2021. június 8. kedd

jún. 8
17:30
Az eddigi leghatalmasabb víz alatti lavinát mérték Nyugat-Afrika partjai közelében (SzMo)
„Ahogy haladt, feltépte a tengerfeneket, vitte magával a homokot és a sarat, ettől a lavina még sűrűbb és gyorsabb lett” egy kutató szerint.
jún. 8
17:33
Tiszába esett gyermekeket mentettek meg rendőrök (ATV)
Szeged területén egy felborult csónak és két személy sodródott a Tiszában, akikről kiderült, hogy egy 11 és egy 13 éves kislány.
jún. 8
17:42
Csodájára járnak ennek a budapesti szokásnak (Ripost)
Csodájára jár a világ a budapesti szokásnak: a sakkozásnak a fürdőkben. A „vízi sakkozóknak” már klubjuk is van: ez az egész világon egyedülállónak mondható, hiszen eddig még senki nem játszott szervezett keretek között vízben...
jún. 8
17:45
Váratlan helyen bukkant fel Jakab Péter - fotókkal (ATV)
A miniszterelnök-jelölt „Beugrott meglátogatni az Oktogonnál standoló jobbikosokat.”
jún. 8
17:48
Karácsony Gergely a Kúria elé viszi a Tiborcz-adó ügyét (SzMo)
A főpolgármesternek nyilvánosan kell bocsánatot kérnie Tiborcz Istvántól egy jogerős ítélőtáblai döntés szerint, mert az önkormányzati választási kampányban, az általa bevezetni tervezett, ingatlanokat érintő helyi adónemet Tiborcz-adóként emlegette.
jún. 8
17:57
Egy hónapra bezár a Nyugati Pályaudvar (Infostart)
A menetrend szerint oda érkező vonatok más budapesti állomásokra érkeznek addig.
jún. 8
17:57
„Szó szerint minden véget ért” – összedőlt az olimpiai ezüstérmes birkózónk álma (ATV)
„Szó szerint minden véget ért, nemcsak a világbajnokság, hanem egy komplett karrier. Egy olimpiai álom. Sok minden” – mondta Ungvári Miklós, miután a hazai világbajnokságon kikapott a vigaszágon, és hetedik helyezést ért el.
jún. 8
18:15
Gyermekgondozókkal segíti Debrecen a koronavírusban megözvegyült szülőket (ATV)
A koronavírus-járvány miatt megözvegyült szülőknek segít a debreceni önkormányzat: a kisgyerekeket nevelő csonka családoknak bölcsődei gondozókat biztosít. Az egyedül maradt szülők azt mondják, számukra ez hatalmas segítség, mert a gyász mellett a gyerekek ellátásának feladata is hirtelen rájuk szakadt. Az ATV Híradójának riportja.
jún. 8
18:21
Jakab Péter bejelentése: újabb DK-s jelöltet támogat a Jobbik (ATV)
Budapest 13. sz. országgyűlési egyéni választókerületében a Jobbik Nemes Gábort támogatja – jelentette be Jakab Péter a Facebookon.
jún. 8
18:30
Itt vehetsz olcsón epret, sok finomságot készíthetsz belőle (Ripost)
Mostantól folyamatosan érnek az első hazai gyümölcsök. Elsőként végre megnyitottak a Budapest környéki eperföldek. Szabad a pálya az eper szerelmeseinek. Itt a szedd magad eper! Rengeteg finomságot készíthetsz belőle.
jún. 8
18:33
Pár nap és teljesen lezárják a Lánchidat (Infostart)
Kezdődik a tényeges felújítási munka. Már áll a toronydaru a pesti oldalon, 100 tonna vasbetonnal rögzítették.
jún. 8
18:39
Történelmi léptékű támogatás segíti a termelőket (hirado.hu)
A kormány az uniós agrártámogatások társfinanszírozási arányát 80 százalékra emelte.
jún. 8
18:51
Kárpótlás a túlkapások áldozatainak: a morális elégtétel mindennél többet jelent (hirado.hu)
A morális elégtétel a legtöbb, amit egy áldozat kaphat a Századvég jogi szakértője szerint.
jún. 8
18:57
Az államnak tartozik majd az, aki nem fizeti a tartásdíjat (ATV)
Januártól az állam megelőlegezi a gyerektartást azoknak az egyszülős családoknak, ahol az elvált szülő nem hajlandó fizetni. Az erről szóló törvényt kedden fogadta el az Országgyűlés. Magyarországon közel 90.000 gyerek nem kapja meg időben a neki járó támogatást. Az ATV Híradójának riportja.
jún. 8
19:00
Kiderült, mennyi büntetést kapott jogerősen a brutális pásztói csecsemőgyilkos (Ripost)
A táblabíróság másodfokú ítélete jogerős és végrehajtható.
