2019. március 30. szombat

márc. 30
15:48
NAIH: A bíróság szerint is jogellenesen kezelt adatokat a szcientológiai egyház (Igényesférfi.hu)
A bíróság szerint a felperesek nem tudták tényekkel alátámasztani azon álláspontjukat, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) határozata és eljárása jogsértő.
márc. 30
16:12
Eltemették Baló Györgyöt (ATV)
Végső nyugalomra helyezték Baló György Pulitzer-emlékdíjas, Prima Primissima Díjas újságírót, televíziós műsorvezetőt szombaton Budapesten.
márc. 30
16:18
Eltemették Baló György újságírót (HírTV)
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői búcsúztak tőle a Farkasréti temetőben.
márc. 30
16:24
Leszerelt a rendőrség reklámarca, mert nem tudott megélni a fizetéséből (SzMo)
6 év után hagyta ott a testületet, és bár a munkáját imádta, úgy gondolja: már nem kedvező a rendőri pálya.
márc. 30
16:54
Ilyenek lettek a 3-as metró felújított szakaszának állomásai (SzMo)
Minden rendszerre kiterjedő korszerűsítést, akadálymentesítést és építészeti átalakítást végeztek.
márc. 30
17:12
Megszólalt a TEK a Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő szír férfiról (ATV)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) tájékoztatása szerint a szervezet főigazgatója nem állított olyat, és nem is utalt nyilatkozatában vagy egyéb módon arra, hogy a terrorcselekmények elkövetésének gyanúja miatt Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő szír férfi a görög titkosszolgálattal működne együtt.
márc. 30
17:36
Így húznak le a netes kereskedők: sokan észre sem veszik (Pénzcentrum)
Már 2014 júniusa óta új szabályok vonatkoznak az internetes kereskedőkre, de még mindig több webáruház nem alkalmazza a fogyasztóknak kedvezőbb, őket jobban védő szabályokat. Ezek egyike volt a Játékvár.hu Kft, amely tisztességtelen...
márc. 30
17:54
Csatát vesztett a szcientológia egyház (Infostart)
A Fővárosi Törvényszék szerint is jogellenesen kezelt adatokat a Magyarországi Szcientológia Egyház - közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szombaton. Az egyház fellebbez.
márc. 30
18:00
Adómentessé tenné a kormány az otthoni pálinkafőzést (SzMo)
Azt akarják elérni, hogy az Európai Unióban évente száz liter tömény italt állíthasson elő adómentesen minden polgár.
márc. 30
18:12
Csak két sávon haladhat a forgalom az Erzsébet híd Pest felé tartó útján vasárnaptól (SzMo)
Várhatóan június közepéig tart a korlátozás, javítási munkálatok miatt.
márc. 30
18:48
Kora nyári meleggel búcsúzik a március (Alternatív Energia)
Akár 23 fokot is mérhetünk vasárnap, de éjszaka még lehetnek gyenge fagyok. (Belföld)
márc. 30
19:06
Az Ötöslottó nyerőszámai a 13. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 13. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 3,593 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 20; 22; 28; 65.KATT! Csalás...
márc. 30
19:12
Nem ér véget, ősszel visszatér az 500 - Az ország géniusza (ATV)
Nem ér véget az 500 - az ország géniusza kvízműsor. Az ATV vezérigazgatója azt mondja, csak átmeneti lesz a szünet, és a tervek szerint ősszel visszatér a vetélkedő. Az 500 az ATV történetének legnagyobb költségvetésű, de egyik legsikeresebb produkciója is.
márc. 30
19:36
Tarlós a felújított metrószakaszról: Hiába várja tőlem, hogy azt mondjam elégedett vagyok (ATV)
Átadták a 3-as metró felújított szakaszát. Összesen hat állomás és a pálya újult meg. Az állomásokat akadálymentesítették Tarlós István pedig közölte, nem kizárt, hogy mégis légkondicionáltak lesznek a felújított orosz metrószerelvények. Jövő szombaton kezdődik a déli szakasz felújítása, így újabb dugókra kell készülni a bevezető utakon.
márc. 30
19:42
Rendőrként imádta a munkáját, reklámozta is a rendőrséget, de most leszerelt, mert „ebből nem lehet megélni” (444.hu)
Nem ő az első fiatal rendőr, aki csalódik a lehetőségekben. Ma már többen szerelnek le, mint fel.
márc. 30
19:42
Eltemették Baló Györgyöt (SzMo)
Barátok, munkatársak búcsúztatták a Farkasréti temetőben.
márc. 30
20:06
Ujhelyi megmutatta a jakuzzit és a szaunát, szerinte ez nem luxus (HírTV)
A Szeviép korábbi vezetője azt állította, hogy cége újította fel az MSZP-s politikus szegedi ingatlanát.
