Szerdától a koronavírus ellen beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Facebook-oldalán.
Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra érkezett kedd este az utolsó váltás kilenc katonája.
Június 14-től már falunapot is lehet tartani, illetve a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden a kormany.hu oldalon.
Bent volt már a kérelme, de mire elbírálták volna, betölti a két és fél évet, így elutasították az SMA-ban szenvedő Annácskát: nem kaphatja meg ingyenesen a Zolgensma-génterápiát.
Megkezdődött a Corvinus Egyetemen a vizsgálat Karácsony Gergely nyelvvizsgájának ügyében – tájékoztatta az ATV Híradóját az egyetem. A vizsgálat azt követően indult el, hogy a Magyar Nemzet azt írta: a főpolgármesternek lektorátusi igazolása van csak, azzal viszont nem vállalhatott volna sem tanársegédi,sem adjunktusi állást a felsőoktatásban. A XX
Magyarországon közel 6500 gyógyszerész dolgozik gyógyszertárakban. Rájuk gondolunk ma, az Országos Patika Napon. Dr. Kőhegyi Judit, a hódmezővásárhelyi Zrínyi utcai Gyógyszertár szakgyógyszerésze arról is beszélt a Ripost-nak, hogyan hat a Covid a gyógyszerészekre.
Bár az utóbbi időben is sorra kerülnek elő olyan információk, amelyek megkérdőjelezik a főpolgármester alkalmasságát vezető pozíció betöltésére, felidézhetjük, hogy a mostani botrányok nem előzmény nélküliek a miniszterelnök-jelölt estében.
Lakner Zoltán úgy látja, Karácsony Gergely beszéde, amit a Fudan Egyetem elleni tüntetésen mondott, egyértelműen egy miniszterelnök-jelölti beszéd volt, de szerinte ebben nincs semmi meglepő - ha van egy verseny, és vannak bejelentett versenyzők, akkor ők versenyeznek, ez természetes.
A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pathológiai intézetében – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Európában először Magyarországon alkalmazzák a pajzsmirigyrák vágás nélküli műtétének forradalmian új eljárását, mely iránt már most jelentős a külföldi szakmai érdeklődés. A rosszindulatú pajzsmirigyrák termoablációs kezelésének kifejlesztésére irányuló egészségügyi projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal több mint 167 mill
Elege lehetett a sorozatos magyar vétókból a legnagyobb EU-s tagállam külügyminiszterének, ezért azt sürgette szokatlanul kemény hangvételű beszédében, hogy meg kell szüntetni az egyhangú döntéshozatalt.
Áttörést hozhat a rákkezelésben az Európában egyedülálló egészségügyi csúcsprojekt, amely a rosszindulatú pajzsmirigy daganatok vágás nélküli műtétének kifejlesztésére indult Magyarországon, a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézetben. A csaknem 300 millió forintos kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal több min
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt dekorálta ki a megállót. Egy fricska volt az is, hogy azt írták: „a költség mindösszesen 1.000.018.000 forint volt, melyből a tervezés 1.000.000.000 forint, a kivitelezés 18 000 forint”.
Az EMMI szerint ugyanis a két és fél éves kislány „túlkoros” lett a 60 napos kérelem-elfogadási idő miatt. Áprilistól ugyanis méltányosság alapján elérhetővé vált az SMA-betegek kezelésére alkalmas méregdrága génterápiás gyógyszer.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/09/4429/
Az afganisztáni szerepvállalás befejeztével Magyarországra, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázisra érkezett kedd este az utolsó váltás kilenc katonája.
A tengerparti nyaralások slágerlistáján nincs változás, nyáron visszatérhetnek a magyar turisták a hagyományosan kedvelt partokra, így az elsők között nyitó és a koronavírus ellen bármilyen oltást vagy negatív PCR-tesztet elfogadó Horvátországba, és folyamatosan indulnak a charterjáratok Törökországba, Tunéziába, Egyiptomba is - tájékoztatta a Vilá
Június közepétől már falunapot is lehet tartani, és koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken – olvasható a kormany.hu-n.
A salgótarjáni rendőrök lopással gyanúsítanak egy férfit, aki 2020. december 30. és 2021. január 6. között több szerszámot is ellopott egy felújítás alatt álló ház melléképületéből.
Június közepétől már falunapot is lehet tartani, és koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken. Komármi Zoltán háziorvos szerint életveszélyes most hátradőlni, be kell tartani az ésszerű járványügyi szabályokat.
Alig van napszámos, idénymunkás, aki betakarítsa a zöldséget, gyümölcsöt, így a munkaerőhiány jelentette probléma már felér az időjáráséval - derült ki a Növekedés.hu cikkéből.
Egy turai férfi június hetedikén azzal szembesült, hogy páncélszekrénye – amelyben a megtakarítását tartotta – teljesen üres, pedig két héttel azelőtt még tele volt.
179 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 385 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 6 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 889 főre emelkedett.