jún. 8
19:03
Június 16-án indulhat a Lánchíd felújítása (hirado.hu)
Utolsó szakaszába ért a Lánchíd-felújítás előkészítése, június 16-án, szerda hajnali 4 órakor teljesen lezárják a hidat és környezetét a gyalogos és közúti forgalom elől.
jún. 8
19:03
Benkő Tibor: a régió békéjét és biztonságát valakinek kézbe kell vennie! (Demokrata)
Benkő Tibor szerint ezt a felelősséget Magyarországnak kell vállalnia. „Legyünk vezető nemzet” – fogalmazott.
jún. 8
19:09
Évértékelő: a számok azt mutatják, szükség volt az iskolaőrökre (Infostart)
Az idei tanévben eddig 331 alkalommal intézkedtek az iskolaőrök. Ebből 86 esetben garázdaság, testi sértés és vagyon elleni bűncselekmények vagy szabálysértések miatt.
jún. 8
19:15
Rendkívüli: változás a Momentum vezetésében (ATV)
Tompos Márton, a Momentum egyik alapítója, jelenleg a VI-VII. kerület országgyűlési képviselőjelöltje váltja Nemes Balázst a párt sajtófőnöki pozíciójában.
jún. 8
19:18
RTL: Nagy átalakítás várhat a kórházakra, hét intézményben is megszűnhet az aktív betegellátás (SzMo)
Egy, az RTL Híradó birtokába jutott dokumentum szerint hét kórházban megszűnne az aktív, közülük egyben a krónikus betegellátás is, további 13 kórházban pedig nem végeznének műtéteket a jövőben.
jún. 8
19:21
Kiderült Majka féltett titka (ATV)
Till Attila éppen videót készített az énekesről, és megkínálta szendviccsel. Erre Majka azt válaszolta: „Vegetáriánus vagyok, Atika.”
jún. 8
19:24
Ez aztán jó kis hétvégi program, ne hagyd ki! – mutatjuk videón (Ripost)
A rákoskeresztúri Bakancsos utcai Bolhapiac a hagyományait és retró hangulatát megőrizni kívánó, de lendületesen megújuló kulthely és találkozási tér! Köszönhető ez az új tulajdonospárnak, Soczó Saroltának és Dömötör Ákosnak, akik „nagy piacozókból” lettek „piaccsinálók”, és fiatalos lendülettel vágtak bele egy közösségi-élménytér megvalósításához.
jún. 8
19:27
Fejlemény a Farkas Flóriánt érintő nyomozásban - Friss hírek 2021. június 08. 19:11 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/08/4427/
jún. 8
19:45
Az utcákon rohad a zöldhulladék Budaörsön (ATV)
Az RTL Klub Híradója a budaörsiek beszámolói alapján azt állítja,hogy a rohadó növényekkel teli zsákok hetek, hónapok óta az utcán fekszenek, pedig az elszállítás díjat kifizették.
jún. 8
19:57
Magyar vállalatok újítják meg a Zöld-foki Köztársaság vízgazdálkodását (Demokrata)
Magyar vállalatok segítségével újul meg a Zöld-foki Köztársaság vízgazdálkodása – jelentette be Szijjártó Péter.
jún. 8
20:00
Hatalmas fogás: titkosított platformmal számolták fel a bűnszervezetet a zsaruk (Ripost)
A nyomozók összehangolt akció során 13 embert fogtak el, 25 helyszínen tartottak kutatást, több tíz kiló kábítószert, ezzel összefüggésben kocsikat és több mint 200 millió forintot foglaltak le. A bűnszervezet felszámolásában nagy jelentősége volt egy új titkosított platformnak, az Anom-nak.
jún. 8
20:03
Nem hatott a nyaralóárakra a vírus, tovább drágultak (ATV)
Az országos lakáspiaci áraknál a koronavírus-járvány tavaly tavaszi megjelenése megtorpanást hozott, a legnépszerűbb térségek nyaralóinál viszont kétszámjegyű volt a drágulás.
jún. 8
20:15
Bejelentés: megvan az ellenzék programja, hamarosan mindenki megismerheti (ATV)
Az alacsonyabb jövedelmű állami alkalmazottak bérét akár adórendszeren, akár bérrendezésen keresztül dotálnák.
jún. 8
20:21
Nyaralni készülők, figyelem: Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett (ATV)
A külügyminiszter Facebook-oldalán egy hosszú posztban jelentette be, hogy holnaptól beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között.
jún. 8
20:27
Június közepétől újabb enyhítés lép életbe (hirado.hu)
Június 14-étől már falunapot is lehet tartani.
jún. 8
20:30
Június közepétől újabb enyhítés jön: már falunapot is lehet majd tartani (SzMo)
Ötezer lakos alatti település szabadtéri falunapján védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, de ott legfeljebb 1500 ember tartózkodhat egy időben.