márc. 30
20:06
Ujhelyi István megmutatta 'luxusházát' (SzMo)
A politikus szerint 2004-ben újították fel, és nincs benne sem wellnessközpont, sem medence, sem konditerem.
márc. 30
20:12
Érdekes számokat húztak az ötös lottón, de a Joker fizette a legtöbbet (SzMo)
Nézd meg, hátha te vagy az egyik szerencsés nyertes.
márc. 30
20:36
Most bejárhatja Ujhelyivel otthonát! (Igényesférfi.hu)
Az MSZP EP-képviselője megmutatta a sajtónak saját szőregi házát.
márc. 30
20:54
Elöntik az utakat a motorosok, mégsem ők csinálják a bajt (Infostart)
A tavasz beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon. Nekik és az autóvezetőknek is azt javasolja a szakértő - Csapó Zoltán Zsolt, a Motoros Érdekvédelmi Egyesület elnöke -, hogy időről időre frissítsék fel vezetési rutinjukat, hiszen vészhelyzetben nem mindegy, hogy a pánik vagy a tudás szegődik a közlekedő társává. .
márc. 30
21:00
Sokan örülhetnek a Római-parti újításoknak (Infostart)
Önkormányzati járőrszolgálat indul a Római-parton - közölte az InfoRádióval a helyi közterület-felügyelet igazgatója, Rácz Ferenc, aki szerint ennek költsége bő 10 millió forint. Kutyás strand is létesülhet Óbudán.
márc. 30
21:00
Benkő Tibor: Magyarország növeli békefenntartó szerepvállalását (HírTV)
A 153 tagország részvételével zajló pénteki konferencia homlokterében a békeműveleti szerepvállalások és a fejlesztések álltak.

2019. március 31. vasárnap

márc. 31
0:00
Születésnapi bulin volt Orbán Viktor - így ünnepelt (Blikk)
A 31. születésnapját ünnepli a mai nap a Fidesz, melyet tortával ünnepelt.
márc. 31
0:04
Megmutatta "luxusotthonát" az MSZP-s politikus (Blikk)
Rendhagyó helyszínen, a saját házában tartott sajtótájékoztatót Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője. A politikus azért hívta az újságírókat szőregi házához, mert egy hete cikkeznek "medencés luxusotthonáról".
márc. 31
0:08
Óriási terv pattant ki a nagybeteg Ábris anyukájának fejéből: rengeteg családnak segítene ezzel (Blikk)
Speciális óvodát álmodott meg Béry-Januskó Flóra (25), az izomsorvadásban szenvedő Ábris anyukája: tervei szerint ritka genetikai betegségben szenvedő kicsinye is ovisa lehet még az intézménynek. Persze ezen még sokat kell dolgoznia.
márc. 31
0:12
Hidegzuhany: megszűnik a népszerű magyar tévécsatorna (Blikk)
Alig öt és fél évvel indulását követően megszűnik a közmédia közkedvelt retrocsatornája, az M3.
márc. 31
0:16
Okosan teszi, ha előre gondolkodik: tízezreket spórolhat, aki most foglalja le a nyaralását (Blikk)
Noha épp csak elkezdtünk kilábalni a télből, sokan a nyaralást tervezgetik. Sőt vannak, akik már be is fizettek valahova.
márc. 31
0:20
263 napot töltött a vízen: István eldöntötte, hogy utoljára hajózta körbe a Földet (Blikk)
Egyedül a fedélzeten, megállás nélkül összesen 263 napot töltött a vízen Kopár István (66), aki végül a negyedik helyen futott be a franciaországi Les Sables-d'Olonne kikötőjébe a Golden Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen.
márc. 31
0:24
Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai: van oka örülni? (Blikk)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
márc. 31
0:28
Óriási felkérés: Budapestről készített rajzaival tarol külföldön is Barbara (Blikk)
Óriási megtiszteltetés ért egy budapesti művészt: Jen Barbara illusztrációit a híres angol Mollie Makes magazin osztotta meg közösségi oldalán.
márc. 31
0:32
Ha húsvét, akkor Blikk-kosár! (Blikk)
Magyarország - Igazi parasztsonka, fonott kalács és egy üveg ital – csak pár finomság, ami megtalálható a Blikk húsvéti ajándékkosarában.
márc. 31
0:36
Itt a nagy csavar: kiderült, mi lesz a hamarosan megszűnő magyar tévécsatorna sorsa (Blikk)
Az M3 csatornája ugyan megszűnik májustól, de a retró műsorok rajongóinak nem kell lemondaniuk kedvenc adásaikról - internetes platformra költözik az adó.
