A napokban jelenik meg Németországban Stefan Meining terrorszakértő könyve, amelyből többek közt az is kiderül, hogy hiába figyelmeztetett a német menekültügyi hivatal terroristák és bűnözők érkezésére a migrációs válság idején, a német kormány nem törődött ezekkel.
A brüsszeli bevándorláspárti bürokrácia bosszúhadjáratot folytat Magyarország és Lengyelország ellen, de a két ország mindig számíthat egymásra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután lengyel kollégájával tárgyalt.
Meredeken zuhan a brit munkaadók gazdasággal kapcsolatos bizalmi indexe a brexit előtt – derül ki egy szerdán kiadott felmérésből. Mindez jelentősen kihat a munkaerőpiacra és a tervezett befektetésekre.
Legalább 8 tonna aranyat vittek el Venezuela központi bankjából a múlt héten, ami arra utal, hogy Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök kétségbeesetten próbál kemény valutájához jutni - közölte a Reuters hírügynökség egy ellenzéki képviselőre és három kormányzati tisztviselőre hivatkozva.
Lapértesülés szerint a magyar piacról való kivonulással, illetve román és ukrán vendégmunkások alkalmazásával fenyegette meg munkavállalóit a Spar üzletlánc vezetősége, miután kirobbant a vállalatnál a bérvita.
A magyar piacról való kivonulással, illetve külföldi — román, ukrán — vendégmunkások alkalmazásával fenyegette meg munkavállalóit a Spar üzletlánc vezetősége, miután kirobbant a lapunk által bemutatott bérvita, amely szerint több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként — tudta meg a
Nem kell sietni a megállapodással az észak-koreai atommentesítésről, a megfelelő egyezséget akarják elérni - jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök a vietnami Hanoiban, az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó második napján.
Legalább 8 tonna aranyat vittek el Venezuela központi bankjából a múlt héten, ami arra utal, hogy Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök kétségbeesetten próbál kemény valutájához jutni - közölte a Reuters hírügynökség egy ellenzéki képviselőre és három kormányzati tisztviselőre hivatkozva. (Külföld)
Lassan tizedik éve kormányoznak a konzervatívok Nagy-Britanniában: ezalatt se szeri, se száma a progresszív célok kormányzati, hatósági és civil megvalósításának. A minél könnyebb nemváltás lehetőségét maga az anglikán egyház is elkezdte követelni.
Véget ért a kibővített körben folytatott tárgyalás Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között csütörtökön a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján. Az amerikai elnök úgy nyilatkozott: Nem kell sietni a megállapodással az észak-koreai atommentesítésről.
A magyar piacról való kivonulással, illetve külföldi — román, ukrán — vendégmunkások alkalmazásával fenyegette meg munkavállalóit a Spar üzletlánc vezetősége, miután bérvita robbant ki a cégnél. (Belföld)
Megoperálták Marija Sarapova vállát, ezért a korábbi világelső orosz teniszező nem indul Miamiban a március 18-án kezdődő keménypályás torna női versenyében.
Donald Trump amerikai elnök Hanoiban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy aznap befejeződött találkozójukon nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.
Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint azt is kilátásba helyezték a vállalat vezetői, hogy magyar munkavállalók helyett kisebb fizetéssel is megelégedő vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba.
A Subaru Corp. japán autógyár világszerte 2,27 millió autót hív vissza szervizekbe javításra a féklámpa-kapcsoló meghibásodásának megelőzésére - derül ki az autógyár által a tokiói közlekedési minisztériumnak benyújtott közleményből.
Szíriából visszaküldik őket Irakba, hogy az ottani törvények szerint ítéljék el őket. Erről egyezett meg Párizsban Barham Saleh iraki elnök Emmanuel Macronnal, miután találkoztak az Elysée palotában.
Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó második napján páratlan eseménynek lehettek részesei a sajtó munkatársai: Kim Dzsong Un életében most először választ adott egy külföldi újságíró kérdésére.