Jobbkor nem is jöhetett volna a Blikk Mázli nyereménye: Sipos János nem rég kezdte konyhájuk felújítását, aminek összegét megtoldja a most bezsebelt 25 ezerrel.
Az európai parlamenti (EP)-választás tétje a bevándorlás, az embereknek pedig joguk van tudni, mire készül Brüsszel – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Pusztavacs – Alig két napja jelentette csak be a kormány a falusi csokot, az ország mértani közepén elterülő Pusztavacson már a helyi kisboltban is ismerik a legújabb, vissza nem térítendő állami támogatás részleteit.
Senki nem tud választ adni arra, hogy több évtizeddel ezelőtt az akkori hatóságok miért döntöttek úgy, hogy kettévágják a Szelmenc nevű, magyarok lakta falut, amelynek egyik fele ma is Szlovákiához, a másik Ukrajnához tartozik. Vujity Tvrtko (46) a faluról készült filmjét szombat este 20 órakor mutatja be az ATV.
Törvénnyel szabályoznák a munkahelyi facebookozást és a magánügyek intézését. A Trócsányi László igazságügyminiszter által jegyzett törvénytervezetről várhatóan tavasszal tárgyal az Országgyűlés.
Márciusban hozhat ítéletet a Fővárosi Törvényszék az Esterházy-kincsek tulajdonjogát tisztázó peres eljárásban, amelyet felperesként az osztrák Esterházy Magánalapítvány indított a magyar állammal szemben.
Egy bomba miatt nem tudja eltemetni elhunyt édesanyját Stos Béláné Hilda. A miskolci asszony nem akart hinni a fülének, amikor a Diósgyőri temetőben az ügyintéző közölte vele: szülőjét nem tudják végső nyugalomba helyezni, mert, ahol édesapja 2004 óta nyugszik, egy bomba van.
Lemeztelenítve, begyógyszerezve, csöpögő infúzióval a kezében feküdt hosszú órákon keresztül L. Györgyné az egyik fővárosi kórházban. Az asszonyt egy reggeli, rutin vesekőműtétre készítették elő, ám csak délután háromkor szóltak neki: mégsem lesz beavatkozás, mert nincs rá kapacitás.
A család szerint emberölési kísérlet gyanúja miatt vitték el a 37 éves soroksári nőt a rendőrök. Csütörtök hajnalban ugyanis meg akarta fojtani 6 éves kislányát. A Ripostnak a kislány édesapja és nagymamája mesélte el a történteket.
Kevesli a NAV-nál összesített párlat mennyiségét a Pálinka Nemzeti Tanács. Az adatokból az következne, hogy az otthoni pálinkafőző berendezések kétharmadát nem is használják. Ez viszont a szövetség szerint életszerűtlen. Szerintük inkább arról lehet szó, hogy illegálisan főznek szeszes italokat ezekkel a berendezésekkel úgy, hogy a kötelező adójegy
Tarlós István a panaszok számának mérséklődését várja attól a javaslattól, amely szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teljes repülési tilalom lenne éjfél és hajnali 5 között. A szocialisták szerint már most sem szállhatnának le gépek ebben az időszakban. Az MSZP azonban támogatná, ha új repülőtér épülne a főváros közelében. A Budapest Airp
Jövő kedden Palkovics László innovációs miniszter és Lovász László MTA-elnök is beszámol a parlament költségvetési bizottságának az ülésén az akadémiai kutatóintézetek költségvetésének, finanszírozási rendszerének az átalakítására vonatkozó tervekről. Közel a megegyezés?
Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon Magyarországon azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Debrecen - Egyedülálló, több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázist készítettek debreceni kutatók a lakosság, azon belül az északkelet-magyarországi romák egészségi állapotáról, a vizsgálódás folytatódik - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája az MTI-vel.
Amíg máshol a labdarúgás felemelkedési lehetőséget jelent a kisebbségeknek, nálunk még ez az út sem működik, mert a rendszer nem tudja megtartani a tehetségeket.
Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon Magyarországon azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Teljes magasságáig visszaépül az egykori Honvéd Főparancsokság. Újjáépül a kommunisták által lerombolt egykori Külügyminisztérium és József főherceg palotája. Átadják a Lovardát, a Főőrség épületét, valamint a Stöckl-lépcsőt. Megújulnak a várba vezető utak, sétányok, lépcsők, és óriásliftek is épülnek. Fodor Gergely várkapitánnyal, a Várnegyed terü
A Fitch Ratings indoklása szerint a magyar államadós-besorolások felminősítésének egyik jelentős tényezője Magyarország külső adóssághelyzetének gyors javulása. A Magyar Nemzeti Bank üdvözölte a döntést, és pozitív hitelminősítési pályára számít a jövőben is.
Ma tartja rendkívüli kongresszusát a Jobbik. A küldöttek az Állami Számvevőszék által kiszabott két, összesen mintegy egymilliárd forintos bírság okozta helyzetről tanácskoznak.
Egyedülálló felmérés készült a lakosság egészségi állapotáról. A Debreceni Egyetem szakemberei a hazai lakosság népbetegségekkel kapcsolatos genetikai és környezeti kockázatának komplex jellemzésére vállalkoztak.
Koszorút helyeztek el az Emmi dolgozói a tíz évvel ezelőtti romagyilkosság áldozatainak sírjánál Tatárszentgyörgyön. Az ebben, illetve a többi, szintén rasszista indítékkal elkövetett támadásban hat ember vesztette életét.
Ausztrál kutatók megfejthették, miért rövidíti meg az életet a magas fehérjetartalmú étrend. Eredményeik azt is alátámasztják, hogy a szénhidrátok nem feltétlenül kerülendők, ahogy sokan állítják. A kutatók gilisztákon...
A Nyugati pályaudvarnál rosszul lett, majd a mentők késése miatt meghalt 17 éves fiatalember ügyében ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Tényi István - olvasható a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott levélben.
Egyre több fiatal rendőr mond fel és megy el biztonsági őrnek a paksi atomerőmű-bővítéshez, így ugyanis járőri fizetésük többszörösét kereshetik meg. A Magyar Hang hivatkozva írja a hvg.hu, hogy jelenleg is zajlik a rendőrök átképzése fegyveres biztonsági őrré.
Az európai ügyészség esetében a szakmaiságot nem látja biztosítottnak Polt Péter. A legfőbb ügyész erről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.