márc. 31
6:06
Mire lesz elég 40-50 évnyi munkaviszony? (ATV)
Tudta, hogy az út melletti szeméthalmokat sokszor 10 milliós autókból dobálják ki? Mire lesz elég 40-50 évnyi munkaviszony? Miért kapott 5 millió forintot Szögi Lajos egyik gyilkosa? Ilyen, és ehhez hasonló fontos témák a Heti Napló legújabb adásában este 19 órától
márc. 31
6:54
„Tajgetosz-törvény”: visszajöhet a korlátlanabb tantárgyi felmentés gyakorlata? (ATV)
Az Alkotmánybíróságnak az úgynevezett „Tajgetosz-törvény” kapcsán született döntése visszahozhatja a korlátlanabb tantárgyi felmentés gyakorlatát. Szakemberek szerint ezzel megint a könnyebb ellenállás felé mozdulunk el ahelyett, hogy egy hatékonyabb oktatási rendszert hoznánk létre. A Hetek cikke.
márc. 31
7:39
Visszaadta az aranyérmet a 12 éves magyar fiú: világhírű lett (ATV)
Péter megnyert egy versenyt az országos korosztályos bajnokságon, ám nem volt benne biztos, hogy ő ért először a célba, ezért kikérte a célfotót, amely azt mutatta, második lett. A fiú ezután lemondott az aranyéremről. A Heti Napló riportja.
márc. 31
7:45
Ma még gyorsan megválasztanak két polgármestert, aztán jó időre vége az időköziknek (444.hu)
Az őszi önkormányzati választások előtt már nem tartanak többet, hiszen mi értelme lenne?
márc. 31
8:15
Az Ötöslottó nyerőszámai a 13. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 13. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 3,593 milliárd forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:15; 20; 22; 28; 65.KATT! Csalás...
márc. 31
8:15
Szijjártó: Világméretű a liberális álhírgyárak működése (Igényesférfi.hu)
Aki patrióta politikus, az a világon mindenhol a „fake news” célpontjává válhat – állapította meg a magyar külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió műsorában.
márc. 31
8:21
Szijjártó: világméretű liberális álhírgyárak működnek (ATV)
Világméretű liberális álhírgyárak működnek, amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, s úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 31
8:33
Szijjártó Péter: Magyarországon a legolvasottabb médiumok mind kormányellenesek (444.hu)
A külügyminiszter megfejti a világot: világméretű álhírgyárak működnek és szegény Trumpot bántják.
márc. 31
8:51
Szijjártó Péter: Világméretű liberális álhírgyárak működnek (HírTV)
Az összes "jogállamisági mázzal leöntött" támadás az álhír kategóriába tartozik - hangsúlyozta
márc. 31
8:57
Családvédelmi akcióterv: elfogadhatják a törvénymódosításokat (Igényesférfi.hu)
Május 27-ig várhatóan a hétfői és a keddi lesz az utolsó parlamenti ülésnap.
márc. 31
9:00
Novák Katalin: Európát belülről kell megváltoztatni (Infostart)
Európa lassú öngyilkosságot követ el, ha lemond a keresztény kultúráról és a fiatalok támogatásáról, ezért belülről kell megváltoztatni - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek az olaszországi Veronából.
márc. 31
9:03
Utoljára ül össze a parlament az EP-választás előtt (ATV)
Az Országgyűlés várhatóan utolsó ülését tartja hétfőn és kedden a május 26-ára kitűzött európai parlamenti választás előtt. A képviselők a kétnapos ülésen tizenhét javaslatról döntenek, köztük a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról is.
márc. 31
9:15
Föld órája: így nézett ki Budapest és Gyöngyös az elsötétítés előtt és után (Fotók) (ATV)
Sötétbe borult a parlament.
márc. 31
9:15
Már a Tiszán ring az első nyaralóhajó (Igényesférfi.hu)
A mindenki által vezethető vízi járműből összesen tízet szerzett be a magyar kormány.
márc. 31
10:03
Börtönbüntetést kértek a BKV-bérlet hamisítókra: az sem ússza meg, aki vett tőlük (Pénzcentrum)
A bérlethamisítóknak egy apa és fia szerzett hőpapírt az automatákból, amely után megindult a kereskedés a hamis bérletekkel. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt a hamisítók és az automatát megfúrók ellen. A...
márc. 31
10:21
Amerikai intézménnyel erősíti nemzetközi kapcsolatait a Széchenyi Egyetem (Igényesférfi.hu)
A Marymount Egyetem katolikus magánegyetem a virginiai Arlingtonban, itt IT, egészségügyi és bűnüldözési szakemberek képzésével foglalkoznak.
márc. 31
10:23
Az oktatásért rendeztek mini focitornát a Kossuth téren (Igényesférfi.hu)
A napsütést kihasználva baloldali fiatalok rendeztek performanszot az Országház előtt

Keresés