Élete legfájdalmasabb pillanatát élte át Kaposi Alexa (28): a rendőrök szerda este kopogtattak ajtaján azzal, hogy megtalálták a S.U.N. fesztiválról eltűnt testvére holttestét.
Múlt hét péntekkel véget ért a parlament – na, nem örökre zárt be, csupán a nyár hátralevő részére. Az atv.hu ennek apropóján arról kérdezte a politikusokat, hogy merre fogják tölteni szabadidejüket, és hol fognak feltöltődni az ősszel újrainduló plenáris ülésekre. Meglepő vagy sem, a képviselőknél a Balaton a slágertéma.
Vérlázítónak tartja Marian Cozma édesapja, hogy fia egyik támadója, Sztojka Iván, jóval a kiszabott börtönbüntetés lejárta előtt, négy és fél évvel korábban kiszabadult.
Füst miatt 127 embert kimenekítettek egy szállodából Székesfehérvárott - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggel.
Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása lesz pénteken este. Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára az ATV Startban elmondta, a jelenség este 21 óra 30 perctől 23 óra 15 percig lesz látható, amikor is a Hold bevonul a Föld árnyékába.
A Fidesz szembemegy az európai szociális modell célkitűzéseivel – vélekedett Szikra Dorottya az ATV Start című műsorban. Szerinte ugyanis a kormány azoknak ad, akiknek eleve stabil pozícióik vannak a munkaerőpiacon. A szociálpolitikus úgy véli, óriási elszalasztott lehetőség van az ország háta mögött, aminek egyik következménye a jelenleg is tapasz
Csigajelmezben és álarcban futott le egy menetrend szerinti vonatot a Mátészalka és Debrecen közötti vasútvonal egy szakaszán a MátészalkaLeaks nevű csoport egyik aktivistája - erről számol be az RTL Klub a csütörtöki Fókuszban.
Belátta a kormány, hogy a több milliárd forintos veszteséget termelő kereskedőházi rendszer tarthatatlan, ezért világszerte, több tucat országban bezárja a kereskedelmi kirendeltségeket – értesült a 24.hu.
Csigajelmezbe öltözbe, álarcban futotta le egy aktivista a menetrend szerint közlekedő vonatot a Mátészalka-Debrecen vasútvonal mentén. Az egészen hihetetlen akciót az RTL Klub Fókusz című műsora mutatta be.
A kormány szerdai ülésén döntést hozott arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli rezsicsökkentést - közölte a kormányszóvivő.
Brüsszel hiába indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a testület mandátuma jövő májusban lejár – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nincs jelentősége a mostani döntésének, az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva.
Háromnegyed órára megbénította a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül a rendőrök vittek el - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Visszatérhettek szobájukba a székesfehérvári szállodából kimentett vendégek, akiknek péntek reggel füst miatt kellett elhagyniuk az épületet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Háromnegyed órára megbénította a -Hatvan-Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül a rendőrök vittek el - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Mert hát lejár a mandátuma jövő májusban. Az EB sok kedvezőtlen döntést hozott Magyarország ellen, de a kormány dolga mindössze annyi, hogy megúszásra játsszon, és kihúzza a bizottsági mandátum végéig, adta ki a programot a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken, a brüsszeli testület jelenlegi döntéseivel kapcsolatban.
Az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva, mandátuma jövő év májusában lejár - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken, a brüsszeli testület jelenlegi döntéseivel kapcsolatban.
Folytatja a közel-keleti keresztény közösségeket támogató politikáját a magyar kormány – nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Washingtonból.
A magyar miniszterelnök nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az úgynevezett Stop Soros törvénycsomag és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt. Erről, a jövő évi európai választásokról és arról is beszélt, hogy ereje végén jár.
Háromnegyed órára megbénította a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonal forgalmát péntek reggel egy agresszív utas, akit végül rendőrök vittek el - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német lap honlapján jelent meg csütörtökön. Orbán Viktort Angela Merkelről is kérdezték, s a magyar miniszterlnök azt mondta, őt az emberek még aznap elzavarnák, ha olyan menek
Borzasztó tragédiáról értesítették a rendőrök Kaposi Sándor hozzátartozóit, ugyanis a vasárnapi S.U.N. fesztiválon eltűnt férfit szerdán elütötte a Selyp és Apc-Zagyvaszántó között közlekedő vonat.
Hernádi Zsolt kiadására szólította fel Magyarországot Horvátország. A horvát igazságügyi miniszter szerint: Magyarországnak tiszteletben kellett volna tartania a korábban kiadott európai elfogatóparancsot a MOL elnök-vezérigazgatójával szemben.
Büszke a Soros-kampányra Orbán Viktor, aki a Bild című német lapnak adott interjújában beszélt erről. A magyar kormányfő megint kifejtette a bevándorlással kapcsolatos nézeteit. Angela Merkelt nem minősítette, szerinte ez a németek feladata. Szóba került Putyin, Trump, a közös európai hadsereg gondolata és a közelgő uniós választások is.
Az államtitkár arról beszélt, hogy nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy elégnek tartja a nők számát a kormányban. Novák Katalin ezen kívül beszélt a kismama-szövetkezetekről, valamint a bölcsődei rendszerről is.
Brüsszel hiába indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, a testület mandátuma jövő májusban lejár – hangsúlyozta Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nincs jelentősége a mostani döntésének, az Európai Bizottság napjai meg vannak számlálva.
A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön.
A spanyol hatóság átadta a i nyomozóknak azt a 49 éves holland férfit, aki több mint 260 millió forintot sikkasztott el egy végelszámolás alatt álló cégtől.
Friss adatok támasztják alá, hogy a magyar lakosság 55 százaléka súlytöbblettel küzd, nagy részünk alig mozog, és mégis többnyire egészségesnek gondoljuk magunkat.
Súlyos betegséggel küzd Szita Bence nevelőapja. Gyöngyi Sándor nemrég egy komoly, négyórás műtéten esett át...a férfi sosem dolgozta fel Bence elvesztését, hat évvel a kisfiú halála után megtámadta őt a gyilkos kór.
Ma hirdetik meg a pótfelvételit, amelyre augusztus 6-ig lehet jelentkezni. Ha valakit nem vettek fel az általa megjelölt szakok egyikére sem, még pótfelvételivel bekerülhet a felsőoktatásba.