E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Budape
Felelőtlenség lenne visszavonni a Stop, Soros! törvénycsomagot – ezt Völner Pál mondta a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban.
Életének 72. évében elhunyt Matus György színművész. Társulatunkhoz 1998-ban szerződött és olyan népszerű darabokban játszott, mint az Apák és fiúk, A velencei kalmár, Lear király, Hair, Anconai szerelmesek - írja a Vörösmarty színház.
Közeledik a nyár első komolyabb hőhulláma, de nem kell a tavalyihoz hasonló extrém melegre számítani - mondta Pintér Ferenc, a Meteoklinika igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Jó felzárkózási pályán van Magyarország - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén Tusnádfürdőn.
Jó felzárkózási pályán van Magyarország - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a 29. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor gazdasági versenyképességet és állami szerepvállalást vizsgáló panelbeszélgetésén csütörtökön Tusnádfürdőn.
Nyolc kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán, Velence térségében csütörtökön, mert négy gépjármű összeütközött - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Sipos...
Még hogy nincs vita Tusványoson! A jobboldal kultúrharcosai levették a kesztyűt, és az eddigi legszikrázóbb összecsapást hozták össze Schmidt Mária szeme láttára.
Válságtervet hajt végre gazdasági területen a Jobbik, az alelnök szerint takarékoskodással és az állami támogatásokból vissza fogják tudni fizetni az ÁSZ-bírságot.
Egyes bűncselekmények esetében visszaállítaná a halálbüntetést, a hazai börtönök zsúfoltságának enyhítésére pedig bevezetné a bérrabtartást a Mi Hazánk Mozgalom - mondta el csütörtöki i sajtótájékoztatóján Toroczkai László, a szervezet elnöke.
E-matricából és e-útdíjból bruttó 162 milliárd forint bevétele származott a költségvetésnek az idei első fél évben, 8 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban, a magyar utak használati díjának 47 százalékát külföldiek fizették meg - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója.
75 ezer 230 diáknak sikerült a felvételi - így tavalyhoz képest kétezerrel többen kezdhetik meg tanulmányaikat a felsőoktatásban. Az ELTE német-latin szakára kellett a legtöbb pont, ide csak maximális, azaz 500 ponttal lehetett bejutni. Összességében az ELTE volt a legnépszerűbb egyetem, csaknem tízezer új hallgatót vettek fel. A legtöbben gazdálko
A Formula-1 Magyar Nagydíj miatt a versenypálya körüli és az odavezető utakon megállási tilalom lesz érvényben - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A román mezőgazdasági miniszter lemondását követelte csütörtökön az ellenzék, amiért a miniszter az egykori auschwitzi náci haláltáborhoz hasonlította az afrikai sertéspestis miatt tömegesen elpusztított állatok megsemmisítését.
297 esetben köteleztek pótdíjfizetésre egy magyar rendszámú autóst tavaly jogosulatlan útdíjhasználatért, azonban egyetlen esetben sem fizette be a pótdíjat. Most már több mint 17 és fél millió forintot kellene befizetnie.
Lassan véget ér a nyár, jönnek az utolsó hőhullámok, amiket éppen ideje lenne meglovagolni. Sokan még nem is voltak nyaralni, ami hatalmas hiba, mert fogynak a felhőtlen pihenésre alkalmas, legkényelmesebb helyek. Vakáció nélkül nem telhet el a nyár, szállást kell foglalni, amíg még lehet! Szerencsére összegyűjtöttünk pár kihagyhatatlan ajánlatot,
A legmagasabb ponthatár 500 pont volt az idei felsőoktatási felvételin, ezt az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik képzésén várták el. A legtöbben a mérnökinformatikus szakokra jutottak be.
A dél-romániai Margineniben működő fokozottan védett börtönbe viszik át a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi szervezetének vezetőjét - jelentette be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott csütörtöki sajtótájékoztat
Már telefonnal is lehet vonatjegyet venni a Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazáson keresztül a MÁV-nál - ezt a maga a vasúttársaság jelentette be közleményében.
Az Android és iOS operációs rendszerrel működő okostelefonra letölthetővé vált a jegyvásárlási funkcióval bővített Vonatinfó alkalmazás - közölte a MÁV-Start csütörtökön az MTI-vel.
Az elkövetkezendő napokra egyre nagyobb területre adott ki elsőfokú figyelmeztető előrejelzést felhőszakadás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Péntektől vasárnapig ráadásul hőség miatt is figyelmeztetést adtak ki. Egyre...