Az OECD statisztikája szerint ugyan tavaly 8 százalékkal több volt az átlagkereset Magyarországon az előző évinél, mégis a magyar bérek a második legalacsonyabbak a szervezet tagállamainak sorában. Ön szerint a munkájával arányos a fizetése?
Palkovics szerint soha annyi pénz nem jutott kutatás-fejlesztésre mint az elmúlt 19 évben, de az eredmény nem látszik. Varga Mihály a kkv-kat kritizálta.
Bajban van a Momentum, vagy csak a választások utáni apolitikus közegnek köszönhetően esett vissza a támogatottsága? A 2017-ben berobbant új pártot az utóbbi közvélemény-kutatások alig mérik, noha Hajnal Miklós szerint nincs ebben semmi meglepő, hiszen hibahatáron belül mozognak így is. a párt elnökségi tagja úgy véli, nem lehet egyszerre „háborúzn
Új tartozékot kapott a Parlament. A 155,5 négyzetméteres, tízmázsás szőnyeget közel két év alatt készítette el kézi szövéssel az Art-Kelim Kft. A négyzetméterenként 100 ezer csomó sűrűségű szőnyegben összesen 15 millió 549 ezer csomó található.
Milyen és mekkora szerepet kell vállalnia az államnak a gazdasági versenyképesség növelésében – ezt a kérdést járták körül a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki nyitó előadásán, az erdélyi Tusnádfürdőn, magyarországi és erdélyi gazdasági szakemberek, bankigazgatók.
Az Arte „be akarta mutatni a németeknek, hogy milyen borzasztó hely Magyarország”; az „nem lenne rossz, ha lennének mártírjaink, akiket felakasztanak”; viszont a mozgalmárok régebben „tüzesebbek” voltak, főképpen a nők. Mindezeket civil aktivistáktól és közönségüktől hallottuk az Aurórában: A Város Mindenkié szervezet StopKilakoltatás című programj
A labdarúgó NB I átlagnézőszáma 2704-ről 2907-re nőtt a legutóbbi szezonban az azt megelőzőhöz képest, egyúttal az élvonalbeli találkozók televíziós nézettsége is négy százalékkal, átlagban majdnem 209 ezerre emelkedett - derült ki azon a sajtóbeszélgetésen, amelyen a hazai futball 2017/18-as szezonjáról, valamint 2017-es üzleti évéről készített 8.
Tarlós István már nem nagyon szeretne indulni, Orbán Viktorék viszont sikerprojektekkel – Lánchíd-Alagút felújításával, 3-as metró gyors rekonstrukciójával, a 4-es metró esetleges meghosszabbításával, tételről tételre megbeszélt beruházásokkal, garanciákkal – csalogatnák el a jövő évi önkormányzati választásokig. A „B”-terv a 2 évre kinevezett főpo
Az attikai erdőtűznek a legfrissebb jelentések szerint 79 halálos áldozata van. Bár a tragédia mértéke egyedülálló Európában, az öreg kontinensen egyáltalán nem ismeretlen katasztrófatípus az erdőtűz. Az Európai Bizottság adatai...
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést - tájékoztatta a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-t.
A Figyelő az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatról közöl összeállítást. A HVG az 50 legnagyobb magyar nagyvállalatot állította rangsorba az árbevétel, a létszám, az eredmények és a saját tőke alapján.
Négytagú családot gázolt el egy német férfi csütörtök délelőtt Keszthelyen; nemcsak az életveszélyes sérüléseket szenvedett négyéves kislányt és édesanyját, hanem a nagyobb testvért és az apát is elütötte az autós a zebrán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a korábbi információkat pontosítva az MTI-vel.
Négytagú családot gázolt el egy német férfi Keszthelyen; nemcsak az életveszélyes sérüléseket szenvedett négyéves kislányt és édesanyját, hanem a nagyobb testvért és az apát is elütötte az autós a zebrán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Már 596 embert kártalanított a kormány azok közül, akiket Czeglédy Csaba szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc ügyvédje becsapott, derül ki az Origo birtokába jutott összesítésből. Nekik több mint 41 millió forintot fizettek ki eddig összesen. Ez azonban még mindig nem a teljes létszám...
A magyar férfi vízilabda-válogatott 7-6-ra kikapott Montenegró csapatától a Barcelonában zajló Európa-bajnokság csütörtöki mérkőzésén, így szombaton a hetedik helyért játszhat.