jún. 8
20:33
Dobrev Klára fontos ígéretet tett támogatóinak (ATV)
A miniszterelnök-jelölt Facebookon számolt be országjárása tapasztalatairól: „az emberek biztos megélhetést, jobb lakhatást, méltó nyugdíjat, európai szintű iskolákat és kórházakat akarnak.”
jún. 8
20:36
Drogostanya, hajléktalantábor lett a VIII. kerületből (Ripost)
A VIII. kerületet ellepték a drogosok és a hajléktalanok, egyre több lakó háborog. Jelenleg kilátástalan a helyzet.
jún. 8
20:39
Megkezdte képviselőjelöltjei felkészítését a Mi Hazánk (ATV)
Készül a Mozgalom Virradat című választási programjak is – jelentette be Novák Előd Facebook-oldalán.
jún. 8
20:57
Kistelepülésen él? Van egy szuper hírünk! (ATV)
Június 14-étől falunapot is lehet tartani, és akár a 18 évalattiak is részt vehetnek rajta, ha van velük egy vírus ellen védett felnőtt.
jún. 8
21:00
„Nevetségesen kevésnek” tartják a beígért béremelést, figyelmeztető sztrájkot tartanak a veresegyházi GE Aviation dolgozói (SzMo)
Azt mondják, ha a figyelmeztető sztrájk nem éri el célját, a dolgozók határozatlan idejű munkabeszüntetésre is hajlandóak.
jún. 8
21:03
Méhlegelő-ügy: ellenzéki képviselő szállt bele Karácsonyékba (ATV)
Varga-Damm Andrea szerint „az újabb módi”, hogy miért van Budapesten „derékig érő gaz” az, hogy azt mondják: ezek a területek méhlegelők.
jún. 8
21:06
Június közepétől újabb enyhítés lép életbe, mondjuk a részleteket (Ripost)
A magyar lakosság magas átoltottságának köszönhető az enyhítés.
jún. 8
21:15
Rétvári: Minden magyar számít! (hirado.hu)
Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő.
jún. 8
21:27
Idén nyáron is megrendezik a Libegők Éjszakáját (Síelők)
Negyedik alkalommal rendezi meg a Libegők Éjszakáját a Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter. 2021. július 17-én öt különböző helyszínen várják az érdeklődőket.
jún. 8
21:48
Ezentúl jobban tudnak kommunikálni a siket és nagyothalló emberek – ez az oka (Ripost)
Javulnak az esélyei a siket és nagyothalló embereknek az oktatás és munkavállalás terén!
jún. 8
21:57
Mégis találkozhat a pápa Orbán Viktorral (Demokrata)
A jelek szerint az egyházfő környezetében megijedhettek a botránytól, Beer Miklós szerint Ferenc pápa találkozik a miniszterelnökkel és az államfővel a szentmise után.
jún. 8
22:03
A Jobbik megvédi Ferenc pápát és brutálisan kiosztja a kormányt (ATV)
„A néppárti Jobbik felszólítja az Orbán-kormányt, valamint „szellemi” holdudvarát, hogy fejezzék be Ferenc pápa lejáratását!”
jún. 8
22:12
Hatalmas nagyságúak a sebek: durva szúnyoginvázió van Budapesten (Ripost)
Több kerületet is elleptek a hatalmas sebeket ejtő szúnyogok, a lakosok szerint komoly szúnyoginvázió van a láthatáron.
jún. 8
22:15
Kövér László: A kereszténység köti össze az európai embereket (hirado.hu)
Kövér László szerint az EU tagállamainak jelentős része arra törnek, hogy felszámolják a hagyományos keresztény közösségeket.
jún. 8
22:36
Rejtélyes csontvázat mosott partra az ár, sokkot kapott az anyuka (Ripost)
Éppen egy kellemes vízparti piknikhez készülődött, amikor megpillantotta az oszló tetemet.

2021. június 9. szerda

jún. 9
0:03
Debrecen építhetné meg a Fudan Egyetemet? (Blikk)
A politikai közbeszédet uraló témává nőtte ki magát az igen megosztó Fudan-ügy; ezúttal kormányközeli informátorok mondták el a témával kapcsolatos véleményüket.
jún. 9
0:03
Hivatalos: lehetnek falunapok Magyarországon (Infostart)
Ötezer lakos alatti település szabadtéri falunapján védettségi igazolvány nélkül is részt lehet venni, de...
jún. 9
0:03
Európában a médiapiacot sehol sem verik szét úgy, mint itt (444.hu)
Médiakutatók 2020-ban a magyar, a szlovák, a cseh és a román médiapolitikát megvizsgálva arra jutottak, hogy a magyaroknak semmi meglepő nem volt abban, ami külföldön történik a médiával, de amit itt művelnek, olyan máshol nincs.
jún. 9
0:07
„A szavak szintjén megvan a kormányban az elhatározás” – A Greenpeace klímaszakértőjével beszélgettünk (Blikk)
Perger András, a Greenpeace klímaszakértője válaszolt a Blikk kérdésire.

Keresés