„Ne izgulj, az orvos szerint ide sem tudtam volna gyalogolni, ha infarktusom lenne” – ezzel biztatta az anyukáját 2016 áprilisában Attila (†35), miután kijött az orvosi rendelőből.
Veszélyes, felelőtlen és embertelen – így írt egy hazai siklóernyősről egy fiatal francia férfi, miután állítása szerint veszélybe sodorta barátnője életét a tandempilóta azzal, hogy a közelgő viharfelhők ellenére felszállt vele az Újlaki-hegyen múlt szombaton.
Hét hónapig tart az M7-es autópálya 20 km-es szakaszának felújítása Siófoknál. A 100-as kilométer környékén a Letenye felé vezető oldalon a teljes útpályát kicserélik, míg Budapest felé is több korlátozás lesz. A terelés tegnap kezdődött, egyelőre csak lelassult, de nem állt be a forgalom.
Kiútkeresés'43 címmel hetvenöt éve, 1943. augusztus 23-29. között rendezte meg Balatonszárszón a népi írók műveit publikáló Püski Sándor Magyar Élet Könyvkiadójának baráti társasága és a Soli Deo Gloria református ifjúsági szövetség a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó, rendkívül nagy hatású találkozóját.
Minden percben nagyjából 66 tonna étel megy veszendőbe az Egyesült Államokban – derül ki Boston Consulting Group amerikai üzleti tanácsadó cég friss tanulmányából. A Magyar Élelmiszerbank Szövetség szerint Magyarországon közel 2 millió tonna élelmiszert pazarolunk el évente.
Az Országgyűlés szeptember közepétől megkezdi őszi ülésszakát. A kormány ehhez kapcsolódóan időben benyújtotta a törvényalkotási programot. Ennek kapcsán a Policy Agenda által kidolgozott Politikai Hatás Index (PHa-index) segítségével az elkövetkező hat hónap jogalkotási munkáját vizsgálták a kutatók, és megnézték, mely területeken lehet konfliktus
Végső elkeseredésében az interneten próbál meg örökbe fogadható gyereket találni egy nő. Az asszony a felhívását egy békéscsabai csevegőcsoportban osztotta meg, állítása szerint ez az egyetlen lehetőségük a párjával. Sok mindenen túl vannak, évek óta küzdenek, hogy gyerekük lehessen.
Óriásit hibázhatott a 35 éves férfi háziorvosa, infarktus helyett refluxszal kezelte a betegét, akinek szívgyógyszer helyett homeopátiás nyugtatót adott...
Pénteken lett volna a következő előadása Székhelyi Józsefnek a nyíregyházi VIDOR Fesztiválon. A Veres 1 Színház igazgatója azt mondta Híradónknak: a színész nélkül nem játsszák többet a darabját. Pályatársai azt mondták Székhelyi Józsefről, hogy példa lehetett mindenkinek: emberségből, eleganciából és szakmai tudásból.
Rohamosan terjed a kanyaró Európában. Csak 2018 első felében 37-en haltak meg, míg tavaly egész évben 35-en. A megbetegedések száma a 41 ezret is meghaladja, tavaly közel 24 ezren szenvedtek ettől.
Trendszerűen emelkedik a viharos napok száma Magyarországon, gyakoribbá váltak a viharkárok. Az Union Biztosító idén júliusban végzett országos felmérésében a válaszadók 26 százaléka mondta, hogy az elmúlt öt évben már volt viharkára – közölte a biztosító az MTI-vel.
A sokak által kedvelt Agymenők című televíziós sorozat 11 év és 52 Emmy-díjra való jelölés után a végéhez közeledik. A szereplők szomorúak, az alkotók viszont kreatív befejezést ígérnek.
