Elfogyott a levegő Szél Bernadett körül, nem tudta érdemben érvényesíteni az akaratát az LMP-n belül – véli a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója. A Nézőpont Intézet elemzője szerint rossz döntések sorozata vezetett a társelnök lemondásához.
Egyre átláthatatlanabbak a magyarországi albérletpiac hirdetései, egy ingatlant akár 15-20 hirdetésben is kínálhatnak, több tízezer forintos különbséggel - közölte az árminimum.hu, hirdetés összehasonlító portál szerdán az MTI-vel.
„A politika szemétdombjára való”, „karrieristákat futtat”, és „szégyen ránézni” az LMP-re a párt volt elnökségi titkára szerint, aki már a kisujját sem fogja mozdítani a szervezetért egy, a hvg.hu birtokába jutott levél szerint.
Őszi nagybevásárlásra készül Lummer Nikoletta és családja, miután a Blikk Bumm játékának köszönhetően sikerült megkaparintaniuk 50 ezer forint értékű Top Shop-utalványunk egyikét.
Soha semmilyen pártnak nem volt a tagja, nem is lesz a jövőben sem, politikai ambíciói pedig nincsenek - ezt Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum Magyar Időkben támadott főigazgatója nyilatkozta az atv.hu-nak. Azért kérdeztük meg, mert a Klubrádióban Márki-Zay Péter az ő nevét is megemlítette ,amikor egy lehetséges új párt alapításáról kérdezté
71 éves korában elhunyt a Jászai Mari-díjas színművész – adta hírül a Bálint Ház Facebook-oldala. A színész halálhírét Székhelyi családja az ATV-nek megerősítette.
A gazdaság javuló teljesítményével magyarázható a bérek emelkedése és ezzel párhuzamosan a foglalkoztatottság, valamint a beruházások bővülése – mondta Varga Mihály (53) pénzügyminiszter a közmédiának a keresetek gyors növekedését kimutató legfrissebb elemzésre reagálva.
Az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültésgeket okoz, a szektor további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, mindez azonban nehéz a jelenlegi szétaprózodott cégstruktúra mellett - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített felmérésből, amelyben
Orbán Viktor (55) miniszterelnök előző ciklusában 96 titkos kormányhatározat született, amelyek tartalmát valószínűleg csak évtizedekkel később ismerhetjük meg – írta a Zoom.hu.
Nem lesz egyszerű pótolni Szél Bernadettet (41), aki kedden mondott le az LMP társelnöki posztjáról, hiszen eddig a párt arca és legnépszerűbb figurája volt. Mivel az alapszabály szerint női társelnököt kell helyette választani, nincs könnyű helyzetben a párt: csupán egyetlen ismert női politikusuk maradt, aki indulhat a tisztségért, mégpedig Demet
A Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója tavaly óta küzdött tüdőrákkal, munkáját még ez idő alatt sem adta fel. Székhelyi József 71 éves volt.
14 éves járművekkel "fiatalítja" az átlagosan 13 éves fővárosi buszflottát a BKV. A Svájcból vásárolt 12 darab, használt csuklós busz ősztől áll majd csatasorba Budapesten. A híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a fővárosban nagyjából 30 különböző busztípus közlekedik, így eleve sokkal többe kerül az üzemeltetés és a fenntartás, mintha egységese
Kiderült, hol nyaral a napokban Orbán Viktor. A horvát Dnevnik arról ír, hogy a magyar miniszterelnök kedd este Visben volt a horvát nyaralása során. Az ottani étterembe Orbán testőrök nélkül, de két barátjával érkezett – írják. Polipot és pitét evett, hozzá bort ivott. Žarko Peša, a hely tulajdonosa saját autóján vitte a kormányfőt az étterméig
Még a héten dönthet az LMP frakció arról, hogy ki vezesse a képviselőcsoportot azután, hogy Szél Bernadett lemondott a pártban betöltött társelnöki és frakcióvezetői tisztségéről. Szél Bernadett Demeter Mártát tudná elképzelni lehetséges utódjának. Az LMP szóvivője szerint elképzelhető, hogy a kongresszus rehabilitálja majd azokat a képviselőket, -
Az eljárások gyorsítását várják a szakemberek a július elsején hatályba lépett büntetőeljárási törvénytől, amely az úgynevezett leleplezett eszközök alkalmazását is lehetővé teszi.
Összesen három – egy zöldszárnyú és két kék-sárga - arapapagáj-fiókát nevelnek egy időben a debreceni állatkertben, ahol a most 3 és fél hónapos legidősebb madarat be is mutatták. Az arapapagájok nagyjából ennyi idősen repülnek ki a fészekből és ez adta az apropóját a mai bemutatónak. További részletek a videóban.
Csökkentheti a vastagbélgyulladást az eper napi fogyasztása - közölte a világ legnagyobb nonprofit tudományos szervezete, az Amerikai Kémiai Társaság (ACS). A 158 ezer tagú szervezet szerint napi kevesebb mint egy csészényi eper...
Kutatások szerint nincs meg a gyerekek online jelenléte feletti megfelelő ellenőrzés a szülők részéről. A sok lehetőség mellett komoly veszélyeket is magában hordoz a közösségi média – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.