Polgármesterek és önkormányzatok versenyeztek a legjobb bográcsos ételeikkel szombaton Bükkszéken, ahol a hagyományos fogások mellett olyan különlegességek is rotyogtak a bográcsokban, mint például a gyöngyösi bivalypörkölt. Németh Szilárd államtitkár pedig a Karcagi birkafőző fesztiválról posztolt egy igazán különleges videót a közösségi oldalára.
Drágul a taxizás Budapesten, 20 év alattiaknak ingyenes lesz a KRESZ-vizsga és a tanfolyam, razziázni kezdenek a parlagfű miatt a hatóságok: íme a július 1-jén hatályba lépő fontos változások!
Volt az MSZP-ben harmadik hullámos platformvezető, parlamenti frakcióvezető, miniszterelnök-jelölt, pártvezető, két hete pedig még pártelnök-jelölt is. Jelenleg befolyásos mezei párttag. Politikusi pályafutása a tőle való és róla szóló mondatok tükrében.
Idén is jókora bírságra számíthat az, akinek június 30-a után parlagfüvet találnak a telkén. A figyelmeztetés nem csak üres frázis: tavaly például volt olyan belterületi ingatlan, amelynek a tulajdonosa 5 millió forintos bírságot...
Úgy ismerte a Balatont mint a tenyerét, egy bulis napon mégis csukafejest ugrott a térdig érő vízbe. Scholtz Richárd, aki az egyik legelhivatottabb hajóépítő és vitorlázó család tagja, most szószólója lett egy nagyon fontos ügynek. A Heti Napló riportja.
Több jogszabályváltozás lép életbe mától: drágul a fővárosi taxizás, hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, s mostantól ingyen tehetik le a KRESZ-vizsgát a 20 éven aluliak. Emellett elindul az online számlázás, s mostantól az étel- és italautomaták is be vannak kötve a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Nem panaszkodásképp, de Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elárulta: kinevezése előtt nem gondolta, hogy 18-19 óránál több munka belefér a napjába.
Kihúzták az Ötöslottó 26. heti nyerőszámait, amelyet ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 445 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő sorrendben a következők:19; 41; 43; 61; 75.Ezen a héten...
A külügyminiszter a Kossuth Rádió vasárnapi műsorában úgy nyilatkozott, hogy a V4-ek érdeme az uniós migrációs politika megváltoztatása. Szijjártó Péter szerint eddig az EU demagóg módon viszonyult a bevándorlás jelentette krízishelyzethez.
Ha elterjed az új találmány, nem kell szurkálniuk magukat a cukorbetegeknek! Akár három hónapig is kibírja az az új műszer, amit a bőr alá lehet ültetni, és folyamatosan méri a vércukorszintet - ráadásul egy mobiltelefonos applikációról lehet vezényelni.
Ma kezdi meg működését az online számlarendszer, de a program esetleges nem megfelelő működése miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július végéig még nem bírságolja az adatszolgáltatás mulasztását.
Okostelefon, okosotthon, okosbankár? - A trend egyértelműen a digitális szolgáltatások még szélesebb körű elterjedése irányába mutat, ami már a megtakarítások terén is tetten érhető. Háromból egy hazai megtakarító ugyanis szívesen...
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt torlódás alakult ki a röszkei határátkelőnél, tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A magyarok közül a legtöbben a horvát tengerpartra látogatnak el a nyár folyamán – a mai menü segít az új ízekre való ráhangolódásban, míg eljön a várva várt pihenés ideje.
Hatékony védelmet nyújtott a Fidesz Magyarországnak a "Stop Soros" törvénycsomaggal, amely vasárnap lépett hatályba - jelentette ki Bajkai István, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.
- Bár a főpolgármester azt mondta, hogy nem lesz többé hangzavar a Red Bull Air Race miatt a fővárosban, jövőre mégis újra zúgnak majd a Parlamentnél a motorok és a rotorok.