Tovább nőttek a budapesti lakásárak, az elmúlt egy évben Hűvösvölgyben emelkedtek a legnagyobb mértékben az átlagos négyzetméterárak - olvasható a csütörtöki Világgazdaságban. Ősztől az ATV-n a világ legnagyobb hírcsatornájának híreit és tudósításait is láthatják a nézők, magyar nyelven. Az ATV-n hetente jelentkező, magyar nyelvű CNN híradó els
Sajtóértesülés szerint szétválik az Szél Bernadett által egyszerre betöltött társelnöki és frakcióvezetői pozíció, és az utóbbira már a csütörtöki frakcióülésen érkezhetnek jelölések.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Liget Budapest projekt - mondta a Magyar Időknek Baán László azzal kapcsolatban, hogy rövidesen megkezdődik a Magyar Zene Háza építése a Városligetben.
Már csak a holttestét tudták kiemelni a vízből annak a férfinak, aki még augusztus 19-én késő délután tűnt el egy szákszendi magántónál - írja a kemma.hu.
Megszokásból vásárolunk, és a szemünknek hiszünk - erre a két tényezőre alapoz több cég is, amikor kihasználja a vevők felületességét. A Ripost most leleplez néhány ügyes trükköt, hogy felhívja a figyelmet: érdemes alaposan megnézni, miért adjuk ki a pénzünket!
Hamarosan útra kel az összes repülni képes gólya Magyarországról, ugyanis megkezdődött a szokásos őszi madárvonulás. A gólyákat a kisebb testű költözőmadarak követik majd.
Magyarországon a kisgyermekes anyukák munkavállalása kifejezetten alacsony, mindössze 13 százalékos, az OECD átlag ehhez képest 53 százalék. Mi lehet ennek az oka? - teszi fel a kérdést az Index.hu cikke. Egyik oka lehet, a magyar...
Balaton – Több mint 100 millió forintért szállítja a 22 új balatoni viharjelző berendezést a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület nyílt tenderének győztese, a Hungaroflash Ipari és Kereskedelmi Bt.
"Nem érdemeltünk vereséget, mert amikor egyenlő létszámmal játszottunk, sokkal jobbak voltunk a görögöknél, ugyanakkor emberhátrányban nagy problémáink voltak" - mondta a Vidi FC szerb edzője, Marko Nikolic azt követően, hogy csapata a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójának szerda esti első mérkőzésén a Groupama Arénában 2-1-es v
Nemcsak az ipari, de az étkezési alma ára is "beszakadni látszik" - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, az Országgyűlés alelnöke csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Nagyon sok módszertani tartalék van az oktatási rendszerben Hajnal Gabriella szerint. A Klebelsberg Központ új elnöke a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent interjújában többek közt arról beszélt, hogy fontos a jó gyakorlatok...
„Ne izgulj, az orvos szerint ide sem tudtam volna gyalogolni, ha infarktusom lenne” – ezzel biztatta az anyukáját 2016 áprilisában Attila, miután kijött az orvosi rendelőből.
– Minden tizedik taxis megbukott a Sziget idején tartott ellenőrzésen. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei, a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a i Közlekedési Központ munkatársai közösen szűrték a szabályszegő taxisokat a hazai és külföldi látogatók védelme érdekében augusztus 7. és 15. között.
A Kék Bálna után újabb erőszakos, veszélyes "játék" terjed az interneten. A legújabb őrület a Momo nevet viseli. Az ijesztő külsejű "lény" üzenetküldő alkalmazásokon keresztül lép kapcsolatba a fiatalokkal, s fenyegeti őket, ha azok nem teljesítik a kívánságait.
Tanszercsomaggal segíti a rászoruló családokat az Ökumenikus Segélyszervezet az Iskolakezdés együtt! segélyakció keretében. Sztárok is csatlakoztak az adománygyűjtéshez.
Idén augusztusig 39-en betegedtek meg Magyarországon nyugat-nílusi lázban, a hvg.hu információ szerint közülük legalább ketten bele is haltak a betegségbe. A hatóságok nem közölnek pontos adatokat az idei halálesetekről, hiába kért...