Március 26-án reggel, Los Angeles-i otthonában meghalt dr. Martin Miklós, közölte a Magyar Vízilabda Szövetség. A korábbi kiváló pólós 87 éves volt - írja a 24.hu.
Az európai parlamenti választási kampány elindulásáig be akarja mutatni a 23 polgármester-jelöltet, valamint a főpolgármester-választási menetrendet is.
Még négy óraátállítás és aztán soha többé nem kell tekerni az órákat. Persze csak akkor, ha az uniós tagországok és kormányfők is rábólintanak az Európai Parlament döntésére, amely 2021-től eltörölte az óraátállítást. Minden ország maga döntheti el, hogy melyik időszámítást választja, de erről egymással egyeztetniük kell.
A zuglói polgármester súlyos interjút adott az ATV-ben, miután kiderült, lett volna módja megakadályozni a szerződés megkötését, de helyette mosta kezeit.
Több mint 20 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon az év első két hónapjában. Megnéztük, melyik kategóriában milyen modellek fogytak a legjobban, és az is kiderült, hogy melyik a magyarok kedvenc autómárkája. Elképesztően...
ifj. Orbán Győző egyik ismerőse a NAV közbeszerzési főnöke lett, míg a másik ismerősének cége nagyértékű szerződéseket nyert el az adóhivataltól. Orbán mindkét férfit birkózó körökből ismeri.
A Fidesz felfüggesztése érdemben nem befolyásolja a magyar polgárok életét, és közvetlenül az esetleges kizárás sem. Hosszútávon viszont akár visszaüthet, ha a Fidesz fontos pozíciókat veszít el.
A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a HPV elleni ingyenes védőoltást hetedikes lányának, közülük csak 422-en indokolták ezt azzal, hogy a gyermek már korábban megkapta a vakcinát. Az átoltottság így 78 százalék körüli - írta a Világgazdaság. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az InfoRádióban érthetetlennek n
Megtaláltuk azt az autót, amelynek tulajdonosa sok zsák szemetet dobott ki Budapesten, az Ócsai úton! Tettéről felvétel készült, ami körbejárt a Facebookon. Amikor ott jártunk az autónál, a kocsiba egy motoros éppen fehér szemeteszsákot dobott...
Fekete Péter államtitkárt Kásler Miklós EMMI miniszter kinevezte a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ miniszteri biztosának, fél évre. Fekete januárban egy fórumon arról beszélt: abból a székből, ahol a levéltárakkal, a színházakkal, zenekarokkal foglalkozik, "a cirkuszművészetet, az előadóművészetet is erősen meg fogjuk tolni".
Áprilistól megújul a kórházakban a várólisták rendszere. A cél, hogy a műtéti lehetőségeket kihasználva az intézményekben a lehető legkorábban operálják meg a betegeket – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója. Kiss Zsolt hangsúlyozta, nem a szankcionálás a lényeg.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásra Praiába, a Zöld-foki Köztársaság fővárosába utazott - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda reggel.
A kedvelt reggeli termékek közül ezúttal 17 zabkása komplex vizsgálatát végezték el a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A "hatósági kosárba" csokoládés és csokoládé ízű, valamint...
Végre utolérték magukat: március végéig mindenkit értesítenek a tartozásáról, amit kedvező feltételek mellett lehet kiegyenlíteni. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. változtat a számlázási folyamaton, egyszerűbbé válik az ügyfelek értesítése.
Mennyivel jobb a hangulata egy olyan panelháznak, ami nem szürke, hanem vidám, érdekes, színes kép dobja fel! Nem kell messzire menni, hogy ilyet találjunk: Kazincbarcikán már több mint harminc ház homlokzatát díszítik festmények.
A napilap értesülései szerint az ellenzéki pártok között annyira szoros a kapcsolat országszerte, hogy már csak azon vitáznak, milyen szervezeti formája legyen a közös indulásnak ősszel.
Darázsinváziótól tartanak a rovarirtók Magyarországon. A rovarok egy része ugyanis áttelelt az enyhe időjárás miatt, és az amúgy általában elfagyott kaptárakban már most új életre kaptak.