Az új év első hónapjai a fogadalmak és a tervezés ideje, melyből nem maradhat ki pénzügyeink felülvizsgálata sem. Az Intrum legfrissebb kutatásából kiderült, hogy a fiatalok várakozásai a legpozitívabbak az új évre vonatkozóan. Az is világosan látszik, hogy jól kézben tartjuk pénzügyeinket.
Miközben a magyar kormány évek óta halogatja az eurózónához való csatlakozáshoz szükséges folyamat megindítását, addig az EU legszegényebb országa is rálép a közös európai valuta felé vezető útra.
Elképesztő téli fotókat közöltek a fagyos Balatonfenyvesről. Bár a Balaton sokaknak csak nyáron a kedvence, télen is elképesztően gyönyörű. Sőt, talán még szebb, különlegesebb is! A megfagyott hullámok, a hófehérbe öltözött környezet...egyszerűen elkápráztatja az embert. Ha nem hiszi, nézze meg galériánkat!
Tombol az influenza és egyre több a szövődmény. Az óvodákban, iskolákban rohamosan terjed a fertőzés és bár leginkább a gyerekeket fertőzi, van ahol a tanárok is szinte mind betegek. Romániában és Horvátországban még ennél is súlyosabb a helyzet: ott 35-40 ember halt már bele a betegségbe.
Szűk háromnegyed év alatt négy szíriai kórház támogatásáról döntött a magyar kormány, amely Vietnámban és Nigériában is részt vesz az egészségügyi intézmények fejlesztésében vagy létrehozásában. A kormány állítja: úgy támogat, hogy a magyar embereket ne érintse hátrányosan.
Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés - olvasható a Világgazdasági szerdai kiadásában.
Újra napirenden van vasúti mellékvonalak bezárása – írja a Népszava. A Magyar Idők az állami vállalatoknál megkötött bérmegállapodás hatásairól közöl cikket. Elapadt a hazai burgonyakészlet – írja a Világgazdaság. A Portfolio szerint a héten publikálják a tech-cégek, köztük az Apple vagy a Facebook, a negyedik negyedéves számaikat. A béren kívüli j
Már nem lehet több időközi választást kiírni ebben a ciklusban. Március 31-ig még 16 ilyen voksolást tartanak az országban, de Hódmezővásárhelyen például már lecsúsztak róla azok, akik egy előrehozott választással akarták hatalomban tartani vagy éppen megbuktatni Márki-Zay Péter polgármestert.
Sztrájkolhatnak a közoktatásban, mert az egyeztetés a kormány hibájából nem történt meg - legalábbis ezt állítja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Szerdán is folytatódik a január 31-e reggel hat óráig, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk a győri gyárban, mert a keddi tárgyalások sem vezettek megállapodáshoz - közölte közösségi oldalán az érdekképviselet.
Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi burgonyatermés - olvasható a Világgazdasági szerdai kiadásában.
A migráció veszélyezteti leginkább az európai emberek biztonságát - nyilatkozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy Bukarestben tartják szerdán és csütörtökön az európai védelmi miniszteri találkozót.
"Hát, nézze, ma a külpolitikában mindenki próbál mindenfajta erőforrást felhasználni a nemzeti érdekérvényesítéshez és mi magyarok, minden vitán felül állóan erőforrásként használhatjuk a sportot."
Bértárgyalások zajlottak az Audi Hungária Független Szakszervezet és a munkaadó között, ahol az Audi 18 százalékos béremelést, valamint a cafetéria 300 ezerről 400 ezerre történő emelését ajánlotta. Ennek ellenére nem született...
A korábbi hírekkel ellentétben várhatóan mégsem a művészparcellában helyezik örök nyugalomra Andy Vajnát, Kerényi Imre, Makk Károly és Jancsó Miklós mellett - tudta meg a Blikk.