosban a Fudan Egyetem Budapestre tervezett campusa ellen; a menet a Hősök teréről a Kossuth térre tartott, ahol több beszéd is elhangzott.
A 2006-os őszi rendőri fellépések következtében megsérült 53 ember kap kártérítést a kormánytól - közölte az igazságügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Megkezdődött az évszázad legmegdöbbentőbb bűncselekményének tárgyalása a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságon. A vád szerint a helyi kórház ápolója, Sz. István a sürgősségi osztályon fekvő egyik asszony infúziójába éjszaka altatót rakott, majd hajnalban visszaosont hozzá és megerőszakolta.
Ma már politikai érvelések helyett is előfordul, hogy kövér férfiakról vagy csúnya nőkről hallunk. A pszichológus-humorista szerint a nők a kritikák százszorosának vannak kitéve, főleg a külsejük miatt, de, mint mondja, ez általában az eszköztelenség megnyilvánulása. A politológus szerint a politikusnőknél ez kettős sértés is lehet. A Heti Napló ri
Az egyik az önkormányzatokkal és a polgármesterek veszélyhelyzet alatti speciális jogosultságával, a másik a 2006-os tüntetésekkel kapcsolatos, a harmadik az utazást, nyaralást tervezőknek fontos.
Lassan egy éve, hogy egy fán épségben landoló siklóernyős a mentése közben 20 méter magasból lezuhant, majd a kórházba szállítás után meghalt. De még mindig nincs kész a szakértői vélemény, ami alapján kihallgathatnák a tragédia felelősét.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, ötezer gyermek gondviselője Szentkúton, a nemzeti kegyhelyen tartott lelkigyakorlatot a reményről. Két lelkigyakorlat között exkluzív interjút adott a Ripost7-nek.
Még mindig sok veszélyes titkot rejt a Duna medre, és hogy mennyire igaz ez az állítás, elég csak körbenézni a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kiképző-oktatótermében, ahol több mint ezerötszázféle működésképtelen bomba, akna, gránát sorakozik a polcokon, a földön.
Roska Botond neurobiológus-professzor vezetésével sikerült áttörést elérni a vakság elleni küzdelemben. Az eredmény áttörést jelent a vakság elleni küzdelemben. A szenzációs tudományos eredményt a Nature Medicine szaklapban közölték, illetve nemzetközi sajtótájékoztatón ismertették.
Elkészült minden idők legnagyobb kutatása arról, hogy a kontinens lakói milyennek találják a kormányzás minőségét, a korrupciót és a járványra adott választ.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/06/4404/
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
A fideszes politikus szerint a sikeres magyar oltási programnak köszönhető, hogy az emberek újra az utcán nyüzsöghetnek: ha a tüntetésen felszólalók javaslatai alapján szervezték volna meg a vakcinációt, biztos nem lehettek volna ott személyesen - állítja Dömötör.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A héten lett kétéves a lakossági állampapírpiac eddigi legnépszerűbb terméke, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), amelynek állománya mára meghaladta az 5672 milliárd forintot - közölte a pénzügyminiszter vasárnap, a Facebookon.
Meghalt 12 idős, krónikus beteg, és újabb 137 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap, kiemelve: eddig 5 260 418 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 989 525-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a magyar pedagógusoknak az egész éves munkájukért - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.
A Civitas Intézet májusi felmérésében megkérdezte az ellenzéki szavazókat a - márciusi adataik szerinti - két legnépszerűbb jelöltről: Karácsony Gergelyről és Jakab Péterről. Válaszaik alapján Jakab Péter inkább legyőzné és elszámoltatná Orbán Viktort, mint a jelenlegi főpolgármester. A Jobbik elnöke erre reagált.
Karácsony Gergely "továbbra is üldözött vadnak tűnik"; bár az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló főpolgármester elindította kampányát, nem a saját témáiról beszél, hanem magyarázkodásra kényszerül - mondta a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A Magyar Közlöny szombat este kiadásra kerülő számában megjelent a kormányrendelet, miszerint a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek, a megyei közgyűléseknek, illetve ezek bizottságainak lehetővé teszik feladat- és jogköreik újra gyakorlását. Ezen kívül két fontos dologról is rendeletet született: a külföldi utazásokról, a másik a 2006
Ott, ahol ilyen magas a koronavírus elleni átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.